Valami buli volt az ősi fészekben, Demecserben. Pontosabban bál, talán szilveszteri hülyeség. Hideg volt, hó és fagyhalál. Táncoltunk, valami akkor divatos vonaglást vágtunk le, amitől ma biztosan kitörne a röhögés. De mindegy, tánc nélkül akkor se jöttek sehova a csajok. Emlékszem, még talán hídba is lementem, csak ne mondják már, hogy na, hazajön Kazincbarcikáról, teszi itt a fejét, és se egy kis híd, se egy kis modern motívum.
Nagyon rövid, hasítottbőr szoknya volt a csajon. Alatta egész testét befedő harisnya, lábán hosszú csizma és semmi. Én fáztam, persze én mindig fázom, ő azonban azt mondta, hogy “nem számít, nem ezért jöttem le Nyiregyről”. Ez konkrétan Nyíregyháza akart lenni, és ő most kiruccant, a valamilyen báli zenekarral turnézott. Táncolni nem tudott, de mondom, én sem, nem is érdekelt ez senkit akkor. Ahogy ma se nagyon. Ha buli és bál, akkor szex és szerelem. Minden mást pedig egyen meg a fene.
Már tánc közben marhára összefogdostam. Jól be voltam lőve, ittunk, mint a kefekötő, és ott előttem egy nő, akin alig van valami, pedig Demecser, szabolcsi falu, és vizslaszemek még az ágy alatt is. Mit volt mit tenni, felkaptam a bundámat, ezt viseltem, és ez kurvára menő dolog volt. Miért? Mit tudom én. Ma meg a trottyos nadrág a menő. Mindkettő szar, de húh, bunda, és tűzünk kacsáékhoz, van mittudoménmilyen magnója, meg zene, meg sehol senki. Szinte remegtem az izgalomtól, hogy egy idősebb csaj, és velem, bent a bunda alatt az úton, és ha megfogom a melleit, akkor se csinál semmit. Óriási volt! Elmentem volna akár az Északi-sarkra is gyalog. Mert csak, mert én fiú volam, ő meg nő.
A vetkőzéssel igaz baj volt, mert nekem könnyen lejött minden, meg ha nem jött volna is le, letéptem volna magaról. De a lány, Jurisics, az istennek se akarta levenni magáról a ruhát. Hosszú csizma volt a lábán, abban meg apróra kötött cipőfűző, meg állítólag fázott is. Ugyanis fűtés semmi. Magyarországon vagyunk, inkább megfagynak a háziak, csak ne kelljen egy lapát szenet benyomni a vaskályhába. Spórol a világ, első a tüdőgyulladás. Az ingyen van, az orvos nem kér pénzt. A harisnyanadrág azonban a bugyival pillanatok alatt lekerült, ráhúzta a csizmára, és máris “szeretlek szerelmem, cupp-cupp,” hatalmas nyálas smár.
Próbálkoztam felülről, oldalról, mindenhogy, de sehogy nem jött össze semmi. Annyira hideg volt, és annyira akartam a nőt, hogy nem állt fel. Mindegy mit csináltam, a bizonyos szexuális végtag enerváltan, kicsire összegémberedve fityegett a lábam között.
“Majd én megyek felülre…menyasszony vagyok, nekem mindegy.”
Egyetlen mozdulattal bevágott maga alá, rámtérdepelt, és próbálta bedugni valahogy. De hiába, szinte azonnal kiesett. Tanakodtunk, hogy most mi legyen.
“Fáztam végig az úton, meg el is jöttem veled a falu végére, és látod semmi…Ilyen a menyasszony élete….Pedig három hét múlva esküvő!”
Nagyon megértettem a gondját, szinte sírtam az együttérzés gyötrelmétől, ezért újra magamra húztam, és nyögve, dideregve próbáltam, amit lehetett. Azonban ez sehogy nem ment az istennek se. A lány már éppen nem sírt, mindenestre nagyon szomorú volt.
“Nem tudod hol a kabátom?” kérdezte mögülem egy hang. Újházi Bandi volt, barcikai barátom, akit lecsaltam ide magamnak, hogy húh, csávó, kurva nagy buli lesz ma este! Volt is valami csaja, de utána csak kerengett körülöttem, mint Föld a Nap körül.
