NEGYEDIK FEJEZET:
A MÉLYPONT
1.
Tünde az utolsó simításokat végezte az ebéd utáni felmosásnál. Benézett a
nappaliba, ott látta utoljára Leventét, de most néma csend volt mindenhol.
Gondolta, felszalad az új könyvért, amit együtt kezdtek olvasni. Különben is
biztosan ott találja... Mindig oda húzódik vissza, ha előbb végez, mint ő.
Óvatosan, lábujjhegyen ment a lépcsőház ajtóhoz, lassan nyomta le a kilincset,
és hangtalanul csukta be maga után az ajtót. Tévedett, a lakás kongott az
ürességtől. Kezébe vette a könyvet, felment a csigalépcsőn az emeleti szobákba,
de ott sem talált senkit. Kinézett a kertbe, hátha Pista bácsinak segédkezik,
de a kertben sem látott mozgást. Addig körözött, amíg egy ajtó állta útját. Kis
félsszel nyomta le a kilincset, mert a lakásnak ez a része még titkokat rejtett
előle, ő pedig mindig tart az ismeretlentől. Meglepődött az eléje táruló
látványtól. Századelő bútorozású a szoba. Régen járhatott arra valaki, mert
mindent vastag por fedett. Kicsit elidőzött, próbálta kitalálni, vajon ki
lakhatta a ház legbelső helyiségét? A tárgyak női lakóra engednek következtetni.
Rossz érzéssel lépett közelebb a háromrészes toaletttükörhöz, aminek a két szélső
tagja rá volt hajtva a középsőre. Egyszer a nagymamájától hallotta, ez gyászt
jelent. Megborzongott. Alaposabban körülnézve a szoba legbelső zugában, egy
gyerekágyat fedezett fel a földig leérő vastag bársonnyal letakart
bútordarabban. Rossz sejtésekkel indult a másik ajtóhoz, ami már a ház másik
felébe vitte. Itt nem mert nyomokat keresni, nem akart újabb titkokat. Már az
nyomasztotta, hogy bútorzat alig-alig volt a helyiségben. Egyenesen előre nézve
azonnal vigasztalódhatott a mesébe illő látványban, ami az ablakon át elé
tárult. Odament, kitárta a két ablakszárnyat, kikönyökölt, és bénultan nézte az
egekbe kúszó hófehér sziklafalat. Bűvöletéből halk nesz zökkentette ki. Furcsa
izgalom fogta el, elmosolyodott. Milyen jó, hogy Levente utána jött - gondolta,
és hirtelen ötlettel kisietett a szobából, át a családi könyvtárba. Lenn Levente
játszott vele kámfort, most rajta a sor, ő fogja megtréfálni. Beült a kedvenc
kuckójába, amit jól takart egy könyvespolc. A magával hozott könyvet a kis
asztalkára tette. Egészen behúzódott a sarokba. Feszülten figyelt. Mióta itt
vannak, két délutánt töltött itt, egyiket Leventével. Akkor döntötte el, ez lesz a
kedvenc helye. Csendes, romantikus kis kuckó. Összerezzent, amikor hallotta,
hogy Levente ugyanazon az ajtón keresztül érkezik, ahol ő. Halkan szólítgatta:
- Itt vagy, kincsem? Tündérkém, merre bujkálsz?
Körbesétált, és a lakásuk felé hagyta el a könyvtárat. Tünde épp elő akart
jönni, hogy utána megy, amikor nyílott újra az ajtó, és Levente jött vissza.
Amint a könyvespolc mellett feltűnt magas alakja, Tünde halkan felkacagott.
- Szóval előlem bujkálsz? - lépett oda hozzá.
Leült mellé, egy gyengéd mozdulattal az ölébe vonta, és minden bevezetés nélkül
vetkőztette.
- Azonnal vetkőztess te is engem! Nézze meg az ember! Hogy merészelsz ennyire
rám ijeszteni, te ördögpalánta?
- Az nem is úgy volt...
- Csitt! Tudom, úgy kezdődött, hogy visszaütöttél - csókolta hevesen a már
ruhátlan feleségét.
- Levikém, édeském... Jaj, ne bomolj... Hallod, drága? Feljöhet Mel...
Levente a szájára tapasztotta a száját, közben hevesen simogatta.
- Megmondtam a múltkor, nem nyugszom addig, amíg a tudomány szentélyét is fel nem
avatjuk. Soha jobb alkalom. Izgalmas helyhez izgalmas pozitúra - ültette
lovagló ülésben az ölébe.
- Látom, neked is izgi, dőlj bátran neki a combomnak, tárd elém gyönyörű bájaid.
Szépségem, lassan ott tartunk, hogy menetközben kell, hogy magamévá tegyelek.
Csodálatos a női test... Azt sem tudom, middel foglalkozzam? Ó, kicsikém...
Épphogy egymásba olvadtunk, máris ritmikusan hullámzik a csípőd, ütemre
rándulnak az izmaid. Így nem fogom bírni, viszel magaddal a bíborfelhőink
fölé. Mikor hozzátok költöztem, nem tudtam volna elképzelni, hogy együtt
élünk, mégis kutatni kell az alkalmat, hogy megkaphassalak.
- Csak nem panaszod van rám?
- Rád nincs, te erődön felül teszed a dolgod, és ha közeledek hozzád, édesen
odaadó vagy, de akkor is igaz, amit az imént mondtam. Gyere, simulj ide
hozzám, pihenj egy kicsikét... Nem fázol?
Tünde csak a fejét rázta.
- Este nem visz rá a lélek, hogy ilyesmivel zaklassalak, hiszen hullafáradt vagy
mindig.
- Édesem... - mozdult meg Tünde Levente ölelésében.
- Bocsáss meg, most képtelen vagyok az aggályaiddal foglalkozni! Tudom mit
akarsz mondani... Édeském, nem foglalkozhatunk mindig másokkal... Most önzőek
leszünk, szeretkezünk és punktum! Hadd gyönyörködjem a nőiesedő idomaidban -
simogatta gyengéden.
- Nincs miért nyugtalankodnod, Eszter néni bekérte a horgolását, de amikor
benéztem hozzá, már édesdeden aludt. Szilvi szobája felől sem hallottam
mocorgást, úgyhogy bátran átadhatjuk magunkat az élvezeteknek. Közben
elmesélhetnéd, miért szöktél meg előlem?
- Utánad akartam szökni, nem előled... Olyan hirtelen eltűntél a szemem elől,
nem is értem, honnan kerültél elő? Mielőtt lemegyünk, megmutatom neked, milyen
borzalmas titkot sejtető szobában jártam, de a látványt is szeretném
megosztani veled, ami a felfedezés után felvidított... Bár lehet, hogy neked
ezek már nem lesznek újdonságok.
- A mély szomorúságot rejtő szobán már valóban nem először jöttem át, de csak
futó pillantást vetettem a berendezésre. Felvetődött bennem, hogy rákérdezzek
Eszter nénitől, de aztán úgy gondoltam, nem olyan biztos, hogy szeretném
hallani a történetet.
- Rákérdezni én sem mernék... Ha a titok a személyéhez kötődik, kár lenne a
begyógyult sebeket felszaggatni. Szóval ahogy átadtam magamat a bűvöletnek,
hallottam, hogy jössz. Gondoltam, te eltűntél előlem, most én tréfállak meg.
