Az éjszaka sötétjében 3:08-kor egy eddig ismeretlen erő felrántotta fekvő helyzetéből. Egy álom. Pár percig még üres tekintettel meredt a feketeségbe, míg vadul kapkodta a levegőt. Az egész testében érezte még a félelem és a rémület semmivel nem összetéveszthető forróságát. A háta szinte izzott és érezte, hogy a homlokán a haja töve nedves az izzadságtól. Mindene ebben a ragacsos csatakban úszott. Még látta maga előtt az utolsó képet, de már felfogta, hogy otthon van az ágyában. Tudta, hogy ez csak egy álom volt, mégis nem tudott szabadulni a bűvkörből.
Elmélyülten töprengett a képeken, mikor egy kéz érintését érezte a vállán.
- Mi történt? – kérdezte a párja puhán csengő hangján, amibe belevegyült még az alvás hangszíne.
- Rosszat álmodtam. Nem… nem rosszat, ez maga volt a rettenet.
- Mi volt az? Mit álmodtál?
- Reggel volt. Mentem be dolgozni. A szokásos útvonalon mentem. Épp az autópályán voltam már, a forgalom, mint mindig, most is elég nagy volt. A kedvenc CD-met hallgattam, felpillantottam és épp egy bordó Ford Focus száguldott el mellettem. Pár pillanat múlva ott, tudod, ahol nincsen elválasztó sövény, hanem egymás mellett fut a forgalom, láttam, hogy egy kék kamion közelít. Furcsa érzés kerített hatalmába, láttam, hogy a Focus áttér a másik oldalra, és egyenesen a kamion felé robog, és összeütköznek. Teljesen eltűnt a kocsi eleje, és a mögöttük menő autók szintén beleszaladtak. Hirtelen a fékre tapostam, de már nem tudtam megállni. Az arcom elé kaptam a kezeimet és pont az ütközés előtt felébredtem.
- Ez csak egy rossz álom volt… Nyugodj meg. Semmi baj.
- Tudom, csak olyan igazinak tűnt. A szagok, a hangok… De igazad van, ez csak egy álom volt. Aludjunk tovább.
Kittiben azonban még reggel is tovább élt az álom emléke, nem hagyva békét a szívének. Gőzölgő teája fölé hajolva akárhányszor behunyta a szemét, mindig a mellette elszáguldó Focust látta. Mint valami imaszöveget, úgy mormolta magában, hogy ez csak egy álom volt.
Ez sem segített azonban eloszlatni a szívében felgyülemlett aggodalmat, mikor beült az apró kis Polojába, hogy elinduljon a munkába az ismert útvonalon. Kitti nem hitt az álmokban, máskor nem is rázták meg, de ez a mostani olyan élethű volt és annyira valósnak érezte, mintha nem is álom lett volna, hanem maga a valóság. Ezt már nem tudta figyelmen kívül hagyni.
A szemét nyitva tartva vezetett, sokkal óvatosabban és lassabban, mint máskor. Beért lassan az álomban is látott részhez. Hatalmasat dobbant a szíve, egészen visszavette a tempót, szinte lépésben haladt. Az autók sorban előzték ki, többen dudálással tudtára adva, hogy mit gondolnak a vezetési stílusáról. A távolba kémlelt, hogy meglátja-e azt a kék kamiont. Azonban semmi. Az égvilágon semmit nem látott és szépen lassan tovább is haladt az ominózus ponton, és szinte észre sem vette, hogy már eléri lassan a várost, és a megfelelő kihajtóhoz közlekedik.
Beérve a munkahelyére Kitti már csak nevetett magán. Hogyan is lehetett olyan bolond, hogy bedőlt egy álomnak. Lehuppant a székébe, ránézett az asztalra… még egy utolsó gondolatot megengedett az éjszakának a napi robot előtt. Vett egy nagy levegőt, elmosolyodott, és nekilátott az aznapi feladatoknak.
Este bebújt a puha, alvás illatú paplan alá, belefúrta az arcát a párnájába, behunyta a szemét, de gyorsan ki is nyitotta, hogy még vethessen egy utolsó pillantást a már mellette alvó Tamásra. Aztán álomba szenderült ő is.
A sötét éjszaka közepén megint ugyanaz az erő rántotta fel az alvásból. Hangosan kapkodta a levegőt, a szemei egészen elkerekedtek. Az órára nézett… 3:08. A verejték megint kiverte a homlokát, a teste izzott és érezte, ahogy a hátán egy csepp izzadtság végig gördül. Természetesen Tamás is felébredt… Ijesztő volt Kittit ennyire feldúltnak és rémültnek látnia.
- Mi történt?
- Megint az az álom… Láttam… Megelőzött a bordó Focus… láttam a rendszámát is, kristálytisztán, és akkor feltűnt a kamion… Sötétkék és… és… és egymásba rohannak… és… és én is belerohanok a roncsokba…
- Nyugi… ez csak egy álom volt. Biztos azért álmodtad megint, mert úgy feldúlt éjszaka és egésznap ezen járt az eszed. Gyere ide. – és azzal magához húzta a lányt. Tamás érezte, ahogy Kitti szíve olyan hevesen dobog, hogy már szinte attól tartott, hogy az egyik pillanatban már nem bírja tovább és megáll. Forró volt a teste és érezte, ahogyan reszket.
