“Nagy buli volt a forradalom, érted apukám…volt csaj, pia, minden...”

“Csak vége lett…már, ha nem vetted volna észre…most utazunk hapsikám…Amerikába!”

Gyulából és Malacból egyszerre tört fel a röhögés. Rázta testüket, folyatta könnyüket, és asztalra borult, fulladásól görcsölő forradalmár fejüket. Gyula betörő, Malac zsebes volt, egyazon fegyházból szabadította ki őket október végén az 56-os forradalom. Hálából azonnal fegyvert fogtak, nagy orosz golyószórót, és ami csak belefért: nyírták az ÁVÓ-t árkon-bokron, éjjel-nappal. Volt vér, hulla, és egy kis ez-az is. Konkrétan drága francia konyak az Astóriából, ládaszám téliszalámi a környékbeli közértből és persze egy-egy aranygyűrű, nyaklánc, gyémánt medál, karkötő. Mikor mi akadt a forradalmár kezek ügyébe.

“Nem mehettünk ugye soha biztosra, mert a rohadék ÁVÓ-s!”

“Meg a komonista…az is!”

“A kettő ugyanaz…Malac…te ezt nem érted.”

Malac jó zsebes, kitűnő késes is volt, csak ideges, olyan, aki nem mindig tudott a dolgokra figyelni. Volt eset, mikor tévedésből sajátmagába szúrta a kést, mert mit tegyen, az alany elfutott, ő meg szúrni akart.

“De négy ÁVÓ-s kurvának vágtam el a torkát!…Azt mondták apácák, de engem nem lehetett hülyére venni édesapám!…Láttam kezükben a keresztet!”

“Azok keresztények voltak…már megint összekevered.”

“Komonista keresztények…Akkor miért nem golyószóróztak a Váci utcában, mikor a zsidót rámoltuk ki?…Mi?…Na, erre mit szólsz…ÁVÓ-s?”

“Nem az, érted, mostmár biztosan nem ÁVÓ-sok, mert ki lettek nyírva…Nem kockáztathattunk!…Egy marék aranygyűrű volt a széfben, és érted…az a miénk!…majd nem, mi?”

Hatalmas erővel tört fel a röhögés, még az asztal is rázkódott belé. Ötvenhatosok voltak, börönből kiszabadult köztörvényes antikapitalisták. Olyan keményen harcoltak, annyira irtották a kommunista rezsimet, hogy hiába itták végig folyamatosan az utat, sőt volt cellatársaiknak is állandóan fizettek, így is maradt még legalább egy tele zseb gyémántnyaklánc és aranykarkötő.

Füttyögés hangjai hallatszottak valahonnan. Gyula sikkesen szétvetette nagyraméretzett divatos zakóját, végigsimított gondosan beolajozott, hárafésült haján, picire borotvált bajuszán, és egy határozott mozdulattal bevágta az asztalt a sarokba.

“Kis Füttyös!…Jézus Máriám!…majdnem leütöttem a sörösüveggel!…Te itt?”

“Ott az ÁVÓ-s!…megismerem!…Ez vágta el a torkomat…Pedig nem csináltam semmit…Zsebes vagyok, érted, és munka után mentem haza, fáradtan, kidögölve, nehéz meló az édesapám!…Aztán bekaszniztak, és megöltek!” Keserves zokogásba kezdett, fütyült, és megadóan hullatta foradalmár könnyeit. Összekuporodott, mintha ismét meg akarnák ölni, és ujjával egyetlen irányba mutatott. “Ott van, a gyilkos!”

Egy fiatal, középmagas nő állt a hajó oldalának dőlve, és a zajokra felfigyelve a férfiak felé nézett.

“Ez a csaj?..Ez vágta el a torkodat?…Ez a gyilkos?”

“Jaj, de jó a lábad picikém, Malac bácsi majd megmaszírozza!”

Hirtelen kirobbanóan jó lett a hangulat. Nevettek, mosolyogtak, viccelődtek, mint hajdanán, kint a Mátyás téren a Koszorú uca sarkán, mikor munkába engedték a Púpos Erzsit, meg a dolgozni akaró belemenős lányokat. Azok pedig szerették őket, mert hiába jött a rendőr, és hiába volt tiltott a prostitúció, ők biztos, hogy megvédték a csajaikat. Ha kellett, öltek is!

“De ez nő, azt mondtad reggel, hogy egy nagybajszú férfi volt, valami Kerekes százados…Ne keverjünk édesapám!”

“Az, persze, a Kerekes, csak izé, érted, és kétszer húzta végig torkomon a kést!…Itt a nyoma, nem látod?”

“Nem, nincs ott semmi.”

“Mert begyógyult…ÁVÓ-s trükk!…Ezek nagyok jól tudják ezt…Mikor megölik az áldozatot, használnak valami komonista kenőcsöt, végigkenik a nyakon, és azán semmi…Nem tudtad?”

