[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 128
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 128


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Angyalok emlékiratai 1.

Elindultam a lift felé, hogy felmenjek az intenzívre. Ott álltam, és képtelen voltam megnyomni a gombot. Csak néztem, és a könnyeimmel küszködtem. Ilyen korábban nem történt velem, pedig sok életet mentettem meg. Most azonban más volt, ilyet még nem láttam korábban. Most valami mással küzdöttem, mint amire felkészítettek. A kardomat már a szállodai szobában ellenőriztem. Itt az idő.
Kinyújtottam a kezem, hogy elérjem a végzet gombját, de valaki megelőzött: egy idős asszony. Nagyon lassan végignéztem a kezén, és a szemein megakadt a tekintetem.
Ő is a könnyeivel küszködött. MEGÉRTETTEM! Annak a nőnek az anyja, akinek az életéért nemrég még küzdöttek az orvosok, de nem tudták megmenteni… Annak a férfinak az anyósa, aki már akkor meghalt, mikor a kamion feltolta az autójukat egy ház falára… Annak a kislánynak a nagymamája, akinek a jövőjéért pár perc múlva ádáz csatát fogok vívni…
Szegény, még nem tudja, hogy mi történt velük. Nem mondtak neki mást, csak azt, hogy autóbalesetet szenvedtek a szerettei, és ide hozták őket. Nézem a szemeit, és látom bennük a reményt, azt a reményt, amikor valaki mindent odaadna azért, hogy ne történjen baj. Tudom, hogy ez az idős asszony egy óra múlva cserélne a lányával, és keserves sírás közben felnéz az égre, és azt fogja kérdezni: „miért?!” Ez a gondolat útjára indítja bennem a fájdalmat, és valami megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába. Bosszú! Az a kislány nem kerülhet a másik oldalra! Tovább kell vinnie azt, amit neki kijelöltek. Meg kell mutatnia ennek a remény nélkül reménykedő nőnek, hogy igenis van igazság, és van oka annak, ami történik. Hm…jó lenne, ha tényleg így lenne!
Soha nem voltam ennyire eltökélt, ez már nem a szokásos küzdelem lesz, itt már rólam is szól a dolog. Ha ez nem sikerül, akkor nincs értelme a további tevékenységemnek.
Érzem az ereimben, hogy Ő is megérkezett.
Úgy telt el az idő felfelé menet, hogy észre sem vettem. Kinyílik az ajtó. Kirobbanok rajta, a kardom már a kezemben, szárnyaim szinte súrolják a falakat…
Látom Ő-t, lesújtani készül a gyanútlan gyermekre fénytelen, fekete fegyverével…
Lelassul a világ, és egy pillanatra megáll az idő. Mindig ez történik ilyenkor. Ez az a pillanat, mikor eldönthetjük, mi lesz az első lépésünk.
Kegyetlen és hosszú küzdelem szokott ilyenkor kezdődni. Ha van a világon olyan dolog, ami ennyire egyenlőtlen, mint ez a harc, akkor az egy lélek megmentése. Ő ugyanis megsemmisíthetetlen, és ebben a pillanatban a lány az egyetlen célja. Nem tudom, miért van így, de azt mondják, hogy az idők kezdetétől fogva létezik ez az állapot. Régóta tudom, hogy értelmetlen dolog lenne megpróbálnom levágni Őt, egyetlen megoldás, ha kivédem a lány elleni támadásait, és minél messzebbre lökve megpróbáljam elvenni a kedvét ettől a diadaltól. Van, mikor nem sikerül. Csak reménykedhetek benne, hogy ez a mai nap nem ilyen lesz.
Tudom, hogy az én létezésem nincs veszélyben az ilyen küzdelmekben, hiszen nem engem akar, és én nem tehetek kárt benne, úgyhogy nem nagyon foglalkozik majd velem. Csak annyira, hogy ne legyek akadály számára.
Túl messze vagyok! Már nem tudom megakadályozni az első döfést…
