Hazaérve Olivért a számítógép előtt találta. Térdeit csapkodta a nevetéstől, mialatt a képernyőt nézte.
- Vicceket olvasol, hogy ilyen jó a kedved? – kérdezte, és az élelmiszerekkel teli kosarat letette az előszobában. - Mondj egyet-kettőt nekem is, mert rám fér egy kis vidámság!
- Dehogy vicceket, bár ez felér többel is egyszerre. –válaszolta.
- Miért? Mit találtál? – lépett közelebb a számítógéphez.
- Chat-elek egy lánnyal, akinek baromi jó a humora. Észvesztően klassz csaj lehet. Szívesen megismerném személyesen is.
Nicol elképedve nézett a fiára.
- Te chat-elsz? Mióta?
- Pár napja kezdtem, amikor az egyik osztálytársam a suliban megmutatta, melyikre érdemes felmenni.
Odahúzott egy széket, és ő is letelepedett a számítógép elé.
- Mutasd, hogy működik. Én is hallottam már a kollégáktól, hogy mennyire jó, de eddig sem időm, sem kedvem nem volt kipróbálni. Olyan gyerekesnek tűnt az egész, hogy a képernyőn keresztül beszélgessek valakivel, akit nem is ismerek.
- Anya! Hát pont ez a lényeg. – nézett rá, mint aki nem érti, hogy miért nem kézenfekvő ez az anyja számára. - Itt teljesen anonim lehetsz. – magyarázta. - Senki sem tudja hogy ki vagy, ezért olyan dolgokat is elmondhatsz, amit nem vállalnál fel nyilvánosan. Persze ez kétoldalú. Itt hazudozni is lehet, hiszen „messziről jött ember azt mond, amit akar”, mint ahogy a közmondás is tartja. – nevetett fel. - Ha mákod van, akkor kifoghatsz teljesen klassz embereket, akikkel akár barátságot is köthetsz, sőt idővel meg is ismerkedhetsz velük. – kacsintott rá sokatmondóan anyjára.
- Olivér! Ha jól értem, te arra akarsz rávenni, hogy a társkeresés eme vadonatúj módját fedezzem fel a chat-ben. – nézett rá szemöldökét felvonva, Nicol.
- Miért? Szerinted nem lehetséges? Mármint az, hogy itt találj magadnak új barátokat, esetleg egy új szerelmet?
- Mióta foglalkozol te, az én nem létező szerelmi életemmel? – nézett rá enyhén rosszalló tekintettel.
- Azóta, amióta megismertem ezt az érzést. – kapta a választ. - Sajnálom, hogy Te évek óta magányosan élsz. – hangjából valóban sajnálkozást hallott ki. - Most már nagyon jól látom, hogy mindez azért volt, mert mindig velünk foglalkoztál, és a munkáddal. A nagyi is azt mondta, hogy ez nem természetes, és igaza is van.
Nicol felnevetett:
- Na, szépen állunk! Összefogtatok a hátam mögött, hogy nekem párt keressetek? Lehet, hogy már találtatok is?
Olivér vigyorogva nézett fel a számítógép mellől anyjára.
- Nem, azt nem mernénk, de azért ötleteket adhatunk. Vagy nem?
- De, adhattok. – adta meg magát. – Na, mutasd, hogy is működik ez a beszélgető vonal? Lehet, hogy tényleg igazatok van. Végül is…
Nicol ebben a pillanatban valóban jó ötletnek tartotta, hogy úgy ismerkedjen meg emberekkel, hogy ezért nem kell sehová elmennie. Szépen leül a számítógép elé, és élvezi mások társaságát.
- Oké. Mindjárt elköszönök a lánytól, aztán jöhetsz, bevezetlek a rejtelmekbe, - ígérte - de most bocsi, menj egy kicsit hátrébb, nem akarom, hogy lásd, miket írok.
Olivér tenyerével megpróbálta eltakarni a képernyőt, nehogy anyja meglássa a csevely részleteit. Eddig minden kis kapcsolatát őszintén elmesélte anyjának, de ez most megváltozni látszott. Valószínűleg szégyellte volna nyílt gondolatait, ami kétségtelenül a szexualitás körül foroghatott.
- Rendben. – állt fel a székről Nicol. - Nem akarom meglesni a titkaidat. Addig készítek valami vacsorát.
Kiment a konyhába, hogy kipakolja a kosár tartalmát, amit útközben vásárolt.
- Márk hol van? – kiáltott be a nappaliba. - Nincs a szobájában.
