Csókolom Nórika!
- Jó reggelt kívánok Norbi! Ezekszerint beprogramozta a számomat?
- Igen, minden kedves ismerősömét beprogramozom, de a reggel az
már nekem régen volt.
- Mikor ébredt fel?
- Valószínű, hogy most fogok felébredni, amikor meghallom a
döntését. Egyébként legszívesebben azt mondanám, hogy
tegnapreggel. Elhanyagolandó a múlt éjszakai kinlódásom. Különben
hat óra óta próbálok dolgozni, de eddig építeni nem sikerült,
csak rombolni.
- Mit csinál?
- Hazahoztam a héten egy csodaszerkezetet. Zeneszekrénynek
nevezte a tulajdonos. Tény, hogy sokmindent tudna, de most nem
tudom szóra bírni. Képtelen vagyok odafigyelni.
- Ringathatom magamat abban a tudatban, hogy miattam?
- Feltétlenül igényeli a válaszomat Nórika?
- Már nem. Próbálok a sorok között olvasni. Ez lenne a hivatásom.
- Nórika, megkérhetem, hogy hozza tudomásomra az ítéletét?
- Tetszik ez az ítélet megfogalmazás. Kedves Norbi, az éjszakai
beszélgetésünket oda-vissza megrágva, szeretném magát rabságra
ítélni. Azt nem merem kijelenteni, hogy rabságra ítélem, mert úgy
érzem ehhez momentán nincsen jogom. Emlékszik, hogy milyen dalok
vannak a cd-n?
- Mind a hat cd-re emlékszem pontosan.
- Ez most számomra értelmezhetetlen volt.
- Röviden elmondom, ha van türelme meghallgatni.
- Csak arra van türelmem.
- Összeszedtem azokat a számokat, amik minőségileg is
megfelelnek. Aztán elkészítettem válogatás után azt a cd-t, amit
végül odaadtam. Igenám, de túlzottan is hivalkodónak találtam.
Nem tehetek róla, hogy az érzéseim ezeket a számokat diktálták.
Aztán készítettem olyan cd-t, amin közömbös szövegű számok
vannak. Készítettem olyat, amin vegyesen mindenféle, de a fő
szempont, hogy ritmusosak legyenek. Fölösleges lenne végig
sorolni mind a hatot. Mikor elkészültem, az elsőt szerettem volna
odaadni, de nem mertem. Aztán megszámoztam őket olyan tintával,
ami fényre eltűnik. Készítettem hat cédulát ugyanazokkal a
számokkal és kihúztam egyet. Így teljesült a szándékom.
- Akkor tudja, hogy az egyikben azt énekli, hogy büntetése rabság
legyen, börtönőrnek engem tegyen?
- Ezt szánta ítéletnek a számomra?
Nem válaszolt. Mindketten hallgattunk és végül ismét én szólaltam
meg.
- Köszönöm.
- Ne haragúdjon! Pár perc múlva ismét hívom.
Hallottam, hogy elkezdett sírni. Esküszöm, hogy templomba fogok
járni. Kell, hogy legyen egy mindenható felettem. Ránéztem a
gépre és azonnal megláttam a hibát. Mikor ismét muzsikált a
telefonom, még nem volt megjavítva, de a legjobb úton haladtam.
- Itt vagyok Nórika és most szeretnék a maga helyében lenni.
- Nem olyan biztos az.
- De egészen biztos. Sajnos képletesen sem és a valóságban sem
volt gyerekszobám. Ha most olyan okos, olyan művelt inteligens
lennék, mint ön, akkor tudnám, hogy mit kéne mondanom. De sajnos
én nem tudom, hogy mikor mit illik.
- Én pedig azt szeretném, ha nem azzal foglalkozna, hogy mit
illik. Az illemmel végig van tapétázva a 27 évem. Kétségtelen,
hogy Örülök azoknak a körülményeknek, amit biztosítottak számomra
a szüleim, de egyúttal ez az, ami meg is békjózott. Ha a válasza
szívből jött, én nem igényelem, hogy egy hosszú szózatba
foglalja.
- Az a baj, hogy százszor is csak azt tudnám ismételni, hogy
köszönöm. Ez azért elég unalmas lenne magának.
- Tegyen próbára!
- Ha sikerült valamit nagynehezen felépítenem, nem szeretném
tudatosan lerombolni.
