A világ egyre szűkülő társadalmi csoportosulásaiban, a nyelvek jelenléte egyre, ha nem is fontossága miatt, de szembetűnőbb. Mert pont ennek a szűkülésnek egyik alapfeltétele bizonyos közös közlési módszerek-nyelvek elfogadása, kialakítása, fejlesztése. Nyelvész tudósok manapság egyre több figyelmet biztosítanak annak, hogy bár az információ-éra átlagosan elfogadott nyelve angol, és a világ vajmi hatezer nyelvének-nyelvjárásának a többsége jóslások szerint a következő évszázad végéig el fog tűnni, nyelvek állnak nemcsak kultúrák, hanem politikák metsszőpontján is.
A nyelvek kulturális befolyását nem nehéz elképzelni. Szociógazdasági befolyását sem lehetetlen. Csak gondoljunk arra, hogy az információ-közlésen alapuló gazdaságokban azokon a területeken lakók vannak előnyben ahol angolt beszélnek, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az Indiából alkalmazott programozók kevésbé műveltek vagy képesítésük alsóbbrendű . . . sőt, nagy a valószínűsége annak, hogy az indiai, angolon kívül beszél legalább kettőt Indiának a hivatalos nyelvei közül. Politikai befolyását, be kell vallanom, eleinte még hinnem sem nagyon akaródzott, nemhogy elképzelnem.
Ehhez meg nyugodtan állíthatom, hogy 500 földrajzilag elkülönített egyén nyelvének nagyobb esélye van a fennmaradáshoz mint 50000 nagy területen szétszórtnak s máris megvan az ugródeszkám.
Egy kevésbé ismert, következésképp kevésbé beszélt nyelvet, nagyobb az esély a hatóságok nem értik annyira, s épp ezért politikai értéke nagyobb. Az izraeli állam megalakulása előtt héberül beszélni nem volt tanácsos több európai államban sem, a szidók mégis megmentettéka kihalástól a 19-dik század végén, s ma amellett, hogy Izrael hivatalos nyelve, világszerte beszélik. Továbbá a párizsi döntéskor szétdarabolták Magyarországot, s a leválasztott részek magyarjai habár nem képeznek politikai befolyást a nyelvterületükön – ami korántsem politikai terület – megőrzött nyelvük nem kevésbé magyar. Nos, habár távol áll tőlem, hogy mindezt vita részének szánjam, hadd beszéljenek a tények.
Manapság, hivatalos és nem hivatalos népszámlálások szerint, annyian beszélnek magyarul határainkon kívül mint Magyarországon, s ha nem biztosítunk nekik is kulturális otthont, akkor saját magunkat rövidítjük meg, s politikai kitagadottakat szaporítunk. A fentiek miatt nem értek egyet azzal a feltevéssel, hogy a Nemzeti Kuturális Örökség Minisztériuma által kiírt pályázatra olyan olcsó ruhát aggassanak, mint egy profi-amatőr vita lenne. Szerintem várjuk csak meg a végét.
Hogy ki hivatásos és ki műkedvelő ne vitassuk szerintem. Azt pedig, hogy az alkotás milyen szintű, hadd döntse már el a közönség. Mert hogyha valaki magának ír az nem mentség holmi minőségi bénaságra, amíg a saját magunknak alkotott művet mások elé tesszük. Mert ha többen is olvassák akkor máris felelősség terheli az alkotót. Ne feledd: “Felelős vagy a rózsáidért!” - mondta a Kis Herceg.
S mielőtt befejezném ezt a cikket, van két szavamnyi te nevezd el: ne dobálózzon kövekkel aki üvegházban lakik, és amiért küzdeni érdemes azért békében kell maradni.
Sokkal többet érünk annál . . .
