Nélküled ébredtem reggel…
Fájt, lüktetett a fejem, mintha kamionok dübörögtek volna az ablakom alatt. Kinyitottam a szemeim, és körültekintettem a szobában.
Homály volt… de tudtam, hogy nem vagy ott! Nem kellett látnom, éreztem.
Megpróbáltam felidézni a tegnap éjjelt…arra emlékszem, mondtam neked valamit…és éreztem, hogy fáj…igen, már emlékszem…sokat ittunk…aztán beszéltem, és te meg hallgattál…akkor már erősen vert a szívem, mert tudtam ki kell mondjam…nekem kellett…elhatároztam Tudtam így nem mehet tovább! Akkor te még mindig csak néztél, bámultál rám, ahogy azon az első éjszakán. Néztem a szemedbe, és amikor elhagyta a szó az ajkaim szélét, kicsordult egy könnycsepp a szememből… Árván végigfolyt az arcomon, te figyelted, követted a szemeddel végig a nyakam vonaláig… még mindig csendben voltál, féltem rettenetesen… hasogató érzés járt árt… de mikor kimondtam: „VÉGE”… a szó csengett a fülemben, vízhangzott…bejárta a szobát… halk szó volt, de annál inkább erős hatással töltötte be a csendes helyiséget… mintha a világ legmélyebb, legnagyobb üres terében ültünk volna… Figyeltelek, a függöny mögül beszűrődő fény, játszott az arcodon… Aztán vártam, hogy majd kirobbansz, őrjöngeni kezdesz, a csend után jön a vihar, de nem történt semmi…lehajtott fejemet feléd fordítottam, rám néztél, a következő pillanatban már öleltél, mint egy árva, kapaszkodtál belém…kitörés volt ez, de nem erre számítottam! Egyre gyengébb lettem…testem válaszolt a tiednek… előbbi elszánt határozottságom elhagyott… csókoltál, szerettél mint még soha…éhesen, szenvedélyesen tört elő belőled a vágy… forró voltál, szinte égetett a bőröd… tested ritmusát átvette az enyém is… egyszerre lélegeztünk, egyre szomjasabban a vágytól… mohón jártad be testemnek minden porcikáját… tudtam, hogy nem szabad, de már nem tehettem semmit… megőrültem és soha nem vártam még ennyire, hogy végre érezzelek, hogy enyhüljön az a kínzó vágyakozás, amibe már szinte megőrültem…soha ilyen gyönyörű, vad, kitörő, és őszinte szeretkezésben nem volt részem! Szinte állatias ösztönnel, és vadsággal, tettél a magadévá… soha nem felejtem el… kéjes hangod, hörgő egybeolvadt lihegéssel vegyült, mit az én egyre hangosabb sikolyom elnyomott… igazi, nem kontrollált, együttlét volt…mikor felgyorsult a lüktetés, egyszerre homályossá vált minden, akartam nagyon, még jobban, tovább, teljesen az őrület határán jártam ,csak öleltelek és már szinte kínzó volt a gyönyör! Kapaszkodtam beléd…tudtuk, elkerülhetetlenül éreztük, hogy tetőfokára hág a szenvedély, szinte már levegőt sem véve, fulladozva közelgett, könyörtelenül rázott a gyönyör mindkettőnket… Az utolsó pillanatban rád néztem, éreztem véged… téged is elvitt a mámor, az extázis…magadhoz szorítottál, éreztem ahogy megfeszülsz, majd elernyednek az izmaid… öleltél még mindig, szorosan, le hajtottad a fejed a vállamra, majd rám néztél és láttam egy kibuggyanó, apró, árva könnycseppet a szemedből előbújni, mely végigfolyt az arcodon, álladról lecseppenve a mellemre érkezett. Én követtem a szememmel, és akkor ez a pillanat egy örökké valóságnak tűnt, valamelyik másik dimenzióban, mibe belecsöppentem! Aztán mélyen a szemembe néztél, úgy éreztem, hogy a lelkemig látsz… és megszólaltál halkan: ’VÉGE”