- Majdnem sikerült. Mikor láttam, végeztél a felmosással, elindultam hozzád a
külső teraszokon át, nehogy Eszter néni vagy Szilvi felébredjen. Igencsak
meglepődtem, hova tűnhettél egy szempillantás alatt. Csalódottságomban
indultam fel olvasni, a lépcsőházban csapott meg a parfümöd illata, nyomába
eredtem, és hozzád vezetett. Ide belépve áradt szét az egész testemben a
vágy... Ilyen elkeseredett őrülettel, mint ma, még nem kívántalak... Robbanni
tudtam volna az ideges türelmetlenségtől, mikor hiába szólítgattalak. Kilépve
innen nyugodtam meg, mert az illatod eltűnt, így már kétségem sem volt, hol,
merre keressem az én huncutkodó rosszaságomat... Mikor rád találtam,
legszívesebben a kanapéra dobtalak volna, és úgy, ahogy vagy, tettelek volna
magamévá... Megeszlek, összetörlek! Magamba olvasztalak, hogy mindig, örökké
ott legyél, ahol én vagyok! Vigasztalj meg - temette arcát Tünde mellei közé,
hevesen csókolta, simogatta, majd egy ügyes mozdulattal a kanapéra fektetve
olvadtak egymásba.
- Meg akartál erőszakolni, te ronda őrzőangyal? - ölelte át hevesen, és egyetlen
mozdulattal fonódott rá - egyszer tedd meg - suttogta felhevülten...
- Imádlak! Nem tudom, képes lennék-e rá. Olyan puhán és mégis szenvedélyesen
dobálod magad alattam... Nem fogsz kikészülni?
- Ki akarok! Olyan érzékien játszadozol velem, teljesen elvarázsolsz... A testem
folyamatosan kíván, de az izmaim nem mindig engedelmeskednek.
- Angyali szerelmem! Könyörtelenül komisz velünk az élet... Annyira ki vagyunk
éhezve egymás szerelmére, hogy időnk sincs élvezni az aktust... Amint
összefonódunk, repülünk... Bizsergető boldogság az ernyedt tested a karomban
tartani. Öltözködnünk kéne, hosszú még a nap, nem akarlak teljesen
lefárasztani.
- Édeském, ne hagyd abba az izgalmas játékaidat, nagyon feszült vagy, de nekem
is vannak még tartalékaim - csókolta meg forrón.
Kinyújtózva simult szorosan Leventéhez.
- Imádom így magamhoz ölelni a karcsú testedet... Minden izmod külön érzem
magamon... a kemény melleid nekem feszülnek, az ágyékodból süt a forróság. Jól
érzed, kicsikém, bennem szinte semmit nem csillapodott a követelőző vágy.
Próbálkozzunk meg egy szelíd aktussal. Most csak én fogok veled játszadozni,
te takarékoskodj az energiáddal. Ó, gyönyörűségem, alig olvadunk egymásba,
máris felveszi tested a ritmikus mozgást... Csak lassan, kényelmesen ringass,
egyetlenem... érzem, végre oldódik bennem a feszültség. Még nem kerekedhet
felül a vágy az akaratomon... Győznöm kell akkor is, ha két erőszakos alak
akar maga alá gyűrni... Csak azért is erősebb az akaratom a bennem heveskedő
férfinél, a művész úr dühös, türelmetlen alkotó kedvénél... Áhh!... Hiába
szövegelek, terelgetem magam, oda a szent akarat! Érzem, máris
repítesz magaddal!
Tünde forrón megcsókolta, halkan elnevette magát:
- Én drága, követelőző őrangyalom! Annyira szeretlek! Magammal viszem
mindhármótokat! Most semmisítelek meg! Ölelj magadhoz, hadd haljak meg kicsit
a karjaidban! Mi lesz, ha most csak ennyi telik tőlem? - ölelte át fáradtan
Tünde.
- Nagy-nagy csalódást fogok átélni, mert sajnos, az idő is elszaladt... Egy
kicsit pihenhetsz még, aztán együtt gyönyörködünk a hófehér sziklafalban
lemenetel előtt. A csúcsát is fel fogjuk szentelni a szerelmünkkel.
- Ó, te örök álmodozó...! Lehet, hogy fel sem tudunk oda jutni - kacagott Tünde.
Leventéhez bújt, forrón csókolgatta:
- Mit gondolsz, nagy kujon lehetett a ház tervezője? - kérdezte Tünde hamiskás
mosollyal az arcán - úgy kellett lennie, különben miért tervezett vizesblokkot
egy könyvtárhelyiségbe?
- Elképzelhető, hogy pajzán hangulatban tervezte a házat, de mivel innen van
feljáró a tetőteraszra, praktikus oka is lehetett rá - válaszolt nevetve
Levente - mindenesetre nekünk most nagyon jól jön, bármi vezérelte is.
Szilvi jelenléte és betegsége még csak ezt követően borította fel igazán a
rögtönzött kis család életét. Mielőtt megérkezett volna, már jól bevált
életritmus kezdett kialakulni. Reggel Tünde és Levente közösen tettek rendet a
lakott helyiségekben, majd Levente vásárolni ment, Tünde a konyhában készítette
elő az aznapi ebédet. Eszter néni ott ült vele, amiben tudott, segédkezett, de
többnyire csak szóval tartotta a fiatalasszonyt. Tünde nagyon kedvelte ezeket a
beszélgetéseket, mert alaposan megismerhette belőlük a néni múltját,
érzésvilágát, gondolkodását. Megtudta például, hogy azért maradt egyedül, mert
könnyen csábult ide-oda... Volt, hogy egyszerre több férfibe volt szerelmes. A
rábízott kicsi apróságokon keresztül tapasztalta meg, milyen rémes hatással van
a kicsikre a rossz házasság. Akkor döntötte el, soha nem megy férjhez. Az életét
végig fogja szerelmeskedni, de egyetlen kis gyereknek nem teszi tönkre az életét
a hűtlen természetével. Tünde érezte, hogy Eszter néni nagyon kedveli őt,
néha-néha már-már kisajátítóan, de nem zavarta, mert a néni csak akkor
telepedett rá, amikor Levente más irányú elfoglaltsága miatt távol volt tőlük.
A gondok Szilvi ottlétével kezdődtek. Eszter néni nem tudta elviselni, hogy
osztoznia kell Tündén. Ennek úgy adott hangot, hogy egyre gyakrabban maradt a
szobájában. Még Tünde sem tudta onnan kicsalogatni. Befészkelte magát a házba a
féltékenység. Levente próbálta oldani a konfliktust azzal, ha volt egy kis
ideje, beült a nénihez, beszélgetett vele, vagy csak a vélt vagy jogos
sérelmeit hallgatta végig. Jelenleg is ott ült, és beszélgetést próbált
kezdeményezni:
- Eszter néni, drága, azért jöttem be, hogy megbeszéljük, mi a baj - nézte
kedvesen a magába roskadó nénit.
- Semmi. Mi bajom lehetne? Végre nem vagyok egyedül, teljesült a vágyam, újra
lakottá vált a birodalmam... Be kell érnem ennyivel... Belátom én, hogy nem
körülöttem forog a világ, csak elfogadnom nehéz, hogy a saját házamban kezdek
megtűrt személlyé válni. A rosszkedvem nem neked szól, kisfiam, hiszen látom,
amint van egy kis szabadidőd, bejössz hozzám.