- Telhetetlen vagyok. Szeretném magától kikönyörögni a többi cd-t
is.
- Feltételezem, hogy túlzottan nem kellet ehhez megerőltetnie
magát. Most már bátran odamerem adni, különös tekintettel arra,
hogy a legkényesebb anyagot sorsoltam ki.
- Ha ezt vehetem úgy, hogy megkapom, akkor nagyon köszönöm. Mit
csinál ma délután?
- Máris zavarbajöttem. Szabad vagyok, mint a madár.
- Milyen programjáról kéne lemondania miattam, ha beleegyeznék?
- Nórika, én csak a becsületet tanultam meg. Következésképpen
nálam eddig az volt a természetes, hogyha valaki ilyet kérdez
tőlem, akkor konkrétan megmondom, hogy milyen elfoglaltságom van.
Higgye el nekem, hogy ebben a pillanatban találkoztam szembe
először azzal, hogy ilyenkor nem úgy kell válaszolni. Hogy
valamit enyhítsek a faragatlanságomon, ha nem oknélkül kérdezett
rá a programomra, akkor határozottan kijelenthetem, hogy ráérek.
- Megértettem, de én mégis szeretném tudni, hogy mikortól van
elfoglaltsága? Tudom, hogy most úgy érzi, hogy fontosabb vagyok a
számára, mint más, de jobb ha őszinték vagyunk egymáshoz. Én nem
kívánom, hogy nekem úgy tegye a szépet, ha magában nem azt
gondolja. Viszont az igaz, hogy hiú vagyok.
- Nórika, érzékeltettem sajnos, hogy délután négy órától lenne
programom, de kizárt dolognak tartom, hogy bármi más fontosabb
legyen magánál. Engedje meg, hogy eszerint cselekedjek!
- Két óra múlva, azaz tíz órakor tud velem találkozni?
- Igen Nórika, két óra múlva egészen biztos, hogy tudok. Csak
azzt az időt kell bekalkulálnom, amennyi idő ahhoz szükséges,
hogy megmerjek jelenni ön előtt. Ehhez pedig maximum háromnegyed
órára van szükségem.
- Akkor tíz órakor várom! Ha most elköszönünk, fog kapni egy
SMS-t, abban benne lesz a címem.
- Pontos leszek, ígérem.
- Én pedig várom. Viszont hallásra, vagy inkább viszont látásra!
Szétbontotta a vonalat és ahogy megnyomtam a not, azonnal
megérkezett a címe. Nem tudtam meddig hajlandó az idejét velem
tölteni. Lehet, hogy az étteremhez képest túl előkelőn öltöztem,
de azt éreztem, hogy hozzáképest csóró vagyok. Sajnos az is
maradok, de ezt vállaltam. Illetve nem is olyan biztos, hogy
csóró maradok. Legalábbis az öltözékemben nem. Szerencsére pénzem
az van. Alapos tisztálkodás öltözködés. Úgy indultam, hogy
virágot tudjak venni és taxival időben érjek a házhoz Budára.
Természetesen eltettem az öt cd-t is. Ritkán szoktam taxizni.
Talán akkor ültem taxiban, amikor 12 évvel ezelőtt kórházból
hazahozott az anyukám. Azt azért tudtam, hogy páratlan számú
rózsát illik vennem. Pontosan érkeztem. Becsengettem és azonnal
ajtót nyitott. Egy hosszú perzsa, de legalábbis valamilyen
süppedőszőnyeggel leterített folyosón mentünk végig. Úgy
gondoltam, ha őt figyelem és követem a mozdulatait, abból nagy
hibát nem fogok elkövetni. Természetesen a virágcsokrot már az
előszobaajtóban átadtam neki. Semmi nem történt. Egy puszival
köszönte meg. Soha nem fogom elfelejteni ezt a semmit. A szobában
átadtam a cd-ket is. Leültem és ő egy másik széken tőlem
derékszögben foglalt helyet. Nem vettem le róla a tekintetemet.
Ezt eddig ilyen szemtelenül nem mertem volna megtenni. Próbáltam
magamban keresni a szavakat, amivel jellemezhetném. Csak az
jutott eszembe, hogy gyönyörű. Ami feltűnt, hogy nem volt
felékszerezve, ahogy a cégnél szokott lenni. Valószínű, hogy
próbált úgy öltözni, hogy számomra ne legyen bántó.
