Elhintette kellemes dalával
a meghittség magjait.

Zizzenő mozdulattal takart be,
mint anyaföld fog,
ha majd aludni hozzá térek,
takarja fiait.

Reménytelen vággyá aszalódott hitem,
de robbanni fog, tudom,
érzem,
ha Te aranyzod újra.

De elúszott minden,
mi percnyi volt, pillanat,
csak reszketek,
öledbe, mészgödrök fenekére bújva.

Néha még föleszmélek fájón,
kietlen világra ébredek,
elfolyó, szétmálló emlékeső öntöz,
csak a csend
és a hirtelen beálló döbbenet ...

Cím: mészgödrök fenekére bújva
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Bíró Tibor
Beküldve: February 20th 2004
Elolvasva: 1274 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]