“Itt van alattam, azt hiszem, de…” Jurisics, a 19 éves menyasszony minden átmenet nélkül elkapta a számat, és szívta, harapta, csókolta. Éppen csak szét nem tépte. Meg is nyugodtam, “lám-lám, nem olyan rossz az a Texi bácsi”. Ez voltam én, itt Texinek hívtak. A lány azonban egyre jobban ugrált, nyögött, sóhajtozott, és már visongott is a hasamon. Úgy vetette magát rám, hogy kiszállt belőlem a lélek. Nem értettem. Kicsit hátranyúltam, hogy megnézzem, mi van. Ekkor vettem észre, hogy feneke szétnyílva, szinte lüktet a plafon felé. Én mindenesetre tanulmányoztam a dolgot, mert kezdő voltam még, kellett a tapasztalat. Benyomtam kezem két feneke közé, be a vágásba, és azt próbáltam kitapaszalni, hogy milyen is az a női fenék. Az a kis lyukacska, meg minden. Jó volt, nagyon jó. Olyan izgató, hogy fenakadt a szemem. Igaz, hozzáértem valami kemény, szőrös húsrúdhoz is, ami előre-hátra mozgott, de nem is sejtettem, hogy az valami más lehet. A lány fenekét simogatva, hatalmas didergő mosollyal ajkamon éreztem, hogy húhh, nekem is feláll!
Ekkor spriccelt valami meleg, valami sűrű dolog a kezemre. Nem bántam, jó meleg volt, én meg fázam. Azonban feltűnt, hogy Bandi kiment, a lány pedig ernyedtem hasamra zuhant.
“Köszönöm!…hatalmas volt!…Jobb, mint a leendő férjem!”
“Mi volt hatalmas?” Nem értettem.
“Meg végig is spriccelt a fenekemen…Imádom!” sikoltotta, és egy hatalmas, mindent elsöprő smárban merült el.
Nyílt újra az ajtó. Kis Kacsa áltt a küszöbön. “Nem láttad az Emerson-szalagot? Nem találom sehol.”
Nem válaszoltam. Akartam ugyan, de az a hatalmas csók, és ahogy a nő össze-vissza tekergette magát a hasamon, teljesen elvette az eszemet. Ekkor Jurisics újra sikoltott egyet, fejét felkapva a plafonra nézett. Éreztem, feneke újra iszonyú tempóban jár le-fel, csípője ismét elkezdte csapkodni a már elzsibbadt hasamat, és most karmolt is. Ismét hátranyúltam, ismét fantasztikus gömbölyű, rugalmas, lüktető fenekét markoltam kezeimben. Annyira izgató volt, hogy nem is csináltam mást.
“Nagyon jó, köszönöm, basszál!” sikította egyenesen fülembe. Harapta, csókolta, éppen meg nem ette.
Kezemen megint végigszántott a meleg, sűrű, fura folyadék. Nem tudtam miről van szó, de mondom, jól esett, mert kellemesen meleg volt, és én piszokul fáztam már. Ujjamat szemem elé emeltem. Nem sokat láttam, sötét volt, azért megpróbáltam megvizsgálni a dolgot. A lány azonban bekapta, és ajkaival szinte lefejtette róla a bevonatot. Nem érdekelt, csak mikor ismét megcsókolt, valami fura ízre lettem figyelmes.
“Te annyira jó vagy!…Akkorát élveztem!…Vegyél el feleségül!” vinnyogta kéjesen ajkaim közé.
Nem akarok hülyeséget mondani, de fogalmam sem volt, hogy mi törénik velem. Azt hittem először, hogy a lány bolond, vagy be van rúgva, aztán pedig hogy annyira szeret, szerelmes belém, hogy ajkaim érintésétől is a túlvilágra ringatja magát.
Azonban most Nagy Kacsa állt az ajtóban. Ő már egy szót sem szólt. Csendben, minden átmenet nélkül odajött mögénk, és szinte abban a pillanatban felhangzott ismét a sikoly, a lány görcsösen magához szorított, és őrült tempóban le-fel dobálta magát rajtam. Annyira szorított, annyira belémkarmolt, hogy fulladozó hangon, valami hallhatatlan “jaj”-t engedtem el a levegőbe. Ez csak olaj volt a űzre, ettől még jobban lázba jött, és aztán már nem volt megállás. Kezemet igaz mostmár elkaptam, de Jurisics megfogta, fenekébe nyomta, és addig el nem engedte, míg újra, és újra végig nem csapott rajta a meleg, sűrű ár. Aztán arcára kente vele, és újra mélyen hozzámbújt.