Csak megsebezte! Hihetetlenül erősen küzd az életéért ez a kislány, ami segítségemre lehet.
A második szúrásnál már ott állok mellette, és vakító fény kíséretében lepattan pengéje a kardom lapjáról. Ma különösen hatalmasnak érzem Őt, sok energiára van szükség a hárításhoz. Maradék erőmet összeszedve, az arca felé lendítem öklömet…
A „szabad akarat”… Hányszor hallottam ezt a kifejezést! De azt kell látnom, hogy ezzel a dologgal nagyon-nagyon kevés ember rendelkezik. Persze azért többen hiszik, hogy van nekik ilyen, mint ahánynak ténylegesen van. Az szintén érdekes, hogy azon szerencsés kevesek sosem hangoztatják ezt.
Talán tudatában sincsenek annak, hogy szabad akarattal rendelkeznek. Igazán szabaddal.
A legtöbb ember zűrzavarban van önmagát illetően, vagy nemes egyszerűséggel nem is tudja, hogy kicsoda.
Bár az, hogy letagadja önmagát, vagy nincs róla tudomása, sokszor nagyon azonos jelenség…
A lehető legjobb ütemben, és legnagyobb erővel találom el az arcát, mikor felém fordul. Ha én kapnék ekkora ütést, egész biztos, hogy keresztülrepülnék a kórtermen, és átszakítanám a falakat. Ő azonban csak kettőt lépett tőle hátra, miközben az egyensúlyát próbálta visszanyerni. Nem éreztem semmi mást, csak a lány egyre gyengülő szívdobogását. Küzdj kicsim! Küzdj!
Hibát követtem el, mikor egy pillanatra a kislányra tekintettem.
Valami megragadott. Mintha satuba fogták volna a kezemet, olyan érzés volt, és már keresztül is vágódtam a tér teljes hosszán. Ahogy távolodtam, arra gondoltam, vajon mit ronthattam el. Talán nem kellett volna ennyire közel engednem magamhoz a lányt. Vagy talán nem kellett volna az idős nő szemébe néznem. Talán nem kellett volna érzéseket adni nekünk, hogy ne érezhessünk szánalmat, vagy együttérzést. Lecsukom a szemem.
Vesztettem! Többször előfordult már, hogy nem bírtam Vele. Nem kéne, hogy zavarjon, hiszen ez a körforgás része. De, ha így van, akkor ránk miért van szükség?
Hasító fájdalom tölti el a mellkasom, de ez százszor erősebb, mint máskor. Olyan erős, hogy felkiáltok!
Önkéntelenül is oda kapok, és valószerűtlenül hideg tárgyat érintek meg az ujjaimmal. Szemeim kinyílnak, és a fekete űrt látom magam előtt.
Farkasszemet nézek Vele!
A mellkasomra nézek, és meglátom a fájdalmam okát: a fekete pengét. Úgy áll ki mellkasomból, mint Odin szobra, melyet vikingek emeltek az idők végezetéig. Ismét belenézek az űrbe, és szinte szétszakad a fejem a hangtalan üvöltésétől:- Válassz!
Jéggé válik a levegő körülöttünk, és úgy érzem, mintha magába szívna az űr, amelyet látok. Belém szorul a tudat, hogy még sosem kellett igazán döntést hoznom. Eddig csak kaptam az érzést, és tettem, ami a dolgom…
De most döntenem kell!
Ebben a dimenzióban megállt az idő, mégis millió kép suhan át a szemem előtt, amelyek évezredeknek tűnnek. Olyan, mintha leperegne előttem az életem. Élet… Milyen furcsa kifejezés. Önmagában hordozza az elmúlás fogalmát is. Talán ettől annyira vonzó a lények számára. Megtapasztalni az elmúlást érdekes dolog lehet. Más, mint egyszerűen csak látni azt.
Képtelen vagyok bármit is tenni, a karjaimban nincs erő, és azt sem tudom, hogy a fegyverem hova esett. – Válassz!- ismétli.
A következő pillanatban ismét az intenzíven vagyunk, és megint látóterembe kerül a lány. Miért olyan ismerős? Egyre mélyebbről jönnek elő a gondolatok vele kapcsolatban…
