Összeesküdni csak éjszaka
1. Összeesküdni csak éjszaka, gyertyafény bizonytalan lobogásánál, durva deszkákból ácsolt asztalt körülülve lehet.
2. A titkok nem bírják a napfényt.
3. Napfénynél elpárolog az az esszencia, amely a titkot rejtélyessé, tudását borzongatóvá, tartalmát pedig igazzá, de legalábbis hihetővé teszi.
4. A titok részegít, a gondolatok naggyá válnak, az érvelés tökéletes és kikezdhetetlen, a válaszok mindenre felelnek, még a fel nem tett kérdésekre is.
5. A titok olyan, mint a jó vörös bor.
6. Nehéz, testes, zamatos, átölel, megvéd, de mivel burokba zár el is szigetel.
7. Amikor a titok napfényre kerül, és a fénysugár kíméletlenül belehasogat legrejtettebb zugaiba is, hogy megfossza a bűbáj-bársonytakarótól, felszaggassa rejtekadó magányosságát, amikor a titok már nem titok többé, akkor jön a nehéz, fejfájós másnaposság, ami ellen talán csak egy újabb titok a gyógyszer.
8. Vagy egy sör.
9. Vagy még egy zuhanás.
10. A titoknak élni éppen olyan szenvedély, mint a szeszmámor-vágyás, a kártyajáték, a magasság vagy a mélység, a repülés vagy a zuhanás élménye.
11. Az egyik titok halála szüli az új, a másik titkot, az egyik összesküvés vége – legyen bármilyen az eredmény – a másik kezdete.
12. A titok valamennyire mindig bűnös, mert hát ha nem lenne az, miért kellene titokban tartani, akkor megtudhatná mindenki.
13. Az összesküvés több mint egyszerű titok, az összesküvés forradalom.
14. Ha győz, ha veszít, megszűnik titoknak lenni, mert megmutatta önmagát, és bár lehet hogy bűnös, ha nyer utólagos igazolást kap, ha veszít akkor büntetést, és így a dolgok egyensúlya voltaképpen helyreáll.
15. Az összesküvéshez eszme kell.
16. És kellenek még emberek.
17. De elsősorban a hatalmat akaró, elszánt vezető kell.
18. Kell még fegyelem, hogy legyen mit lazítani, és kellenek szabályok, hogy a részeg tivornyázásba oldódó pusztító gyilkolás megszegje azokat.
19. Egy ország, lehetőleg tenger vegye körül, vagy hegy, vagy sivatag, az országban emberek, akik nem élnek csak léteznek, és nem bánják.
20. Azt se bánnák, ha élnének, de azt még nem ismerik.
21. Majd később eldöntendő kérdés lesz, hogy megismerjék-e valaha, de most még nem.
22. Még csak a helyszín kiválasztása folyik.
23. Nyomorúság, föld szag, veríték szaga, golyva és más kelések.
24. Egy nap egyszer eszel, többet temetsz, mint keresztelsz.
25. Elég!
26. Fegyvert fogni jobb, mint a földbe hajolva görbedni naphosszat.
27. Amíg nem lőnek vissza.
28. Elég!
29. Naponta többször enni, selyempizsamában járni, Lucecitára várni.
30. Így is jó lesz.
31. Így lesz csak jó.
32. A golyó azt találja el, aki elől jár.
33. Egy bánatosan nyekegő, hullámok hátán sodródó, olajtemető kis vacak hajóval keltek át a tengeren.
34. Elszántak voltak, és volt vezetőjük is.
35. Harmincan lehettek.
36. A fegyverek idegenül álltak a kezekben, amelyek nem tanulták el, hogy hogyan kell ravaszt húzni , gránátot biztosítani, embert ölni.
37. Őszintén szólván nem is nagyon voltak erre elhatározva mind.
38. De nem lehet a világ végéig lődörögni, meg csavarogni országról országra, semmi munkákból élni, család, barátok nélkül tekeregni.
39. A parancsnok megmondta; ahová mennek az a hazájuk, az emberek ott úgy élnek, mint a barmok, szegénységben, nyomorban.