- Átment a barátjához, aki tengerimalacot kapott a születésnapjára. – kapta a választ. - Gondolom azt gyimakolják. Szerencsétlen állat, ha ezt előre tudja, szerintem meg sem születik. Persze ha lett volna más választása is. – tette hozzá.
Nicol mosolyogva nyitotta ki a hűtő ajtaját.
- Olivérnek egyre jobb a humora. Eddig is jó fej volt, de mintha most egy kicsit felnőttesebbek lennének a meglátásai. Hát, igen. Már lassan kinő a gyerekkorból. Vagy már meg is tette, csak én nem vettem észre? – gondolkodott el rajta.
Vacsora után, a szokásos esti puszit követően Márk lefeküdt aludni, Olivér és Nicol pedig leült a számítógép elé. Fia elmagyarázott és megmutatott minden fontos dolgot, amit tudnia kell ahhoz, hogy elkezdhesse a beszélgetést. Az első lépés az volt, hogy regisztráljon, azaz egy becenevet kellett találnia magának. Persze beírhatta volna a saját nevét is, de akkor mindenki tudja, hogy ki van a másik oldalon. Ezt viszont tudatosan el szerette volna kerülni. Már a tizedik becenevet írták be, de a gép mindig visszadobta azzal a szöveggel, hogy ezt már regisztrálták, tehát valaki már használja.
- Tudod mit? Írjuk be mégis a saját nevemet, - adta meg magát - hiszen Nicol nem csak én vagyok egyedül. Látok itt keresztneveket is bőven. Mi az a szám a nevük mögött? Azt a gép adja nekik? Valamiféle sorszám?
- Dehogy. Általában az életkorukat, vagy a születésük évét jelenti. – válaszolta Olivér.
- Rendben. Akkor beírom, hogy Nicol37. Ha szerencsénk van, akkor, még egy 37 éves Nicol nem használja a chat-et.
- Jó, próbáljuk meg! – egyezett bele.
Beírta a nevét és a számot, majd várta a visszajelzést.
- Ez bejött. Nem dobta vissza. – kiáltott fel örömmel.
Már nagyon hiányzott számára valaki, akivel kötetlenül beszélgethet, aki előtt még véletlenül sem kell eltitkolni semmit, nem kell attól félnie, hogy ha más véleményen van, akkor ferde szemmel néznek rá, vagy esetleg bármi gondja támadhat az őszinteségéből. Sajnos a munkahelyén többször került olyan helyzetbe, hogy nem mondhatta ki azt, amit gondolt. Alakoskodni soha sem tudott, a hazugságot pedig, ki nem állhatta. Ezért ha olyan helyzet lépett fel, amikor tudta, hogy csak ő veszíthet, inkább magában tartotta a véleményét. Persze ez nem mindig sikerült.
- Olivér! Miért pont erre a chat-re mentünk fel? Mert gondolom, van több is. – kérdezte kíváncsian.
- Van. De hidd el, ez a legnormálisabb. Tapasztalatból tudom. – válaszolt, mint aki az ügy legnagyobb tudora. - Itt külön szobák vannak. Így nevezik azokat a csoportokat, akik elkülönülnek a teljes létszámtól. Látod? – mutatott a képernyőre. - Van itt olyan szoba, ahol a politikáról lehet beszélgetni, ez meg olyan, - bökött rá ujjával a másikra -, amelyikben az utazás a téma, de a legtöbben a korosztályos szobákban vannak.
- Igen, azt látom. 10 év felett, 20 év felett, 30 év felett, 40 év felett… - sorolta Nicol a szobák neveit. – Úgy látszik, az 50 év felettieket már nem is engedik be ide – állapította meg mosolyogva.
- Dehogynem, ez nem korfüggő, csak abból a korosztályból valószínűleg sokkal kevesebben vannak fenn a chaten, ezért nem nyitottak számukra külön szobát. De hát ők is 40 év felettiek, miért ne beszélgethetnének ott? Persze bemehetsz a 10 éven felüliek szobájába is, - élcelődött - csak akkor készülj fel, hogy valamelyik agya ment rajzfilmhősről kell diskurálnod. – nevetett rá anyjára Olivér.
- Mi ez a rengeteg név itt jobb oldalon?
- Ezek azok az emberek, akik ebben a szobában tartózkodnak. – magyarázta. Fia élvezte, hogy valami új dolgot mutathat meg anyjának. – Velük két féle képen tudsz majd társalogni. – folytatta - Ezt nevezik a KÖZÖSnek, mert ezt az ablakot mindenki látja, akinek a neve itt szerepel. Ide is írhatsz, de ennek csak akkor van értelme, ha már jobban ismered a többieket, és már a csapathoz tartozol. De neked először az lesz a legjobb, - ajánlotta - ha egy nevet kiválasztasz, és privizel vele.