- Bejönne Tündike is, de jelenleg is Melindával van elfoglalva. Sokat kell vele
beszélgetni, nagyon rossz idegállapotban van.
- Tisztában vagyok ezzel is... Furcsán viselkedik, mióta Gábor csak telefonon
hívja. Félek, hogy a legnagyobb odafigyeléssel is valami visszavonhatatlant
követ el maga ellen. Nem egyszer hívtam már be a teraszról, amikor egészen
kihajolva nézett le a semmibe. Ki vállalja érte a felelősséget, ha
meglesz a baj? Azt nem értem, miért nem vitetitek el gyógykezeltetni. A házam
nem szanatórium, kisfiam.
- Azért, drága Eszter néni, mert orvosi javaslatra kellett őt családi környezetbe
hozni... Állítólag így gyógyul gyorsabban. Ehhez mi nem értünk, elfogadjuk az
orvosi javaslatot. Ha nem javul, vagy esetleg romlana az állapota, beszélni
fogok Dini bácsival.
- Mikor fogjátok úgy ítélni, hogy nem javul? Meddig tartjátok még itt az én
rovásomra? Az nem számít, hogy rajtad kívül senki nem foglalkozik velem?
Levikém, azt a pár percet leszámítva, amit itt vagy, talán még magányosabb
vagyok, mint eddig voltam.
- De nem kéne, hogy így legyen, drága Eszter néni. Ha ki tetszene jönni a
konyhába, nappaliba, mint azelőtt, Tündike örömmel beszélgetne ebédkészítés
közben. Amint hallom, már egyedül van, úgy tűnik, Melinda ismét alszik.
- Megpróbáltam, de rettenetesen idegesít, hogy negyedóránként rohan be megnézni
Melindát. Így még beszélgetni sem lehet.
- Nem tehet mást... Épp az imént tetszett ecsetelni, milyen rossz a
lelkiállapota.
- Épp azért kéne gyógykezeltetni.
Levente sóhajtott, majd megkérdezte:
- Ki tetszik velem jönni a konyhába? Neki kéne állni az ebédnek.
- Na látod? Minden munka rád hárul.
- Kettőnkre, Eszter néni, drága.
- Jól van. Menj csak, majd elleszek én itt magamban.
Levente ismét sóhajtott, megsimogatta a néni karját, és kiment a szobából.
Benézett a konyhába, az ebéd már a gáztűzhelyen rotyogott. A nappali üres volt.
Látta, hogy nyitva Szilvi szobája ajtaja, hangtalanul ment bekukkantani. A lány
valóban aludt. Tünde keresésére indult. A lakásukat üresen találta, felrohant a
csigalépcsőn, át a könyvtárba. Megtorpant, mert Tünde állt vele szemben, egy stóc
könyvvel a kezében, épp kifelé igyekezett.
- Hova viszed ezt a halom könyvet, angyalka?
- Hozzánk... Ezek mind a depresszióval foglalkoznak. Melindával nem tudok mit
kezdeni. Csak azt tudnám, mikor lesz rá időm, hogy átnézzem őket.
Levente átvette a könyveket:
- Eszter néni is nagyon magába van zuhanva. Fájlalja, hogy soha nincs rá időd -
mondta bevárva Tündét a lépcsőnél.
Tünde meglepetten nézett a férjére:
- Hogyhogy nincs rá időm? Mióta megmakacsolta magát, és a szobájában marad,
mindig kétfelé rohangálok. Hol vele beszélgetek, hol Melindába próbálok
lelket önteni.
- Tudom, kicsim... Hiszen már arra sincs időnk, hogy sétáljunk délutánonként.
- Nincs - mondta lehangoltan.
Felgyorsította lépteit, hogy ajtót nyisson Leventének.
- Lassan már csak este, meg reggel válthatunk pár mondatot egymással, de akkor
sem nyugodtan, mert Eszter néni egyre kevesebbet alszik. Most mit csinál?
- Egykedvűen ücsörög. Próbáltam vele beszélgetni, de nem vevő a társaságomra -
tette le a könyveket a konyhaasztalra.
- Menj le, nehogy kifusson valami. Elpakolom a könyveket, és megyek utánad -
mondta kissé ridegen Tünde.
- Terhedre vagyok?
- Hogy kérdezhetsz tőlem ilyen kegyetlenséget?! - sírta el magát.
Levente átölelte:
- Nem akartalak megbántani, de olyan nyersen hangzott a válaszod... Még soha nem
beszéltél velem ilyen hangon. Nagyon jólesett volna, ha azt mondod, nem
érdekel a főzés, foglalkozzam veled - szorította magához hevesen, forrón
megcsókolta.
- Boldogan mondanám, de ... Áhh, hagyjuk! Talán éppen emiatt vagyok ingerült.
Hiába csináljuk a dolgunkat, már folyamatosan, munka munka hátán halmozódik.
Kezdem azt érezni, nem fogunk tudni megbirkózni a vállalt feladattal.
Levente lehangoltan engedte el:
- Nem tudom, mi lesz... Menjünk le, drága... Rettenetesen ideges vagyok! Reggel
arra ébredünk, hogy Eszter néni a konyhában pepecsel, napközben hatfelé
rohanunk ketten, este hiába vonulunk fel, csörög az a rohadt házitelefon,
mert vagy Eszter néni vagy Melinda nem talál valamit... Egye meg a fene az
egész életet! - indult el dühösen, majd visszafordult: - Bocsáss meg! -
megcsókolta Tündét, átfogta a vállát, úgy mentek le.
2.
A házban a hangulat egyre romlott. Tünde tartott tőle, hogy az elmérgesedett
helyzetnek a házasságuk esik áldozatul. Már főzés közben is a depresszióval
kapcsolatos könyveket bújta. Bevonta Szilvit is, hogy közösen keressenek
megoldást a gyógyulására. Az ajánlat tetszett neki... Teljes bedobással vetette
magát a témába. A depressziója szemmel láthatóan oldódott, de Eszter néni
elutasító magatartásával nem tudott megbirkózni. Tünde össze akarta
barátkoztatni a nénivel, ezért sokat mesélt neki a lány viszontagságos életéről,
a rossz lelkiállapotáról. A közös olvasások, beszélgetések teljesen elvonták
Tündét Leventétől, aki igyekezett átvenni a feladatokat tőle, de így is képtelen
volt megbirkózni a rá háruló teherrel, és folyton időzavarba került. Addig fajult
a dolog, hogy már csak étkezéskor látták egymást. Levente kezdetben megértően
asszisztált Tünde elfoglaltságaihoz, és igyekezett megértő lenni. Este mire
felment, megágyazott, elkészítette a fürdővizét. De a legnagyobb igyekezete
ellenére, ahogy teltek a napok, Tünde egyre fáradtabb, nyúzottabb lett. Ha nagy
ritkán közeledett hozzá, a régi szenvedély helyett valamiféle kötelességtudatot
érzékelt részéről. Mozdulatai nehézkesek voltak, elcsigázott fásultsággal adta
át magát neki. Levente már azt sem tudta pontosan felmérni, eljuttatja-e őt a
csúcsra. Mindez oda vezetett, hogy lemondott az együttlétekről, inkább, amikor
Tünde végre felment, alvást színlelt. Keserűen tapasztalta, ájultan zuhan mellé.