40. Ezt tudták hiszen maguk is onnan jöttek.
41. És meg kell lennie a legnagyobb áldozatnak is, ha úgy hozza a sors, kétség és bizonytalankodás nélkül, tétovázás nélkül az eszméért, az emberekért, akiknek egyetlen reményük csak ez lehet.
42. Volt néhány kérdés, ami akkor nem merült fel.
43. Hősként megjelenni jó dolog, és hát ha az ember már egyszer hős, csak neki jár ki a legjobb mindenből nem ?
44. Végtére is a golyó csak a melletted állót találhatja el, te megúszod. Aztán a bor, a nő, a szivarok.
45. Dolgozni ott vannak a parasztok, akikben nincs meg a bátorság, hogy fegyvert fogjanak és változtassanak a sorsukon.
46. Igaz? Igaz ez?
47. Nem úgy, mint nekik.
48. Nekik, akik itt mennek ezen a rohadt büdös kis semmi hajón, és közelednek a part felé, ahol az ellenség áll, fegyverben, csatahajókon, kipucovált egyenruhában, fényesre fent bajonettek felszúrva a puskáik csövére, kezük az ágyúk elsütő huzalján, és nagy fene elhatározással, hogy így, ahogy van, ezt a kis ócska lélekvesztőt, meg a harminc embert, a kopott karabélyaikkal, meg a világmegváltó terveikkel, meg az istenverte parancsnokukkal, aki ezt az egész hülyeséget beléjük oltotta, hogy gebedt volna meg még ott Európában, vagy rágta volna el a csontjait a szifilisz, ahogy megérdemelné…, no hát ezt az egészet a tenger hínáros feneketlen fenekére küldjék.
49. Eljött a találkozás pillanata.
50. A kikötő előtt négy hadihajó állt, fehéren, büszkén tornyosultak a kis sajka fölé.
51. Már hallották az ágyúdörgést, képzeletben, már látták magukat kiguvadt szemekkel elmerülni a tintafekete hideg tengerben, fölöttük lángok és robaj, a sós víz perzseli tüdejüket.
52. De nem történt semmi ilyen.
53. Elsiklottak a hadihajók mellett, be a kikötőbe.
54. Zavartalanul kötöttek ki a mólnál.
55. A parton védelmi állást vettek fel.
56. De nem támadta őket senki.
57. Egy pisztolylövés sem dördült el. Csönd volt.
58. Tábort vertek éjszakára, zsákból összefércelt hálózsákban kínlódták végig az éjszakát a betonon, a moszkitók szívták vérüket.
59. Látták, mint ahogyan az őrök is látták, akik vörös szemmel birkóztak az álmossággal, hogy a csatahajók oldaláról kis csónakok válnak el, és puskalövésnyire, nem közelebb, lebegnek a kikötő vizén.
60. A csónakokban felfegyverzett katonák.
61. Reggel tábort bontottak.
62. Megvizsgálták a kikötő mellett álló teherautókat.
63. Azt tapasztalták, hogy mindegyik üzemképes, jó, sőt kifogástalan állapotban van, a tank teli.
64. Bombát nem találtak, sem az alvázon, sem a motorházban.
65. Biztos, ami biztos, azért csak egy-egy ember szállt fel a sofőrülésbe, és szemét száját, miegyebét összeszorítva gyújtotta be a motort.
66. Aztán felugráltak a többiek.
67. A parancsnok a második kocsiba szállt, a legmegbízhatóbb embere az utolsóba.
68. Elhárítani a támadást, vagy megakadályozni a dezertálást, ahogy éppen alakul.
69. A legjobb fegyver nála volt.
70. Ahogy elhagyták a kikötő körzetét egy dombra kanyarodott az oszlop.
71. Innen látszott a tenger, látszott az is, ahogyan a katonák a kis csónakokból partra szálltak, és futva indultak a kikötő melletti kis erdőcske felé. Aztán teherautók indultak a konvoj után.
