A sajtó történetében külön helyet foglalnak el azok az újságok és magazinok, melyek a nők számára íródtak az elmúlt évszázadokban. A legkorábbi női lapok a XVII. század végén jelentek meg. Ilyen volt például a Francisca de Aculodi által szerkesztett, San Sebastiánban 1687-89 között kéthetente megjelent újság, a Noticias Principales y Verdaderas (Legfontosabb és Igaz Hírek), vagy az angliai Ladies Mercury (Hölgyek Hírmondója) 1693-ban.
E korai kezdeményezések folytatásaként a XVIII. század közepétől indult meg szélesebb körben olyan lapok kiadása, melyeket szerkesztőik női olvasóközönségnek szántak. E tény azzal magyarázható, hogy a felvilágosodás századában egyre nagyobb teret szenteltek Európa-szerte a lányok oktatásának, nevelésének. A mind jelentősebb számú olvasni tudó hölgy (akik a XVIII. század közepén a nyugat-európai női lakosság kb. 20-25%-át tették ki) alkotta a legelső női magazinok olvasótáborát. 1750 körül az angol nőknek kb. 40, a francia nőknek pedig kb. 27%-a tudta aláírni a nevét. Ebből ugyan csak nagyon óvatos becsléseket lehet levonni az írni-olvasni tudó nők arányát tekintve, más kiindulópontunk azonban alig-alig van. A városlakók és a protestánsok között úgy a nők, mint a férfiak többen tudtak írni-olvasni, de a katolikusok között is elegendő számú írni-olvasni tudó nő akadt ahhoz, hogy saját újságjaik és olvasmányaik legyenek.
Ekkoriban még – legalábbis mai fogalmaink szerint – nagyon kis példányszámban jelentek meg a lapok, Gottsched Die Vernünftigen Tadlerinnen (Értelmes Kritikus Nők) című lapja, melynek első száma 1725-ben Lipcsében jelent meg, hetente 2000 példányban került eladásra. 1763-ban Cadizban Beatriz de Cienfuegos még ennél is kisebb példányszámmal jelentette meg hetilapját, a La Pensadora gaditana-t (A Cadizi Gondolkodó Nő).
A lapok ezidőtájt nem voltak túlságosan vastagok, Angliában például Elisabeth Haywood lapja, a Female Spectator (Női Szemlélő) igen jelentősnek számított a maga 50-70 oldalával, melyeken esszéket és románcokat olvashattak havonta, 1744-46 között a hölgyek. 1771-ben jelent meg egybekötve e lap összes száma, és 7 kiadást ért így meg. (Jellemző volt ez a jelenség Európa-szerte, hogy a lapokat évkönyv- vagy kalendárium-szerűen, egybekötve árulták.)
A XVIII. század végétől kezdve megfigyelhető az európai lapkiadást vizsgálva, hogy egyre több női lapot szerkesztettek nők (pl.: 1764-től a francia Journal des Dames (Hölgyek Lapja) címűt, mely 1759-78 között jelent meg). Egyre inkább hozzáférhetőkké váltak bizonyos lapok a munkásnők számára is, természetesen ők nem csak irodalmi műveket és kottákat szerettek volna viszontlátni a lapokban. A XVIII-XIX. század fordulójától kezdve a női lapok tartalma egyébként is kezdett átalakulni, és olyanná válni, mint amilyen gyakran napjainkban is. Helyet kaptak a magazinokban a divatképek, a receptek, a háztartási munkát megkönnyítő ötletek és a gyermeknevelési tanácsok. Belekerültek ezekbe a lapokba a napi, heti, havi főbb társasági és politikai eseményekről szóló rövid híradások is, valamint szinikritikák és a tudomány legfrissebb eredményeinek olvasmányos összefoglalása.
