Egon is csak olyan egyszerű ember volt, mint bárki más. Egyedül élt, napi nyolc órát dolgozott egy épületgépészeti vállalatnál, mint könyvelő, és kétszobás lakásban lakott, egy négyszintes ház második emeletén. Minden hétköznap, reggel fél hétkor kelt, ilyenkor szeretett melegvízzel zuhanyozni, pirítóst reggelizett, és reggel nyolc órára ért a munkahelyére, a menetrend szerinti negyvenes busszal. Az ebédjét minden munkanapon a vállalati büfében fogyasztotta, és munkaidő után, a buszmegállóból hazafelé menet mindig betért a sarki sörözőbe. Leült a pult mellé, rendelt egy sört, és miközben lassanként elszopogatta, az elmúlt nap kisebb-nagyobb eseményeire gondolt.
– Szép a nyakkendője – szólította meg egy ilyen, munka utáni pihenő alkalmával, a mellette ülő, enyhén kopaszodó, köpcös férfi. – Ez nem egy csörgőkígyó?
Egész életén át, ezt gyűlölte Egon leginkább. Bárhol, bármikor, bárki szóba állt vele, rögtön a nyakkendőjét firtatta. Még ha az illető egészen másról beszélt, akkor is, szemlátomást csakis Egon nyakkendője foglalkoztatta, mintha Egon nem is lenne egyéb, csak egy eleven nyakkendő. Ráadásul mindig csörgőkígyónak nézték.
– Nem – válaszolt Egon. – Ez nyakkendő! Én legalábbis annak hordom.
– Érdekes... És mondja, nem veszélyes ez egy kicsit, főleg mikor megköti?!
– Megszoktam. Különben sem szoktam levetni. Ez nem az a levethető fazon.
– Na de mégis, egyszer sem marta meg?
– Egy nyakkendő?! Ugyan már... Nézze, fárasztó napom volt, nem hagyna békén az ostoba kérdéseivel?! – lökte oda Egon a választ, miközben morcosan magához vette poharát, és leült egy üres asztalhoz.
Elképesztő, milyen szűklátókörűek az emberek – gondolta –, ez is mindjárt felteszi a szokásos, egyirányú kérdéseket: "Hol szerezte? Kitől kapta, és mikor? Örökölte? Mivel eteti, és milyen rendszerességgel? Ennek a fajnak mi a pontos neve?" Nevetséges...
Mint Jolánka, a főnök titkárnője, mikor behozza a kávét:
– Hagyja csak, Egonka, majd én megkeverem, nehogy belelógjon az a csúnya állat!
Na persze, sokan mondták már azt is, hogy ne hanyagolja el ennyire. Egon is ismer olyan embereket, akik egész másképp bánnak a nyakkendőjükkel, terráriumban tartják, zsíros, fehér egerekkel etetik, és elolvassák az összes csörgőkígyóról szóló szakkönyvet. Ők éjjel-nappal a csörgőkígyójukkal foglalkoznak, és beszélni sem tudnak másról.
Hát nem... én sose leszek vérbeli terrarista – gondolta Egon –, nekem nem ez a hobbim.
Egy nap, takarítás közben – talán kíváncsiságból, ki tudja –, mégis leemelt a könyvespolcról egy évek óta ott porosodó, vaskos kiadványt. "HÜLLŐK ÉS MÁS EGZOTIKUMOK" – olvasta a halványkék borítón álló, figyelemfelkeltő címet. Belelapozott, miközben nem hagyta abba a portörlés unalmas műveletét aláfestő, megszokott, halk dudorászást. Száraz adatok, izgalmas leírások váltogatták egymást, színes fényképekkel illusztrálva, melyeken amazóniai, óriás varánusz, nílusi krokodil, pápaszemes kobra és egyéb állatfaj szerepelt. Végül az egyik fotóról a saját nyakkendőjére ismert: "Sivatagi, szürkefülű csörgőkígyó, más néven süket vipera."
Egon elhallgatott, letette a portörlő rongyot, és leült a mögötte álló székre. "Legnagyobb számban Afrika elsivatagosodott tájain él. Mintázata sárgásbarna alapon, négyzetekre emlékeztető, sötét színű foltok" – olvasta döbbenten. "Éjszakai állat, főként apró rágcsálókkal táplálkozik."
Egon az ablakra pillantott, a nap lemenőben volt, enyhén sötétedett. Felállt, kezében a félig nyitott könyvvel, és felkapcsolta a villanyt. "A szemfogai tövében található mirigyek által kiválasztott, enyhe idegmérget, villámgyors harapással juttatja áldozata szervezetébe." Előkotorta zsebéből félig használt zsebkendőjét, és megtörölte nedves homlokát. Reszkető ujjaival megigazította nyakkendőjét, mely egyre jobban szorította kiszáradt torkát, és tovább olvasott.
"Nagyobb testű áldozatait megbénítja harapásával, majd az állat testére tekeredve, fokozatosan erősödő, kíméletlen szorítással összeroppantja csontjait." Elsápadt, szíve a torkában lüktetett, elhomályosodó szeme előtt összefolytak a betűk. "Önmagánál jóval nagyobb testű állatokat ritkán támad meg, ha mégis erre kényszerül, támadás előtt, figyelmeztetésül, megcsörgeti a farka végén látható, száraz szarulemezeket." Minél szaporábban lélegzett, annál inkább érezte, hogyan fogy el körülötte fokról fokra a levegő.
Hirtelen úgy tűnt, telefoncsörgést hall, megpróbált felállni, közben még elolvasta a sivatagi, szürkefülű csörgőkígyóról szóló, utolsó mondatot: "Hossza, akár a három-négy métert is elérheti." Ekkor kezéből végleg kiejtette a könyvet, és összeesett.
Halála után, Egon ismerősei sokszor vitatkoztak azon, vajon Egon miért halt meg ilyen fiatalon és hirtelen. Sokak szerint azért, mert ostoba módon, nyakkendőnek használta a csörgőkígyóját, és nem gondozta megfelelően. Néhányan azt állították, csak a könyvet nem kellett volna kinyitnia.
/ 1998. /
