8.
Pénteken Éva hamar végzett a suliban, és sietett haza, hogy a telefont lesse. Tisztában volt vele, hogy Miki dolgozik, csak azt nem tudta, hogy meddig.
Lófrálni kezdett a lakásban, keresve, hogy mivel is kösse le magát a várakozás hosszú perceire.
Judit is öt perc múlva megérkezett és rávetette magát a hűtőre. Évát is szendviccsel kínálta, de neki nem volt étvágya a gyomrában lévő kavics miatt.
– Na mi az, ma nem fogyózol? – cukkolta húgát.
– De, már nem fogok vacsorázni, csak gyümölcsöt.
– Mindent megehetsz, anyuval reggel megyünk a piacra.
Judit tele szájjal bólogatott.
Éva körülnézett a nappaliban. „Ki kellene porszívózni.” – gondolta. – „Annak anyu is örülne. De attól nem hallom a telefont!”
Végül is előszedte a tankönyveit. Legalább hétfőre már nem kell olyan sokat tanulnia. Ezt elég jó ötletnek találta.
Bár, ha egész hétvégén itthon kuksol majd, akkor teljesen mindegy...
Már majdnem mindennel végzett, amikor megcsörrent a telefon. Mély lélegzetet vett és kiment a készülékhez.
– Szia. – hallotta Miki hangját. – Megint én vagyok.
Éva elmosolyodott, és leesett az a bizonyos kő a szívéről.
– Tudom.
– Most értem haza a melóból. Onnan nem tudok telefonálni. Régóta otthon vagy?
– Igen. Én ma korán végeztem. Csak négy órám volt. És most mit csinálsz?
– Telefonálok…
Éva hangosan felnevetett.
–… és buta kérdésekre válaszolsz! Istenem, nem vagyok magamnál!
– Az jó jel. Kicsit szétszórtnak tűnsz. – Jót nevetett barátnőjén, aki legszívesebben a fejét verte volna a falba, hogy milyen figyelmetlen.
Leckeírásról kezdtek beszélgetni. Éva elmesélte, hogy éppen a fizika házival bajlódik, és hogy mennyire utálja.
– Ha ott lennék nálad, tudnék segíteni. Mindig jó voltam belőle! – dicsekedett a fiú.
– Szerintem inkább a biológia ment neked nagyon! Főleg az anatómiai rész!
Miki felnevetett.
– Hát, abból is ügyes vagyok!
– Persze. Rengeteget gyakorolsz. Ha most itt lennél, tutira biológialeckéket adnál nekem, és nem fizikából készülnék!
– Ejnye-ejnye! Milyen piszkos a fantáziád!
– Na igen! Az elmélet nekem is megy…
– Nagyon jó. A gyakorlatot meg majd elintézzük!
Jókat nevetgéltek együtt. Éva most már úgy gondolta, hogy tényleg tetszik a fiúnak.
– Akkor most már elmondom, miért hívtalak! – váltott témát hirtelen a fiú.
– Sejtem, de azért mondjad!
– Biztos akartam lenni abban, hogy holnap találkozunk.
– Biztos lehetsz benne. Holnap délután megyek Szilvihez, este találkozunk a diszkóban.
– Nem lenne jobb, ha elmennék Szilviékhez?
– Miért akarsz te Szilvihez mászkálni?
– Azért, mert te is ott leszel. Elhozlak motorral. A barátnődre nem igazán vagyok kíváncsi.
– Még jó! Csak addig élnél, amíg vele nem próbálkoznál! Leverne, mint vak a poharat…
Miki hangosan nevetett, aztán megkérdezte:
– Szóval hányra mész oda?
– Náluk szoktam vacsorázni.
Aztán két-három órán keresztül készülődnek, ötször-hatszor kipakolják a szekrényt, meg ruhát próbálnak, maszkot és pakolást raknak fel, és hasonló dolgokat művelnek, hogy minél szebbek legyenek. De ezt nem kötötte az orrára. Ő csak a végeredményt látja majd.
– Szabolcs tízre jön Szilviért. Gyere te is úgy. És akkor mehetünk négyen.
– Nem mehetnék én egy kicsit korábban? – Miki hangjában erőteljes sóvárgás hallatszott – Szívesen ott lennék, amikor öltözöl! Felhúznám a cipzárt a ruhádon, vagy begombolnám.
– Aha! Szóval erre megy ki a játék! Mindent a cél érdekében, igaz?
– Dehogyis! Én nagyon rendes fiú is tudok lenni!
– Persze, amikor alszol! De lehet, hogy még akkor sem!
– Ezt csak akkor tudod meg, ha kipróbálod!
– Na, most már fogd vissza a fantáziád!
Éva próbálta megállítani, mielőtt még izzani kezd a kezükben a telefon. Esetleg a szülei telefonszex miatt letiltják a készülékről…
– Tudod, mit? Holnap folytatjuk! Kibírod addig? – Azért Éva is szenvedett volna, ha nem játszadozhatott volna vele egy kicsit.
– Igyekszem. Jó éjszakát, Nyuszi!
– Menj a… – egy másodperc csend. – … aludni!
Miki felnevetett.
