Repülés
-Egy középkategóriás személyautó körülbelül huszonháromezer alkatrészből áll. Ha szétszedjük az utolsó csavar utolsó alátétjéig, és lerakjuk egymás mellé, úgy egy teniszpályányi területet foglalnak el, amelyből is a karosszéria elemek a motor és a kipufogó rendszer teszi ki a kétharmadát. Hát nem gondolná az ember igaz ? Most képzeljék el, hogy egy űrrakéta – persze még a kilövés előtti – állapotában vajon hány alkatrészből áll. Olyanra gondoljanak amelyik embert is képes szállítani, valamint gondoskodni tud arról, hogy az általa szállított két vagy három ember életben maradjon a barátságtalan és ellenséges világűrben egy, két vagy akár három hónapig, ha kell.
És most próbálják kitalálni, hogy vajon hány alkatrészből áll az az űrállomás, ahová a rakétánk azt a két vagy három embert elszállította. Nos, ezt megmondom. Egyszer valaki megszámolta, egész pontosan száznegyvenhétezerhatszáztizenkilenc darab bigyó, meg brájzli, meg csavar, meg pöcök, meg stift, meg a jó ég tudja még mi minden. Nem tudom miért páratlan a szám, de ha valami sok részből áll, valahogy a végén mindig páratlan lesz az alkatrészek száma. Na ha ezt kiteregetjük egymás mellé, akkor már egy egész futball stadion az amit elfoglalnak.
-Mér’ fontos ez ?
A gyér hajú negyvenes, megbillegtette kezében a pálinkáspoharat, a folyadék olajosan vonta be a pohár falát, és a kérdezőre nézett.
-Várjon még nincs vége. Mielőtt a rakéta felreppenne az égre, egy csomó mindent kell ellenőrizni, meg elindítani, lezárni és kinyitni. Egy nappal korábban kezdődik az egész. A daru ,- biztos láttak már ilyet a TV-be- szépen kivontatja a betonon a rakétát, lépésben halad, centinként. Meg lehet kergülni annak, aki kíséri a járművet, mert kísérik ám vagy húszan. Nem tudom minek vannak ott, talán ha lebillenne megfognák a vállukkal vagy mi. Na szóval száguldanak a csigaversenyben vagy tizenhat órát. A végén már szikrázik a szemük ahogy feszülten nézik a rakományt. Ahogy odaérnek le is váltják őket, mert kész lettek teljesen agyilag. Jön a következő csapat. A rakétát körbeveszik, pátyolgatják törölgetik tisztogatják, ellátják üzemanyaggal, feltöltik élelmiszerrel meg vízzel, megböfiztetik és tán tisztába is teszik. Az ám!
- Öregem térjen már rá a lényegre, hát a fogunk kihullik mire végighallgatjuk magát itt.
A kopasz oda se nézett, csak lögybölt egyet a poharán.
- A pilóták ,-ugy mondják nagyon szépen , hogy: hajózó legénység , azok még ilyenkor alszanak, már aki tud persze. Mert azért nem mindegy ám, felkelni felöltözni, és odaülni hatvan méter magas és több száz tonna súlyú dinamit elejére, mint szivarra a hamu, és megvárni szépen nyugodtan meg fegyelmezetten, hogy felrobbantsák az ember segge alatt azt a cuccot, annyit amennyivel egy közepes városkát is el lehetne indítani a hold felé.
Na mondjuk alszanak. Mert kemény fickók ám meg minden, edzettek mint az acél, elszántak mint a római gladiátorok, hatalmasak mint az Empire State Building , és szépek mint … na jó azért nem mind szépek. Sokat kínlódtak mire ide eljutottak.
- Ember , hát csak nem akarja elmesélni az egész franckarikát a repülésről, meg a vadnyugat meghódításáról, meg az özönvízről vagy mi ?...
-Csak türelem fiam, még azt nem is meséltem , hogy én hogy kerültem közéjük. Az is jó kis történet, ahogy odáig eljutottam.
A többiek hunyorogtak a dohányfüstös kocsmában az ragacsos asztal körül.