A XIX. század női lapkiadásának alakulását több tényező is befolyásolta. Az egyik az, hogy nőtt az emberek szabadideje, így több időt tudtak szentelni az olvasásnak is, ez pedig elősegítette a női magazinok szaporodását. Másrészt, a századelőtől kezdve egy-egy női lap alapítása gyakran egy női társaság létrejöttével párhuzamosan történt. Azokban az országokban, ahol a század közepétől felerősödtek a nőemancipációs mozgalmak, az egyes csoportok, egyletek – olykor nagyon radikális hangú – a nők oktatásáért, egyenjogúságáért fellépő újságokat jelentettek meg (pl. az USA-ban, Angliában vagy Franciaországban). Az angol szabadgondolkodók és a francia saint-simonisták gyakoroltak különösen nagy hatást az első „nőmozg almi” lapok íróira. Az angol Elisabeth Sharples például Isis (Ízisz) című lapjában nyíltan megkérdőjelezte az egyház és az állam jogát az uralkodásra.
1832-ben a francia saint-simonisták kiadták a La Femme libre (A Szabad Nő) című lapot, azután pedig a La Femme nouvelle (Az Új Nő) és a La Tribune des Femmes (Nők Emelvénye) címűeket. E lapok nagy visszhangot keltettek, az ország valamennyi részéből érkeztek különféle adományok és üdvözletek. Ezekben az újságokban is, miként a korszak több más lapjában, szó esett a főbb gazdasági, politikai kérdésekről, és olyan problémákról, melyek az évtized asszonyait biztosan érdekelték: a nők munkábaállásáról és a szabad szerelemről.
Spanyolországban a századelőn szintén több női újságot adtak ki: 1822-ben jelent meg, és mindössze 6 hónapon át létezett az El Periódico de las Damas (Hölgyek Lapja), mely a hasonló című angol Ladies’ Journal mintájára készült, s amelyet Madridban és még 17 tartományban terjesztettek. Az 1830-as évektől kezdve spanyol földön gyakran lírai, romantikus címmel ellátott női magazinok láttak napvilágot. A La Mariposa (Pillangó) 1839-40 és 1866-67 között került kiadásra, a Correo de las Damas (Hölgyek Futára) 1833-ban, az El Defensor del Bello Sexo (A Szép Nem Védelmezője) 1845-46-ban, a La Elegancia (Elegancia) és a Gaceta de las Mujeres (Nők Lapja) 1846-47-ben, a La Ilusión (Illúzió) pedig 1846-50 között. E lapokról és további társaikról – Morell gyűjtése alapján – elmondható, hogy rövid életűek voltak, újra meg újra megszűntek, egymásba olvadtak, vagy más címen éltek tovább.
Az újságok a múlt század közepén leginkább férfiak tollából származó írásokat közöltek, s noha a szerkesztők vagy tulajdonosok között akadtak nők, az újságírás elsősorban férfi szakmának számított. A cikkek leggyakrabban a divatról szóltak, „kiegészítve” irodalmi alkotásokkal, de emellett állandó téma volt sok lapban a nők erkölcseinek megőrzése, a jótékonykodás, a nevelés. Több lapról is elmondható, hogy illusztrációkkal látták el, és – amennyiben hetilap volt – hétvégén jelent meg.
Valemennyi ország esetében megállapítható – így Magyarország vonatkozásában is –, hogy egyes városokban rendre megpróbálkoztak külön, helyi lap életrehívásával, melyben a város társasági életének eseményeiről is tudósítottak.
Az 1848-as forradalmi események több országban arra ösztönözték a hölgyeket, hogy külön lapokat alapítsanak, melyek hasábjain kifejezhetik saját követeléseiket. Franciaországban ekkor jött létre a La Voix des Femmes (Nők Hangja) és a L’Opinion des Femmes (Nők Véleménye), Lipcsében pedig ekkor született meg Louise Otto Frauenzeitung (Nők Lapja) című újságja. Több lapot üldözött a rendőrség bátor hangja, a nők jogainak határozott követelése miatt.