– Tudom, mit akartál mondani! Legalább a fenébe akartál küldeni!
– Igen. De mehetsz messzebbre is!
– Örülne a lelked, mi?
– Naná!
Elköszöntek, és Éva teljes extázisban visszatért a fizikakönyve mellé. A teste ott is volt a fizikai síkon, de az esze messze járt...
Este azon törte magát, hogy megint ő mehessen teríteni.
Végül úgy alakult, hogy már mindenki ott ült a konyhában, amikor a szekrényből szedegette elő a tányérokat.
Nem talált alkalmat rá, hogy előtte az anyukájával beszéljen, ezért amikor mindketten éppen háttal álltak a többieknek, gyorsan odasúgta:
– Képzeld, felhívott!
– Az a fiatalember, akivel a múlt héten ismerkedtél meg? – kérdezte az édesapja.
Judit kuncogni kezdett.
Éva megpördült apja hangjára.
– Jólértesült vagyok, igaz? Ráadásul a hallásom is tökéletes. – mosolygott rá nagylányára.
Éva elpirult.
– Igen. Valóban Mikiről van szó. Délután beszéltünk.
– És most is azért hívott, hogy a hangodat hallja?
Éva összevont szemöldökkel nézett az anyukájára.
– Anya, milyen pletykás vagy!!
Mindenki mosolygott ezen a dolgon. Szállóigét csináltak Miki egyetlen mondatából.
– Most miért csúfolódtok? Te sose mondtál ilyet egy lánynak sem? Vagy nem gondoltál még arra, hogy azért hívjál fel valakit, mert szeretsz vele beszélgetni?
– De mi is sokat beszélgettünk a mamátokkal. Ez tök természetes. Egy idő után, de nem rögtön. És nekem – férfiszemmel – van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a srác hamar eljutott arra a pontra, hogy hiányzol neki.
– És szerinted ez mit jelent?
– Azt, hogy fölösleges rágódnod vele kapcsolatban. Odáig van érted.
– Ugye most nem csak megnyugtatni akarsz?
– Nem. Csak nekem erről az oldalról ez jött le. De azért vigyázz. Lehet, hogy szélhámos, és csak arra vár, hogy beadd a derekad. Nem ismerem. És lehet, hogy még te sem eléggé.
Vacsora alatt Éva kicsit lehiggadt. Jólesett neki, amit az apukája mondott.
Valószínűleg igaza lehet, mert ő is férfi, jobban átláthatja, mikor hogy viselkedik egy másik. Megígérte, hogy óvatosan viselkedik, és nem nagyon bátorítja, előbb jobban megismeri.
Amikor elmondta, hogy már a tanuláson is túl van, elengedték Szilviékhez. Örültek, hogy erre is figyelmet fordít ugyanúgy, mint eddig.
Alig várta a másnapi találkozást. Reggel majdnem elaludt, anyukája ébresztette, hogy a piacra ki tudjanak menni körülnézni. Sok kedve nem volt hozzá, de már megígérte, és úgy gondolta, addig is gyorsabban telik az idő.
Szilvi csodálkozott barátnője megjelenésén.
Elmosolyodott.
– Szóval felhívott. Eltaláltam?
Éva mosolyogva bólintott és egymás nyakába borultak.
Vacsoránál alig tudott egy pár falatot lenyelni.
A szokásosnál előbb ment be a fürdőszobába, és később jött ki. Tovább tartott a smink kiválasztása is.
Szilvi jót szórakozott rajta.
– Kérsz esetleg valami különleges frizurát is ma estére? Vagy netán kölcsönadjak valami szexi kis ruhácskát?
– Ruhát hoztam magammal. Tudod, mit? Inkább a parfümödből kérnék egy keveset.
– Rajta! Megtalálod a tükör alatti kis szekrénykében. Válassz, de csak mértékkel! Ha túl erős az illat, az már bevadítja a fiúkat!
– Oké. Tudom. Kösz.
Már majdnem fél tizenegy volt, amikor hallották, hogy motor közeledik, aztán csengettek. Szilvi anyukája ajtót nyitott, aztán bekiáltott a lányokhoz:
– Gyertek mind a ketten, ha készen vagytok! Két fiú érkezett!
Éva egy pillanatra megijedt. Megpördült a tükör előtt, aztán barátnőjére nézett, a véleményét kérve.
– Szép vagy. Gyere!
– Menj előre!
Szabolcs és Miki az előszobában álltak. Mikin motorosdzseki, ing és farmer volt. Szabolcs hasonlóan öltözött.
Szilvi egy miniruhát vett fel, Éva világos, bő szárú, vállpántos overallt.
Szabolcs és Szilvi rögtön „egymásnak estek”. Miki is odalépett Évához, és mielőtt az megszólalhatott volna, gyorsan szájoncsókolta.
– Szia, Nyuszi!
– Ne hívj Nyuszinak!
– Igazad van. Amikor kiabáltál velem, akkor sárkánynak tűntél. De egyébként olyan karcsú vagy, mint egy párduc, és olyan szemed van, mint az őzikének.
– Nem vagyok egyszemélyes állatkert, oké? Induljunk!
Szabolcsék jót nevettek rajtuk.
