1
Egy késő nyárvégi este is kezdett felemelő, sőt bódító érzéseket kelteni Ádámban, és ettől úgy érezte magát, mint aki igazán részese a világnak; egy kiragadhatatlan, vagy pótolhatatlan élet tulajdonosát nem lehet már többé megvádolni hasztalansággal. Sopronban az Erzsébet-kertben járt, amikor ez a hangulat elragadta őt, és valószínű, hogy ehhez hozzájárult a kert szépsége is; az öreg és magas fák, mint barátok mosolyogtak vissza rá, bölcs tudás birtokában, bíztatva őt, hogy igenis, a legfontosabb az életben lelkének a boldogság utáni vágyakozása. A langyos idő megengedte, hogy dzsekiét kigombolva, vállain lazára engedve viselje úgy, mint diákkorában hordta ruháit, akkor sok-sok komolytalansággal, daccal felültetve a szülőket, nem törődve az időjárással, és most ez az elragadtatás igazán lendületbe hozta önérzetét, és reménnyel felvértezett büszkeséggel ment neki mai egyetlen céljának.
Évával volt utoljára igazán boldog. Álmai nőjét látta meg benne, azt a nőt, aki megtestesíti, és megszemélyesíti a legjobbat itt a környéken, az ő elgondolása szerint, ám Éva nem igazán hitt önmaga különlegességében, nem vette komolyan Ádám magasztalásait, ami a későbbi kapcsolatukban elég sok összetűzéshez vezetett, végül pedig egymás nélkülözéséhez. Ádám továbbra is szerette őt, néha egészen magába fordulva, őrült vágyakozással, gyötrődéssel, néha boldogsággal telve, hogy megadatott neki egy remek szerelmi élet, ha nem is tartott sokáig. Elmúlt a nyár, de folyton érezte a lány közelségét, aki a városban lakott, egy negyedvárosnyi távolságra tőle. Talán e miatt is kelt és feküdt nap mint nap Éva gondolatával, majd felidézve minden eltöltött percet, kigondolt ezer taktikát, lehetőséget arra, hogy újra meghathassa a lány lelkét. De Éva nem volt hajlandó többé viszonozni a fiú érzéseit, sőt idegesítette Ádám állandó zaklatása, a rengeteg üzenet, amikre ő csak hébe-hóba válaszolt, hogy csillapítsa a fiú erős ragaszkodását, a levelek, melyek telis-tele voltak költői túlzásokkal, mind a fiókja mélyére kerültek olvasatlanul, és a váratlan találkozásokról nem is beszélve. Nemrég Éva megelégelte Ádám küzdelmét, és felszólította őt annak abbahagyására.
Ádám úgy ért az Erzsébet kerthez, hogy magabiztos elhatározása van afelől, tovább fog lépni, nem keseríti az életét véghezvihetetlen dolgokkal, mint Éva visszaszerzése, egy új szerelmet fog találni magának, és boldog lesz újra, ha úgy nem is, mint amennyire ezelőtt volt rá alakalma, de megpróbál visszaszerezni abból az érzésből, amit elrabolt tőle szerelme, és amelynek helyén egy hatalmas űr tátong a lelkében. Sok minden futott át az agyán, ahogy elért a kert széléhez, menet közben lábai szinte dobálták a testét, széles mosollyal vigyorgott bele a közeledő őszbe, és a világ elfuserált arcába. Arra gondolt, ha végre gyermeke születne, alkalmazhatná nevelési képességeit, melyet mindenki úgy dicsért, ha gyermek közelében látta őt, és értetlenül állt, ha a röhögések közepedte bizonygatta fel nem nőtt énje miatti képességét e gyermeki vidámságra. A következő gondolata a költözés volt Sümegre, mert a hely számára, családja számára ez a nagyságú település lenne a megfelelő egy ideális élethez, a kis lélekszám miatt, de mint város, egyben központ is, elegendő feltételt nyújtana igényeiknek. A hangulata pedig maga a tökéj; a vár, a messze belátható vidék, a Bakony és a Balaton közelsége, a szél illata, a ragyogó tiszta fény nyaranta. Ez a hely lehetne boldogságának színtere, gyermekének csodálatos játszótér. Hányszor próbálta már elképzelni, hogy Évát leviszi oda, hogy vesznek egy kis lakást először. Amikor átutazóban körbejárták a várost próbálta őt győzködni erről, de különösebb eredménye csak az lett, hogy Éva szerint a lehetőségeket nem adhatják fel otthon, ám később bevallotta elragadottságát a hely miatt. Most talán lehetősége adódik egy új partnerrel - akihez igyekezett az Erzsébet-kerttől a Fedett uszoda irányába, felfelé a Lővér körúton – ezt a kérdést újra feleleveníteni, és mint lehetőséget megvitatni, és szinte érezte is a tervezgetés hevében fellépő izgalmat, melyet gazdag fantáziája idézett elő.
