A pokol lásd, itt van velünk,
Itt hol élünk és szenvedünk.
Lehet, nem figyelünk egymásra,
Pedig lelkünk itt vár a tisztulásra.
Mert lehet, imára kulcsoljuk a kezet,
Sajnáljuk, azt ki ellenünk vétkezet.
Vagy behunyt szemmel lépünk tova,
És rajtunk csattan a bűnhődés ostora.
Ez látod itt, igen- ez itt a pokol,
Meggyötört lelkünk itt vándorol.
Úgy éljük meg néha társaink dühét,
Mintha zúdítanák a pokol összes tüzét.
És mégis menetelünk vonulunk sorba,
Emelt fővel, előre a paradicsomba.
Ott várnak reánk majd szebb napok,
Hol sebzett lelkünk már nem sajog.
De míg a sorban lassan elérünk oda,
Addig itt vagyunk, mint a poklok vándora.
Kőri