- Mit csinálok? Ne dobálózz nekem szakszavakkal, mert megjárod! – legyintette meg fia fejét tréfásan.
Olivér vigyorogva nézett anyjára.
- A privi, azt jelenti, hogy privát beszélgetést folytatsz az illetővel, tehát azt kettőtökön kívül más nem látja. – tagolta, mintha csak egy kisgyereknek magyarázna valami olyan dolgot, ami teljesen magától értetődő.
- Jó, de hogyan tudok kapcsolatba lépni bárkivel is?
- Egyszerű. Nézd! – Megfogta az egeret, és gyakorlott mozdulatokkal irányította. - Ráállsz a kurzorral a nevére, ráklikkelsz, kinyílik egy új üres ablak, és máris írhatsz. – nézett rá diadalittasan. - Ilyenkor ugyanez jelenik meg a másik félnél. Téged is így tudnak keresni. Ha látod, hogy kinyílik egy új ablak, akkor az azt jelenti, hogy valaki téged választott, és veled szeretne beszélgetni.
Nicol élvezte ezt a kis okítást, amit fia tartott számára. Olivér idegen környezetben halk, visszahúzódó gyerek volt, de barátai között megoldódott a nyelve, és azonnal a társaság középpontjává vált. A számítógép kicsi kora óta az egyik fontos szórakozást jelentette számára, e mellett a szerepjáték érdekelte a legjobban. Meg is fertőzte vele a környezetét. Haverjai hétvégenként összejöttek, hogy fantáziavilágukban kalandozhassanak.
- Mi történik, ha egyszerre többen is keresnek? – kérdezte Nicol.
- Anya! Miből gondolod, hogy egy hadsereg várja, hogy végre belépj, és letámadhassanak? – kacsintott rá fia. - De erre is van megoldás. Mindig a legújabb ablak marad nyitva. A többi automatikusan bezárul, de nem tűnik el. Baloldalra kerülnek, és bármikor megnyithatod bármelyiket. Mindegyiken rajta van az a becenév, amelyik megszólított. Érted?
Nicol nézte a képernyőt, és megpróbálta tekintetével követni Olivér magyarázatait. Egyelőre még egy kicsit zavarosnak tűnt neki ez az egész, de remélte, ha belekezd, menni fog.
- Értem hát, bár ez majd a gyakorlatban kiderül. Köszönöm a kimerítő oktatást, de most már menj te is aludni! – simogatta meg szeretettel első szülöttje rövidre nyírt haját. Fia mielőtt felállt volna a számítógép mellől, még megjegyezte:
- Aztán vigyázz, mert nagyon rá lehet ám szokni! És az órát is nézd meg néha, mert különben azon veszed észre magad, hogy már megvirradt, te pedig, még mindig a billentyűket ütöd!
- Hú, de tudod. Lehet, hogy éjszakánként, amikor én alszom, te itt ülsz, és chat-elsz? – nézett rá kétkedő pillantásokkal.
- Dehogy, csak a beszélgetőtársaimtól hallottam egy-két vidám történetet ezzel kapcsolatban. De már itt sem vagyok. – mondta sietve, amikor meglátta anyja rosszalló tekintetét.
- Jó éjszakát! – szólt, útban a szobája felé.
- Neked is, kisfiam!
Nicol egyedül maradva, izgatottan nézte végig a neveket. Vajon melyiket válassza?
- Ha becenév van ideírva, és nem keresztnév, akkor honnan tudjam, hogy férfi vagy nő-e az illető? – tette fel a kérdést magában. – Szóval, próba szerencse…
Sárkányszív – olvasta. – ez tetszik. Megnézem, ő vajon ki lehet.
Ráklikkelt, ahogy a fia mutatta. Kinyílt az ablak.
Hirtelen nem is tudta, mit kell ilyenkor írni. Mielőtt kitalálhatta volna, megjelent a képernyőn a következő:
/Sárkányszív/: - Szia kedves! Látom, engem keresel.
Ilyen beköszönés után, Nicol már nem volt benne olyan biztos, hogy tényleg őt keresi. De nem volt mit tenni, mégis csak kinyitotta az ablakot, hát válaszolt.
/Nicol37/: - Halihó! Még új vagyok, most chatelek először.
Próbából kattintottam rád. Itt mindenki tegeződik?
/Sárkányszív/: - Igen szivi. Itt mindenki haver.
