Olvasgatom az írásokat itt a Fullon. A napokban sok a kesergés, nyomasztó hangulat, gondolat. Igen, időnként elő-előfordul ez mindnyájunkkal, hogy levertebbek vagyunk a szokásosnál. De mostanában sokaknál ez az uralkodó hangulat… Talán a közelgő ősz hozza magával? Van, akinél határozottan ez a helyzet. Van, aki maga sem tudja, egyszerűen csak „most ilyen hangulata van”. A mai nap kimondottan alkalmas arra, hogy magával rántsanak a depressziós érzések. De vajon biztos, hogy engedni kell ennek a nyomásnak? Biztos, hogy az időjárásnak kell erősebbnek lennie? Nem hinném…
Ha ennek így kéne lenni, akkor ősztől tavaszig mást sem tennénk, csak búslakodnánk.
Valakinek már írtam néhány gondolatot az őszről, hogy a szép oldalát is lássa, ne csak a rosszat. Nem szabad magunkat TUDATOSAN lehangolni. Inkább a tudatosságunkat arra használjuk fel, hogy önmagunkon segítsünk. Hiszen ez egy nagyon jó tulajdonságunk, nekünk, embereknek. Nos, ha már ennyire tudatosan szeretnénk élni, tegyük, de jól tegyük!
Mi magyarok, híresek vagyunk arról, hogy az átlagosnál többet búslakodunk, szomorkodunk.
Azt írom, hogy mi, magyarok. Igen, mert itt élek Magyarországon. Ezért én csak Magyarországról tudok nyilatkozni ebben a kérdésben. Ránk viszont nagyon jellemző az önsajnálat, a magunkba fordulás, a depressziós kedélyállapot. Van ebben egy kis történelmi meghatározottság, ha végiggondoljuk a magyar történelmet, valóban olyan események sorozatát éltük át, amelyek determinálják a már-már általános deprimáltságot. De ki lehet ebből törni, hiszen rengeteg ékes példa bizonyítja körülöttünk, hogy lehet más szemmel is nézni az életet, hogy lehet törekedni a jóra, a belső békére, s hogy mindez – ha őszintén és szívvel-lélekkel tesszük – meghozza a kívánt eredményt. Ehhez azonban először is jóban kell lennünk saját magunkkal, valamint önmagunkkal szemben MINDIG őszintének kell lennünk, csak akkor tudunk önsegítő módszerekhez nyúlni. Elengedhetetlen feltételek az előzőek ahhoz, hogy valóban meg tudjuk látni mindenben a szépet, a jót, abban is, ami első látásra sok rosszat tartalmaz.

Tény, hogy az ősz szomorkás hangulatú évszak. De szomorkás helyett hozzáillőbbnek érzem az álmos jelzőt. A természet készül a tavaszig tartó vegetációs időszakra. Olyan ez egy kicsit, mint amikor esténként a gyerekeket küldik ágyba aludni, de ők még maradnának egy kicsit, holott szemmel láthatóan fáradtak már, s az energikusnak tűnő időszakos felélénkülésük sem az igazi, egyre hosszabbak a nyugodtabb, csendes, mélázó hallgatások. Majd lassan-lassan belealszanak a hallgatásokba… Ilyenkor vesszük gyengéden ölbe őket, s visszük a saját szobájukba, hogy lefektessük, s holnap egy új, lendülettel teli napra ébredjenek. Így van ez a természettel is ősszel. A szeptember a késő délután, amikor még van annyi erő benne, hogy gyönyörű meleg napsütéses napokkal ajándékozzon meg minket. De a nyári forróság, tűz már kialudt. Cserében kapunk csodaszép színeket tőle. Színpompás lesz hirtelen a környezetünk. Szinte minden bokor és fa más-más színű, s ha ezt figyelembe véve tudatosan gyűjtjük magunk köré a legkülönbözőbb őszi színekben pompázó növényeket, akkor valóságos csodában lesz részünk kertünkben ilyenkor. De ugyanígy szemet gyönyörködtető az őszi erdő. Az október eleje még mindig ugyanezt a színvarázst tárja elénk, közben az energia tovább fogy, már csak néhány napsütéses, kellemes napra futja az erőből, s örülhetünk, ha részesülünk időnként húsz-huszonegynéhány fokos hőmérsékletben. Ez már nem minden évben adatik meg… Október végére azonban lehullanak a levelek, itt-ott még erőlködik egy-egy fa, hogy ő bizony nem engedi a sok-sok energiabefektetéssel nevelgetett gyermekeit az enyészetnek. Ám kis tiltakozás után ő is megadja magát a hatalmas természeti erőnek. Novemberben már szinte minden növényünk levetkőzik, várják a finom, meleg paplant, amely jótékonyan takarja be az álomhoz őket. Lassan álomra hajtja fejét a pihenni vágyó természet. Erőt gyűjt, energiát az új tavaszhoz. Ahogyan mi, emberek, az új naphoz éjszakánként.