72. A harcosok erősebben markolták a puskájukat.
73. A teherautók legördültek a dombról. A betonút hat kilométer után elfogyott.
74. Nagy port kavartak az úton.
75. Lassítani is kellett, hogy a hátul jövők meg ne fulladjanak.
76. Lassan haladva több minden látszik egy országból.
77. Néhány ház mellett haladtak el, a poron túl, mint ködben, néhány árnyalak. Alultáplált és éhezéstől pókhasú kisgyerek, szesztől bamba tekintetű öregember, kezében rosszul megcsavart cigarettával, meg egy kecske.
78. A parancsnok a térképre meredt.
79. Corindos néven, lakott településként volt feltüntetve a hely.
80. Ennél nyomorúságosabb helyet csak Managua mellett látott egyszer, amit még emberi lakóhelyül használtak, az egy szemétbánya volt, és nem volt neve.
81. Ennek itt volt. Corindos.
82. A parancsnok szívébe félelem ereszkedett.
83. A várost hat óra alatt érték el, végig földúton haladva.
84. Mögöttük, éppen a horizonton mindig, a hadsereg teherautói.
85. A város előtti pihenőnél, az utolsó kocsi parancsnoka és a Comandante egy teherautó árnyékában beszélgetett.
86. A komisszár hevesen integetett, brutális mozdulatokat tett a mögöttük haladó teherautók felé, fegyverét megmarkolva.
87. A parancsnok nyugtatóan a karjára tette a kezét, de az kirántotta, és a fegyvere závárzatát rángatta.
88. Csak emelt hangú parancsra, arcán kevés megbékéléssel hagyta abba a háborgást.
89. Haladtak tovább, bámészkodó emberek és hámlott vakolatú házak előtt. A teherautók lassan gurultak a keramiton.
90. Volt ház, amelyiken leomlott a tető, volt, amelyiken csak a kémény, olyan nem volt amelyiken ne hagyott volna ragyás sebhelyet az idő.
91. Sok volt a gyerek, és sok volt az öreg.
92. Ruházatuk kopott, néhol rongyos.
93. Szegénységtől és betegségektől hajlott testtel, hiányos fogakkal álltak, lihegve támasztották a napsütötte falakat.
94. A teherautók elérték a főteret.
95. Tizenkét tagú rézfúvós zenekar várta őket.
96. Egyenruhában. Zubbonyuk kék, nadrágjuk vörös.
97. A karmester kövér hasán keresztbe nemzeti színű szalag.
98. A karmester jelt adott. A banda többé-kevésbé egyszerre belekezdett valami indulóba.
99. A főtér üresen visszhangozta a harsogó zenét.
100. A felkelők lekászálódtak a teherkocsikról, és megálltak csoportba verődve a zenekar előtt, kissé tétován. Aztán elhallgatott a zene.
101. Az utolsó trombitahangok is nekiütköztek a házaknak, majd a porba hulltak a lábaik előtt.
102. Csönd lett.
103. A parancsnok körülnézett.
104. Ő állt középen, tőle jobbra a zenekar, balra az emberei, szemben egy templom, háta mögött a tér túloldalán, bedeszkázott kapujú, nagy sárgás épület, amit mintha a konföderációs időkben építettek volna valahol az Amerikai Délen, és úgy, egybe hozták volna ide.
105. A parancsnok szinte hallotta az épületben a kuvik huhogását.
106. Lassan járatta szemét a zenészeken, az izzadtan fénylő arcokon, kereste a felismerés jelét a barátság megmutatkozását, az örömét, amire számított.
107. De nem látott mást csak közönyt. A zenészek kerülték a tekintetét.
108. Aztán az embereire nézet.
109. Egészen elcsigázódtak, elfáradtak, először a tenger, aztán a hat órás zötykölődés a hepehupás földutakon, elég is volt, hogy a tartásuk megszűnjön, hogy úgy fessenek, mint a keményre vasalt élű nadrág a táncmulatság utolsó órájában, formájából kimenve, már csak emléke önmagának.
