Egy kis kiruccanás
Az üdülőtelepen elhagyatottan álldogált egy "lábasház". A nevét onnan kapta, hogy az épület betonlábakra épült, melyek garázsul szolgáltak egy autónak. Mivel egyedi külsővel rendelkezett, nem volt kivel társalognia, aztán meg fáradt, beteges, öreg gazdája se nyitotta rá az ajtót évek óta, ezért nagyon magányosnak és haszontalannak érezte magát.
Egy éjszaka elhatározta, hogy odébbáll. Betonlábait addig feszegette, mire végre sikerült azokat a földből kihúznia, és elindult. Reggelre a közeli nyaralóházak csak álmélkodtak, hová tűnt a szomszédjuk.
A lábasház addig ment, míg egy útelágazáshoz nem érkezett. Ott választhatott: az aszfaltozott, sima úton menjen tovább, vagy a gidres-gödrös földúton, esetleg vissza, ahonnan jött. Esze ágában se volt visszafordulni! Ha már eddig eljött, világot akart látni, barátokat találni, megtapasztalni az ismeretlent.
A sima út biztosan jó helyre vezet - gondolta, hát elindult azon. Két napi, fárasztó araszolás után, egy ragyogóan kivilágított nagyvárosba ért. Le is horgonyzott három, égbeszökő toronyház mellett, s miután megpihent, beszédbe akart elegyedni velük. Azok azonban olyan magasan hordták ao oromzatukat, hogy a szava se ért fel hozzájuk. Másnap emberek jöttek, nézegették a lábasházat, valamit tanácskoztak, majd jött egy földgyalú, és le akarta rombolni a lábasházat, mely túl ódivatúnak, régiesnek tűnt. Nem illett bele a táj rendezett, modern képébe. Még szerencse, hogy a döntés sokára született meg, a munkásoknak pedig késő délután már nem fűlött a foguk hozzákezdeni a bontáshoz, így éjszaka a lábasház odébbállt.
Visszament a hármas úthoz. Gondolta, ha a földútra tér, annak a végén talán barátokra talál. A girbe-gurba, sáros út egy szegény falucskába vezetett. Vályogházak sorakoztak egymás mellett. Félve néztek a messziről jött lábasházra. Szerénységük megtiltotta, hogy szóba elegyedjenek vele. Hiába kezdeményezett a lábasház, nem akadt senki, aki barátságába fogadta volna.
A falu bolondja már éppen fel akarta gyújtani, hogy ne hivalkodjon ott a többi szegényes viskó mellett, amikor a lábasház ismét visszatért a hármas úthoz.
Hazafelé indult. Hét nap után, egy holdvilágos éjszakán vissza is ért az üdülőtelepre. A lábai helyén álló gödröket kicsit benőtte a gaz, de kis igazítás után beállt a régi helyére.
Reggel, a szomszéd házak igen elcsodálkoztak. Álmodták csak, hogy elment és visszatért a körükbe? Ajtóikkal és ablakszárnyaikkal barátságosan integettek felé, mintha azt akarták volna tudatni vele, hogy hiányolták és örülnek, hogy újra mellettük áll. A lábasház érezte, hogy idevaló. Jó érzés töltötte el, hogy a saját birtokán áll, régi ismerösök között. S ekkor további kellemes meglepetés érte. A bejárata előtt autó állt meg, öreg gazdája gyereke és unokái tódultak be az ajtón. Beszédükből kiértette, nyaralni jöttek, de előtte még szépen ki is festik a falait.
A lábasház boldog volt, és már nem is értette, hogyan indulhatott világgá. Hogyan is hihette, hogy van az állandónál jobb hely a világon.