A forradalmak leverése után a női mozgalmak – és így a női lapkiadás terén – bizonyos hanyatlás volt érezhető Európában. A politikai tárgyú lapok kis időre háttérbe szorultak, inkább az irodalom és a divat újdonságai szerepeltek a hölgyeknek szóló újságokban. A történészek kutatásai szerint az 1860-as évek hoztak újabb fordulatot. Marie Goegg-Pouchoulin Genfben 10 éven át szerkesztett egy lapot La Solidarité (Szolidaritás) címmel, mely a nőmozgalmi aktivisták első nemzetközi újságja volt. Itáliában 1868-ban Anna Maria Mozzoni a La Donna (A Nő) című kozmopolita lapot jelentette meg. 1869-ben francia földön Léon Richter lépett színre Le Droit des Femmes (A Nők Joga) című újsággal, Angliában pedig a Ladies’ National Association adta ki a The Shield-et (Pártfogó), melynek hasábjain többek között kampányt kezdtek a prostitúció törvényesítése ellen.
Az 1880-as évekre, amikor is a sajtótermékek száma jelentős mértékben megemelkedett, sokszorosára nőtt mind a lapok, mind pedig az eladott példányok száma, a sajtó valódi tömegsajtóvá vált. A városokban mindenütt megjelentek az újságosbódék, és valamennyi társadalmi réteg tagjai megtalálhatták a nekik tetsző lapokat. Jóllehet, az általános és kötelező népoktatás mindenütt bevezetésre került, s ezzel nagymértékben nőtt az írni-olvasni tudók száma, egy ideig még a műveltebb és tehetősebb családok (nő)tagjai alkották a lapok olvasóközönségének nagyobb részét. A lapkiadók, akik mind nagyobb bevételre törekedtek, és a lapkiadást általában gazdasági vállalkozásként fogták fel, újságjaikban próbálták egymást túllicitálni érdekes hírek, kuriózumok, levelezési rovatok, illusztrációk és vonzó reklámok tekintetében.
Ha röviden kitekintést teszünk az amerikai lapkiadás története felé, akkor tapasztalhatjuk, hogy a múlt század végére európai fogalmak szerint szinte elképesztő mennyiségű sajtóterméket – köztük igen nagy számban női magazinokat – adtak ki az USA egyes államaiban. Ez nem csupán a terület és népesség nagysága miatt volt így, de árulkodik ez az adat a nőkérdés, az emancipáció előtérbe kerüléséről is; arról, hogy a nők a társadalom fontos tagjai voltak, és arról, hogy potenciális vásárlóerőt jelentettek az áruházak, boltok számára, ami egyáltalán nem volt utolsó szempont a magazinok kiadásánál. Számos lap például kifejezetten termékei reklámozását helyezte a középpontba. A Harper’s Bazar (Harper Bazár), a Frank Leslie’s Ladies’ Journal (Frank Leslie-féle Nők Lapja), a Wood’s Household Magazin (Wood-féle Háztartási Magazin) széles olvasóközönségre számíthattak. Városonként és államonként lehetne hosszasan sorolni a megjelent divat – és egyéb témájú, nőknek szánt lapokat. Míg Bostonban a Woman’s Home Journal (A Női Otthon Lapja) (1878-1909), addig Minneapolisban a Housekeeper (Háziasszony) (1877-1913), San Franciscoban a Ladies’ Home Journal (Hölgyek Otthona Lap) (1877-87), Chicagoban a Chicago Magazine of Fashion, Music and Home Reading (Chicagói Divat, Zene és Házi Olvasmányok Magazinja) (1870-76) bizonyult viszonylag hosszú életűnek. Természetesen voltak lapok, melyek a gyermek– illetve nőneveléssel foglalkoztak, mások pedig a nők jogaival. Az európai– s így a magyar – sajtóban is kimutatható ennek a sok-sok amerikai lapnak a hatása, számos cikket és tudósítást vettek át ezekből kontinensünk újságírói is. Magyarországon főként az amerikai nők munkábaállásával, jogi helyzetével kapcsolatos írások kaptak helyet a női magazinokban és hetilapokban, valamint érdekes (sokszor vitatható értékű) hírek.