-Most mit néznek , nem hiszik mi ? Bánom is én ! Na szóval az ember elsősorban katona, aztán meg repülős, lehetőleg berepülő pilóta. Az azért elég kockázatos elhihetik, kellett repülni minden vacakon, még gőzös vasalón is atomtöltettel, -mindegy ez most nem fontos – repültünk, az életünk volt. Meg fiatalok is voltunk, nem sokat törődtünk a világgal, nem féltünk semmitől, jöttünk mentünk, baba életünk volt. Élveztük a dicsőséget is, a lányok meg ragadtak ránk, hát ki a fene akart volna cserélni akár a Perzsa sahhal is. Aztán jött ez az űrrepülés, jelentkeztünk sokan, a végére meg maradtunk kevesen. Azoknak ott a kormánytól senki sem volt elég jó, orvosi vizsgálat , meg pszichológiai vizsgálat, meg ilyen teszt meg olyan tesz, megvizsgáltak kívül belül, tán még ki is fordítottak hogy jól lássák amit látni akartak. Na végigkínlódtuk. Én maradtam, meg a haverom Johni meg még vagy hárman. Ugy volt hogy én a Johnival megyek. Rendes amerikai másod generációs lengyel gyerek, erős mint a bivaly, az életemet is rábíztam volna. Már megvolt minden a repülés időpontja, meg az asztal is a pezsgős vacsorához a Storcznál.
- Na jó de hogy jön ide az a százmilló alkatrész meg a többi szöveg?
- Reggel miután végigmajréztam az éjszakát, mentem a nagyvizitre. Levetkőztettek gatyára, nullás géppel letolták a hajam, elzavartak zuhanyozni, aztán vissza, akkor meg leborotválták a képemről a szőrt, meg a karomról meg a lábamról is, meg onnan is. Aztán egy doki fogott egy smirgli papírt, és a mellkasomról is ledörzsölte, szépen megfontolt, körkörös mozdulatokkal a szőrszálakat. Ide ragasztották az érzékelőket, ami méri a szívverést, meg a vérnyomást, meg még egy csomó dolgot.
Akkor már gatya se volt rajtam, csak ültem ott valami kemény münyag széken, neonfényben és úgy éreztem magam, mint egy poloska, amit mindjárt kiirtanak valami vegyszerrel, de előtte még tüzetesen megvizsgálják. Szóval nem volt eddig a dologban semmi felemelő, úgy kezeltek, mint valami szükséges tárgyat, eszközt, nem embert. Pedig azért én úgy gondoltam, mégis csak fontos lehetek itt. De nem, úgy huzaloztak meg szereltek össze, mint mondjuk a magasságmérő műszert.
Aztán elkezdtek felöltöztetni. Beszórtak valami porral. Aztán egy kisnadrág, passzos mint a fene, felülre nedvszívó anyagból trikó, akkor egy könnyebb pamut kezes lábas, amiből csak a kezem feje látszott ki. A fejemre ráhúztak egy elől nyitott sapkát, olyan sísapka félét. Az egyébként csak elsőre tűnt úgy , hogy a ruha valami könnyű pamut, mert nem az volt, hanem tűzálló anyagból , talán azbesztből kötött dolog. Ez úgy két perc múlva a lett világos, akkor kezdtem izzadni. Erre jött egy repülős kezes lábas féle, ami a nyomás kiegyenlítés miatt itt-ott levegővel felfújható, gomb az nincs rajta egy darab se, ahol húzni kell rajta, ott szíjjak vannak. Beszíjaztak rendesen, alig kaptam levegőt, a gerincemet meg hátrafeszítette a belepumpált levegő. Már akkor olyan voltam mint valami kötözött sonka. Erre a ruhára jött a szkafander. Ez úgy van , hogy két nagy , erős ember megemel, a cucott alád tolják, már a lába részét annak a ruhának, abba beleállitanak, aztán rád adják a felső részét, persze ez is kezes-lábas, a jobb illeszkedés végett, olyan kényelmes kábé mintha egy százliteres Szaratov hűtőszekrény lenne rajtad, a tetején a fejednek kivágva, meg olyan hajlékony is. Aztán rád csavarozzák a kesztyűt, de előtte még egy kesztyűt húznak alá, olyan tűzálló anyagból szintén. Aztán rád a sisak. Gondoltam megpróbálom megvakarni az orrom, de annyira reménytelennek látszott , hogy felhagytam vele. Aztán leültettek és vártam vagy két órát.
