Kutyafuttában
Volt egyszer egy fiatalasszony, aki bizony nem a szorgalmáról volt híres. Kedvenc szófordulata volt ugyanakkor a "kutyafuttában", és ennek megfelelően is élt.
Igazán csak pletykálni szeretett, s ha a szomszédasszonyai megkérdezték, hogy a fecsegés helyett, miért nem otthon szorgoskodik inkább, ő általában így felelt. Ó, megcsináltam én már odahaza mindent! Jókor reggel, kutyafuttában összeütöttem az uramnak egy kis reggelit, aztán kutyafuttában rendet raktam a házban, egy kicsit kapálgattam a kertben is, s majd ha jól kibeszélgettem magam, kutyafuttában főzök egy kis harapnivalót a férjemnek, mire este hazajön a szőlőből!
Így ment ez évről-évre, mígnem a fiatalasszonyból öregasszony lett, s a férje meg nem unta az állandó lebzselést, párja tunyaságát.
Meg is mondta neki: egyszer és mindenkorra, jól jegyezd meg asszony, ha nem leszel szorgalmasabb, nem javulsz meg, elkergetlek a házból! És meg ne halljam még egyszer azt, hogy bármit is "kutyafuttában" végzel, mert lesz hadd el hadd!
Megszeppent az asszony, vigyázott is a szájára, hogy ki ne mondja "kutyafuttában", de a szorgalma mit sem változott. Munkája továbbra se ért sokat, lusta volt és hagyag, de legalább nem mondta, hogy "kutyafuttában".
Egy nap az asszony húsos káposztát készített, az ura kedvenc ételét, amit ráadásul nem is főzött rosszul. Remélte, hogy a jó étellel majd kivívja a házigazda elismerését. Tálalás előtt a forró ételes fazekat kitette hűlni az udvarra, egy háromlábú konyhaszékre. A házörző kutya megérezte a jó ételszagot, és egyre csak a fazék körül sündörgött.
Az asszony, hogy jól ráijesszen és elkergesse a potyalesőt, hozzávágta a söprűt. Az ijesztés azonban túl jól sikerült, mert az eb megugrott, feldöntötte a széket, s leverte a káposztás fazekat. A drága étel mind odalett!
Éppen akkor ért haza a gazda a mezőről. Már a kapuból kiabált: hol az a káposzta, érzem a jó szagát! Ide vele! Mire az asszony: a kutya futtában keverte, mind odalett!
Na, erre az ura elővette a nyújtófát, és sok évtizedes mérgét kiadva, jól eldöngette a feleségét, de nem ám csak úgy "kutyafuttában", hanem istenesen! Ha most nem is érdemelte ki a verést, kiérdemelte bizony azt a sok-sok évi lustaságával. Meg is jegyezte egy életre, soha többé nem volt rest, ha házimunkáról volt szó.