110. És még nem is volt harc. Arcukon a bizonytalanság.
111. A parancsnok keményen megmarkolta a fegyverét, és felugrott az első teherautó platójára. A tér fölé magasodott.
112. Erős, testes alakja uralta a teret.
113. Innen láthatta a város utcáiból előszivárgó, előködlő helybélieket is. Az arcok egyformák voltak innen, ahogy nézte őket.
114. Még azt sem tudta megmondani férfiak vagy nők azok, akiket lát.
115. Közelebb jöttek.
116. Halkan csendben, szemlátomást készen arra, hogy a legkisebb zavar láttán elmeneküljenek, felszívódjanak, mintha sohasem lettek volna itt. Jelenlétük és hallgatásuk fenyegető volt.
117. Semmiképp nem az, amire a parancsnok számított.
118. Nem látszott az embereken öröm és boldogság, nem érezték, hogy eljött a felszabadulás, hogy eljött a felszabadító, aki élükre áll, és kisegíti őket a mérhetetlen nyomorból, napi gyötrelmeikből.
119. A parancsnok ismét megmarkolta a géppisztolyát, mintha az ugyan adhatna erőt.
120. Beszélni akart. Szólni a tömeghez-, ami még csak nem is volt igazi tömeg, csak egyes emberek egymáshoz nem tartozó együttese itt –szólni, lelkesen, elhivatva, érzékletesen, hogy megvilágítsa nekik a múltat, a nyomorúság okát, és megmutassa nekik a jövőt, amit a vezetésével bizton elérhetnek.
121. Köszörülte a torkát, és mély levegőt vett.
122. Idáig jutott, amikor egy mesztic öregember a teherautóhoz lépett, és csontos kezében eddig szorongatott pár fillért letette a platóra.
123. Egy másik is odalépett, és egy bronz vázát hozott, a harmadik két, még egészen új inget, a negyedik egy szép, bőr kötésű bibliát, az ötödik egyszerűen három szem krumplit.
124. Arcukon látszott hogy ez mindenük, és bár kissé sajnálják,de természetesen odaadják az új uralkodóknak.
125. A comandante megdermedt, elképedt, hangja a torkán akadt. Aztán kitárta karját, majd teste mellé ejtette.
126. Olyan hidegség járta át, mint jeges télen hóesésben, kandalló reménye nélküli délutánon. Aztán öklét az égre lökte.
127. Leugrott a platóról, intett, és mindenki ellenkezés nélkül felszállt arra a teherautóra, amelyiken jött.
128. Az ajtó nagyot dörrent, amikor a parancsnok becsapta maga mögött.
129. A kocsik nagy gázzal megfordultak, és amerre jöttek, elhagyták a teret.
130. A karnagy a magára hagyott zenekarnak intett, és bár kicsit lassabb tempójú de ugyancsak indulót kezdtek játszani, egykedvűen.
131. A zene tolta ki a teherautókat a térről.
132. Nem volt vitás, hogy visszamennek a tengerpartra, és hajóra szállnak. El innen.
133. Nem ezt akarták.
134. Ezt a harcot nem lehet megvívni szép eszmékkel, meg ideológiával. Ide más kell.
135. A hadsereg a kikötőnél várta őket.
136. Csatarendbe fejlődve, géppuskák telepítve kezelővel és adagolóval, ahogy kell.
137. A katonák géppisztolyaikra hajolva várták, hogy a célkeresztbe megjelenjenek a távozni akaró harcosok.
138. Egy kilométerre tőlük megálltak a teherautók, a lázadók leszálltak és maguk is elfoglalták azt az állást, amiről úgy vélték megfelelő lesz, hogy egy rohammal a teljes hadsereget a tengerbe szorítsák, elfoglalják a csónakjaikat, elfoglalják a rombolóikat, és eltűnjenek a szigetről most és mindörökre, ha kell az életük árán is.