Ilyenkor tehetne vele bármit, anélkül, hogy abból valamit is érzékelne. Magához
ölelte, bánatosan nézte az elgyötört, szomorú, de még így is gyönyörű vonásait.
Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy visszacsókolhassa szomorú arcára az édes
mosolyát. Erősödött benne az önvád. Saját magát hibáztatta, hiszen miatta kell
itt élniük, vállalni a megoldhatatlannak tűnő helyzetet. Kezdte elhitetni
magával, Tündének igaza van, csődöt mond minden próbálkozásuk. Hiába javul
Szilvi állapota, Eszter néni már velük is alig-alig beszél. Ha nem házasodnak
össze, Tünde élhetné a gondtalan életét a szüleivel. Rendkívül bántotta, hogy
tehetetlenül kell végignéznie, hogy megy mellette tönkre az imádott angyal, akit
az életénél jobban félt. Hiába mentesíti, akkor is rengeteg teher marad Tündén,
aminek súlya alatt összeroskad. Egyre magányosabbá vált, rohamosan romlott a
lelkiállapota. Tünde hiányát már csak úgy volt képes elviselni, ha napközben is
kerülte őt. Az esték voltak a legelviselhetetlenebbek. Amikor hullafáradtan
melléfeküdt, és megcsapta orrát a gőzölgő testének imádott illata, fizikai
fájdalmat érzett. Nem egyszer fordult elő, hogy ilyenkor
kénytelen volt mély sóhajba folytani elhatalmasodó vágyát, és elfordulva
palástolni annak külső megnyilvánulását.
Tündének sem volt könnyebb a helyzete, rendkívül rosszul élte meg Levente
megváltozott viselkedését. Ő is tele volt önváddal, lelkiismeretfurdalás
gyötörte. Tehetetlen elkeseredéssel figyelte a visszafordíthatatlannak látszó
folyamatot. Rémült ijedség lett úrrá rajta, mikor rádöbbent, Levente tudatosan
kerüli őt. Kezdte a feladatait automatikusan, fásultan végezni. Folyton azt
figyelte, Levente merre van. Legijesztőbben az hatott rá, amikor szó nélkül ment
el otthonról bevásárolni. Őrült féltékenység lett úrrá rajta, türelmetlenül
nézte az órát, meddig van távol. Akkor volt kicsit nyugodtabb, amikor nagy
ritkán a kertbe ment Pista bácsihoz... Legalább az ablakból láthatta, hol van,
mit csinál. Egyre sűrűbben fogta el a keserűség. Ilyenkor félrevonult a ház
másik felébe, ahol alaposan kisírta magát. Kétségbeesve kereste a lehetőséget
egy kiadós beszélgetésre, de hiába, mind jobban távolodtak egymástól. Levente
esti viselkedését félreértve, úgy gondolta, már nem kell a férjének, csak
idegesíti őt. Elkeseredve határozta el, nem várja meg, amíg teljesen kiábrándul
belőle, átköltözik a nappaliba. Ebéd után Levente szó nélkül állt fel, és hagyta
el a lakást. Jó fél óra múlva elkeseredett düh lett úrrá rajta, félbehagyva a
felmosást, átment a búvóhelyére, keserves sírásba folytotta bánatát, keserűségét.
Nem érdekelte semmi, senki Leventén kívül, ő meg elhagyta... Már biztosan úton
van valahova. A gondolat annyira felzaklatta, hányingere lett, kijött belőle az
ebéd... folyamatosan hányinger gyötörte, pedig a gyomra már teljesen üres volt.
Fájt mindene az erőlködéstől. Megnyugodni nem tudott. Megszólalt az esti
harangszó. Ilyenkor szoktak vacsorázni. A tükörbe nézett, megijedt saját
magától. Halálsápadt volt az arca, mély fekete karikák a szeme alatt. Komoly
kozmetikának kellett alávetnie az arcát, hogy valamiképpen eltűntesse a sírás
nyomait. Amikor a nappaliba lépett, Levente idegesen felugrott, tőle szokatlan
erélyességgel fogta meg a csuklóját, és remegő hangon kérdezte:
- Hol voltál egész délután?
Tündéből megint majdnem kitört a sírás, de erőt vett magán, kihúzta Levente
kezéből a kezét, szó nélkül ült a helyére, de egyetlen falatot nem evett. Levente
egyre idegesebben nézte, majd félbehagyva a vacsorát, felállt, és felment az
emeletre.
Későn este, amikor végzett, összeszorult torokkal ment fel a lakásba.
Kétségbeesve fohászkodott, hogy Levente ne aludjon, ne kelljen beváltania az
elhatározását. Bele fog betegedni... Inkább ordítson vele... Vesszenek össze,
erre rászolgált, hiszen remegett az idegességtől, amiért nem válaszolt a
kérdésére, nem nyúlt a vacsorájához. Erős szívdobogással lépett be az
előszobába. Lélegzetvisszafojtva állt meg. Elfutotta szemét a könny, mikor a
megszokott fogadtatás várta. Kétségbeesve fordult meg, és ment nesztelenül a
nappaliba. Becsukta maga után az ajtót, leroskadt a kanapéra, és néma zokogás
rázta a testét. Észre sem vette, hogy nyílik az ajtó. Levente döbbenten nézte.
Üvölteni tudott volna fájdalmában. Odaült mellé:
- Mi történt, tündérkém? Miért nem jössz lefeküdni? - kérdezte lehangoltan.
Mivel Tündéből kitört a hangos zokogás, az ölébe emelte, magához szorítva
simogatta, puszilgatta. Közben folyamatosan az apósa szavai kattogtak a fejében:
"Vigyázzatok erre a szép szerelemre, a boldogságotok nem lehet ára a kialakult
helyzetnek." Nagyot sóhajtva, fájdalmas hangon szólalt meg:
- Beszéljük meg, kincsem, mi a baj! Hol voltál egész délután? Úgy éreztem,
beleőrülök az idegességbe, a nyugtalanságba, és még válaszra sem méltattál.
- Mit mondhattam volna? Szó nélkül hagytál ott bennünket, sehol sem találtalak...
Akkor meg én estem rettenetesen kétségbe... Engem nem érdekel rajtad kívül
semmi, senki! Téged meg én nem érdekellek! - zokogta egyre keservesebben.
Tönkrement körülöttem minden... Hiába kerestem a lehetőséget beszélgetésre, te
már teljesen elzárkózol tőlem. Nem téged okollak, kizárólag magamat. Jogosan
haragszol rám. Mindennek én vagyok az oka. Amíg Melcsit és Eszter nénit nagy
nehezen összebarátkoztattam, elveszítettelek téged. Hidd el, őszintén mondom,
nem okollak semmiért, én vétettem ellened. Levikém, én nem élem túl, hogy már a
jelenlétemet sem tudod elviselni!
- Úristen! Miket beszélsz, életem, mindenem? Miért hiszel ilyesmiket? Hogy
képzeled, hogy engem elveszíthetsz? Hogyne tudnám elviselni a jelenlétedet?
Édes Tündérkém, hogy feltételezhetsz ilyesmit? - kérdezte mély szomorúsággal a
hangjában.