- Szokatlan a viselkedése. Maga mindig határozottan adja elő
magát, most pedig hallgat.
- Szerettem volna betelni a varázsával, de belátom, hogy ez hiú
ábránd.
- Kértem telefonon, hogy mindig azt mondja, amit érez. Nem
akarom, hogy feltupírozza a mondanivalóját.
- Nórika, én nem tudom most azt mondani, amit érzek. Nekem
nincsenek szavaim rá. Higgye el nekem, hogy gyönyörködök magában.
Hónapok óta ez a vágyam. De a főnöknőmet nem nézhetem ilyen
feltűnően. Nem beszélve arról, hogy mint Nórika, sokkal jobban
tetszik nekem. Képzelje el, hogy mégis a főnöknőmbe szerettem
bele! Hogy találnék megfelelő szavakat, annak kifejezésére, amit
érzek?
- Ami kevés ismeretem van magáról, azt a véleményt azért
leszűrhetem, hogy volt alkalma megtanulni, hogyan kell tenni a
szépet egy nőnek.
Lehet, hogy illetlenség volt, de elnevettem magamat.
- Most arra gondol, hogy valószínű, sok hölgy ismerősöm volt,
ugye?
- Arra gondolok, hogy sok hölgy ismerőse van.
- Most, hogy itt ülök magánál és megadta a lehetőséget, hogy
gyönyörködhessek önben, nyugott lelkiismerettel kijelenthetem,
hogy volt. Ettől függetlenül, azért nevettem, mert soha egyetlen
nőnek sem tettem a szépet. Ezt lehet úgy ítélni, hogy zűrös a
múltam. Nórika, én nem tettem a szépet, elsősorban azért nem,
mert nem láttam a nőkben a szépet. Elfogadom, hogy hihetetlen
amit mondtam magának a telefonban, de én amikor megszerettem
magát, először úgy könyveltem el, hogy valami furcsa történt
velem. Én nem tudtam eddig, hogy mi az, hogy szeretni. Ezt értse
akár a szüleimre vonatkozóan is. Valószínű, hogy ezért sem tudok
mit kezdeni ezzel az érzéssel.
Úgy ültem vele szemben, mintha egy megelevenedett festményt
néznék. Persze, hogy nem festmény, mert időközönként megmozdult.
Ezenkívül betöltötte a szoba levegőjét az illata. Továbbá egészen
biztos, hogy mágneses hullámokat bocsátott ki magából. Mágnesként
vonzott és csak azt szerettem volna ha magamhoz ölelhetem.
Elméláztam. Valószínű, hogy egy másodperc töredékéig lehúnytam a
szememet, mert mikor ismét felnyitottam, láttam, hogy sír. Úgy
láttam, hogy próbál küzdeni a könnyei ellen, de ez egyre inkább
nem sikerül. Talán nem szemtelenség, hogy az ölében volt a keze
és én megérintettem. Magamban is finomkodva szeretnék fogalmazni,
nem megérintettem, hanem rátettem a kezemet a kezére. Néztem és
láttam, hogy már képtelen magán uralkodni. Tudom, hogy azt
mondtam, hogy megbízhat bennem. A világért sem szeretnék tolakodó
lenni, de nekem fájt a szívem, ahogy láttam a legördülő könnyeit.
Felálltam a széke mellé és a másik kezemmel elkezdtem simogatni a
haját. Szólni nem tudtam, mert egyszerűen okos gondolat nem
jutott az eszembe. Gyönyörű selymes szőke haja van. Muszáj volt,
hogy a számmal is megérintsem a haját. Remélem nem vette észre.
Felegyenesedtem, de tovább simogattam. A másik kezem még mindig a
kezén pihent. Amikor már a kétségbeesés határán voltam a
tehetetlenségemben, egészen hozzám hajolt és felemelte az arcát.
Valószínű, hogy most rosszul cselekszem. Lehajoltam és szájon
csókoltam, miközben átöleltem a válát. Boldog voltam, hogy a
csókot visszakaptam. Felálltam és tovább simogattam a haját.
Megfogta a kezemet.
- Üljél le! Mindjárt visszajövök.