Ma délelőtt kapott üzenetet egy lánytól, egyszerű, de kedves szavakkal hívta őt az első randevúra, este hétórára az uszodához. Korábban is próbáltak ismerkedni, de mára sikerült egyeztetniük programjaikat egy megfelelő találkozáshoz, bár Ádámnak nem igazán tetszett, hogy miért pont az uszodánál kell ezt megejteni, vagy elkezdeni, de bizalmat adott a lánynak, ítélje meg ő, lehet, mégis igaza lesz. Innen is odébb lehet állni bárhová, akár kettesben, akár egyedül, de ez utóbbit el is hesegette rögtön a gondolataiból. Nagyapjának ecsetelte a jó hírt, hogy hová készül este,- közben gyorsan írta a viszontválaszt mobiltelefonján – és a papája rögtön belekezdett, hogy jól teszi Ádám, ha mielőbb talál magának nőt, mivel szerinte az öreglegények, akik életükben sosem éltek együtt asszonnyal, korán halnak, mert nyugodt életükben nem erősödik meg a szívük, mint azoknak, akik tűrik az asszonyi csibészkedést, és ettől további életre, hosszabb időre sarkallódnak. Nagyanyja, hogy a jó hírre levezesse örömét, rögtön nekiállt pogácsát sütni Ádámnak, de nem hamuban sültet, mint ahogy mondta, amikor is ő lány korában úgy készítette, de lehet, hogy nem is mondott igazat, talán ő is csak a meséből szedte ezt az útravaló eledelt, és csak azért mondta, hogy költői legyen, hanem sima gázsütőben sült pogácsát. Ádám megelégelte a rajongásukat, és inkább magukra hagyta őket, had duruzsoljanak csak nyugodtan, nem volt neki több türelme elviselni az ősök fárasztó rigolyáit.
Korábban ért az uszodához, mint a lány kijött volna onnan. Tíz percet tölthetett még a várakozással jó barátokként. Évával is jártak ide sokszor, felötlött benne több emlék is, mint kellett volna, de határozottsága nem ingott meg, most erre a kedves lányra összpontosított minden energiájával. A lány késett, az idő pedig megfeszítette Ádámot, mintha egy elnyűtt ideghúrt nyújtana a fejében szórakozott szolgája a haragnak, és ez benne rossz előérzetet kölcsönzött a randevúhoz, mintha kívülről nézné saját magát, és megkérdőjelezné tetteinek értelmét, úgy töprengett a késés alatt, de aztán a lány hamar jött, és akkor elfeledett minden. Ádám látta már többször is, de ilyen szépnek, és vidámnak még nem. Úgy ragyogott a lány arca Ádám láttára, mint egy kivirágzott cseresznyefa tavasszal, olvasni lehetett róla, hogy forog vele a világ, izzik a levegő, Ámor nyilai cikáznak körülötte, és csodálatos béke költözik számára az egész világra. Tekintetük találkozásával egy pillanatra máris összeforrtak, majd beszélgetni kezdtek.