- Mert elkerülsz nappal, este mindig alszol, mire feljövök, idegesít, ha melléd
fekszem, reggel nem kelsz fel, amíg itt vagyok - sírt keservesen.
- Drága életem, mindent félreértettél. Három hete tart ez a lehetetlen állapot,
amire nem találom a megoldást. Belátom, nagyon bután viselkedtem veled, de
képtelen voltam elviselni a hiányodat... Néha olyan őrülten kívántalak, attól
féltem, ott teszlek magamévá, ahol összetalálkozom veled. Emellett,
rettenetesen sajnáltalak, hogy napról-napra, hétről-hétre fáradtabb,
nyúzottabb vagy. Kizárólag ezért igyekeztem napközben lekötni magamat. Nézz
rám, egyetlenem! Megszakad a szívem, hogy miattam kellett kiborulnod. Épp ma
határoztam el, véget vetek ennek az őrületnek. Ha délután nem tűnsz el, már
beszéltem volna Dini bácsival, hogy nem csináljuk tovább. Apukádnak biztosan
lenne ötlete, hova mehetünk innen. De mondd már el végre: hol voltál?
Tűvé tettem érted a házat.
- A ház másik felében sírtam, egyszerűen képtelen voltam megnyugodni. Mivel
sehol nem találtalak, biztosra vettem, hogy itt hagytál minket, elutaztál.
- Szentséges ég! Drága csillagom... Hogy fordulhat meg ilyesmi a fejedben?!
Reggel késett a kenyeres kocsi, féretetettem az üzletvezetővel, azért rohantam
el ebéd után. Nem szóltam, mert kerülted a tekintetemet, és ez nagyon rosszul
esett. De én a túloldalon is megnéztelek. Melyik szobában voltál?
- A nappaliban, de talán többet voltam a fürdőszobában, mint ott. Annyira
vártam, hogy keresel.
- Csak nem hánytál?
Tünde csak a szemével bólintott igent. Levente magához szorította:
- Nyugodj meg egyetlenem! Reggel az lesz az első, hogy Dini bácsit hívom.
- Levikém, ez nem jó ötlet... Nem tehetjük lehetetlenné a helyzetét. Itt kell
megoldást találnunk.
- Akkor az életünket kell átszervezni! Látom, Melinda úgy fizikailag, mint
mentálisan, felépült, holnaptól megosztjuk hármunk között a feladatokat. Eszter
néni ezentúl az ő gondjaira lesz bízva. Meglátod, kincsem, visszaállítjuk a
régi rendet, és visszalopjuk magunkat egymás életébe. Kell, hogy legyen ismét
közös életünk. Fáj, hogy eddig fajulhattak köztünk a dolgok. Ilyen
tehetetlennek, kiszolgáltatottnak még nem éreztem magam. A sok gond
lebénított, de már nem lehet baj, nagyon eltökélt vagyok.
Szenvedélyesen összeölelkeztek, hosszan csókolóztak. Levente felállt Tündével a
karjában, és átvitte a szobájukba. Pillanatok alatt eltűntette róla a ruhákat,
magához szorítva feküdt vele az ágyba.
- Én még le sem zuhanyoztam - suttogta Tünde.
- Kit érdekel a zuhanyozás, egyetlenem? Nagyon fáradt vagy?
- Nem tudom. Csak azt érzem, szeretni akarlak! Őrülten, tébolyodottan szeretni!
- Akkor szeress, hogy imádhassalak!
- Kisbabát akarok! - fonódott hevesen Leventére - ne érvelj ellene, mert nem
érdekel! Ma nem fogunk védekezni! Szeress szabadon!
Elhallgatott, Levente szenvedélyét érezve, kicsit jobbkedvűen szólalt meg:
- Férj és feleség vagyunk, jogunk van a szerelemhez... Jogunk és állampolgári
kötelességünk gyerekeket nemzeni - mosolyodott el a könnyein át.
- Ó kicsi-kicsi angyalkám! Csakhogy végre ismét láthatom az édes mosolyodat!
- Azt akarom, hogy egész éjszaka szeress! - tört ki ismét belőle a sírás.
- Minden óhajodat teljesítek, csak próbálj megnyugodni!
- Nem tudok. Eddig bánatomban tettem, most az átélhetetlen boldogság miatt kell
sírnom - szorította teljes erejéből magához Leventét - Édesem, most lettél
apuka! Biztosan érzem, most ért célba az első Borbíró-Kékesi baba! Örülsz neki
egy icipicikét?
- Nagyon, észtvesztően örülnék, ha kilenc hónap múlva a karomban ringathatnám -
mondta elérzékenyülve.
Karjában tartva Tündét, hevesen csókolta.
Másnap reggel Levente már a reggelinél elmondta elképzelését a jövőre
vonatkozóan. Melinda helyeslően bólogatott. Eszter néni Tünde lefogyott, sápadt
arcát nézve szólalt meg:
- Bocsáss meg, kislányom, igazságtalan voltam veled, pedig hidd el, nagyon
szeretlek. Minden elképzeléseteket elfogadok, tőled csak egyetlenegyet kérek,
az esti fürdésnél te legyél velem.
Majd Leventére emelte tekintetét:
- Tőled pedig azt kérem, a hétvégén hívd át Ádámot a papájával, és költöztessetek
engem át Melindához. Nagyon zajos nekem az az utcai szoba, szeretnék
visszamenni a régi nyugodt helyemre. A bútoraim ott vannak a hálófülkében,
csak a heverőmet és éjjeli szekrénykémet kell átvinni.
- Ehhez nem kell Ádám - szólalt meg Szilvi - átviszem én Leventével.
Amíg Levente és Szilvi rendezkedtek, Tünde Eszter nénivel a konyhában
beszélgettek ebédfőzés közben. Mikor végeztek, Eszter néni boldogan vette
birtokába régi birodalmát. Szilvi jókedvűen beszélgetett vele, Levente pedig
kiment Tündéhez.
- Kicsi boldogságom, rettenetesen féltelek! Nyugtass meg, nincs semmi bajod, az
ebédből nem annyit eszel majd, mint egy madárka.
Tünde átölelte, forrón megcsókolta:
- Nincs semmi bajom. Éhes vagyok, mint a farkas, hiszen itt vagy mellettem,
imádsz, mint régen.
Csengettek.
- Megyek, tündérkém, csak még egy csókot!
Sóhajtva vette kezébe a kulcsot. Nagy meglepetésére a kapuban Gábor várta két
hatalmas bőrönddel és egy tekintélyes válltáskával a hátán.
- Szia, ez aztán a meglepetés! Na gyere, hadd szabadítsalak meg a csomagjaidtól!
Átvette a két bőröndöt a kihevült fiútól.
- Hogyhogy értesítés nélkül érkeztél?
- Mert reggelig nem volt biztos, hogy tudok jönni - válaszolt, miközben felértek
a lakásba.
Szilvi majdnem eszét vesztve ugrott a nyakába, és csókolta, ahol érte. Tünde
mosolyogva nézte a megható jelenetet, majd kedvesen invitálta őket a terített
asztalhoz.
- Megyünk, Tündike, csak kezet mosunk - kacsintott Szilvire.