Lassan megnyugodott a lány, visszaborult a párnájára, szorosan Tamáshoz simulva. A reggeli tea felett mostmár végleg nem talált nyugalmat. Hiába hallgatta meg a híreket, próbált beleolvasni az újságba és az aznapi teendőkre koncentrálni. Hideg volt a keze, amikor belemélyesztette a slusszkulcsot a helyére és indítani kezdett. Hallotta, ahogy dobog a szíve, ahogy sebességbe tette a kicsi fekete autót.
Az álombéli végzetes szakasz előtt már megint érezte, hogy a félelem elönti. A szeme folyton az út és a visszapillantó tükör között cikázott, amikor hirtelen elrobogott egy kék színű Ford Focus mellette… Halálra rémült Kitti a volán mögött – mi van, ha összemosódott az álom és valójában ezzel az autóval történik valami? A Focus azonban vígan száguldott tovább a belső sávban, míg el nem tűnt a láthatárban. Most nem mosolygott az asztalánál ülve, némán töprengett Tamás szavain. Talán tényleg csak a tudatalattija játszik vele?
Este remegő szívvel bújt ágyba. Félt az éjszakától, az álmoktól… attól az álomtól.
Hajnalban 3:08-kor megint halálra rémülve riadt fel ugyanabból az álomból. A sírás fojtogatta, alig kapott levegőt. Ahogy Tamás megérintette nem bírta tovább tartani magát és hangos zokogásban tört ki. A fiú azonnal tudta, hogy megint ugyanaz az álom volt. Hiába próbálta vigasztalni, már kezdett maga is kételkedni abban, hogy igaza van-e. Mi van, ha tényleg több is rejlik ezek az álmok mögött…
- Láttam… tisztán láttam a bordó Focus rendszámát… PVK-872. Ment… kielőzött és belecsapódik a kamionba… Egy földgömb van az oldalán, a sofőr ajtaján. Ponyvás teherautó. Az ütközéstől kartondobozok repülnek szét… felcsap a láng a Focusból… és én belerohanok… érzem a lángot, a füst szagát, a vér végig folyik a homlokomon, közelítenek a lángok… de én beszorultam…
Bármit mondott is Tamás, Kittit tovább rázta a zokogás… nem tudott megnyugodni, képtelen volt rá. Ha behunyta a szemét, rögtön látta a lángokat… csak sírt és sírt.
Reggel is még vörös szemekkel tekintett a tükörbe.
- Képtelen vagyok kocsiba ülni. Nem megy. Érted? Ez biztos valamilyen jel. Ez nem történhetett véletlen… -mondta Kitti elcsukló hangon.
Aznap Tamás vitte be Kittit a munkahelyére. A lány úgy ült az anyós ülésen, mintha hipnotizálták volna… csak meredt maga elé. Tamás kezdett aggódni kedveséért. Szerencsére azonban jött a hétvége, csak ezt a napot kell kibírnia, és végre szombat.
A hétvége békében telt el… Kitti nem álmodott többet a balesetről. Mintha elfújták volna. Esténként még félve kucorodott az ágyba és bújt biztonságot keresve Tamás karjaiba. Aztán szépen lassan megnyugodott a lelke. Egyre biztosabban tért nyugovóra. Míg végül egészen elfelejtette az álmot, ami úgy megkeserítette az életét.
Aznap reggel is rutinosan indította az autóját. Berakta a kedvenc CD-jét és a napi teendőkön gondolkodott… felhajtott az autópályára, felvette a tempót a forgalommal. Szép márciusi reggel volt, még a nap is kisütött. Megcsörrent a telefonja… lehúzódott a parkolósávba. Tamás volt… valamit a lámpákkal magyarázott. Kitti kiszállt a kocsiból, hogy ellenőrizze a fiú kérésének megfelelően a világítást. Rendben volt. A kocsinak támaszkodva még beszéltek pár mondatot, amikor egy bordó Focus húzott el mellette… Épp a rendszámára esett a pillantása… PVK-872. Hirtelen összeszorult a szíve… felpillantott és meglátta a sötétkék kamiont közeledni… Már kirajzolódott a földgömb az ajtón. Kiesett a telefon a kezéből… és abban a percben hatalmas csattanással belecsapódott teljes sebességgel a kamionba a Focus… Teljesen eltűnt az eleje, a kocsikat követő autók már nem tudtak lefékezni és belerohantak a roncsba… közöttük egy ugyanolyan kis fekete Polo is, mint amilyet Kitti is vezetett… Állt ott a kocsija előtt, és még levegőt sem tudott venni a rémülettől, amikor lángok csaptak fel a roncsok között. Pontosan úgy történt minden, mint az álomban. Próbált a roncsok közelébe jutni, érezte a lángok melegét, a füst csípte a szemét, hallotta, ahogy sikítanak a bent ragadtak… Egy kicsapódó szilánk homlokon találta. Érezte, ahogy a vér végig folyik a homlokán, amikor egy erős kar rántotta el, mielőtt komolyabban megsérül.
Az élménytől bénultan ült a kórház folyosóján. A teste nem sérült meg komolyabban, csak a homloka szakadt fel a szilánkok miatt. Az arca kormos volt, a hajában ott érződött még a füst szúrós szaga, a keze pedig úgy remegett, mint a kocsonya mikor Tamás megérkezett. Megpróbálta felhúzni és kitámogatni. A lány annyira gyenge volt, hogy nem tudott menni. Hirtelen megtorpant, mélyen Tamás szemébe nézett… felkiáltott: -Miért? Végig gördült egy könnycsepp az arcán, vékony csíkot húzva a koromban és alvadt vérben és a falon lógó naptárra pillantott… 3. hó 8-a volt… 3.08.