Nekem már mindegy volt. Fejem szédült, levegőt nem kaptam, menekülni próbáltam. Ezt azonban nem lehetett, mert a követkző árnyék, talán Csucsu, talán Bodnár Sanyi, talán más, máris ott termett mögöttem, és a lányból azonnal feltört az őrület sikoltó sóhaja. Kezem mostmár el nem engedte, szorosan magához húzta, és újra, és újra éreznem kellett, ahogy végigszánt rajta a meleg, sűrű folyadéksugár. Már meg is szoktam. Nem volt egyáltalán rossz, csak furcsa, mert nem értettem, hogy mi ez. Ő azonban önkívületben harapott, karmolt, és ütött bevadult ökleivel.
Mikor ennek az eseménynek is vége lett, rámhuppant, kezemet továbbra is szorosan tartva farkam után nyúlt. Kedvesen, szerelemmel simogatta, ápolta, és csókolgatta. Nagyon hálás volt. Láttam, könnyek csorognak szeméből, és síró hangon mondta: “Köszönöm, köszönöm neked ezt a felejthetetlen estét!…Ez volt a leánybúcsúm!…Sose feledlek, soha!”
Csókolgatásaitól végre én is elélveztem, ezt is kezemmel fenekére kente, aztán pedig egy utolsó csókot lehelve rám, “szeretlek szerelmem,” súgta sokatmondóan mélyen fülembe.
Felpattant, ruháját pillanatok alatt felkapta, majd már ott sem volt. Soha többé nem láttam. Ahogy Bandi, és kacsáék sem. Mint egy álom, egy elfagyott fenekű, nyíregyházi jégtündér, aki csak akkor jön elő, jelenik meg, ha hideg van, zúzmara és szerelemre vágyom.
Magam voltam. Szinte meztelenül feküdtem a -15 fokban, és arra gondoltam, hogy itt valami fura, valami nagyon különös dolog történt. Mintha nemcsak velem szeretkezett volna, és mintha nem is engem, hanem mást, vagy másokat szeretett volna igazán. Fejem zsibbadt, és talán tüdőgyulladást is kaptam. De ez mind nem számított.
Ugyanis éreztem, szerelmes vagyok.
Egy gyűrűs menyasszonyba, és örökre.
Valami buli volt az ősi fészekben, Demecserben. Pontosabban bál, talán szilveszteri hülyeség. Hideg volt, hó és fagyhalál. Táncoltunk, valami akkor divatos vonaglást vágtunk le, amitől ma biztosan kitörne a röhögés. De mindegy, tánc nélkül akkor se jöttek sehova a csajok. Emlékszem, még talán hídba is lementem, csak ne mondják már, hogy na, hazajön Kazincbarcikáról, teszi itt a fejét, és se egy kis híd, se egy kis modern motívum.
Nagyon rövid, hasítottbőr szoknya volt a csajon. Alatta egész testét befedő harisnya, lábán hosszú csizma és semmi. Én fáztam, persze én mindig fázom, ő azonban azt mondta, hogy “nem számít, nem ezért jöttem le Nyiregyről”. Ez konkrétan Nyíregyháza akart lenni, és ő most kiruccant, a valamilyen báli zenekarral turnézott. Táncolni nem tudott, de mondom, én sem, nem is érdekelt ez senkit akkor. Ahogy ma se nagyon. Ha buli és bál, akkor szex és szerelem. Minden mást pedig egyen meg a fene.
Már tánc közben marhára összefogdostam. Jól be voltam lőve, ittunk, mint a kefekötő, és ott előttem egy nő, akin alig van valami, pedig Demecser, szabolcsi falu, és vizslaszemek még az ágy alatt is. Mit volt mit tenni, felkaptam a bundámat, ezt viseltem, és ez kurvára menő dolog volt. Miért? Mit tudom én. Ma meg a trottyos nadrág a menő. Mindkettő szar, de húh, bunda, és tűzünk kacsáékhoz, van mittudoménmilyen magnója, meg zene, meg sehol senki. Szinte remegtem az izgalomtól, hogy egy idősebb csaj, és velem, bent a bunda alatt az úton, és ha megfogom a melleit, akkor se csinál semmit. Óriási volt! Elmentem volna akár az Északi-sarkra is gyalog. Mert csak, mert én fiú volam, ő meg nő.
