A lány hirtelen a férfi ölébe huppant.
A lazán szétnyitott combokon átvetette lábát és szembenézett vele. Belemosolygott a meglepett arcba, és összeborzolta a rövidre nyírt őszes hajat.
- Ez nem igazán illendő – szólt a férfi, felpillantva a lány szűk farmerja combtövén látszó domborulatról.
- Az sem illik, hogy az ölemet bámuld- kuncogott a lány.- Eddig úgysem követtünk el semmi illetlent – folytatta – és különben is mi az, ami illetlennek számíthat kettőnk között.
- Nem is tudom. Talán sok minden, talán semmi. – mondta a férfi – Tudod, egy kicsit megint aggódom kettőnk miatt.
- Ne aggódj. Inkább nézz rám. Akárhová is, csak nézz! Nagyon szeretem a pillantásod rajtam. Tudod.
- Igen. Mondtad már. És tapasztaltam is. – válaszolt amaz.
- Legutóbb sokáig büntettél! Fájt is, hogy előadásod javarészében direkte nem néztél rám. – mondta színlelt haraggal a lány.
- Nem „direkte”, hanem direkt, és akkor láttam, hogy a pad alatt ettél. Azt meg nem szeretem óráim alatt, még tőled sem.
- Igen, dirrektt ettem, hogy rám figyeljél, egy kicsit…
- Tudod, hogy figyelek rád. Sokszor többet is, mint szabadna. Nem miattam, mert nekem nincs sok veszteni valóm, hanem téged féltelek. A többiektől, a rosszindulattól – szólt a férfi és végigsimított a lány barna haján.
- Ez jólesett. Csináld még! – bújt közelebb mocorogva a férfi ölében.
- Ezt tényleg illetlen lenne tovább csinálni. Ha folyton mocorogsz, sokáig nem merek a padról felállni. – szólt mosolyogva a férfi. – Itt nincs helye az ilyesminek.
Körbenézett a parkban, ahol ültek.
Kevesen voltak a tavaszi, koradélutáni időben.
A Nap igyekvően sütött. Átmelegíteni törekedett a hosszú télből eszmélő bokrokat, csupasz fákat. A sugarak félénken el-elbújtak a fehér bolyhos felhők mögött.
- No! Most már melléd ülök. Csak így nem látom a huncut szemed! – mondta a lány – azért nézz rám! Úgy is érzem, ha nem látom.
- Nyomta a csontom a húsod. Vagy már unod a közelségem? – gonoszkodott a férfi.
- Ezt nem kellett volna. – komorodott el a lány. – Tudod, most megint arra gondoltam, mi lesz néhány hónap múlva.
- Felvesznek a főiskolára, és ügyesen elvégzed azt. Azért kár, hogy olyan messze mégy! – válaszolt a férfi.
- És nem foglak látni. Nem nézel rám, nem tudunk minden szünetben mondvacsinált ügyek miatt találkozni és beszélgetni…Nem mondhatom el kínomat, bajomat neked, ha a buszindulás előtt fél órával, – légyszi’- kihozol . El fogsz felejteni.- folytatta a lány
- Én nem. Biztosan nem. (Ilyen lányokat sosem felejtek el. De nem mondta ki.) Te inkább. Találkozol majd az igazival, engem is elfelejtesz, meg Zoli barátodat is. – mondta.
- Nem, téged soha. Megígérem. Ilyen barátja nem mindenkinek van- hízelgett, majd fogadkozott a lány hevesen. – Te is ígérd meg, hogy táncolsz velem a banketten.
- Ígérem.
- De sokat. És csak velem. Hadd irigykedjenek a többiek.
- Ezt ne akard! Minden lányt felkérek, de ígérem, veled fogok legtöbbet.
- Összetegeződsz a többiekkel is? – folytatta a lány a kérdezősködést.
- Igen. Hisz’ mondtam, hogy a záró bulin minden tanítványomnak felajánlom. Nem mindenki él vele. Szívesen vettem, de nem erőszakoskodtam soha, ha nem tegeztek vissza.
- És velem is újra megiszod a pertut?
- Ha akarod, természetesen. De megmondhatod, ha valakit érdekel, hogy mi már túlestünk rajta. Igaz ital nélkül, de barátságot fogadtunk
- Igen. És milyen érdekesen! – emlékezett a lány – Interneten keresztül. Mert személyesen nem mertelek volna megkérni rá. – kuncogott ismét.
- Jól tetted. Én is szerettem volna.
- Igen. Mondtad már. – örömködött a lány. Hozzádörgölőzött, majd hirtelen felkapta mindkét farmeros lábszárát és törökülésbe terpeszkedett a padon.
Aztán meggondolta magát és combjait összezárva ismét a férfi mellé ült.
Annak kérdő tekintetére somolygón válaszolt.
- Így már illendően ülök?
Nagyot nevettek ezen.
- Menned kell – szólt a lánynak – elbeszélgettük az időt.
Beültek a férfi autójába, aki a távolsági buszmegállónál tette ki a lányt.
Két-két puszival búcsúztak el egymástól.
A lány néhány lépés után mosolyogva visszaintett.
A férfi tovább követte tekintetével, és - akkor talán először – nagyon sajnálta, hogy nem fiatalabb, legalább húsz évvel.