139. A parancsnok az élre állt.
140. Karját felemelte, majd durva mozdulattal, mint aki ökröt taglóz, lerántotta a törzse mellett.
141. Eldördült az első lövés, aztán egy sorozat, aztán betöltötte a teret a géppuskaropogás és gránátrobbanás.
142. A forradalmárok törtek a tenger felé, de a lendületük megtorpant az ólomgolyók özönében.
143. A harc húsz percig tartott.
144. Nyolcan maradta az összeesküvők.
145. Közöttük a comandante és a komisszár.
146. Sebekből véreztek.
147. A földön feküdtek.
148. Már nem voltak emberek.
149. Akkor megadták magukat.
150. A katonák segítettek nekik teherautóra szállni.
151. Amikor elporoztak a város felé a fülükben még ott csengetett a kapitány szava:
- Uraim, a háborút megnyerték! Használják ki!
II
152. Amikor elporoztak a város felé a fülükben még benne csengetett a kapitány szava:
- Uraim, a háborút megnyerték. Használják ki!
153. A katonák segítettek nekik teherautóra szállni.
154. Amikor megadták magukat.
155. Már nem voltak emberek.
156. A földön feküdtek.
157. Sebekből véreztek.
158. Közöttük a comandante és a komisszár.
159. Nyolcan maradta az összeesküvők.
160. A harc húsz percig tartott. A forradalmárok törtek a tenger felé, de a lendületük megtorpant az ólomgolyók özönében.
161. Eldördült az első lövés, aztán egy sorozat, aztán betöltötte a teret a géppuskaropogás és gránátrobbanás
162. A parancsnok az élre állt.
163. Karját felemelte, majd, durva mozdulattal, mint aki ökröt taglóz, lerántotta a törzse mellett.
164. A parancsnok az élre állt.
165. A hadsereg a kikötőnél várta őket.
166. Egy kilométerre tőlük álltak meg a teherautók, a lázadók leszálltak és maguk is elfoglalták azt az állást, amiről úgy vélték megfelelő lesz, hogy egy rohammal a teljes hadsereget a tengerbe szorítsák, elfoglalják a csónakjaikat, elfoglalják a rombolóikat, és eltűnjenek a szigetről most és mindörökre, ha kell az életük árán is.
167. A katonák géppisztolyaikra hajolva várták, hogy a célkeresztbe megjelenjenek a távozni akaró forradalmárok.
168. Csatarendbe fejlődve, géppuskák telepítve kezelővel és adagolóval, ahogy kell.
169. Nem ezt akarták. Ezt a harcot nem lehet megvívni szép eszmékkel, meg ideológiával. Ide más kell.
170. A komisszár hevesen integetett, brutális mozdulatokat tett a mögöttük haladó teherautók felé, fegyverét megmarkolva.
171. A parancsnok nyugtatóan a karjára tette a kezét, de az kirántotta, és a fegyvere závárzatát rángatta.
172. Csak emelt hangú parancsra, arcán kevés megbékéléssel hagyta abba a háborgást.
173. A Comandante megdermedt, elképedt, hangja a torkán akadt. Aztán kitárta karját, majd teste mellé ejtette.
174. Olyan hidegség járta át, mint jeges télen hóesésben, kandalló reménye nélküli délutánon. Aztán öklét az égre lökte.
175. Felugrott a platóra, intett, és mindenki, aki élt, ellenkezés nélkül felszállt arra a teherautóra, amelyiken jött.
176. A parancsnok az első kocsiba szállt, a legmegbízhatóbb embere az utolsóba.
177. Elhárítani a támadást, vagy megakadályozni a dezertálást, ahogy éppen alakul.
178. A legjobb fegyver nála volt.
179. Nagy port kavartak az úton.
180. Lassítani is kellett, hogy a hátul jövők meg ne fulladjanak.
181. A teherautók legördültek a dombról. A betonút hat kilométer után elfogyott.
182. Innen látszott a tenger, látszott az is, ahogyan a katonák a kis csónakokból partra szálltak, és futva indultak a kikötő melletti kis erdőcske felé. Aztán teherautók indultak a konvoj után.