“Hát…nem…ezt így konkrétan nem…”

“Akkor hogy élhetnék most, hiszen megöltek!?…Nem vagyok Jézus, érted, én csak keményen dolgozó zsebes gyerek vagyok a nyolc kerületből.”

A férfiak: Gyulám, Malac, sőt Kis Füttyös is elhallgattak. Gondolkodtak. Megpróbálták feldolgozni magukban az imént hallott, különös formájú történteket. Azonban láthatóan továbbra is csak tanácstalanul ültek tovább, nem jöttek rá semmire, csupán ajkaikat harapdálva keményen bólogattak.

“Le kell számolni a kurvájával!…Azért jött a hajóra, mert ÁVÓ-s, és mert Kis Füttyöst akarja újra eltenni láb alól. Ismerem ezt a komonista trükköt!…Utána pedig kirabol bennünket, és felgyújtja ezt az egész füstölő istenverését.”

“Biztos vagy benne?…Ismered esetleg valahonnan?” kérdezte a felháborodott arcú Gyula.

“Minden ÁVÓ-s így csinálja, ez a módszerük, ezt tanulták bent a irodában…Miért, szerinted miért jött volna Kis Füttyös után, ha már egyszer megölte?” kérdezte Malac beveresedett arccal.

“Mert ismét meg akar ölni!…látom a szemén…most is mosolyog!…Miért mosolyog, ha nem ÁVÓ-s?…Mert látja, hogy izé van, érted!”

Ez már sok volt. A nő ráadásul még csinosan intett is feléjük. Kecsesen, nőiesen, csak ahogy szokta bent az egyetemen, a tanári szobábaban, ahol festészetet és művészettörténetet tanított már évek óta. Még a háború alatt nevezték ki oda horthyék, aztán Rákosi sem bántotta, hiszen kellett a jó oktató, arra minden rendszernek szüksége van. A forradalom alatt a Corvin-közieknek vitte a postát, a lőszert és az ennivalót. Budapesten már november elején körözték, ezért elmenekült. Most egy Amerikába tartó utasszállító hajón utazva próbálta nehéz, áldozatos sorsát jobbra fordítani. Mindemellett csinos volt, férjtelen, gyermekkora óta balettozott, és mit volt mit tenni, alakja nagyon erotikus látványt mutatott. Még itt, a hajó koszos korlátjának dőlve is. Fájdalmát továbbra is eltitkolva, nagy önuralommal arcán, kedvesen mosolygott.

Mikor odalépett hozzá a három sikkesen tetszelgő, olajozott hajú forradalmár, intelligensen kezét nyújtotta.

Még akkor is csak homlokát ráncolta összeszorított szája fölött, mikor a férfiak minden teketóriázás nélkül benyúltak ruhája alá. Bugyiját egyetlen mozdulattal rántotta le Kis füttyös, melltartóját gyakorlott kezekkel varázsolta le inge alól Gyula, Malac pedig már fel is hajtotta kissé lányosan libbenő, térdigérő rakottszoknyáját.

A nő még akkor is csak csodálkozó arcot vágott, mikor Malac és Gyula a korlát tetejére állították. Mikor Kis Füttyös öklével behúzott egyet gyomrába, már érezte, hogy valami nincs rendben ezzel a dologgal, ezzel az ismerkedéssel, de az ütéstől reflexszerűen összegörnyedt, hangja elakadt, szája tátogott. Az őt gyomorszájon vágó férfinak már csupán annyi ideje maradt, hogy a gyors smár után nyelvét a nő ajkai közül kirántsa valahogy, mert a másik kettő egyszerűen átlökte a korláton.

Bukfencezve, mintha szaltózni akart volna, csapódott be a tenger háborgó, tarajos vizébe. Fújt a szél, zúgott az óceán, a sikolyt elnyomta a hajóoldalra csapkódó hullámok robbabásszerű üvöltése. Senki semmit nem hallott, senki semmit nem látott, a pincér továbbra is unott, fásult arccal szolgálta fel a pezsgőt.

“Egy kis szuvenír Gyulám, érted, ÁVÓ-s, szexi ruhadarabok. Erre esik jól a sör a forradalmár gyomorba!”

A már a tengerfenéken nyugvó nő fehérneműjének szagolgatása közben a három boldog arcú bajtárs nyugodtan belépett a szalonba, leült csendesen a bárpulthoz, és egy kikapott újabb aranygyűrű ellenében hideg, keményhabú német sört rendelt.

“Éljen ötvenhat!” hangzott fel a kiáltás a három harcos érces torka mélyéből, majd az egész szalonból, a bárból, a hajó teljes fedélzetéről. Gyula lyukaszászlót helyezett maga elé a pultra, könnyes szemekkel méricskélte az örök ereklyét, ásított, aztán pedig jólesően elfogyasztotta a hűvös, frissítő folyadékot.

Cím: ÁVÓ-s a hajón
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Tirpak-Vasko Sandor
Beküldve: June 22nd 2006
Elolvasva: 1738 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]