Felállt és egy oldalsó ajtón keresztül kiment a szobából. Biztos
voltam benne, hogy az arcát akarja rendbetenni, de azonnal
hiányérzetem támadt. Nem sokáig volt távol. Mikor visszajött,
odament a szekrényhez és poharakat meg tálcát vett elő. Letette
az asztalra, aztán hozott egy üveget és teletöltötte mindkét
poharat. Az egyiket nekem nyújtotta. Én pedig mindkét pohár után
nyúltam. Kivettem mindkettőt a kezéből és visszatettem a tálcára.
Tudtam, hogy ezt meg kell magyaráznom, de hogy merjek
megszólalni? Ha ő letegezett, akkor remélem, hogy én is
tegezhetem. Nehéz volt az első szót kiejteni a számon.
- Ne haragúdjál Nórika, de én nem fogyasztok szeszesitalt. Soha
nem is ittam.
- Az egyedüli szenvedélyem. Azt már sikerült megtudnom tőled,
hogy neked a pénz a szenvedélyed. Látod, vagy legalábbis tudod,
hogy nekem pénzem van. Mégis üres, vagy üres volt eddig az
életem. Biztos, hogy sok férfinek megakad rajtam a szeme, de én
gazdag vagyok. Látom rajtad is, hogy milyen erőfeszítésedbe
került, hogy vissza merjél tegezni. Pedig megkaptad a biztatást.
Hidd el, én nagyon tudom, hogy a pénz nem boldogít. Elismerem,
hogy nélküle is rossz lenne az életem, de pont a pénz
akadályozott meg abban, hogy kiegyensúlyozott emberi életet
éljek. Ugye te is megvetsz a szenvedélyemért, ahogy a szüleim is
megvetnek?
- Próbálok veled kapcsolatban egy negatív érzést magamra
erőltetni. Próbálom elhitetni magammal, hogy megvetlek érte.
Nórika, hiába minden erőfeszítésem. Ha te ebben a pillanatban egy
varázslat által gonosz boszorkánnyá változnál, bennem akkor is ez
a kép maradna, ahogy most látlak. Egy gyönyörű istennő, akiben
képtelen lennék hibákat felfedezni. Neked nem lehet hibád. Az
ital nem lehet a szenvedélyed. Minden rossz, ami csak
előfordulhat a földön, annak te nem lehetsz szenvedő részese.
Hiszem, hogy nincs szükséged az italra.
- Most egyáltalán nincs szükségem. Most azért hoztam, mert úgy
éreztem, hogy a találkozásunkat, lehet, hogy fellengzősen hangzik
most még, hogy az egymásratalálásunkat megünnepeljük.
- Számomra ez a nap folyamatos ünneplésből áll. Egyébként
senkitől még nem hallottam, hogy a főnökasszony iszik.
- Mert senki nem tudja. Csak a szüleim tudnak róla, azért is
gondolták úgy, hogy engemet likvidálnak a villából. Vettek egy
lakást, hogy a barátok ne tudják meg. Jól gondolod, ha nem is
mered kimondani, igen, szégyelnek.
- Pár alkalommal, mikor este beszéltünk telefonon, akkor
észrevettem a beszédeden, de bevallom, egy ilyen szép nő
esetében, én másra asszociáltam. Most, hogy megadtad a számomra a
lehetőséget, hogy gyönyörködhessek benned, még most is sokkal
inkább eltudnám azt a másik dolgot képzelni, mintsem, hogy te az
alkohol rabja vagy.
- Nincs más és soha nem is volt más az én életemben. Az előkelő
rokonság likvidált, akik viszont körülöttem vannak, azok éppenúgy
nem tudnak mit kezdeni a gazdag nővel, mint te.
- Szeretnék segítségedre lenni, hogy legyen erőd lemondani erről
a csúnya szenvedélyről. A szavaidnak kénytelen vagyok hitelt
adni, de elképzelni nem tudom rólad.
- Úgy mondom, hogy egyedüli szenvedélyem, de tudom, hogy csak
pótcselekvés. Szeretethiányom van.
- Nincs szeretet hiányod. Nem tudom elképzelni azt, hogy valaha
is bekövetkezzen az, hogy én ne rajongjak érted. Este még
nehezen mondtam ki, hogy szeretlek, most, hogy folyamatosan
gyönyörködhetek benned, valószínű, hogy ez több a szeretetnél.
Felállt a székről és mellém állt.