Kézenfogva tűntek el a fűrdőszobában. Mikor kijöttek, Levente diszkréten
tájékoztatta Gábort: övék a délután. Eszter nénit kocsiba ültetik, és kiviszik a
közeli domboldalba, hadd élvezze a késő őszi napsütést.
3.
Gábor becsukta az ajtót, hevesen karjába emelte Szilvit, és a heverőre ült
vele.
- Mindenekelőtt meg kell, hogy nyugtassuk egymást. Egy hónapja nem ölelhettelek
magamhoz - vetkőztették egymást villámgyorsan.
- Hol marad az előjáték? - kérdezte Szilvi hevesen átölelve Gábort.
- Ha a testedzésre gondolsz, ahhoz most nem volt türelmem. Szebb vagy, mint
valaha! Nagyon jól áll neked ez a pár kiló, amit magadra szedtél. Nem tudom,
képes leszek-e rá, hogy kiengedjelek a karomból, elhagyjam akár csak percekre
is a forró öled mélyét, te... te férfiak megrontója, legszebb álmom női
ideálja! Tornázz alattam, hadd hagyjon el a józan eszem!
Jó fél óra szeretkezés után végre kimerülten pihentek egymás karjában.
- Rengeteg mesélnivalóm van, drága... Ebéd közben bele is fogok - csókolta meg
Szilvit.
- Isteni guszta a zöldbableves, te főzted? - kérdezte az asztalhoz ülve.
- Nem, ma Tündi volt a soros, én a jövő héten szakácskodom.
Gábor kis ideig nézte a kecsesen kanalazgató lányt, majd mesélni kezdett:
- Jártam az édesapádnál. Nagyon meg van rémülve az eltűnésed miatt. Egész idő
alatt nem tudtam megnyugtatni. Mint egy eszelős, hajtogatta, hogy joga van
tudni hol élsz, miért kell bujkálnod. Mivel nem tudott semmi konkrétumot
kiszedni belőlem, dühösen megfenyegetett. Nem vagyok ijedős fajta, de
kényelmetlen helyzetbe kerültem, mikor odaállt az ajtóba, és szúrós tekintettel
nézett rám, a hangját folyamatosan emelte beszéd közben. Felemelt kézzel,
fenyegetően indult felém. Mikor látta, hogy nem hátrálok, megtorpant. Ezt a
pillanatot használtam ki, hogy átadjam Dini bácsi elérhetőségét. Rápillantott
a névjegykártyára, majd ijedt tekintettel nézett rám, remegő hangon kérdezte:
mi dolgod neked a rendőrséggel? Igyekeztem megnyugtatni, hogy biztonságban
vagy. Gyere, ülj az ölembe, folytasd itt az evést, hadd csókoljam le a
könnyeidet, kiscica - vonta részvéttel az ölébe a síró lányt.
- Ne haragudj... Nincs semmi baj, csak... Olyan régen láttam már... Tartok tőle,
nem fog belenyugodni, hogy nem tudhat rólam. Az édesanyján kívül egyedül én
vagyok neki - simult Gábor mellkasára.
- Fogod látni, ne sírj. Dini bácsi behívatja magához, minden rendben lesz,
meglátod.
Szilvi szerelmesen nézte a fiút:
- Mindig ennyire fogsz szeretni? Ennyire fontos leszek neked?
- Nem, kiscica, egyre jobban - simogatta gyengéden - Egyél, drága, ne ebédeléssel
töltsük a délutánt - mondta mosolyogva - közben mesélhetnél te is magatokról.
- Az idejövetelemmel nagy felfordulást okoztam. Sajnálom, hogy a betegségem
miatt nem vettem észre, hogy a sok munka, a két ember ápolása Tündit és
Leventét majdnem szétválasztotta egymástól. Szégyen, de ma reggel szereztem
minderről tudomást. Már egészen jól vagyok, úgyhogy visszaállítjuk a
jövetelem előtti életritmust. Megosztottuk magunk között a teendőket, remélem,
ezáltal kicsit szabadabbak lesznek majd. Baj volt az is, hogy Eszter néni
nehezen fogadott el engem, de mára ez is realizálódott, már kedélyesen
beszélgetünk, és úgy látom, szívesen van a társaságomban. 89 éves, de teljesen
önellátó, nagyon kevés dolog az, amiben segíteni kell neki. Van hozzá kedved,
hogy végigjárjuk a házat?
-Természetesen. Szeretném kicsit otthon érezni magamat, amikor nálad lehetek.
Felérve az első emeletre, Gábor szeme Leventéék ajtajára tévedt. Megállt,
elmélázva nézte a szokatlan, de inpozáns kivitelű névtáblát, majd lassan
elmosolyodott:
- Ez igazán kedves. Ventire vall. Ízléses és egyedi megoldás. Gyöngykeretben
csiszolt üveglap alatt Tündike kicsikori képe körbeírva díszített betűkkel:
"Tündérlak" ... Hmmm! ... Igazán aranyos - ölelte át Szilvit - Ha rendeződik
az életünk, nekem is kell tőled ilyen tündéri kicsi lány... Nem is ilyen,
beérem olyannal is, mint amilyen a ronda boszorkány anyukája - csókolta meg
forrón - kapok, te szeretnivaló csúfság?
- Ha beéred ilyennel, boldogan. A fiunk pedig rád kell, hogy hasonlítson, csak
úgy fogom szeretni, ha legalább olyan nagy franc lesz, mint a papája. Te
utálatos nőcsábász! - ölelte meg nevetve.
Összeölelkezve mentek tovább. Körbemutatott mindent, végül felérve a
tetőteraszra, kényelmes helyet készített maguknak gumimatracból,párnákból.
- Hű, de izgi! Háztetőn még soha nem szeretkeztem - csiklandozta meg játékosan a
sürgő-forgó lányt.
Majd felegyenesedve a környéket kémlelte. Letaglózva állt, próbálta
feldolgozni a látottakat. Nem gondolta volna, hogy az ezredes úri családból
származik. Mellé lépett Szilvi.
- Ezt a hatalmas udvart és kertet ti tartjátok rendben? - ölelte magához.
- Az udvart igen, a kertet egy főállású kertész, Pista bácsi gondozza.
- Megnyugtat a biztonságod. Itt nem kell, hogy féltselek. A terület hatalmas, a
környezet festői, úgy élhetsz, mintha szabad lennél.
- Hálás is vagyok a sorsomnak, hogy ilyen csodásan alakult. Aranyos, melegszívű
emberek vesznek körül, a levegő csodálatos, a környezet nyugalmat és
békességet áraszt. Minden adott volt a gyógyulásomhoz. Valóban szabadnak
érezhetem magam, hiszen óriási sétákat tehetek a kertben. Nézd drága, a
szélesen húzódó sűrű erdősáv biztonságosan zár el a külvilágtól.
- Látom életem, és mindez őrült buja gondolatokat ébreszt bennem - csúsztatta
kezét a derekára, majd végigfeküdt vele a kényelmes matracon.
- Ugye Gabikám, bízol benne, hogy lesz közös jövőnk? - húzódott egészen közel
hozzá.
- Lesz, drága. Semmi kételyem efelől, szeretném, ha te is bíznál benne. Hű a
mindenét! Amint a közeledbe ér az altestem, mágnesként szippantasz magadba.
Valóban hihetem, hogy rendbejöttél idegileg, lelkileg?