183. A harcosok erősebben markolták a puskájukat.
184. Lassan haladva több minden látszik egy országból.
185. Néhány ház mellett haladtak el, a poron túl, mint ködben, néhány árnyalak. Alultáplált és éhezéstől pókhasú kisgyerek, szesztől bamba tekintetű öregember, kezében rosszul megcsavart cigarettával, meg egy kecske.
186. A parancsnok a térképre meredt.
187. Corindos néven, lakott településként volt feltüntetve a hely.
188. Ennél nyomorúságosabb helyet csak Managua mellett látott egyszer, amit még emberi lakóhelyül használtak, az egy szemétbánya volt, és nem volt neve.
189. Ennek itt volt. Corindos.
190. Volt ház, amelyiken leomlott a tető, volt, amelyiken csak a kémény, olyan nem volt, amelyiken ne hagyott volna ragyás sebhelyet az idő.
191. Sok volt a gyerek, és sok volt az öreg.
192. Ruházatuk kopott, néhol rongyos.
193. Szegénységtől és betegségektől hajlott testtel, hiányos fogakkal álltak, lihegve támasztották a napsütötte falakat. Már látták őket.
194. Reggel tábort bontottak.
195. A várost hat óra alatt érték el, végig földúton haladva.
196. Mögöttük, éppen a horizonton mindig, a hadsereg teherautói.
197. A város előtti pihenőnél, az utolsó kocsi parancsnoka és a Comandante egy teherautó árnyékában beszélgetett.
198. A teherautók elérték a főteret.
199. Tizenkét tagú rézfúvós zenekar várta őket.
200. Egyenruhában. Zubbonyuk kék, nadrágjuk vörös.
201. A karmester kövér hasán keresztbe nemzeti színű szalag.
202. A karnagy a magára hagyott zenekarnak intett, és bár kicsit lassabb tempójú de ugyancsak indulót kezdtek játszani, egykedvűen.
203. A parancsnok ismét megmarkolta a géppisztolyát, mintha az ugyan adhatna erőt.
204. Beszélni akart. Szólni a tömeghez-, ami még csak nem is volt igazi tömeg, csak egyes emberek egymáshoz nem tartozó együttese itt –szólni, lelkesen, elhivatva, érzékletesen, hogy megvilágítsa nekik a múltat, a nyomorúság okát, és megmutassa nekik a jövőt, amit a vezetésével bizton elérhetnek.
205. Köszörülte a torkát, és mély levegőt vett.
206. Nem látszott az embereken öröm és boldogság, nem érezték, hogy eljött a felszabadulás, hogy eljött a felszabadító, aki élükre áll, és kisegíti őket a mérhetetlen nyomorból, napi gyötrelmeikből.
207. Közelebb jöttek.
208. Halkan csendben, szemlátomást készen arra, hogy a legkisebb zavar láttán elmeneküljenek, felszívódjanak, mintha sohasem lettek volna itt. Jelenlétük és hallgatásuk fenyegető volt.
209. Semmiképp nem az, amire a parancsnok számított.
210. A parancsnok keményen megmarkolta a fegyverét, és felugrott az első teherautó platójára. A tér fölé magasodott.
211. Erős, testes alakja uralta a teret.
212. Innen láthatta a város utcáiból előszivárgó, előködlő helybélieket is. Az arcok egyformák voltak innen, ahogy nézte őket.
213. Még azt sem tudta megmondani férfiak vagy nők azok, akiket lát.
214. A parancsnok körülnézett.
215. Ő állt középen, tőle jobbra a zenekar, balra az emberei, szemben egy templom, háta mögött a tér túloldalán, bedeszkázott kapujú, nagy sárgás épület, amit mintha a konföderációs időkben építettek volna valahol az Amerikai Délen, és úgy, egybe hozták volna ide.
216. A parancsnok szinte hallotta az épületben a kuvik huhogását.
217. Köszörülte a torkát, és mély levegőt vett.
218. Idáig jutott, amikor egy mesztic öregember a teherautóhoz lépett, és kinyújtott csontos kezével a tegnap odaadott pár fillérét kérte.