- De szeretnék ilyen magabiztos lenni, mint te. De szeretném
tudni, hogy hogy kell egy olyan embernek viselkedni, aki rajong
egy istennőért? Szeretnélek magamhoz ölelni, de tudom, hogy
egyetlen dologban vagyok csak képes, hogy ellened cselekedjek.
Azonkívül, mindenben a te óhajodat szeretném teljesíteni.
- Nem tettél ellenem semmit azzal, hogy kivetted a kezemből a
poharat. Biztos vagyok benne, hogy ezt még valamikor a szüleim
megfogják neked köszönni. Ölelj magadhoz! Szeretném először
érezni, hogy valaki engem is szeret.
Átöleltem a derekát és ismét találkozott a szánk. Hosszan
csókoltuk egymást és egy mozdulatom után nagyon megijedtem. Nem
kaptam engedélyt és mégis az ölembe ültettem. Én csak arra
gondoltam, hogy áll mellettem, én pedig ülök. Lehet, hogy
felakartam állni. Nem tudom pontosan visszaidézni, hogy mi
játszódott le bennem. Szeretném azt hinni, hogy ő ült az ölembe.
Én mindenesetre amikor feleszméltem, hogy mi történt, azonnal
bocsánatot kértem.
- Ne haragúdjál, tudom, hogy nem kaptam engedélyt. Olyan
szívszorító volt, ahogy mondtad, hogy szeretnéd érezni, hogy
valaki téged is szeret. Nem csak a szavakat nem találom, de
megfelelően cselekedni sem tudok. Hogy tudjam érzékeltetni veled,
amit érzek irántad?
- Vedd úgy, hogy én ültem az öledbe! Valójában azt hiszem nem így
történt, de most nagyon jól érzem magam. Kár, hogy túl korán
elérzékenyültem. Most lenne itt az ideje, hogy kisírjam magamból
a sok év felgyülemlett keserűségét.
Az egyik karommal most is a derekát öleltem, a másik kezemmel meg
a kezét fogtam, ahogy pihent az ölében. Megbabonázott. Igen is,
én egy karakterisztikus egyéniség vagyok. Mondhatnám azt is, hogy
öntörvényű. Ez az istennő megbabonázott. Felemeltem a kezét és
megcsókoltam.
- Akarod, hogy életem első pohár italát veled elfogyasszam?
A szemébe néztem, amikor ezt kérdeztem tőle.
- Semmiképpen nem akarom, hogy te igyál, azt akarom, hogy én is
mondjak le róla.
- Képesnek érzed magadat rá?
Hallgattunk. Lehúnyta a szemét és éreztem, hogy erősen
gondolkodik.
- Az imént azt mondtad, hogy úgy érzed, hogy mindig szeretni
fogsz.
- Igen, ezt mondtam.
- Norbika, úgy nem lehet szeretni ...
Egy picike szünetet kellett tartania. Újabb minőségi változás. A
Norbiból Norbika lett. Muszáj volt ezt csókkal jutalmaznom
remélem neki is, de, hogy magamnak, az biztos.
- Azt akartam mondani, hogy úgy nem lehet szeretni, hogy
megosztom az érzéseimet. Te képesnek érzed magadat arra, hogy
csak engemet szeressél?
- Nórika, hetekig érlelődött bennem a döntés. Felmondok, hogy ne
fájjon a közelséged. Magamban eldöntöttem, esélyem nincsen rá,
hogy viszonzásra találok, akkor elmegyek a cégtől. Ha te valami
csoda folytán úgy döntesz, hogy lehet reményem, akkor viszont
gyökeresen szakítok az eddigi életemmel, ami a csapodárságot
illeti. Az, hogy itt ölelhetlek, hogy ez a csoda nekem
megadatott, ezzel részemről a kérdés el van döntve. Szeretni
egyébként sem szerettem senkit. Ha valaki, akkor csak te lehetsz,
aki nekem mindent megtud adni. Nincs bennem bizonytalanság.
Alapjában véve én becsületesnek születtem. De engemet senki nem
nevelt. Csak, úgy voltam.