Emlékszem… Nagyon szoros kötelék fűz hozzá, csak azt nem tudom, hogy mi az, és honnan táplálja ezt a megmagyarázhatatlan érzést. Döntenem kell, de vajon mit?
Kutatok az emlékeim között, próbálom a kérdést keresni, mert most valami fontos dologról van szó. Látom Őt, csak engem néz, és tudom, hogy akár az idők végezetéig is képes lenne ott állni, és várni a döntésemre.
Ekkor villant be! Olyan forróság töltött el, hogy még a belőlem kiálló penge is elkezdett izzani. Képek… rengeteg kép, egy lányról…egy csodás lányról, aki…NEM, EZ NEM LEHET!
Könnyessé válik a szemem, ahogy a képek hangulathulláma eléri a jelent, és hurrikánként lecsap rám. Emlékszem!
Bár akkor máshogy nézett ki, de biztos vagyok benne, hogy ő volt az. Egy angyal, aki régen ugyanúgy küzdött értem, mint én most érte… Egy angyal, aki akkor döntött, és átadta nekem a további küzdés lehetőségét. De miért? Miért tette? Vajon kinek tett jót vele? Hiszen a körforgásról neki is tudnia kellett. Tudnia kellett, hogy a halál csak egy újabb kör vége. Akkor meg miért adta nekem ezt a lehetőséget?
Talán valamit mutatni akart? Vagy csak elege volt már belőle, és így akart kiszállni? Vagy csak egy időre akarta átadni ezt, abban bízva, hogy ha már szerethetett valakit, vagy megtapasztalhatta az elmúlást, a gyermekszületést, a szerelmet, akkor utána ismét visszakapja a többi dimenziót, és harcol majd tovább, tudva, hogy miért is küzd valójában?
De ha így van, akkor én ember voltam egykor… Mégsem emlékszem arra, hogy milyen szerelmesnek lenni, milyen elmúlni, és megszületni! Akkor meg miért?
Annyi kérdés van, és olyan kevés az idő a válaszokra…
Nincs több időm, túlságosan lassan jutottam el az igazsághoz. Legördül a megkésett könnycsepp arcom fáradt redőin, magával sodorva a megválaszolatlan kérdéseket. Elfordítom a fejem, és nézem, ahogy az időtlen térben lassan aláhullik a kétségem.
Azt kell eldöntenem, hogy visszaadom-e a lánynak a korábbi létezését, vagy megtartom magamnak az összes dimenziót, tovább küzdve azokért, akik megérdemlik.
Ismét megindul az idő, sodorva a teret, energiát, és anyagot maga előtt. A könny, amit hullajtottam, sohasem ér földet. DÖNTÖTTEM!
Kirántja belőlem fekete fegyverét, amely immár halálos ellenségemmé vált..
Egy utolsó pillantást vetek a lányra. Soha senkinek nem köszönhettem ennyit életemben, mint ennek az ismeretlennek hitt lénynek, akinek sohasem hálálhatom meg mindezt.
Megértettem az összefüggéseket, a törvényeket, és kapcsolatokat az élet folyamatáról. Sikerült felismernem a szerelem igazi értékét, és a halál fontosságát az emberek számára.
Csak egyvalamit sajnálok igazán: mindezekre nem fogok emlékezni…és más se.





Cím: Angyalok emlékiratai 1.
Kategória: Besorolás nélkül
Alkategória:
Szerző: Kiss Zoltán
Beküldve: August 3rd 2005
Elolvasva: 1420 Alkalommal
Pont:Top of All
Beállítások: Küldd el ismerősödnek  A publikáció nyomtatása
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Besorolás nélkül főoldalára | Megjegyzés küldése ]


Jodieline 2005-08-04 08:41:51
Top of All
Szemeim odatapadtak a képernyőhöz... magával ragadó írás...
Nagyon tetszett.
Elismerésem.
Jodieline


LunaPiena 2005-08-04 06:31:02
Top of All
Misztikus és felkavaró írás a Jó és Rossz örök harcáról.


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.38 Seconds