- Hiheted. A nyomát sem érzem magamban a nyomasztó gondolataimnak, érzéseimnek.
- Órákig lennék képes élvezni a szelíd aktust, közben hallgatni a dallamos
csilingelő hangodat, gyönyörködni az elkápráztató szépségedben. Azon a
hétfő délutánon, amikor az élet egymáshoz sodort minket, még nem gondoltam,
hogy ennyire nélkülözhetetlenné válj számomra. Hallgatlak, édesen doromboló
kiscicám! - ölelte magához.
Szilvi átszellemült arccal nézte, majd halkan szólalt meg:
- Ha így szorítasz a karjaidba, nem mesélni fogok neked, drága, dörmögő macikám!
- Akkor tessék, te szenvedélyes boszorka, vedd el az eszemet az ördögi táncoddal!
Pár percig némán ölelkeztek, majd Gábor felállt, a kerti zuhanyhoz lépett:
- Csodálatos találmány ez a hatalmas tartály... Nem gondolná az ember, hogy így
felmelegszik benne ez a hatalmas mennyiségű víz. Soha nem ázik be a tető?
- Nem. Nézd, körben levezető csatorna van. De ritkán használhatják, mert a
könyvtárban komoly fürdőszoba van kialakítva. Napozás közben ez sokkal
kellemesebb - állt Gábor mellé.
- Min töprengsz, cicamica?
- Azon, hogy mennyire megváltoztál. A sziporkázó humorú, könnyedén élcelődő,
bohém srác helyett egy mélyen elgondolkodó, komoly férfi tart a karjaiban.
Sajnálom, hogy eltűnt az arcodról a sármos, csibészes mosolyod.
- Nem, kiscica, nem tűnt el. Az az arcom a társasági oldalam - puszilta meg
könnyedén - már van egy kis betekintésed az életembe, nehéz gondokkal
küszködöm, amihez a tágabb környezetemnek semmi köze! Előttetek nyitott könyv
vagyok, nem játszom meg magam.
- Még mindig Kingi és az apukád a legfőbb gondod?
- Igen, sőt, lassan az egész életemet a kishúgom tölti ki. Sokat sír apa
betegsége miatt, anyu pedig rendkívül kegyetlenül bánik vele. Egyik nap épp
arra léptem be a lakásba, hogy egy hatalmas pofont adott szegénykémnek. Mikor
rákérdeztem, miért kapta, anyu vállrándítva közölte, nem tűri el, hogy
szájaljon vele, meg kell tanulnia, azt csinálja, amit mond neki! Rettenetesen
ideges lettem. Kingit az ölembe vettem, és magamon kívül ordítottam anyuval.
Megtiltottam neki, hogy még egyszer kezet emeljen rá. Közöltem vele, átveszem
Kingi nevelését. Komolyan gondoltam, mégis fájt, hogy egyetlen ellenszava nem
volt. Szegény kicsi húgom, végigsírta a délutánt. Azóta én megyek érte az
iskolába, én kérdezem ki a leckéjét.
- Mit gondolsz, anyukád miért utálja ennyire őt?
- Ez egy kicsit hosszú történet, a kamaszkoromra nyúlik vissza. Mint a mesében,
a szüleim boldog házasságban éltek egészen másodikos gimnazista koromig. Akkor
az aput a főnöke külföldre akarta küldeni három hónapra. A tröszt egyik
alvállalatának találmánya fölött kellett bábáskodnia. Apu hallani sem akart
róla, de anyu minden tekintélyét latbavetve rábeszélte... Mondván, ekkora
lehetőséget nem szabad kihagynia. A három hónap elég volt rá, hogy anyut
elcsábítsa az egyik kollégája. Mire apu hazajött, teljesen elhidegült tőle.
Rettenetesen megviselt anyu viselkedése. Nagyon sajnáltam aput, de még azelőtt
elmondtam neki mindent, mielőtt hazajött. A repülőtéren már egyedül
vártam. Nem tudott anyuról lemondani, ezért találta ki, hogy teljesíti egy
régi óhaját, legyen kistesóm. A mai napig nem értem, anyu miért ment bele
ebbe a megalázó alkuba. Hiszen szegény kicsi húgomat már a hasában elátkozta.
Amikor megszülte, közölte apuval, nevelje fel, ha kellett neki. Ő volt vele
gyesen, és mivel Kingi nem maradt meg az óvodában, ötéves koráig hordta
magával be a munkahelyére. Büszkén dicsekedett mindenkinek, milyen aranyos,
fegyelmezett kislánya van... Soha nem volt vele problémája. Bevihette magával
bármilyen hosszú értekezletre. Enni-innivalót készített neki, pléddel
letakart székeken aludhatott. Úgy volt jelen, hogy aki nem tudott róla, észre
sem vette őt. Anyu hűtlensége viszont nagyon kiborította. Pont az érettségim
alatt kapta az első szívinfarktust. Mikor kijöttem a vizsgáról, hívtak
telefonon, és rohantam hozzá a kórházba. Egy év múlva érte el a második. Ekkor
behívott a főorvos, és közölte velem, ha nem vigyázunk apura, csak hónapjai
vannak hátra. Nagyon megijedtem, komoly elhatározással mentem haza, és közöltem
anyuval: vagy szakít a fickóval, és apu mellé áll, vagy fogja a cókmókját, és
soha többé nem akarjuk látni! Nagyon kiborult, egész este zokogott. Lefekvés
előtt bejött a szobámba, és kért, hogy beszéljek apuval, hogy bemehessen hozzá.
Azóta vele rendesen viselkedik, de Kingit továbbra sem állhatja. Ennyi a
történet. Kingivel jól kijövünk, nagyon hallgat rám, de a gyereknevelést
nagyon nehezen tudom összeegyeztetni az egyetemmel. Sokszor kell meglógnom az
utolsó előadásról, hogy odaérjek érte a suliba. Bánt az is, hogy bár jönnék
hozzád minden héten, mégsem tehetem. Végső elkeseredésemben, beavattam Dini
bácsit a gondjaimba, megegyeztünk, hogy kellő óvatossággal magammal hozhatom
Kingit. Így talán jobban elszabadulhatok otthonról.
- Most miért nem hoztad?
- Kirándulni ment az osztálytársaival.
- Nagyon elszomorító, hogy nem segíthetek rajtad. Olyan szívesen magamhoz venném
őt, ha tehetném.
- Milyen egyszerű lehetne így az életünk, de félnék kiemelni a szülői
környezetből. Csodálatos megfigyelni egy hétéves kisgyerek lelkivilágát.
Kezdem önállóságra nevelni. Megbeszéltük, hogy már nagylány, a bugyikáját, a
zokniját magának kell rendben tartania. Csak pár este álltam mellette, és már
ügyesen használja a mosószert, a körömkefét. Reggelente büszkén mutatja,
nézzem meg, milyen hófehérre tudja varázsolni a haszontalan zoknijait, pedig
van, hogy nem akarnak neki szótfogadni. Vitáink csak az öltözködéssel vannak.