2
Csend honolt. Ágnes a szobájában ülve a gondolataiba merülve elemezte a történteket. Tetszett neki a srác, akit Ádámnak szólíthatott, és jól indult a beszélgetésük tegnap este az uszodánál, de később mégis semmivé foszlott a reménye egy új kapcsolat iránt. Nem volt mérges, sem gyűlölködő, de nem értette őt és a reakcióját, arra az egyszerű kérdésre, amit talán nem kellett volna feltennie, de hát oly ártatlanul hangzott, mégpedig az, hogy miért nem találkoztak ők már előbb. Nem kapott választ a kérdésére, hanem csak azt látta, hogy mennyire zavarba jött a fiú, és nem volt képes többé a normális kommunikációra. Magyarázkodni kezdett arról, hogy ő nem így gondolta az egészet, hogy mennyire bántja a csalódás, amit okozni fog, de ők ketten mégsem jöhetnek össze. Ágnes próbálta faggatni, vagy megtudakolni a fiú érveit, a furcsa fordulat miatt, de semmi értelmeset nem tudott kihámozni a szavaiból, csak a folyamatos szabadkozását és bocsánatkérését értette. Végül ő engedett, és hagyta távozni a srácot, had menjen, ha így érez, és gondolta jó, hogy rögtön az elején kiadta magából azt, ami később valószínűleg fájdalmat okozott volna neki, vagy mindkettejüknek. Most úgy vélekedett, hogy lehet valakije a múltból, akit még nem sikerült elfelednie, lehet hogy homokos, vagy gátlásos, vagy talán beteg szegény, és ezért nem akarja, hogy kötődjön valakihez. Vagy egyszerűen nem tetszett neki az, amit az ő mondandója alapján rakott össze a fiú magában róla. Nem rágódott tovább rajta, ami történt, úgy történt. Elővette a könyvét, a Harry Potter harmadik részét, és az olvasásba merülve hanyagolta a tegnap történteket, hogy többé már nem igazán jutott eszébe az eset, esetleg majd akkor fog csak, ha valakinek meséli majd, mint egy furcsa történetet. Olvasás közben egyszer kitekintett az ablakon, és rájött, hogy van egy üzenete e-mailen, ami tegnap este érkezett, talán több szerencséje lesz, ha válaszol rá, és meg is fogja tenni, bíztatta magát. Odakint erős északi szél tépázta az ablaka alatti cseresznyefa leveleit, de a fa ágai úgy hajoltak a szél haragjára, hogy az nem tudott kárt tenni bennük. Ágnes a gép elé telepedett, hogy megtudakolja az új üzenet tartalmát, közben kint rosszabbodott az idő. Az erős széllökéseket súlyos sötétkék felhők követték, csökkent a fény miattuk, és megcsúnyultak a színek az utcákon, szürkébb lett az út, a járda, a házak kifakultak, és a fák elvesztették üde zöld árnyalatukat. Az emberek fellélegeztek, végleg vége a forró nyári napoknak, a várva várt enyhülés most már tartós marad, elegendő volt a nyár az idénre, a változásnak kell jönnie, mégpedig a hűvös, majd a hidegbe átforduló ősznek van itt az ideje. Tudta ezt nagyon jól a természet, és meg is hozta minden élet számára az éltető nedvességet, de valami oly vad vihar formájában, és olyan hirtelen energiával, ami nagy ritkaságnak számított errefelé eddig. Az emberek az üvegházhatásra gyanakodtak, az lehet az oka, mert ők aztán még nem láttak ilyen hirtelen jött zivatart, mióta itt élnek.
Örvénylés
1
Lehet e valakit zavarni szerető érzéseinkkel önzetlenül, tudatilag lemondva a szeretetünk kifejezésével járó örömökről, melyeket a szeretett alanytól kapnánk viszonzásul a szerelmünkért, ha nem tudjuk, hogy helyesen cselekszünk azzal, hogy bevalljuk neki érzéseinket, vagyis nem váltunk e ki a kiszemelt személyből éppen ellenséges vagy tartózkodó reakciót, amivel kellemetlen érzések keveredhetnek a szerelem örvénylésébe, rossz perceket idézve annak, akinek soha nem szeretnénk ártani. Túl lehet e lépni a szerelem öntelt és naiv érzésén, ha érzelmeink megfelelő kielégítést kapnak egy személytől, akit szeretünk, de a boldogság mámorában elfeledkezünk énünk hiúságáról, és arról a fontos érzésről, amit úgy hívnak magány. A kérdések amint értelmet nyertek Ádám gondolataiban, oly hamar áldozatul estek az emlékeiből érkező cáfolatnak, de a megértés reménye megmaradt mélyen, valami biztos, sötét eldugott helyen, talán a lélek kamrájában, hogy a megfelelő pillanatkor előszedve, hősiesen léphessen az igazság oldalán a jelenbe. A következő kérdésén nem tudott uralkodni. Leírta, hogy mint írás talán érthetőbbé válik, de a vakító fény utáni vágy, az izgatottság, a bizonytalanság, többé nem engedte értelmét hozzá. Elfeledte a gondolatot is, ahonnan a mondata származott, amely így hangzott: „Hogy kívánnék többet annál, mint ami megtörtént, ha nem álmodhatok? S gyakran ez az emlékek beskatulyázása, melynek a „Jobb közérzet” a neve. Vagy ezek nélkülözhetőek, mint az élet értelme?” Lekászálódott az ágyáról, és kinyújtóztatta elgémberedett izmait, lassan, nyugodt mozdulatokkal, mert fogalma sem volt, mit tegyen a következő pillanatban. A lefekvésre még pár órát várnia kellett, de addig sem volt tennivalója, pontosabban nem bírt belekezdeni semmibe, mert mindent értelmetlen végezetűnek talált. Visszaült az ágyra, a halálra gondolt, mint kivitelezhetetlen dologra, aztán Évára úgy, mint minden nap, álmodozva.