- Szeretném ha majd sokat mesélnél magadról, de most döntés előtt
állok. Alaposan végiggondoltam a dolgot, mert nem akarok
felelőtlen kijelentést tenni. Két feltétele van, hogy letudjak
mondani az italról, az egyik, hogy mindig érezzem, hogy szeretsz
és csak engemet szeretsz, a másik pedig az, hogy egyetlen kortyot
ne igyak. Gyengének érzem magamat és tudom, ha megkóstolom, akkor
az a nap már megpecsételődött. Azt megtudom állni, hogy ott van a
szekrényben és nem nyúlok hozzá. Tehát most ebben a percben
megfogadom, hogy egyetlen korty italt nemiszom. A Gyengeségem
mellett azt is tudnod kell, hogy éppen mostanában foglalkoztam a
gondolattal, hogy pszichiáterhez kéne mennem. Mégegyszer mondom,
hogy gyenge vagyok, de van akaraterőm. Ha viszont kudarc ér,
akkor egészen biztos, hogy összeroppanok. Nem hiszem, hogy
hónapok voltak még hátra.
- De, hogy fogom tudni én állandóan bizonyítani, hogy szeretlek?
- Norbika, ez nem gyerekszoba kérdés. Általánosan elfogadom, de
mindenre nem lehet ráhúzni. Az biztos, hogy nem ülhetek
éjjel-nappal az öledben. Nem is valószínű, hogy hosszútávon
igényelnéd.
- Nórika, csípjél meg! Szeretném éjjel is érezni ha felébredek,
hogy nem álmodtam. Azt hiszem, hogy most álmodok.
- Mikor kell elmenned?
- Nem tudom. Nincsen olyan erő, ami felülbírálná a te óhajodat.
Akkor megyek és akkor is jövök, amikor te akarod.
- De ugye nem akarsz titokzatoskodni?
- Az a baj, hogy nem hiszem, hogy lenne kedved egy estét olyan
helyen tölteni, ahová megyek. Minden hétvégén egy étteremben
zongorázok.
- Kivéve, amikor házasságiévfordulón vagy.
- Kétségtelen. De milyen zavarban voltam. Tudod milyen rosszérzés
háttal ülni annak a személynek, akit még nem azonosítottam be
pontosan, de lehet, hogy a nagy ő? Aztán sikerült a végén
egyértelműsítenem, hogy az akinek téged képzeltelek, az nem te
vagy. Azt hiszem, hogy így volt jobb.
- Nem meséltem el az anyukámnak, mert nem hiszem, hogy lekötöttem
volna a figyelmét. Abszolút zártkörben érzik ők csak jól magukat.
- De, ha erős leszel, akkor te ismét közéjük fogsz tartozni.
Lehet, hogy pont ennek a gyengeségednek köszönhetem, hogy most
itt ölelhetlek.
- Ez egyszerre megmagyarázhatatlan. Valószínű, hogy bizonyos
értelemben ismét közéjük fogok tartozni, de nélküled nem. Nem
gondolom, hogy a szüleim könnyen megenyhülnek, de ha nem vagyok
magamra hagyva, akkor különösebben nem is zavar. Az pedig egészen
biztos, hogy nem a szenvedélyemnek köszönhetsz.
- Valamicskét lehet még rajtam faragni, de hogy talpig úriember
én soha nem leszek, az biztos.
- Nem hiszem, hogy ezt az első napon kéne eldönteni. Egyébként
pedig sokkal kevesebb kell, ahhoz, mint azt te gondolod. Ahogy
például most nálam megjelentél, nem hiszem, hogy az apukám nem
hitte volna el rólad, hogy jobb családból származol. Ha
megengeded, hogy bizonyos dolgokon segítsek változtatni, akkor
aligha hiszem, hogy gond lenne. Azt hiszem, mi több, tudom, hogy
kevésre értékeled magadat. Mit szólsz ha szerzek neked egy a
végzettségednek megfelelő munkát?
Megint megcsókoltam a kezét.
- Régen csókoltalak már meg és mivel engedélyt nem kaptam, nem
akartam szemtelen lenni.
- Erre már egy kicsit rájátszol. Még a jó ízlés határain belül
vagyunk. Bár lehet, hogy nem mindenki így ítélné. Ez azonban most
már lényegtelen. Kitudja, hogy történt? Lehet, hogy én magamtól
ültem az öledbe, lehet, hogy te követted el ezt a nagy
merényletet ellenem. Én azonban, mint mondtam, jól érzem magamat.
A csók pedig erkölcsi szempontból is kevésbé számít bűnnek.
Elengedtem a kezét és mindkét karommal átöleltem úgy csókoltuk
egymást sokáig. A telefonja muzsikálása szakította meg az idillt.
* * *