/Nicol37/: - Gondolom, te férfi vagy, ha kedvesnek és szivinek
szólítasz, bár ez egy kicsit még korai. Vagy nem?
/Sárkányszív/: - Dehogy. Ha megadod a neved, és a címed,
holnap felkereslek egy kis hancurra, és máris
igaz lehet a megszólítás.
/Nicol37/: - Ez most komoly, vagy csak szórakozol velem?
/Sárkányszív/: - Halálosan komoly. Iszonyúan jó szerető vagyok. Próbáld ki!
Nicol azonnal bezárta az ablakot, elköszönés nélkül.
- Ez egy szex-őrült! – kiáltott fel méltatlankodva. – Na, jól kifogtam! Próbálkozzak mással, vagy hagyjam a fenébe az egészet?
De mégis győzött a kíváncsisága. Most egy férfinevet keresett, aki az övéhez hasonló kort jelölt meg a nevében. Talált is egyet, amelyik elsőre szimpatikus volt. Remélte, hogy aki a nevét adja – még ha csak a keresztneve is – normálisabb lesz.
Megnyitotta újból az ablakot, majd írni kezdett.
/Nicol37/: - Halihó! Mint ahogy azt a megjelölésemből láthatod,
Nicol vagyok, 37 éves. Te ki vagy, azon kívül, hogy
Sam, aki 40 éves?
Egy ideig nem történt semmi, üres maradt a képernyő. Már éppen ki akart lépni, amikor megjött a válasz.
/Sam40/: - Szia Nicol! Bocsánat, hogy nem válaszoltam azon
nal, de nekem elég lassan megy a gépelés.
Nicol megkönnyebbülve sóhajtott fel: - Normális. Hála Istennek!
Aztán elkezdődött az órákig tartó csevely. Sok mindent tudtak meg egymásról. Beszélgetőtársa mozgássérült, és a chat az egyetlen szórakozása, hiszen nem tud emberek közé menni.
Itt viszont már nagyon sok barátja van, akik estéről estére keresik őt, hogy megosszák vele a nap történéseit, vagy éppen tanácsot kérjenek tőle, esetleg felvidítsák, ha szomorú.
Már éjfél is elmúlt, amikor Nicol elköszönt Samtől, megígérve, hogy másnap is jelentkezik.
Kellemes érzés kerítette hatalmába. Sajnálta, hogy eddig nem chatelt. Ez tényleg nagyszerű dolog. Máris talált egy értékes embert, akivel nagyon sok mindenről tudott beszélgetni. Rengeteg témát szeretett volna még megvitatni, újdonsült ismerősével. Élvezte, hogy itt nem kell állandóan máshoz alkalmazkodni, őszintén, nyíltan beszélhet, teljesen magát adva.
Nicol, miután fiait reggel elszállította az iskoláig, úgy döntött, a mai napon csak magára gondol. Ennek értelmében belépett egy szépségszalonba, ahol azelőtt még soha sem járt, csak a reklámokból ismerte a szolgáltatásokat. Megkérdezte, van-e olyan kozmetikus, aki most szabad, és vele tudna foglalkozni. Szerencséje volt. Ugyan leginkább előre bejelentett vendégeket fogadtak, de reggel lévén, még volt hely bőven.
Befeküdt a kényelmes székbe, amely egy hidraulikus lift segítségével kissé felemelte, és vízszintes helyzetbe fordította őt. Egy szimpatikus fiatal nő vette kezelésbe. Jól esett arcának a finom kezek masszírozása, és a krémek selymessége.
Szinte relaxált, mialatt bőre visszanyerte rugalmasságát, üdeségét. Aztán egy halvány smink, és már mehetett is tovább, a fodrászokhoz.
Úgy gondolta, hogy egy kicsit változtat eddigi, megszokott frizuráján. Ezért megkérte a szakembert, segítsen kitalálni, hogy melyik stílus állna számára a legjobban. Nicol legnagyobb meglepetésére nem egy katalógusújságot tettek a kezébe, ennek eldöntésére, hanem egy laptop monitorját fordították felé. A fodrász türelmét kérte, majd egy digitális fényképezőgép segítségével közelről lefényképezte úgy, hogy előzőleg teljesen kifésülte arcából a haját. Egyik-ámulatból a másikba esett, amikor pár másodperc elteltével a saját képe jelent meg a monitoron. A fodrászhölgy megmutatta, hogy mely billentyűk segítségével nézheti meg, a különböző hosszúságú, fazonú, és színű frizurákat, immár a saját arcával.