219. Egy másik is odalépett, és a bronz vázát, a harmadik, a két, még egészen új inget, a negyedik a szép bőrkötésű bibliát, az ötödik egyszerűen a három szem krumplit kérte.
220. Arcukon látszott hogy ez mindenük, és bár kissé sajnálják, de természetesen visszakérik a bukott új uralkodóktól.
221. A Comandante lassan járatta szemét a zenészeken, az izzadtan fénylő arcokon, kereste a felismerés jelét a barátság megmutatkozását, az örömét, amire számított.
222. De nem látott mást csak közönyt. A zenészek kerülték a tekintetét.
223. Aztán az embereire nézet.
224. Egészen elcsigázódtak, elfáradtak, először a tenger, aztán a hat órás zötykölődés a hepehupás földutakon, elég is volt, hogy a tartásuk megszűnjön, hogy úgy fessenek, mint a keményre vasalt élű nadrág a táncmulatság utolsó órájában, formájából kimenve, már csak emléke önmagának.
225. És már volt harc is. Arcukon a bizonytalanság.
226. Csönd lett.
227. A karmester jelt adott. A banda többé-kevésbé egyszerre belekezdett valami indulóba.
228. A főtér üresen visszhangozta a harsogó zenét.
229. A zene tolta ki a teherautókat a térről.
230. Aztán elhallgatott a zene. Az utolsó trombitahangok is nekiütköztek a házaknak, majd porba hulltak a lábak előtt.
231. Elmentek, tovább, a bámészkodó emberek és hámlott vakolatú házak előtt. A teherautók lassan gurultak a keramiton.
232. A parton védelmi állást vettek fel.
233. De nem támadta őket senki.
234. Egy pisztolylövés sem dördült el. Csönd volt.
235. Tábort vertek éjszakára, zsákból összefércelt hálózsákban kínlódták végig az éjszakát a betonon, a moszkitók szívták vérüket.
236. Látták, mint ahogyan az őrök is látták, akik vörös szemmel birkóztak az álmossággal, hogy a csatahajók oldaláról kis csónakok válnak el, és puskalövésnyire, nem közelebb, lebegnek a kikötő vizén.
237. A csónakokban felfegyverzett katonák.
238. Reggel tábort bontottak.
239. Eljött a találkozás pillanata.
240. A kikötő előtt négy hadihajó állt, fehéren, büszkén tornyosultak a kis sajka fölé.
241. Már hallották az ágyúdörgést, képzeletben, már látták magukat kiguvadt szemekkel elmerülni a tintafekete hideg tengerben, fölöttük lángok és robaj, a sós víz perzseli tüdejüket.
242. De nem történt semmi ilyen.
243. Nekik, akik itt mennek, ezen a rohadt büdös kis semmi hajón, és közelednek a part felé, ahol az ellenség áll, fegyverben, csatahajókon, kipucovált egyenruhában, fényesre fent bajonettek felszúrva a puskáik csövére, kezük az ágyuk elsütő huzalján, és nagy fene elhatározással, hogy így, ahogy van, ezt a kis ócska lélekvesztőt, meg a harminc embert, a kopott karabélyaikkal meg a világmegváltó terveikkel, meg az istenverte parancsnokukkal, aki ezt az egész hülyeséget beléjük oltotta, hogy gebedt volna meg még ott Európában, vagy rágta volna el a csontjait a szifilisz, ahogy megérdemelné…, no hát ezt az egészet a tenger hínáros feneketlen fenekére küldjék.
244. És meg kell lennie a legnagyobb áldozatnak is, ha úgy hozza a sors, kétség és bizonytalankodás nélkül, tétovázás nélkül az eszméért, az emberekért, akiknek egyetlen reményük csak ez lehet.
245. Volt néhány kérdés, ami akkor nem merült fel.
246. Hősként megjelenni jó dolog, és hát ha az ember már egyszer hős, csak neki jár ki a legjobb mindenből nem ?
247. Végtére is a golyó csak a melletted állót találhatja el, te megúszod. Aztán a bor a nő, a szivarok.
248. A parancsnok megmondta; ahová mennek az a hazájuk, az emberek ott úgy élnek, mint a barmok, szegénységben, nyomorban.