Mindig a legszebb ruháját akarja felvenni. Azzal érvel, hogy muszáj csinosnak
lennie, mert Zsoltika feleségül akarja venni, ha már nagyok lesznek. Esténként
nem maradhat el a jóéjt puszi, mert azzal el van rontva a másnapja. Egyszer
fordult elő, és végigsírta a délelőttöt. Mikor ezért behívatott a tanítónő,
elbeszélgettem vele, azt mondta, azért kellett sírnia, mert ha nem kap jóéjt
puszit, egész éjjel ott áll a gonosz manó az ágyánál, és kicsúfolja, hogy őt
senki nem szereti. Ilyen szívszorongató történetek hervasszák le a mosolyt az
arcomról.
- Borzasztóan sajnálom szegénykét. Engem soha senki nem ütött meg, mégis keserű
gyerekkorom volt. El tudom képzelni, milyen lelki sérülést okozhatott neki
anyukád.
Elhallgattak, mind a ketten gondolataikba mélyedtek. Kis idő múlva
Gábor szólalt meg ismét:
- Mikor vállaltam a nevelését, elhatároztam: mindig mindenben őszinte leszek
vele, hiszen csak úgy várhatom el tőle is, hogy elmondja a gondjait épp úgy,
mint az örömét. Beszéltem neki rólad is, azt mondtam neki, hogy te egy
csoporttársam vagy, akinek ide kellett költöznie. Mindig kedveltelek téged,
ezért látogatlak meg.
- Mit mondtál neki Szilviről?
- Csak annyit, hogy miután meggyógyult, idegen helyre költözött. Biztosan azért
tette, mert nem akarta, hogy találkozzon velem.
Szilvinek hatalmas könnyek peregtek a szeméből.
- Ilyen édes babákkal foglak megajándékozni.
- Mondtam már, beérem olyan csúnya boszorkákkal, mint amilyen vagy.
Hosszan nézte őt, majd megszólalt:
- Megint töprengsz... Miért nem mered megkérdezni, ha valami foglalkoztat?
- Meg merem... Majd ha jobban megismersz, látni fogod, ilyen vagyok. Jól
megforgatok magamban mindent, mire kimondom. Most az jár a fejemben, ennek a
szerencsétlen ügynek köszönhetlek. Mondd, te drága nőfaló, sokan voltak
előttem?
- Voltak, kicsim... De tartós egy sem. 16 éves koromban elhatároztam, nem fogok
megnősülni. Engem nem fog egy nő sem megcsalni. Most kissé bizonytalan vagyok
az akkori elhatározásomat illetően.
- Remélem, sikerül meggyőznöm téged, megéri revideálni az elképzelésed...
- Abban nem vagyok biztos, hogy neked meg fogja érni... Most mindenesetre
nézzük meg Ventiéket, hátha előkerültek időközben.
Elmosolyodott Szilvi komoly arcát nézve:
- Arra gondoltam az imént, be kell iratkoznom valami gondolatolvasó iskolába,
hogy könnyebben szót értsek veled, de már kezd működni a telepátiám... Most
egy régen feltett kérdésed motoszkál abban az okos fejedben. A válaszom: igen,
gyönyörűm, bármilyen csúnyán hangzik, megoldandó feladatként jelentél meg az
életemben. Azzal talán vigasztalódhatnál, azóta egy életre szóló feladattá
nőttél. Mire megöregszünk, jó pár kicsi megoldás rohangál majd körülöttünk
bizonyításként, te édes, töprengő angyal. Most pedig nincs pardon, irány a
földszint!
Gáborék a nagy teraszon találtak rá Tündéékre. Mosolyogva üdvözölték egymást.
- Mintha nyaralásból tértetek volna vissza, úgy le vagytok barnulva - mondta
Gábor végignézve mindhármukon.
- Ennyit jelent a hegyi levegő - mondta Eszter néni boldog mosollyal - teljesen
kicserélődtem. Mindig nagyon szerettem a környéken csavarogni. Büntetés volt
számomra, hogy már tíz éve nem tehetem. Nem bírnak el az öreg lábaim.
- Ezentúl gyakrabban fogjuk megismételni a mai délutánt - mondta a nénit nézve
Levente.
- Nem azért mondtam, kisfiam... Lindát úgysem hagynám magára - nézett
mosolyogva Melindára, akit délelőtt szólított először így.
- Ugyan, Eszterke néni... Elleszek én két-három órát egyedül. A kirándulókat
úgyis kiadós vacsorával illik várni - mosolygott vissza a nénire kedvesen.
- Lenne pár közlendőm nekem is - szólalt meg Gábor Leventét nézve.
- Remélem, csupa jó hír - nézett várakozóan a barátjára.
- Igen. Holnap felszentelhetjük a nagy családi ebédlőt. Dini bácsi tegnapelőtt
engedélyt adott a látogatásotokra. Azt biztosan tudom, hogy ők jönnek
Csillukával, a Rákóczi úton összefutottam Réti Tamással, ő is ígérte, hogy itt
lesznek. Norbi nem tudott biztosat mondani, Zoliékat nem tudtam utolérni. De
Norbi ígéretet tett, hogy keresni fogja őket, tehát elképzelhető, hogy ők is
megjelennek.
- Akkor már kezdem érteni, Judit anyu miért küldött ennyi félkész ételt. Aranyos
tőle... így persze nem lesz nehéz dolgunk... Vendégül láthatunk akár egy egész
hadsereget a bőröndnyi választékkal - nevette el magát jókedvűen Levente.
Megszólalt a telefon. Tünde ment felvenni:
- Tessék, Szilágyi villa!
- Szia, Tündikém! - hallotta az ezredes kellemes baritonját.
- Szia, Dini bácsi! Gabesz épp most újságolta a jó hírt.
- Akkor nekem már csak pontosítanom kell: velem jönnek Levente szülei, és
apukádnak is sikerült szabaddá tennie magát. Norbiék és Szabados Zoliék a jövő
héten mennek. Sikerült elérnem Rábai Gergőt is, gyengélkedik a neje, de ha
jobban lesz, ők is holnap érkeznek. Ha nem, akkor majd Erdős Norbiékkal.
Tündének olyan erősen vert az örömtől a szíve, alig tudott megszólalni. Levente
látva, hogy levegő után kapkod, odasietett.
- Mi a baj, kicsikém - kérdezte súgva.
Tünde a kezébe nyomta a telefont, és elsírva magát, átölelte.
- Halló, elnézést kérek... Tündike nem tud beszélni - mondta bizonytalan hangon.
- Szia, Levente! Ne aggódj, csak az öröm könnyei némították el.
Neki is elhadarta a híreit. Levente Tündét simogatva válaszolgatott az
ezredesnek, de gondolatai már a másnap körül forogtak. Boldog volt ő is, hogy
eljönnek az apósáék is. Ezzel végre visszakaphatja a régi Tündét, hiszen amiatt
is bánkódott eleget, hogy nem találkozhatnak.
- Hidd el, nekem is ez lesz az első nyugodt éjszakám. Reggel korán indulunk,
addig is sziasztok! - hallotta az ezredes hangját.
- Szia, Dini bácsi, nagyon várunk benneteket!
Letette a telefont, megpuszilta Tündét:
- Nyugodj meg, kicsikém!
- Levikém, kiugrik a szívem a helyéből örömömben. Ma este kárpótollak a
délutánért, ráerősítünk a babakérdésre - bújt szerelmesen Leventéhez.
- Alig várom, életem, mindenem. Gyere, újságoljuk el a jó hírt - ölelte át a
vállát.