A vetkőzéssel igaz baj volt, mert nekem könnyen lejött minden, meg ha nem jött volna is le, letéptem volna magaról. De a lány, Jurisics, az istennek se akarta levenni magáról a ruhát. Hosszú csizma volt a lábán, abban meg apróra kötött cipőfűző, meg állítólag fázott is. Ugyanis fűtés semmi. Magyarországon vagyunk, inkább megfagynak a háziak, csak ne kelljen egy lapát szenet benyomni a vaskályhába. Spórol a világ, első a tüdőgyulladás. Az ingyen van, az orvos nem kér pénzt. A harisnyanadrág azonban a bugyival pillanatok alatt lekerült, ráhúzta a csizmára, és máris “szeretlek szerelmem, cupp-cupp,” hatalmas nyálas smár.
Próbálkoztam felülről, oldalról, mindenhogy, de sehogy nem jött össze semmi. Annyira hideg volt, és annyira akartam a nőt, hogy nem állt fel. Mindegy mit csináltam, a bizonyos szexuális végtag enerváltan, kicsire összegémberedve fityegett a lábam között.
“Majd én megyek felülre…menyasszony vagyok, nekem mindegy.”
Egyetlen mozdulattal bevágott maga alá, rámtérdepelt, és próbálta bedugni valahogy. De hiába, szinte azonnal kiesett. Tanakodtunk, hogy most mi legyen.
“Fáztam végig az úton, meg el is jöttem veled a falu végére, és látod semmi…Ilyen a menyasszony élete….Pedig három hét múlva esküvő!”
Nagyon megértettem a gondját, szinte sírtam az együttérzés gyötrelmétől, ezért újra magamra húztam, és nyögve, dideregve próbáltam, amit lehetett. Azonban ez sehogy nem ment az istennek se. A lány már éppen nem sírt, mindenestre nagyon szomorú volt.
“Nem tudod hol a kabátom?” kérdezte mögülem egy hang. Újházi Bandi volt, barcikai barátom, akit lecsaltam ide magamnak, hogy húh, csávó, kurva nagy buli lesz ma este! Volt is valami csaja, de utána csak kerengett körülöttem, mint Föld a Nap körül.
“Itt van alattam, azt hiszem, de…” Jurisics, a 19 éves menyasszony minden átmenet nélkül elkapta a számat, és szívta, harapta, csókolta. Éppen csak szét nem tépte. Meg is nyugodtam, “lám-lám, nem olyan rossz az a Texi bácsi”. Ez voltam én, itt Texinek hívtak. A lány azonban egyre jobban ugrált, nyögött, sóhajtozott, és már visongott is a hasamon. Úgy vetette magát rám, hogy kiszállt belőlem a lélek. Nem értettem. Kicsit hátranyúltam, hogy megnézzem, mi van. Ekkor vettem észre, hogy feneke szétnyílva, szinte lüktet a plafon felé. Én mindenesetre tanulmányoztam a dolgot, mert kezdő voltam még, kellett a tapasztalat. Benyomtam kezem két feneke közé, be a vágásba, és azt próbáltam kitapaszalni, hogy milyen is az a női fenék. Az a kis lyukacska, meg minden. Jó volt, nagyon jó. Olyan izgató, hogy fenakadt a szemem. Igaz, hozzáértem valami kemény, szőrös húsrúdhoz is, ami előre-hátra mozgott, de nem is sejtettem, hogy az valami más lehet. A lány fenekét simogatva, hatalmas didergő mosollyal ajkamon éreztem, hogy húhh, nekem is feláll!
Ekkor spriccelt valami meleg, valami sűrű dolog a kezemre. Nem bántam, jó meleg volt, én meg fázam. Azonban feltűnt, hogy Bandi kiment, a lány pedig ernyedtem hasamra zuhant.
“Köszönöm!…hatalmas volt!…Jobb, mint a leendő férjem!”
“Mi volt hatalmas?” Nem értettem.
“Meg végig is spriccelt a fenekemen…Imádom!” sikoltotta, és egy hatalmas, mindent elsöprő smárban merült el.
Nyílt újra az ajtó. Kis Kacsa áltt a küszöbön. “Nem láttad az Emerson-szalagot? Nem találom sehol.”
Nem válaszoltam. Akartam ugyan, de az a hatalmas csók, és ahogy a nő össze-vissza tekergette magát a hasamon, teljesen elvette az eszemet. Ekkor Jurisics újra sikoltott egyet, fejét felkapva a plafonra nézett. Éreztem, feneke újra iszonyú tempóban jár le-fel, csípője ismét elkezdte csapkodni a már elzsibbadt hasamat, és most karmolt is. Ismét hátranyúltam, ismét fantasztikus gömbölyű, rugalmas, lüktető fenekét markoltam kezeimben. Annyira izgató volt, hogy nem is csináltam mást.
