Kutatok a letűnt múltban, mint egy idegen,
S az számomra oly kedves emlékeket idéz,
Magával csal, ölel két kezével hidegen,
Visszahúz, és szemével nevetve megigéz.
Régmúlt kedves dallamot dúdol most az ajkam,
És egy szép nyaralást idézve, boldog vagyok,
Emlékszel még rám? – kérdezi suttogva, halkan,
S egy elfeledett szerelem arcomba ragyog.
Bennem az emlékezés újra fáj és karcol,
Pedig rég álmot alszik, szívemben bezártan,
Gyönge szél simogatja fáradt, gyűrött arcom,
Majd ismét semmivé foszlik a bús homályban.
Mindez a távolba nézve, oly messze tűnő,
Bár fejem felett az ég még kéken ül, s ragyog,
Most már nincs se fájó múlt, se távoli jövő,
Elűzök mindent, emlékül semmit nem hagyok.
Gondolatban még remekbe szabok egy strófát,
S lám, búcsút intenek a múlt gyötrő képei,
Megadóan fogadom az élet vigasz-csókját,
Bolond szívem tán nyugalmát - végre megleli.
2006. július 3.