Nicol élvezettel nézegette magát a képernyőn, hol hosszú szőke, hol rövid vörös, hol félhosszú fekete hajjal. Nem volt könnyű a választás, bár az már elsőre kiderült, hogy a bőrszínéhez a sötét tónus nem áll jól, tehát mindenképpen maradnia kell a világos árnyalatoknál.
Döntött. A hajszín marad, csak a fazon változik. Rámutatott egy igazán „dögös”, tépett hatású, kissé összekuszált hajkölteményre.
- Ilyet szeretnék!
A fodrász rábeszélte, hogy egy-két tincset fessenek be szőkére, amitől ugyan világosabb, de természetes hatású marad a haja. Nicol beleegyezett, csak egyet kért. Ezúttal ne a tükörrel szemben készüljön el az új frizura. Csak a végén szeretné látni magát. Nem mondtak nemet a kérésre, bár egy kicsit furcsán néztek rá.
Körülbelül félóra elteltével megfordították a forgószéket, és Nicolra egy teljesen új nő nézett vissza a tükörből, mint amit eddig megszokott. Nagyon tetszett magának. Fiatalabbnak, és sokkal vagányabbnak érezte magát ezzel a hajjal.
Dudorászva, elégedetten lépett ki a szépségszalon ajtaján. Megkordult a gyomra, figyelmeztetve, hogy itt lenne már az ebéd ideje. Valóban, már dél is elmúlt, nézett az órájára.
Nem messze tőle egy mexicói grill bár csábította vendégeit temperamentumos zenéjével, ami kihallatszott az utcára. Nicol úgy döntött, hogy kipróbálja. Az étel finom volt ugyan, de elég csípős. Nem volt hozzászokva a nagyon fűszeres ételekhez, most mégis jól esett a különlegesség.
A grill bár egyik falát teljes szélességben tükörrel fedték be, ezért akarva-akaratlanul látta magát. Egyre jobban tetszett ez a kép. Felötlött benne, hogy meg kellene örökíteni. Régen készült róla fotó. Talán most itt lenne az ideje.
Akkor, amikor még rajta volt az a plussz 20-25 kg, nem engedte, hogy bárki lefotózza, de most, hogy ilyen jól érzi magát a bőrében, miért ne? Körülnézett, talál-e egy műtermet.
Pár perces séta után már a fényképésszel tárgyalt. Nem tetszett neki az a háttér, amelyik elé állították volna.
- Nincs arra mód, hogy esetleg a szabadban készüljön el a portré? – kérdezte.
- Megoldható, de az, feláras. – kapta a választ.
- Nem baj, kifizetem.
- Az udvarban van egy érdekes fa, amelyikre felfutott a vadszőlő indája, és a levelek most nagyon szép őszi színekben pompáznak. Ott el tudnám képzelni önt. – nézett rá a férfi.
- Remek. Menjünk!
Csodálatosak lettek a felvételek. Pont egy tucat különböző kép készült. A fotós értette a mesterségét. Nem irányította Nicolt, hanem megkérte, beszélgessenek közben, és úgy álljon a viszonylag alacsony törzsű fa mellett, ahogy az neki a legkényelmesebb.
A szerkesztőnő egyszerűen rásimult a fa egyik vízszintes ágára, amely szinte ki sem látszott a vadszőlő csodálatosan szép színű leveleitől. Sok mindenről beszélgettek, a férfi feloldotta Nicol merevségét. Nagyokat nevettek, amikor arról mesélt, hogy miként tudta lefényképezni az egyéves kislányát, aki egy percig sem tudott megülni a fenekén.
Ez a természetesség volt az, amelyik életet hozott az elkészült képekbe, megfogva a pillanat varázsát, ahol Nicol éppen kérdőn nézett, huncutul kuncogott, vagy éppen felszabadultan nevetett. A fotós megkérdezte, hogy mekkora nagyságban készítse el a papírképeket, és hogy kéri-e digitális formában, floppy lemezen is, mert azt azonnal a rendelkezésére tudja bocsátani. Nicolt feldobta ez a lehetőség, hiszen akkor új barátjának, Samnek is küldhet belőlük, teljessé téve vele az ismerkedést. Fizetett, majd a lemezzel a kezében szinte röpült hazáig.
Még a cipőt sem vette le magáról, de már be is kapcsolta a számítógépet. Eszébe jutottak Olivér szavai, amelyben figyelmeztette anyját a rászokás veszélyére. Hát, szó mi szó, lehet benne valami. De mivel nem árt vele senkinek, ezzel most nem törődött. Aztán egyszer csak megcsóválta a fejét.
