Slambuckó Pista bácsi mosolyogva ébredt. Valami rémlett neki, mintha álmában kergette volna egy körbe-körbe forgó orvosi fecskendő, de aztán kiért egy nagy rétre, és elbújt egy lapulevél mögé.
– Érdekes – morfondírozott magában az ágy szélén ülve. – Ilyen rossz álom után is milyen jókedvuen ébredtem.
Megvakarta kopasz üstökét, és kockás házicipőjébe bújtatta a lábát.
– Ha kivittem az éjjeli edényt, megettem a reggelit, és dobtam a tyúkoknak, felöltözöm, és elmegyek egyet sétálni – gondolta Slambuckó Pista bácsi, és így is tett.
Magára vette a bekecset, megpödörintette bajuszát, és elindult az utcán. Már messziről köszöntötte Piros nénét, aki hét reklámszatyorral jött a boltból.
– Jó napot, Piros néne! De gyönyörű napunk van! Olyan szép a világ!
– Rossebeket! – köszönt vissza a rózsaszín fejkendős öregasszony, aki már lány korában is mindig morcos volt. Úgy furakodott el Slambuckó Pista bácsi mellett a keskeny járdán, hogy négy reklámszatyor füle rögtön leszakadt.
Az öregember nagyon elcsodálkozott, hogy utcabelije milyen rossz kedvű, de ő nem veszítette el mosolyát. A főutcára kiérve a községi kéményseprőbe botlott.
– Adj Isten, fiam! De jó nap van ma! Kéményseprőt látok, szerencsét... – kezdte mondani a jól ismert rigmust, de a kéményseprő úgy vágta hátba a létrájával, hogy megtántorodott, aztán se szó, se beszéd, a kormos férfi továbbment.
– Érdekes – gondolta Slambuckó Pista bácsi. – Ennek is milyen rossz kedve van ezen a szép napon.
Tovább ballagott, néha megigazította cipője nyelvét, amelyik mindig kijárt. Vidáman integetett az úton robogó autóknak, de az egyik kamionos az öklét rázta felé.
– Hogy ebbe meg mi ütött? Ezen a vidám napon?! – mondta félhangosan Slambuckó bácsi, és tekintetét az útmenti fák lombjaira fordította. Mosolyogva figyelte a fürge madarakat, maga is fütyörészni kezdett. Odaért a bolthoz, gondolta, benéz egy pillanatra, és szép jó napot kíván Mucukának, a falu legkövérebb asszonyságának, aki egyben a bolt vezetője és főpénztárosa.
De amint belépett az ajtón, és köszönt, Mucuka éppen káromkodni kezdett, mert megint három nullával többet ütött be az élesztő árára, és nehezen tudta sztornózni a gépet.
– Maga mit akar? – kérdezte a kenyereslány Slambuckó Pista bácsitól.
– Adjon egy kis darab kolbászt meg fél kiló kenyeret, drága aranyom. Ugye, milyen csodás napunk van? – kezdte Pista bácsi, mert úgy gondolta, ha vesz valamit, talán jobban odafigyelnek rá. A kenyereslány azonban olyan csúf fintort vágott, miközben a kolbász-zsíros késsel kenyeret kanyarított, hogy Slambuckó Pista bácsi egész elcsodálkozott. Beállt a pénztárhoz, és bajuszát pödörgetve mosolygott Mucukára, aki szinte beledagadt a kassza ülésébe.
– Mit vigyorog, maga vén szatyor? – rivallt rá Mucuka, és arra gondolt, kiket csapna be, ha az ilyen vén bolond Slambuckó Pista bácsi-félék nem ide járnának vásárolni.
Undorral nyúlt Pista bácsi kosarához, tegnap egész éjjel ennek a kolbásznak a héját ecetezték, és a kenyérről is csak reggelre tudták levakarni a penészt.
– Vidám vagyok, azért nevetek. Remélem, a nagyságos asszony is jókedvű – válaszolt az öregember Mucuka előző kérdésére.
– Egy frászt! – mondta az eladónő, és végképp lemondott arról, hogy még aznap kicibálja alsó felét a pénztárfülkéből.
Slambuckó Pista bácsi nem hagyta magát elszomorítani. Nem volt sértődős ember, és hangulatváltozások sem gyötörték. A hidegfront is mindig csak a jobb lapockáját kínozta meg, a kedélyét soha. Hóna alá csapta a bevásárolt holmikat, és hazafelé indult. Az út szélén egy csavargó ült, borostás ábrázattal tekingetett.
– No, az előbb nem is vettem észre – gondolta Pista bácsi, és sietősen hozzá lépett.
– Szép jó napot uraságodnak. Milyen gyönyörű ma a világ, ugye? Fogja ezt a kis kolbászt meg kenyeret, rágcsálja el! – mondta gondoskodóan Slambuckó. A csavargó kiköpött a foga között, és belerúgott a kolbászba.
– Takarodjon innen!! – mondta az öregnek, és dohogva elfordult.
Slambuckó bácsi most már tényleg hazafelé vette lépteit, és nem adta fel a reményt, hogy találkozik még más boldog emberekkel is. Ám ekkor valaki a fülébe ordított:
– Ébresztő, Slambi papa, mit képzel, otthon van?! Azonnal öltözzön fel, kezdődik a terápia. – Az ápoló kiabált, gyulölte a klinikán az összes öregembert. Slambuckó bácsi lassan magához tért mély álmából, még mindig mosolygott.
– Jó reggelt, ápoló úr! Milyen szép napunk van! Én igazán olyan boldog vagyok! – kezdte, de az ápoló ráförmedt:
– Megint rád adjam a kényszerzubbonyt? Hogy dögölnél meg, te vén idióta, ne bosszants fel már korán reggel!
– Én?? – kérdezte Slambuckó Pista bácsi, de választ nem kapott, mert az ápoló – mivel nem ért rá tovább foglalkozni az öreggel – a vénájába nyomott egy nyugtató injekciót...