- A ruha mint a bádoglavór mi ?
– Hát olyasmi. Egyszer csak szóltak, hogy indulás. Megyek ki , keresem a Johni fiút, hogy majd egymása vigyorgunk és akkor tán rendben lesz minden. De nem találom. Egy másik bohóc, ugyanígy beöltöztetve az volt ott, néztem a sisak ablakon be ki lehet ez. Hát a guta majd megütött. Alex Wilfred McEvans ,a méltóságos alsó és felsőtarhási gróf úr egyszülött fia volt ott belerakva a ruhába. Ha valakit utáltam a kiképzésen hát ez a pali volt az. Mindent megkapott az élettől amit én nem, jó család, nagy vagyon, jó iskolák, gyors előmenetel. Gyönyörű vérvonal, eredeti arisztokrata ősök. Én meg ugye a kis Gruber fia Pestről, na hát nem egy kategória. Hogy dögölnél meg,- mondom magamban – most még ezt az utazást is a Johni elől lenyúlod. Tudtam , hogy a Lexi se bir engem. Mindig bunkónak tartott, ezt az elgondolását sose igyekeztem megcáfolni, össze is akaszkodtunk egyszer majdnem, de a pali olyan fegyelmezett volt- vagy gyáva talán ?.. bár ezt nem hiszem – hogy a végén mindig kitér az összecsapás elől. De piszkáltam végig a kiképzés alatt, elvettem a cigijét, összekentem vajjal az alsógatyáját a riadó előtt, meg ilyenek.
Az utolsó eligazítást végigálltuk egymás mellett. Én nem is nagyon hallottam mit mondanak, volt ott katona meg volt civil is, komolyak és méltóságteljesek, arcukon fegyelmezett diszkért félmosoly- mintha már is a posztumusz kitüntetés átadó ceremónián lennénk. Egye meg a fene.
A lift elindult felfelé , a rakéta orra felé.
- Te hova dugtad a cigit Lexi ? Próbáltam barátkozni, amíg mentünk fölfelé
-A hajózó személyzetnek a szállító- járműben tilos a dohányzás, tudhatná százados!
Na hát merev volt a pasi. Mondom, ott egye a fene, hát majd csak kibírom valahogy. Beszálltunk a rakétába, beültünk , illetve befeküdtünk a székekbe, a segédszemélyzet behajolt a kabinba, és beszíjaztak bennünket. Ez úgy megy hogy a katona a bal lábával szépen megtámasztja a jobb válladat, két kezével meg addig húzza a szíjat amíg az majd elszakad, te meg teljesen el nem vörösödsz, vagy kékülsz , ki hogy. Aztán vigyorogva – mert ugye nem neki kell repülnie – megveregeti a válladat, és becsukja rád az ajtót. Az elég vacak amikor hallod a csikorgását a csavaroknak. Innen még van majd egy óra a rajtig. Egy rakétát mégse lehet csak a slusszkulccsal elindítani és kész. Ellenőrizni kell mindent ,- tudják ez a chek list- ez egy olyanforma vastag könyv mint mondjuk a Háboru és béke, csak a lapok nem olyan szép vékonyak , hanem vaskos kartonok, nylonba hegesztve, van vagy három kiló. Azért eltart vagy ötven percig amíg végig megy rajta a két pilóta, -légnyomás, víznyomás, vérnyomás, üzemanyag, rádió, vezérlés, tartalék vezérlés, a tartalék tartaléka, elektromos rendszer, légszűrő rendszer, meg a rosseb tudja már, hogy mi minden nem. Jó ez a chek- list, mert az ember már itt elég ideges, ha lehetne, tán ki is szállna, kell valami ami a figyelmét eltereli. Hát csináltuk is ezzel a pökhendi Lexivel szépen sorra.