A chatelés óta tényleg nem gondolt a riportra, és a problémára, ami addig nagyon is érdekelte. Gondolatait az új barátok keresése foglalta le. - Hú, ez tényleg nem lesz így jó…
De mindez csak átfutott az agyán, és már a gép előtt is ült, hogy megkeresse Sam nevét a névsorból.
/Nicol37/: - Halihó Sam! Reméltem, hogy napközben is itt vagy.
/Sam40/: - Szia Nicol! Persze hogy itt vagyok, hiszen mást úgy
sem tehetek. Örülök, hogy betartottad az ígéretedet,
és újra kerestél. Történt valami nagyon fontos, hogy
nem vártad meg az estét?
/Nicol37/: - Igenis, meg nem is.
/Sam40/: - Hú, de titokzatos vagy. Mesélj!
/Nicol37/: - Tudod, ma úgy döntöttem, hogy megszépülök, és
az eredményt rögzítem az utókor számára is.
/Sam40/: - Szerintem, te eddig is gyönyörű lehettél, ezért csak
annyi történhetett, hogy egy kicsit felturbóztad ma
gad.
Nicolnak jól esett ez a rejtett udvarlás. Alig várta, hogy elküldhesse a fotókat Samnek.
/Nicol37/: - Sam! Szeretnék küldeni neked a képekből, ha
érdekel. Megadod az e-mail címedet?
/Sam40/: - Ez nem kérdés, kedves Nicol. Nagyon szeretnélek
látni. A címem: sam2002@hotmail.com. Most, azon
nal átküldöd?
/Nicol37/: - Igen. Várj egy kicsit, addig innen nem lépek ki, csak
átmegyek a postafiókomhoz.
/Sam40/: - Rendben. Türelmetlenül várom, hogy megérkezzen.
Nicol a 12 felvételből hármat választott ki, és a megadott címre elküldte. Izgatottan várta, hogy Samnek mi lesz a véleménye róla. Igaz, a férfit csak jó barátnak tudta elképzelni, de kíváncsi volt rá, vajon milyennek találja őt.
Pár perc múlva a chat-ablakban a következő sor jelent meg:
/Sam40/: - Úristen! Te tényleg gyönyörű vagy!
Nicol boldog volt. Most erre mit is válaszoljon, hogy ne tűnjön nagyképűnek?
/Nicol37/: - Azért ne túlozz Sam! Messze vagyok én a gyönyörű
től. Van ám itthon tükröm, ami nem egészen ezt
mutatja. Lehet, hogy csak a képek sikerültek túl jól.
/Sam40/: - Erről nem nyitunk vitát, mert nekem ez szent meg-
győződésem. Te meg ne legyél álszent! Szerintem
nagyon is tisztában vagy az adottságaiddal. A sze-
meid pedig egyszerűen varázslatosak. Tele van élet-
tel, és rejtett vággyal. Ritka manapság az értelmes,
szép nő, aki úgy sugárzik, mint ahogyan Te.
/Nicol37/: - Ezért a mondatodért érdemes volt ma felébrednem!
Itt minden olyan álomszerű.
/Sam40/: - Szoktál álmodozni, ábrándozni?
/Nicol37/: - Igen, gyakran.
/Sam40/: - Miről?
/Nicol37/: - Arról, hogy egyszer még elér a szerelem egy ked-
ves, intelligens és nagyon vonzó férfi személyében.
Meglepődött, hogy itt milyen egyszerű kimondania az érzéseit, amit egyébként mindig titkolt a környezete előtt.
/Sam40/: - Nem értem. Egy ilyen vonzó, okos nő hogy lehet
magányos. Valami lakatlan szigeten élsz, ahol nin-
csenek férfiak?
Nicol jót nevetett Sam gondolatain:
/Nicol37/: - De, vannak. Mégsem találtam közöttük olyat, aki
megdobogtatta volna a szívemet. Lehet hogy már
alkalmatlan vagyok a szerelemre?
/Sam40/: - Hogy mondhatsz ilyet? Te alkalmatlan? Azokkal a
vággyal teli, titokzatos szemekkel? Inkább csak arról
lehet szó, hogy ezeket a pillantásokat nem haszná-
lod napközben, és ezért nem is láthatják meg azok,
akikhez szólhatna.
Nicol meglepődött.
/Nicol37/: - Sam! Te pszichológus vagy, hogy ennyire a lelkem-
be látsz?
/Sam40/: - Dehogy, kedves Nicol! Egész egyszerűen csak ta-
pasztalt vagyok. Immár 4 éve semmi mással nem
foglalkozom, mint emberekkel beszélgetek itt.
