Délibábos pusztaság,
Szomjasan kornyadó faág,
Körüle szellő se rezzen
Csak bánatos bögöly, ha zizzen.
Tücsköknek szomjazó hada!
Hová tűnt el a nóta ma?
Kedvetek szegte a hőség?
Dalolni ilyenkor dőreség?
Pacsirta szállott az ágra,
Csöppnyi, nagy torkú madárka,
Dalolj hát fülembe édesen!
Hangod hűs forrás énnekem.
Énekelj madárka, s röpülj
Ágrul-ágra!
Fütyülj a bágyatag,
Szomjazó világra!
Fütyülj a kedvetlen,
Szótlan emberekre!
Fütyülj az izzasztó,
Rekkenő hőségre!
Hirdesd hát,
Harsogd az éneket!
Hozz sajgó szívembe
Új hitet!
Hajnali harmat lesz jutalmad,
Csillapítja majd a szomjad.
***
Tekergő-kavargó porfelhő,
Bokrokat tépdeső, vad szellő.
Zizegő-suhogó forgatag,
Dombokon száguldó szélfogat.
Vetkező lomboknak könnyeit,
Elsárgult levelek ezreit,
Hatalmas seprűddel felkapod,
Sergeted, pörgeted, forgatod.
Süvítesz ablakok résein,
Besurransz kabátok szélein,
Hajunkat kócosra borzolod,
Szobáink melegét ellopod.
Hasztalan üldözöd a nyarat!
Előled réges-rég elszaladt.
Csupasz, elszáradt tarlókon,
Lombokkal borított utakon.
Szaladj, mert nyomodban jő a Tél!
Bosszút áll rajtad, ha utolér.
A Nyár összes termését megetted,
Feneketlen bendődet megtömted.
De őnéki semmit sem hagytál,
Százakónyi mustot megittál,
Elcsented a Nyár melegét,
El, a zöldellő lombok színét.
Fuss hát, ha kedves az életed!
Ne várd be a fagyos, zord telet!
Rohanj! S vidd mind, ami itt maradt!
Vidd csak a csicsergő madárhadat!
***
Haragvó Tél bátyó!
Nézd meg, mit tettél!
Lombok törékeny ágaira
Jégpáncélt leheltél.
Nyögve hajladoznak,
Jajongva bókolnak.
Akaratod előtt
Sorra meghajolnak.
Hát nem enyhül meg lelked,
Nem olvad fel szíved,
Míg a hideg karmai közt
Senyvedő tájat nézed?
Megolvasztja azt majd,
Bizony meg, a tavasz!
Észrevétlen surran
Mögébed, a ravasz.
Mire észbe kapnál
Elbánik majd véled!
S hasztalan haragszol,
Erőd semmivé lett!
***
Vízcsepp koppan, csurran, cseppen,
Napfény csillan kristályszemben.
Csillog-villog vakítóan,
S elsüpped a fagyos hóban.
Jégcsap olvad, hajnal hasad,
Kertek alatt ébred a nap.
Szikrázó hópaplan alatt,
Felolvadt hókristály-patak,
Háztetők pirosa felett,
A fagyos takaró megrepedt.
Hólé gyűlik ereszben, hordóban,
Szétfolyik a gyorsan fogyó hóban,
Apró patak zubog, árad, ered…
Megjöttél hát, illatos Kikelet!
Kósa L.A
2003. december 9.
