Küzdőtér |
|
|
|
Nhebek
لا توجد نتائج بحث عن
A karaván, amelyhez nem is olyan régen csatlakoztam, lassan vánszorog a sivatagban. Az egész az Életre emlékeztet. Ott is, akár itt minden olyan viszonylagos: az idő, a mozdulatok.
Ha visszagondolok, még egy éve sincs, hogy a datolyaligetek árnyékában csodáltam szemed színét, most mégis a távoli múltba veszik a mosolyod.
Egy év telt el, és én megjártam egymás után a Paradicsomot és a Kétségek Birodalmát.
Nem kellene rád gondolnom, de megteszem. Ahogy a sólymot sem tudom elzavarni, úgy száll vissza mindig az emléked. Csak rád nem tehettem selyemzsinórt, és nem zárhattalak aranykalitkába.
Utamra bocsátottál, én pedig engedelmeskedtem.
Beálltam a sorba, nem nézve semerre. Mögöttem homokviharod, előttem oázisod délibábja.
Tudom, egyik sem valóság, csupán a lépteim nyomát elfedő sárga por és a kínzó napsütés igaz. És tudom, a holnap is eljön – nélküled.
Bárcsak elmerném dobni a kulacsot! Mert víz nem olthatja szomjam.
Bárcsak ne fáznék a csillagfényes éjszakában! Mert nincs tűz, ami meleget adna.
Bárcsak tudnám, hogy te is őrzöd még azt az örökké bimbózó rózsát két tenyered közé rejtve! Mert én a szívemben hordom, mint akkor, úgy most is.
Lemegy a Nap, a menet is megpihen.
Az ezüstösen ragyogó teleholdra nézek, majd a parazsakra, és egy kicsit szorosabbra húzom magamon a köpenyem.
Aztán kiiszom az utolsó kortyot a kulacsból és a tűzbe dobom. Nézem, ahogy belekapnak a lángok. Az orrom tele van a száraz bőr és a fa égő szagával.
Hajnalban a karaván ismét útra kész. Senki nem hív, hát maradok.
Belemarkolok a homokba és nézem, ahogy kifolyik az ujjaim közül. Épp úgy, ahogy te siklottál ki a kezemből, könnyű fátyolként.
Dél körül lehet, érzem az arcomon – fáj a napsugarak érintése, de hanyatt fekve tűröm. Alattam puha, sárgás föveny. Lágy takaró, ha feltámad a szél. Felettem a Kék. Becsukom a szemem, a rózsára gondolok, a valóság egyetlen bíbor virágára és rád.
Senki nem zavarhatja meg többé ezt a végtelen együttlétet. Sem az alattomosan közelítő skorpió, sem a körülöttem vijjogó keselyűk…
(2006-02-13)
Cím: Nhebek
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Erdős Olga
Beküldve: February 14th 2006
Elolvasva: 1342 Alkalommal
Pont: Beállítások:
[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]
|
|
|
|
|
LunaPiena 2006-03-14 07:02:16
Köszönöm a hozzászólásaitokat, és örülök, hogy átérzitek a sorokat. Azt hiszem, mindannyiunknak van egy ilyen féltveőrzött rózsája valahol...
|
|
|
|
|
bri 2006-03-13 20:25:26
Milyen szép, és milyen szomorú. És milyen szerencsések vagyunk, hogy nekünk adtad.
|
|
|
|
|
veva 2006-03-12 22:41:19
Fájdalmasan szép!
|
|
|
|
|
khama 2006-03-08 07:20:23
Nagyon jó írás.
|
|
|
|
|
Audrey 2006-03-05 10:21:27
Nagyon jó, de ezt már mondtam korábban!!!! :-)))
|
|
|
|
|
csizi 2006-02-27 14:08:25
Rövid, de súlyos. Bocs, nem találtam szebb szavakat. Örülök hogy néha ide is kattintok.
|
|
|
|
|
|