Számomra az ősszel veszi kezdetét a töprengések, belső elcsitulás, belső harmónia megújításának időszaka. Aminek nagy részét feléltem nyáron, az aktív kikapcsolódások által. Marad persze még bőven, hiszen a nyár egyben egy másfajta feltöltődés ideje, ami a tanévkezdéshez, és energikus lebonyolításához szükséges. Nyáron töltődöm fel új energiával, belső tűzzel, lángolással, ami majd kitart egész évben. Ezért ősszel még javában ég bennem a tűz, és sugárzik kifelé a környezetemre. Adok belőle olyanoknak, akiknek nagy szükségük van rá. Persze a gyerekek által mindig jutok egy kis plusz tartalékhoz. Ők szintén sugározzák ki magukból a környezetükre. Így köztünk egyfajta energiacsere is lezajlik. Nem baj ez, sőt! Áldásos és jótékony hatású. Ebből élünk egészen év végéig. Adunk és kapunk kölcsönösen. Mégis az ősz nagyon megfelel a töprengésekre, elmélkedésekre, felismerésekre, és kezdetét veszi lassan az újabb tanulási időszak. Most azonban a saját tanulásomra gondolok. Tanulom újra önmagam. Majd, ha kellő belső információval rendelkezem, megtaláltam az újabb változásokhoz az irányt, akkor jöhet a további fejlődés. Önfejlesztés. Természetesen általában ez az önfejlesztés nemcsak az önismeretről szól, bár mostanában főként arról. Ugyanígy szól szakmai fejlődésről, ami legalább annyira szükséges. És emellett olykor egy kis önművelésről.
Mostanában azért nagyobb a hangsúly az önismeret fejlesztésén, mert több mint egy éve felismertem végre, hogy erre nagy szükségem van. Mint kiderült, az átlagnál ugyan fejlettebb önismerettel rendelkezem (vagy csak őszintébb voltam önmagamhoz, ám ennek logikus következménye, hogy így valósabb képem van magamról), de ezzel együtt is rengeteg dolog került még utólag felszínre, amin el lehetett indulni. A mai napig rácsodálkozom újabb és újabb felismerésekre. Számomra most ez a legfontosabb, hiszen nincs annál lényegesebb, mint hogy jól tudjuk érezni magunkat egyszerűen csak önmagunktól. Hogy tudjuk elfogadni, szeretni saját magunkat. Akkor mindenki mást is képesek vagyunk szeretni. Őszintén. És csak akkor.

Az ősz tehát számomra egyfajta felkészülés a belső csend megteremtésével, meditálásokkal, töprengésekkel az azt követő nyugalmi állapotra, a télre. Ez a nyugalmi állapot biztosítja a további fejlődést. Természetesen most félretéve a transzcendentális megközelítést, mert bár egy bizonyos szintig elfogadom a létezését, de én itt jelenleg nem erről beszélek. Hanem a belső tudatosságról, hogy tudatosan építem az életemet, a személyiségemet, és a meglévő tulajdonságok, adottságok segítségével építkezem tovább, illetve olykor újakat építek ki, amennyiben ez lehetséges.

Tanuljunk meg tehát a természettel ily módon is harmóniában élni, felismerni, meglátni az általa kínált lehetőségeket, saját hasznunkra fordítani azokat, mert lehet. Nemcsak kényszerűen megadni magunkat neki, ennél nekünk tudatosabbnak kell lennünk. A megszerzett tudásunkat önmagunk érdekében is tudni kell alkalmazni, nem csak mások érdekében. Hiszen ha önmagunkhoz jók vagyunk, akkor azzal mások csak nyernek, mert ezáltal hozzájuk még jobbak tudunk lenni, van miből adni.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindnyájunknak egy csodás őszt!

Cím: Reflexiók a Fullon olvasottakra
Kategória: Cikk
Alkategória:
Szerző: Végh Gyöngyi
Beküldve: August 24th 2005
Elolvasva: 1421 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Cikk főoldalára | Megjegyzés küldése ]