Egyszer csak odanézek a fiúra, és látom , hogy ez nagyon el van telve magával, ahogy ott dirigál, meg kapcsolgat meg ellenőriz. Ez a fickó olyan feneketlenül büszke arra amit csinál, hogy az valami elképesztő. Ez meg van győződve , hogy a szobrot már faragják is neki valahol a sziklás hegységben, kétszeres életnagyságban, azt hiszi hogy Ő a hős, az emberiség küldötte a világűrbe, és nem hogy csak egy beszélő Lajka kutya, aki meg tudja mondani a földieknek, hogy a drága pénzen kifejlesztett műszerük működik –e, vagy melyik kapcsolóba verte be a fejét a súlytalanságban, meg ilyenek. Én, mondjuk inkább igy gondoltam magunkra, hogy csak próba képpen megyünk mi fel az űrbe, és leginkább azért hogy működtessük a gépeket, ami mégiscsak a tudomány összes vívmánya. Néztem a komát és egyszer csak kiböktem.
-Vizelnem kel!
Rám meredt. Tudják , szkafander, repülős ruha, tűzálló ruha, passzent kisgatya. Ez neki is eszébe jutott. A száját is eltátotta.
-A te bajod !- bökte ki,- nem túl szabályzatszerűen - még a vállát is megrántotta volna ha tudja a szíjaktól, aztán folytattuk az ellenőrzés. Én csak vártam, mert színmerő gonoszkodásból mondtam, amit mondtam. Nekem nem kellett igazán pössentenem, de tudtam, hogy neki most már nagyon is fog. Elég megemlíteni, a másikra biztos rájön az inger. Hát úgy is lett. Először a csípőjét próbálta megmozdítani a székben, láttam az erőlködést, aztán kihagyott egy sort a könyvből, aztán kétszer mondott egy másikat nagy igyekezetében:
-Hátsó fronti bimetális érzékelő !
-Rendben! Aztán megint :
-Hátsó fronti bimetális érzékelő! Igy másodjára még kevesebb értelme látszott lenni a mondatnak. Válaszoltam a liturgia szerint, és közben néztem Lexi arcát. Vörös volt, és a halántékán az a kis ér dühödten pulzált. Mondom magamban :” Alsófertályi folyadék érzékelő megvan mi ? „ Már izzadt is. Szerintem kipróbált egy csomó dolgot közben, hogy, mint a csuklásnál elállítsa valahogyan a rátörő kínos érzést. Visszatartotta a levegőt és számolt tízig. Ezt onnan tudom, mert a másik testéből érkező jeleket is hallja az ember, és a levegőhiány miatt a pulzus szám megugrott. Az irányítók már szerintem valami keringési vacakra gondoltak nyilván. Aztán a pulzus visszaállt. Úgy láttam most azt akarta kipróbálni, hogy a bal kezét felemeli a vállal fölé, de közben rájött , hogy ez nem fog menni. Utána egy pontra meredt, maga elé, vagy tíz másodpercig, nem zavartam a koncentrálásban.
Egyszer csak rám nézett. Akkor, nyilván ahogyan a vigyorgó képemet látta bevillant neki, hogy csak azért mondtam, hogy neki is vizelnie kelljen, ellenállhatatlanul, és ezzel kelljen küszködnie, amíg csak el nem hagytuk az öreg földet, és hogy akkor megette a fene számára az egész emelkedettséget, meg méltóságot.
A kopaszkás kihörpintette a szeszt a poharából. Átbámult a pohár üvegén, a pult felett égő csupasz villanykörtére.
- Még egyet ? kérdeze magától – Hát persze mért is ne! bólintott is rá gyorsan.
- Na és ? Mi lett? Hát mi lett a vége ?
- Semmi, hozzám vágta az a marha vastag, kemény könyvet, amiből az ellenőrzést végeztük, elvétette a fejemet, és betört vele egy műszer üveget, meg elfordított egy bakelit kapcsolót. Ettől leállt a légszivattyú, attól meg sok lett hirtelen a széndioxid, ettől meg leállt a kilövés. Bár szerintem csak az automatika miatt, mert biztos többen voltak akik kilőttek volna bennünket a fenébe, akár vissza se jöjjünk.
Csönd lett. A sörcsapoló kompresszora szuszogott csak asztmás kínlódással.
- És aztán…?
–Hát semmi, a műszert ki kellett fizetni, és többet nem igen hivtak repülni. De azért élek. Vagy ugy csinálok. Gondolkodtam, lehet , hogy kár volt kekeckedni vele és neki volt igaza. De lehet , hogy nem.
Budapest 2oo5 o8 o4