2
Reggel dolgozni ment Ádám. Kellemes hőmérséklet uralta az utcákat, élvezettel gyalogolt az emberek között, míg beért a munkahelyére. A Családsegítő Intézet alkalmazottjaként dolgozott pár éve. Feladatához tartozott a rászorulók megkeresése és az úgynevezett Szociális Programba való bevonásuk, ami annyit tett, hogy az elhanyagolt, igénytelen családokat kitakarították a koszból, majd a segélyezésben segítették őket, az egyedülállókat pedig megpróbálták egy emberibb útra terelni, orvosi segítséggel, rendszeres ebéddel és jó szavakkal. Ádám megértette, hogy ez az intézet csupán kezeli a bajt, megoldani vagy megelőzni nem tudja, ezért úgy gondolta, hogy a legjobb segítség a rászorulók számára az ő hozzáállásában rejlik. A mindennapos megkeresés, a töretlen segíteni akarás és a kétkezi munka hasznossága a legtöbbször elfogadható eredményt hozott mindenki számára. Munkáját nem tartotta sokra, többre becsülte azokat az embereket, akiknek keze nyomán létrejött valami, akár apróság, akár jelentős dolog. Gyakran úgy érezte mások becsülni valóbb életet élnek, főleg azok, akik már családot is alapítottak, míg ő csupán elvesztegetett idők emlékeivel rendelkezik. Rengeteget merengett az életén, mióta szakított Évával, hogy hol rontotta el a kapcsolatukat és miért kellett olyan keservesen végződnie annak. Addig gyötörte magát, míg meg nem találta a megfelelő válaszokat, a hibát önmagában, és attól kezdve gondolatban rekonstruálva a fájó eseményeket, próbált folyamatosan okulni, tanulni, önmagán továbblépni. Az előző estén elsodródott gondolataival a hit irányába, hogy esetleg mély vallásosság esetén, rendelkezhetett volna olyan erkölcsi felfogással, ami arra készteti, hogy jobban odafigyeljen a buktatókra, a boldogság iránti hiú kísértésekre egy kapcsolatban, de végül odáig eresztette gondolatait, míg végül az isteni teremtést vetette el, cáfolva Isten létezését, a saját tudásszintjének megfelelő ismeretekkel. Reggel munkába menve is ezen járatta gondolatait, a cáfolat valóságosságán, értelmezhetőségén. A múlt este a saját lelkétől indult el, miszerint az sem teljesen egyedi, hanem öröklött tulajdonságok hordozója, egyes szülői, nagyszülői gének megtestesült rehabilitációja, sikeresen vagy épp sikertelenül. Tehát a lelkét a testéhez kapcsolta, hogy az egy szerv, mint a szem, amely látni képes, az agy, ami a lélek otthona, pedig hinni, hogy e Földi világon kívül is van élet, például a mennyországban. A hit csupán az agyában létezik, úgy mint a szellemi élet, a tudás. A másik cáfolata az a nemi vágya, amely néha olyan erőteljes és ösztönszerű, hogy le sem tagadhatja ezt, mint állati eredetűt, ő pedig attól marad emberi, hogy mennyire képes uralkodni ezen az indulatán. Persze tudta, hogy ezek a gondolatai messze vannak a spanyolviasz jelentőségétől, semmi újat nem fedezett föl, de azt érezte, hogy az élet, az egysejtűtől az emberig, a hatalmas és számunkra halálosan rideg világűrben, ezen a parányi Föld nevű kék bolygón mennyire egyedülálló és idegen. Reggel az intézet felé igyekezve, viszont kétségei merültek fel saját elméletének hitetlenségén, mivel korábban többször is gyónt, és beszélt az Istenhez, hogy segítsen rajta, és szerette őt, de egy idő után megtagadta vele a kapcsolatot lustasága miatt, és nem tartotta magát méltónak arra, hogy többé bármiért is fohászkodjon hozzá, ezért most lelke mélyén vágyott valami megbocsátásra, feloldozásra, szeretetre, de tudta ez nem lehet kiút. Beérve az Intézetbe a kedvenc titkárnőhöz vitte az első útja.
