Még zölden integetnek a fák sűrű, öreg lombjai,
És vidáman nevetnek a virágok színes szirmai,
De a nyár forró heve már lassan megszelídül,
S a levelek között - a sárgásbarna szín is elvegyül.
Bár a levegő még meleg, és nehéz párával tele,
A hajnali ködben érződik az elmúlás szele,
Reggel már fénylő gyöngyharmat díszíti a füvet,
És gyenge szellő enyhíti a déli meleg tüzet.
Szürke, sűrű ködlepelbe úszik már a hajnali táj
S csillogó, apró könnycseppjeit hullajtva jár,
Rátelepszik mindenre - s az hiába nem akarja,
Fehér fátylával a világot gondosan betakarja.
Az ajtón lassan így kopogtat a bús ősz hírnöke,
Mert immár véget ért a vidám nyár rövidke öröme.
Hosszú útra kel, s egy új, szebb világ után kutat,
De csak nagyon lassan leli meg - a keresett utat.
2006-03-11.