Mindenkivel, aki keres. Hidd el, mára már több mint
száz férfi és nő engem tart a legjobb barátjának,
pedig egyikkel sem találkoztam személyesen, és
valószínűleg nem is fogok. Egyszerűen szükségük
van rám. Engem a nap minden pillanatában el
tudnak érni örömükkel, bánatukkal, gondjaikkal.
Őszintén megosztják velem, és én megpróbálok segí-
teni nekik. Azt hiszem, a Jó Isten ezért teremtett
félig-meddig bénává, hogy lehetőséget adjon rá,
hogy ezen a módon segítsek az embereken. Gondold
csak el, ha én is ugyanolyan életet élnék, mint az át-
lag, ez nem lehetne így.
Nicol igazat adott a férfinek, és nagyon örült, hogy véletlenül rátalált. Vagy véletlenek nincsenek? Ez eleve elrendelt volt?
/Nicol37/: - Igazad van Sam. Nagyon örülök a barátságodnak.
Sajnos most búcsúznom kell, mert ma még sok
feladat vár rám. Amint lehet, jelentkezem. Addig is
minden jót Neked!
/Sam40/: - Szia Nicol! És ne feledd! A tekintetünk mindig el-
mondja a lelkünk kívánságát, ezért ne rejtsd el ezt
mások elől!
/Nicol37/: - Úgy lesz!
A nap további része a megszokott forgatókönyv szerint zajlott.
Nicol elment a fiaiért az iskolába, közösen bevásároltak, majd hazaérve segített Márknak a matematika és fizika példák megoldásában. Vacsora után a fiúk aludni tértek, Nicol pedig megpróbálta újból végig gondolni, mit is tudott meg eddig a gyerekrablásos ügyről. Másnap ugyanis Andreas édesanyjával fog találkozni. Korán kell indulnia, mert kb. 800 km-re él tőle az idős asszony. Ezért kért délutánra időt. Így is késő éjszaka lesz, mire hazaérhet. Megcsörrent a telefonja.
– Ki lehet az, ilyenkor?
Egy ideig gondolkozott is, hogy egyáltalán felvegye-e. Érdemes volt. Kate mindig vidám hangját hallotta a készülékből.
- Szia, kedves barátnőm! Mintha egy kicsit megfeledkeztél volna rólam, mióta szabadságon vagy. Napok óta nem hívtál. Remélem nincs semmi baj, csak egyszerűen nem akarsz a munkára gondolni, és mivel én arra emlékeztetnélek, így rám sem hederítesz. – mondta el mindezt egy szuszra.
- Hali Kate! Ne haragudj, tényleg nem hívtalak, de mostanában elég sok minden köti le a figyelmemet.
- Ez csak egyet jelenthet: férfi van a láthatáron. – szögezte le.
- Majdnem.
- Majdnem? Ez mit jelent? Nem ismerek majdnem férfit, ha csak nem eunuch az illető. – kacagott fel Kate.
Nicol osztotta barátnője vidámságát, ezért nem tudott azonnal válaszolni. Még a könnye is potyogott a gondolatra, hogy mit is tudna kezdeni egy eunuch-kal.
- Képzeld Kate! A chaten megismerkedtem egy Sam nevű 40 éves mozgássérült férfivel, akivel azonnal jó barátságba kerültem.
- Te chatelsz? – képedt el Kate. – Mióta? Ezt nekem miért nem árultad el eddig? Titkolózol előttem?
- Dehogy. Még nem állt módomban ezt az élményt megosztani veled, ugyanis csak pár napja történt az egész. Olivér mutatta meg ezt a kiváló ismerkedési lehetőséget.
- Eddig nem ez volt erről a véleményed. Gyerekes dolognak tartottad. Mi változott, azóta?
Nicol is feltette a kérdést saját maga számára egy pillanatra.
- Alapjában véve semmi, - válaszolta - de ténylegesen azért elég sok minden. Új frizurám van, és készíttettem magamról egy fotósorozatot.
Kate elképedve kérdezte:
- Mit? Azt hiszem rosszul hallok. Lehet, hogy rossz számot tárcsáztam? Az én barátnőm ki nem állhatja a fotósokat. Még a televíziós rendezvényeinkről készült magánfelvételekről is letöröltette magát.
Nicol felnevetett.
- Akkor lehet, hogy mégis megváltoztam volna?
- Azonnal add meg ennek a chates varázslónak a nevét, hogy én is beszélgethessek vele! Ha benned ekkora változást tudott elérni pár nap alatt, akkor nekem is segíthetne békából királylánnyá változni.
- Kate, te már most is egy királylány vagy!
- Lehet, csak kár, hogy ezt kevesen tudják!
