Vegyük le a maszkot! Minden nap, néhány órára csak! Vagy egy héten egyszer. Ó,legyen csak egy órácska az esztendő minden havában! Vagy, kérlek, tedd meg évente mindössze néhány percig! Könyörgöm, legalább egyetlen rövid percre az életben... Bújj elő, leplezetlenül!
Hiszen mást sem csinálunk szakadatlan, rejtőzködünk. Észrevetted már? Ha nem, figyelj jobban! Mindannyian színészek vagyunk, ezer meg ezer maskara bújtat. Hogy jól vagy rosszul játszuk-e szerepünk? Nem számít, hisz az ócska színészt is takarja jelmeze, s nem látni ki van mögötte.
A pózokat te is ismered: bohém, léha, szigorú, gyerekes, mélabús, megértő, figyelmes, tekergő, talpraesett, mesélő, nagyravágyó, henyélő, s minek is folytassam, úgyis csak a tinta fogy.
Ha nem találod magad a felsoroltak közt, ne aggódj, ne remélj, te is felvetted valamely álarcot.
Aztán lehet, hogy már este, fogmosás után, a tükör előtt állva lecseréled egy másikra. Bizony, sokszor naponta váltogatjuk. Váltogatjuk, mert nem tudjuk csak úgy lazán, a fogmosópohár és nagymama pótfogsora közé a polcra letenni.
Miért? Mert biztonságot ad, hisszük. Mert félünk. És valahol joggal tesszük, mert a világ, melyben élünk, okot ad rá. Sebezhetőek vagyunk, és belénk is döfik a tőrt olykor, mely még így, jelmezen keresztül is sebez. A jelmez páncél. De ez sem véd meg mindentől!
Mi lenne hát, ha páncél nélkül mennénk a csatamezőre? Halálos sebet is kaphatnánk? Talán. Merjük-e levenni a jelmezünk és maszkunk?
A kulcsszó: bátorság. Mert a bátor harcosokat, akik hisznek magukban, (magukban, és nem valamely valósnak tűnő szerepben) mindig segíti egy mágikus erő, hatalom, a legbenső Fény.
Ne féljünk hát! Egyetlen rövid percre az életben! Vagy tegyük meg évente mindössze néhány percig. Ó, legyen csak egy órácska az esztendő minden havában! Vagy, kérlek, egy héten egyszer! Könyörgöm, legalább minden nap, néhány órára csak... Vegyük le a maszkot!