3
-Szia!- köszöntötte Edinát, aki az asztal mögött ült az irodában.
-Helló!- viszonozta a lány az üdvözlést leplezett kíváncsisággal. Ádám arcát fürkészte, amíg letelepedett az asztala melletti székre, ahogy minden reggel szokták így a napi feladatokat megbeszélni, és próbált leolvasni róla valami jelet a fiú állapotáról, mert tudott a tegnapi randevújáról. Ádám az ölébe tette kezeit, és várt, kerülve Edina tekintetét, időt nyerve az elmaradhatatlan beszámolóig, amit mindjárt kiprovokálnak belőle.
-Mond már, mi történt!- fakadt ki a lány, feladva türelmét.
-Semm…mi.-szólt a határozatlan válasz.
-Mi az hogy semmi? Válaszolj rendesen, ne kínozni!
-Hát semmi.
-Öregem, el sem mentél? Ha…
-Ott voltam, és ő is ott volt.- vágott szavába, megelőzve a további félreértéseket.
-És?- törte meg az újabb dermedt csendet Edina.
-Nem tudtam randizni vele.- Ádám szünetet tartott, majd magyarázni kezdett – Tetszett a lány, nagyon helyes, vonzó is, de ahogy beszélgettünk, folyton Éva derengett előttem. Nem tudtam így a szemébe nézni, mondtam neki inkább hanyagoljuk a dolgot. Azt hiszem nem sértődött meg, okos lány.
-De hülye vagy Ádám!- mérgelődött Edina – Ágnes neked való csaj, olyan művészlélek, mint te. Miért vagy ilyen nehéz fejű, miért nem hallgatsz az eszedre végre? Hogy rágjam még a füledbe, hogy Évának vége. Ő nem jön vissza hozzád, mert nem szeret téged.
-Tudom.- mondta Ádám a padlót bámulva. Hányszor kapta már meg ezt a döfést a barátaitól, de a fájdalom nem csillapodott, mintha a szívében levő késen csavarnának egyet folyton, ahelyett hogy kivennék azt.
-Más is lehet olyan jó hozzád, mint ő volt. Csak meg kell találnod újra.
-Nem hiszem, hogy lesz még az életben olyan örömöm.
-Jaj! Nem bírom az ilyen önsajnálatot. Égnek áll a hajam tőled.
-Értsd meg! Nem akartam Ágnesre erőltetni az önámításomat, hogy milyen jól érzem magam vele, ha már a harmadik mondatánál Éva jutott eszembe. Nem bírom eljátszani a hódító lovagot, mert…- hirtelen szünet.
-Mert mi?- Edina provokálta barátja gyávaságát.
-Mert rájöttem, hogy ugyanúgy viselkedem, mint amikor Évával voltam. Elragadtattam magam, és csak az érdekelt, hogy boldog legyek újra. Ágnes csak eszköz lett volna hozzá, és hányingerem lett magamtól, meg a randitól és otthagytam.
-Nem értem. Sanyargatod magad, vagy egyszerűen nem vagy hajlandó lemondani Éváról?
-Nem tudom. Úgy érzem önző vagyok, ha Évát akarom, túl önző. De le kell mondanom róla, mert csalódott bennem, már nem érdemlem meg a szerelmét.- Ádám szünetet tartott, hogy a következő mondatot képes legyen kimondani. –Más szerelmet sem érdemlek. Éva volt a csúcs. Az életem legboldogabb perceit éltem meg vele, de elcsesztem. Elveszítettem őt, mert nem nyújtottam azt számára, amit elvárt tőlem. És ez egy nagy hiba, amivel tovább kell élnem, mint valami torz sérüléssel a lelkemen. Nem sajnáltathatom magam, mert öntelt dolog ezek után, de vidám sem tudok lenni, mert minden olyan elveszett. Ha küzdök valaki oldalán, akkor tudok élni, és nevetni mindenen, de most magamért kell harcolnom magammal, szembesülnöm a saját hibámmal, és ez nagyon megalázó. Így egy idegen lány szemébe nézni nem bírok.