249. Ezt tudták, hiszen maguk is onnan jöttek.
250. Egy bánatosan nyekegő, hullámok hátán sodródó, olajtemető kis vacak hajóval szöknek, át a tengeren.
251. Elszántak voltak, és volt vezetőjük is. Nyolcan voltak.
252. Őszintén szólván nem is nagyon voltak erre elhatározva mind.
253. De nem lehet a világ végéig lődörögni, meg csavarogni országról országra, semmi munkákból élni, család, barátok nélkül tekeregni.
254. A golyó azt találja el, aki elől jár.
255. Így lesz csak jó.
256. Így is jó lesz.
257. Elég!
258. Amíg nem lőnek vissza.
259. Fegyvert fogni jobb, mint a földbe hajolva görbedni naphosszat.
260. Elég!
261. Egy nap egyszer eszel, többet temetsz, mint keresztelsz.
262. Nyomorúság, föld szag, veríték szaga, golyva és más kelések.
263. Még csak a helyszín kiválasztása folyik.
264. Azt se bánnák, ha élnének, de azt még nem ismerik.
265. Majd később eldöntendő kérdés lesz, hogy megismerjék-e valaha, de most még nem.
266. Egy ország, lehetőleg tenger vegye körül, vagy hegy, vagy sivatag, az országban emberek, akik nem élnek csak léteznek, és nem bánják.
267. De elsősorban a hatalmat akaró, elszánt vezető kell.
268. És kellenek még emberek.
269. Az összesküvéshez eszme kell.
270. Ha győz, ha veszít, megszűnik titoknak lenni, mert megmutatta önmagát, és bár lehet hogy bűnös, ha nyer, utólagos igazolást kap, ha veszít, akkor büntetést, és így a dolgok egyensúlya voltaképpen helyreáll.
271. Az összesküvés több mint egyszerű titok, az összesküvés forradalom.
272. A titok valamennyire mindig bűnös, mert hát ha nem lenne az, miért kellene titokban tartani, akkor megtudhatná mindenki.
273. Az egyik titok halála szüli az új, a másik titkot, az egyik összesküvés vége – legyen bármilyen az eredmény – a másik kezdete.
274. A titoknak élni éppen olyan szenvedély, mint a szeszmámor-vágyás, a kártyajáték, a magasság vagy a mélység, a repülés vagy a zuhanás élménye.
275. Vagy még egy zuhanás.
276. Vagy egy sör.
277. Amikor a titok napfényre kerül, és a fénysugár kíméletlenül belehasogat legrejtettebb zugaiba is, hogy megfossza a bűbáj-bársonytakarótól, felszaggassa rejtekadó magányosságát, amikor a titok már nem titok többé, akkor jön a nehéz, fejfájós másnaposság, ami ellen talán csak egy újabb titok a gyógyszer.
278. A titok nehéz, testes, zamatos, átölel, megvéd, de mivel burokba zár el is szigetel.
279. Olyan, mint a jó vörös bor.
280. A titok részegít, a gondolatok naggyá válnak, az érvelés tökéletes és kikezdhetetlen, a válaszok mindenre felelnek, még a fel nem tett kérdésekre is.
281. Napfénynél elpárolog az az esszencia, amely a titkot rejtélyessé, tudását borzongatóvá, tartalmát pedig igazzá, de legalábbis hihetővé teszi.
282. A titkok nem bírják a napfényt.
283. Összeesküdni csak éjszaka, gyertyafény bizonytalan lobogásánál, durva deszkákból ácsolt asztalt körülülve lehet.
III.
284. Összeesküdni csak éjszaka, gyertyafény bizonytalan lobogásánál, durva deszkákból ácsolt asztalt körülülve lehet.
285. A titkok nem bírják a napfényt.
286. …
287. …
Budapest 2oo5. október 15.
