Ha hiszed, ha nem, valakinek Te is kellesz.
Talán már ismered, de lehet, hogy még nem.
Ha felveszed a lapot, s játszani kezdesz,
Talán ismét Te leszel - ki biztosan nyer.
Emlékfoszlány kacsint a régi időkből,
Mosolyogsz, próbálsz nevetni, de az, hamis,
Tétova mozdulat, szaggatottságot sző,
Majd minden marad - úgy - ahogy már tavaly is.
Pedig kell valaki, ki ölel, ha fázol,
Valaki, ki mellett könnyű a nevetés,
Aki nyugtat, amikor az élet gázol,
S ki megmutatja mi az igaz szeretés.
Kell, aki súgja szerelmesen nevedet,
Ki neked többet ér majd mindenki másnál,
Valaki, aki félt és aggódik érted,
Ki, ha későn mész haza, remegve vár rád.
Kell valaki, aki megfogja a kezed,
És segít menni, ha néha rögös az út,
Ki arra bátorít, hogy dobd messze, s feledd
El a szomorúságot, bánatot s a bút.
Ám magányod hálóját szorgosan szövöd,
Ahelyett, hogy most egy hatalmasat lépnél,
Vedd már észre, ez még mindig a te köröd,
Nyisd ki hát ajtód - és még egy kicsit - éljél!
2006. november 14.