“Nagyon jó, köszönöm, basszál!” sikította egyenesen fülembe. Harapta, csókolta, éppen meg nem ette.
Kezemen megint végigszántott a meleg, sűrű, fura folyadék. Nem tudtam miről van szó, de mondom, jól esett, mert kellemesen meleg volt, és én piszokul fáztam már. Ujjamat szemem elé emeltem. Nem sokat láttam, sötét volt, azért megpróbáltam megvizsgálni a dolgot. A lány azonban bekapta, és ajkaival szinte lefejtette róla a bevonatot. Nem érdekelt, csak mikor ismét megcsókolt, valami fura ízre lettem figyelmes.
“Te annyira jó vagy!…Akkorát élveztem!…Vegyél el feleségül!” vinnyogta kéjesen ajkaim közé.
Nem akarok hülyeséget mondani, de fogalmam sem volt, hogy mi törénik velem. Azt hittem először, hogy a lány bolond, vagy be van rúgva, aztán pedig hogy annyira szeret, szerelmes belém, hogy ajkaim érintésétől is a túlvilágra ringatja magát.
Azonban most Nagy Kacsa állt az ajtóban. Ő már egy szót sem szólt. Csendben, minden átmenet nélkül odajött mögénk, és szinte abban a pillanatban felhangzott ismét a sikoly, a lány görcsösen magához szorított, és őrült tempóban le-fel dobálta magát rajtam. Annyira szorított, annyira belémkarmolt, hogy fulladozó hangon, valami hallhatatlan “jaj”-t engedtem el a levegőbe. Ez csak olaj volt a űzre, ettől még jobban lázba jött, és aztán már nem volt megállás. Kezemet igaz mostmár elkaptam, de Jurisics megfogta, fenekébe nyomta, és addig el nem engedte, míg újra, és újra végig nem csapott rajta a meleg, sűrű ár. Aztán arcára kente vele, és újra mélyen hozzámbújt.
Nekem már mindegy volt. Fejem szédült, levegőt nem kaptam, menekülni próbáltam. Ezt azonban nem lehetett, mert a követkző árnyék, talán Csucsu, talán Bodnár Sanyi, talán más, máris ott termett mögöttem, és a lányból azonnal feltört az őrület sikoltó sóhaja. Kezem mostmár el nem engedte, szorosan magához húzta, és újra, és újra éreznem kellett, ahogy végigszánt rajta a meleg, sűrű folyadéksugár. Már meg is szoktam. Nem volt egyáltalán rossz, csak furcsa, mert nem értettem, hogy mi ez. Ő azonban önkívületben harapott, karmolt, és ütött bevadult ökleivel.
Mikor ennek az eseménynek is vége lett, rámhuppant, kezemet továbbra is szorosan tartva farkam után nyúlt. Kedvesen, szerelemmel simogatta, ápolta, és csókolgatta. Nagyon hálás volt. Láttam, könnyek csorognak szeméből, és síró hangon mondta: “Köszönöm, köszönöm neked ezt a felejthetetlen estét!…Ez volt a leánybúcsúm!…Sose feledlek, soha!”
Csókolgatásaitól végre én is elélveztem, ezt is kezemmel fenekére kente, aztán pedig egy utolsó csókot lehelve rám, “szeretlek szerelmem,” súgta sokatmondóan mélyen fülembe.
Felpattant, ruháját pillanatok alatt felkapta, majd már ott sem volt. Soha többé nem láttam. Ahogy Bandi, és kacsáék sem. Mint egy álom, egy elfagyott fenekű, nyíregyházi jégtündér, aki csak akkor jön elő, jelenik meg, ha hideg van, zúzmara és szerelemre vágyom.
Magam voltam. Szinte meztelenül feküdtem a -15 fokban, és arra gondoltam, hogy itt valami fura, valami nagyon különös dolog történt. Mintha nemcsak velem szeretkezett volna, és mintha nem is engem, hanem mást, vagy másokat szeretett volna igazán. Fejem zsibbadt, és talán tüdőgyulladást is kaptam. De ez mind nem számított.
Ugyanis éreztem, szerelmes vagyok.
Egy gyűrűs menyasszonyba, és örökre.
