Ugye, hogy nemcsak rossz tud lenni hozzánk az a bolondos Istenke, hanem hébe-hóba még jó is. Most például olyat tett, amitől még Lucifer is haját tépi a kondér előtt, a Pokol pucér betonján. Padlóra küldte minden gengszterek álmát és szemmelverő védőszentjét, magyarországi privatizátorok és bankrablók örökös üdvöskéjét: az Amerikai Egyesült Államokat.
Észak-Korea gondolt egyet, és hoppsz, már ki is lőtte a világ négy égtája felé összekalapált, bádogtetős rakétáit.
Hogy fél tőlük valaki?
Ugyan már, komolytalan az egész. Maszek áltudósok mekkmesterkedése. De elszálltak, becsapódtak a Japán-tengerbe, és a világ nagyhatalmai csak tátották nagy, pökhendi szájukat. El sem hitték volna a dolgot, ha nem látják véletlenül a minden lében kanál interneten, azt meg különösen nem, hogy történt mindez július 4-én, az USA nagy függetlenségi ünnepének kellős közepén, hogy aszongya: “itt van jenkik, ezt egyétek!”
Azok meg ették. Sőt esznek még többet is. Mert, ha valaki nem látná esetleg, arról van itt most nagyon szó, hogy “Amerika bye-bye!” Nagy voltál, kicsi lettél. Olyan kicsi, hogy még a legkisebb koldusállam is hülyét csinál belőled, és akkor, amikor csak akar. Nagy világhódító, hatalmas mészáros és emberirtó, hol van most híres, vérfürdőztető őserőd? Mutasd, hagy lássuk, hagy rezeljünk be tőle!
A nagy demokrata, a világ koronás ura: George W. Bush ma már csak csuklik, és hadobál. Se köpni, se nyelni nem tud többé. Hiszen mit is mondhatna? Megtámadjuk Észak-Koreát? Ugyan, ezen csak röhögne a világ. Gazdasági blokád alá helyezzük? Ezen még nagyobbat. Akkor mit?
Felvesszük a tárgyalások fonalát!
No, ez igen. Ez komoly. Ez erőtől duzzadó, világuralmi beszéd. Ez olyan valaki kiszólása már, aki úgy igazán kezében tartja a világ nyakára plántált hatalmi gyeplő demokratikus fonalát. Ez már igazán azt jelenti, nem is jelenthet mást, hogy most majdnem odacsapunk! Azonban ott maszatol már az a ronda-fránya majdnem, aztán pedig a majd, utána pedig a mindent depresszióba döntő feledés. Vagyis Amerika ma már nem is gondol arra, hogy valamit tennie is kellene. Hogy állítólag a világ legerősebb hadseregét be kellene vetnie egy ilyen nyílt, arcátlan provokáció láttán.
Nem gondol ő már semmire.
Csak úgy él. Van. Még van. Hogy meddig? Amíg egy ország, egy hatalom ki nem próbálja teljesítőképsségét, azaz meg nem támadja az USA-t. Ekkor fog majd igazán megdöbbenni a világ. A nagy, a hatalmas ugyanis még arra sem lesz képes, hogy önmagát megvédje. Egy ilyen hadsereggel, egy ennyire összekuszált belső politikai rendszerrel semmiképpen. Hiszen az USA-ban ma már nem az a fontos, hogy éljen Amerika, első az amerikai ember. Ugyan! Itt az a mindeneket eluraló politikai törekvés, hogy le a rabszolgasággal, és soha többé fasizmust! Hogy rabszolgaság már közel 200 éve nem létezik, és hogy fasizmus az USA-ban soha nem volt, ezek ilyen kis lényegtelen kiszólások. Ők ugyanis még mindig ott tartanak, hogy megnyerik a II. világháborút, és bilincsben, megkötözve hozzák haza azt a gazt, a Hitlert, egyenesen a Kapitólium elé, hogy végre lecsaphassák bozontos, bajszos fejecskéjét. Mert ők még mindig a II. világháború 2006-ra kivetített kényszerképzeténél torzomborzkodnak, ugyanúgy, ahogy Nagy-Britannia és Oroszország is. Ha hiszi valaki, ha nem, számukra itt megállt az idő.
A terrorizmus pedig él, és virul, ráadásul jobban, mint valaha. Hiszen annak nincs hazája, azt egy akármilyen erős hadsereggel is legyőzni képtelenség. Ahogy Észak-Koreát sem. Hiszen ahhoz először Oroszországot, aztán Kínát, aztán a fene tudja kit kellene elküldeni az avarba. Amerika viszont ilyet nem tehet. És nemcsak most, hanem soha.
Ezért mára kiválóan megmutatta nekünk, ki is ő valójában: egy semmi, egy felfújt demokrata buborék, egy gengszterekből álló, hatalmasra méretezett, üvöltő gettó.
Mi pedig csak menjünk arra, amerre utunk vezet.
Lehetőleg minél messzebb Amerikától!
