Ó szerelem, te kedves, te jó, te drága,
Töröld le az emberek bús könnyeit!
Ne hozzál bánatot e szép világra,
S ragyogd, öleld a nappalok fényeit!
Ne legyen senki sohase magányos,
Hallja mindenki vidám éneked szavát,
Ne legyen számukra az élet homályos,
Zengjék harsányan a boldogság dalát.
Látod? Érted naponta megölöm magam,
Énemmel küzdök, és harcokat vívok,
Tenéked harsog fájón átkos szavam,
Nézd, most is zokogva, hangosan sírok!
Szánj meg és add nekem végleg önmagad,
S a boldogság nálam – örökre megmarad!
2006. julius 03.
