A remény és kétség napja
Ez ma az édes remények és gyötrő kétségek napja,
egyszer valahogy - valamiképpen mindenki megkapja.
Mellettem a halott vágyak romokban hevernek, szanaszét,
Elhagytak, s én mosolyogva nézhetek végre szét.
Vihar tépte szerelem útjára, búsan, szomorúan lépek,
sötétség ül mindenütt, s tompák már a régi fények.
Szél hajszolta felhőkön, nevetve repülnek az álmok,
s én céltalanul, merengve – a szerelemre várok.
Ám azok gúnyosan kacagva ropnak őrült táncot,
és hulló könnyeimből kötnek fájó, hosszú, láncot.
De tekintetem még ragyogó szivárványszínekben ül,
és elhagyott szívem vigasztalom - ami néha még felderül.
Szerelmedről álmodozva, szívem dobban, megremeg,
hogy rég hosszú útra mentél – már csak szomorúan dereng.
De még apró reményfoszlányokat hoz néha az éjlidérc,
lelkemnek kedves arcod képét nyújtja, s mohón felidéz.
Bár már hallgat a szád – de szavad még fülembe cseng,
és szerelmes éneked – még sokáig messzire zeng.
Szívem érzi, hogy a szerelem még rátalál, és megszereti,
a szomorúság vesztét, Ő akkor majd - kacagva neveti.
2006. április 18.