- Képzeld! Találkoztam újból Lisával, és az anyjával is. – terelte el magáról a beszélgetést Nicol. - De amit még nem is sejthetsz, holnap látogatom meg Andreas édesanyját.
- Úristen! Mikről maradtam le! – kiáltott fel a telefonban Kate. Hogy jutottál a nyomára? Erik segített? Tényleg mi van vele? Olyan gyorsan távozott a buliról. Nem is meséltél semmit. Ezt én már nem bírom tovább. Azonnal mondj el mindent! Csak kapkodom a fejem a sok új hír hallatán.
- Nyugi Kate! Majd mindent sorjában. Nagyon sok mesélni valóm van, de most le kell feküdnöm, mert holnap hajnalban kelek, hogy időben elindulhassak.
Kate felháborodott hangon válaszolt:
- Nicol! Ezt nem teheted velem! Felizgatsz, aztán meg itt hagysz! Ilyen állapotban még aludni sem fogok tudni.
Nicol hangosan felnevetett.
- Kate! Te egy tünemény vagy! Tőled mindig jó kedvem lesz.
- Tudom, csak ezért tartasz. Aztán meg elhallgatod a titkaidat. – méltatlankodott barátnője.
- Jó, rendben. Dióhéjban mesélek mindenről, de akkor ne szakíts félbe, mert tényleg nincs most rá időm, hogy órákig diskuráljunk, még ha szívesen tenném, akkor sem.
- Rendben. Meg se nyikkanok addig, amíg nem szólsz. – ígérte meg Kate, csakhogy le ne maradjon az újdonságokról. - Hallgatlak! Csupa fül vagyok.
Nicol megpróbálta rendezni gondolatait, majd belekezdett:
- Lisa 21 évesen egy discoban ismerkedett meg Andreassal, aki, üzleti tárgyaláson járt a városban. Elég erőszakos módon végül is bekerült a jóvágású férfi ágyába. Mármint nem Andreas volt erőszakos, hanem Lisa, aki mindenáron meg akart ismerkedni vele. Viharos szexuális kapcsolatuk csak három találkozásra korlátozódott, mert akkor összevesztek. Lisa a fejéhez vágott egy vázát, amikor visszautasítást kapott. Andreas nem akarta magával vinni a lányt, mondván, még nagyon fiatal. Bár szerintem egyszerűen szépnek, de üres fejűnek találta magához. – egészítette ki a saját véleményével. - A veszekedés után eltűnt Lisa életéből, aki csak később tudta meg, hogy állapotos. Hiába kereste, nem jutott a nyomára, hogy közölhesse vele, hogy a gyermeket megtartja. Így a kislány születéséről ezek szerint máig nem volt tudomása. Sajnos azt nem mondta el, végül is most hogyan értesült erről. Lisának el kellett sietnie, mert a modell barátjával volt találkozója, akiről megtudtam Dalmától, Lisa anyjától, hogy Tony elég nagy Casanova. Érdekes momentum, hogy Dalma egy magándetektívvel figyelteti a fiút, aki most már tud is erről. Az anya tehát minden félrelépéséről pontosan értesül, viszont nem mondja el a lányának, mert szerinte az összetörné. Ráadásul Tony attól függetlenül nagyon szereti Lisát és Biancát. Tehát a békesség kedvéért úgy látom, minden marad a régiben. Dalma hirtelen elhallgatott, amikor idáig értünk a beszélgetésben, mintha megbánta volna, hogy ezt kikotyogta. Biancáról már nem is tudtunk beszélni, mert egyszerűen kitette a szűrömet. Na, nem szó szerint, de felállt, és kikísért az ajtóig. Azt viszont sikerült megtudnom, hogy Andreasnak mi a vezetékneve, és szerencsémre a telefonszámok jegyzékéből megszereztem mindazok nevét, akiket az országban így hívnak. A Lovrencsics név nem túl gyakori, úgy hogy felhívtam sorban őket. Így jutottam el az édesanyjáig, aki viszont képzeld, már lassan tíz éve nem tud semmit külföldön élő fiáról, mert összevesztek. Azóta egyikük sem kereste a másikat. Hogy mi volt az ok, azt még nem tudom, de remélem holnap erre is fény derül. Erikről pedig csak annyit, hogy egy remek férfi, de sajnos már foglalt. Na, meg vagy elégedve? – kérdezte, befejezve a monológot.
- Eszméletlen! Nem térek magamhoz, hogy veled mennyi minden történik pár nap alatt. Most hagylak, leteszem a telefont, hogy legyen kellő időm megemészteni a hallottakat.
