Agyamból elfutottak a nagy szavak,
Ajkamon nehezen nyílik a mondat.
Látod? Nem szavalok rímekbe, dalba,
Eltűnt fejemből, meghalt a gondolat.
Szorosan ölelnek a szürke napok,
Mintha körülöttem óriássá nőne,
Írok, de nem dalolok – csak megvagyok,
Az ihlet rég elfogyott, megszökött tőlem.
Sírva apró szófoszlányokat szülök,
Mosolyom kókadt, mint a hervadt virág,
Mire keservem megírom – beleőszülök,
S kacag, nevet rajtam az egész világ.
Ám küzdök, fel nem adom, nem - én soha!
Bánatdalom egyszer tán szavakká nő,
Tudom, érzem így lesz és száll majd tova,
Mert izzik, ég még bennem az erő.
Majd elszakadok, ha eljön az idő,
Akkor büszkén állok ott fent a sorban,
S tán könnyezel utánam Te is midőn,
Búcsúszavamat olvasod a porban.
2006. szeptember 2.