-Ez magas nekem.- vágta rá hirtelen Edina. Hümmögött magában, mint aki mérgelődik, de valójában szomorú volt, sajnálta Ádámot. Aztán harag nélkül szólt.- De te álszent vagy.
-Lehet.- mondta Ádám habozva, mert nem gondolta magáról, de a lánynak is lehet igaza, ha ő elfogultan vélekedik.
-Nem lehetsz önzetlen teljesen magaddal.
-Nem tudom.
-Mi az egyáltalán? Meg tudod mondani?- provokálta tovább Edina, hátha kizökkenti őt a gyötrődésből, ráadásul kiszaladtak az időből, amit a reggeli feladatokra szántak volna.
-Hát az, amit próbálok megtanulni.
-És miért?- újabb szünet.
-Igazad van.- a nagy belátás, és Ádám előtt lepergett egy felszabadító gondolat, mi levette róla a súlyt, ha csak egy pillanatra is.- De látod! Minden gondolatomat cáfolat éri. Ebbe bele lehet őrülni. Baromi buta vagyok.- fakadt ki végül hangosan, karjaival hadonászva.
-Nem vagy. De most menned kell. Várnak rád az emberek, tudod. - Gyorsan letárgyalták a napi teendőket, mert Ádámot már várták a raktárnál, ahol a szokásos vegyi csomagokat veszi magához, és viszi magával a felkeresendő családokhoz. Ezek a termékek adományok részei, amiket ők oszthatnak szét, saját elgondolásuk és igazságérzetük szerint. Ádám magához vette azokat, és útnak indult.
Sodrás
1
Ágnes hangosan élvezett. Újév hajnala volt, és kiléptek újdonsült barátjával a világ végtelen kínjaiból, elhagyták ezt a bolygót, átköltöztek a Vénuszra. Vagy lehet, hogy a Plútóra, onnan aztán tényleg nehéz visszajutni, és ők ketten, egymást ölelve nem akartak többé visszatérni. Nem történt közöttük semmi nagy szerelem, mint az a fergeteges érzelmi beindulás, egyszerűen élvezték egymás társaságát. Az utóbbi egy hónapban, melyben megismerkedtek, és barátok lettek, majd szeretők, erőteljes intenzitással használtak ki minden együtt töltött percet arra, hogy levetkezzék gátlásaikat, és felrúgjanak olyan szabályokat, melyek bizonyíthatnák jóneveltségüket az emberek előtt. Nevettek mindig, ha valami félresikerült, ha balul ütött ki, ha komoly dologról volt szó, a végén azt is elnevették. Politika, jövő nem érdekelte őket. A családjuk is csak addig, amíg a kötelezettségeiket letudták. Nevettek szex közben is, ha valamelyikük bénázott, kacagva dulakodtak meztelenül a paplan alatt.
A hajnali szeretkezés különös élvezettel hatott rájuk, az átmulatott szilveszter után félig ittas állapotban szeretkeztek, és megint új élményeket találtak egymás testén. De más dolgok is történtek, melyekre Ágnes nem számított. Barátja felvetette, hogy találkozhattak volna már korábban is, mert olyan jól megvannak együtt, és bánja az eddigi unalmas életét. Ágnes erre azon lepődött meg, hogy eszébe jutott Ádám az uszodánál, mintha ottfelejtette volna, úgy tört rá az emléke. Aztán arra gondolt, hogy milyen véletlenen múlt csak ez a mostani kapcsolata, és el is mesélte a barátjának a történetet, hogy alig volt esélye neki pár hónapja a vele való találkozásra, mert egy másik fiú tetszett neki. Aztán Ádámra gondolt, hogy vajon él e még benne az a keserűség, de elhessegette a gondolatot, nem gondja ez neki, más kedves most számára, úgy sem tudna segíteni rajta. Végül, mint egy zivatar a kiégett mezőre, úgy tört rá a felismerés, hogy fantasztikus boldogságban van része, és soha még ilyen jó dolga nem volt. Ezt igyekezett azonnal tudtára adni a szeretőjének is, csókokkal és szavakkal, hogy ő is részesülhessen öröméből és boldogságából.
