Lehet, máshol zöldebbek a füvek,
A hegyek csókot váltanak a türkiz éggel.
Talán a folyók is kékebben rohannak,
S fürge patakok versenyt futnak a széllel.
Lehet, van város, hol pálmák árnya
Ad hűsítő pihenőt,
S hófehér sziklákon törik meg a tenger...
Mit kezdjek én... mondd, mit kezdjek mindezzel?
Tudod, az én szemem is elvágyik néha,
Hisz visszahív az ódon Örök Város,
Intenek az utak, hol valaha jártam,
Üzen nekem vidékből is számos.
Hiába minden. Köröttem van a szép.
A Lánc-híd tündöklőbb, mint a Golden Gate,
A Duna tükrében saját arcom látom,
Míg a Loire-ban mindig csak másokét.
A Margit-sziget nekem szerelmet mesél,
Az idegennek látványosság csupán,
Neki csak egy újabb arborétum,
Nekem régről ismert gesztenye s platán.
Az Andrássy út csupa szín és illat,
Mik az évek során ivódtak belém,
Ismerem a fáit, a házak homlokát...
A Champs-Elysées sose lesz enyém.
Ez itt az én városom. Bármerre járok,
Elkísér, lüktet bennem szüntelenül.
Oly biztos a szívem közepében,
Ahogy az olajág a kék égnek feszül.
(2004. április 24.)
