Álmainkban a gyermekkor él és lángol,
Az volt maga, a képtelen, édes csoda!
Sokszor feltűnik – akkor ébren is álmodsz,
Bár tudod, visszatérni, már nem fog soha.
Rémlik tündér-rege, kakaó és mese,
Hogy anyu ölében sírsz, ha fáj valami,
Vagy, ahogy rosszat teszel - figyeled les-e?
Bár messziről a dorgálását hallani.
A kedves, régi szavak játszani hívnak,
Ismét királylány lehetsz, vagy rút mostoha,
Érted a hercegek kemény harcot vívnak,
Bájos lehetsz, szép, okos és nem ostoba.
Ám az időt megállítani – nem lehet,
Rohannak az évek, soha meg nem állnak,
Emlékek őrzik az elmúlt szép perceket,
De aztán kacagva ők is tovaszállnak.
Szomorúan járnak, mint a bús zarándok,
Álmainkkal kezet fog, siet a gonosz,
Itt hagynak, mint a hűtlen, hamis barátok,
Nem törődve azzal - mily kínokat okoz.
Kapaszkodj hát meg az emlékekbe bátran,
Ne félj, mert boldogtalan soha nem leszel,
A víg gyermekkort hívd segítségül már ma,
S akkor az élet sűrűjében - el nem veszel!
2006. július 24.