A századforduló európai színterén a női lapok és a női újságírók már jelentős szerepet töltöttek be a kulturális életben. Több meghatározó jelentőségű lap is kiemelhető, például az 1897 és 1903 között megjelent francia havilap, a La Fronde (A Front), mely a korabeli feminista kultúra igazi tükre, és amely a korszak párizsi nőinek egy új életstílust jelenített meg. Marguerite Durand, a szerkesztőnő, utat nyitott a hivatásos női újságírásnak, és kolléganője, a „Séverine” álnéven ismert Caroline Rémy volt az első női újságíró, aki cikkírásból élt. Szintén nagy jelentőségre tett szert német földön az Arbeiterin (Munkásnő) című lap, melyet Clara Zetkin személyesen támogatott, s mely Hamburgban jelent meg, 1891-től; valamint a Gleichheit (Egyenlőség), melynek szerkesztésében és írásában a szocialista nőmozgalom olyan neves alakjai közreműködtek, mint Angelica Balabanova, Adelheid Popp vagy Inés Armand.
A magyar sajtótörténetnek mindeddig viszonylag feltáratlan területe a női lapok históriája. Néhány korábbi kezdeményezéstől eltekintve hazánkban is a XIX. század második felében és századunk elején figyelhető meg a nőkről és nőknek szóló különféle újságok és magazinok kiadásának fellendülése. Rendkívül sokféle divattal és szépirodalommal foglalkozó lap létezett ekkoriban, melyek gyakorta közöltek külföldi divatlapokból átvett modellrajzokat és szépirodalmi írásokat. Elsősorban előfizetés révén lehetett e lapokhoz hozzájutni, így leginkább a felső középréteg illetve az arisztokrácia hölgytagjainak kezében fordultak meg. Ilyen lap volt például a Divat című, a fővárosban kiadott és szerkesztett lap, mely 1866-tól jelent meg, a Divat Ujság 1894-1914 között, Divatcsarnok, mely már az 1850-es években is működött, a Divattudósító, melyet Miskolcon szerkesztettek 1905-től, valamint a Divatkép, a Divat-Nefelejcs, a Divat Értesítő, a Divat és Irodalom és számos más, hasonló magazin. A városiasodó életforma, a sorra nyíló nagy áruházak, a társasági élet színtereinek kiszélesedése és a különböző szabadidős tevékenységek elterjedése magukkal hozták a ruházat megváltozását. A nők, akik a század közepén még több méter anyagból készült ruhákat viseltek, nehéz fűzőket és alsószoknyákat hordtak, egyszerűbb holmikat kezdtek viselni. A korcsolyázáshoz, teniszhez, bálozáshoz ajánlott ruhák általában francia modellek voltak. Valamennyi nevesebb lapnak volt kiküldött párizsi tudósítója, akik rendszeresen beszámoltak a francia főváros divatjáról.
A Nővilág című lap olyan hagyományokat indított el a nőknek szóló újságírás történetében, amelyek aztán később, a dualizmus évtizedeiben is tovább éltek más lapok szerkesztésénél. Egyrészt tudósított a külföldi divatújdonságokról, különös tekintettel a francia divatra, másrészt világhírű színésznők és énekesnők fellépéseit követte nyomon; harmadrészt pedig nagy hangsúlyt fektettek a lap újságírói idegen tájak, elmúlt történeti korok nőinek bemutatására. Az újság számos cikket külföldi lapokból „ollózott”, kissé átalakítva az eredeti sorokat, amely eljárás a későbbiekben is bevett szokás lett az újságírás gyakorlatában, sőt manapság is gyakorta találkozhatunk e módszerrel. Emellett a lapban megjelentek a lakberendezéssel, háztartással, kertműveléssel, utazással és főzéssel kapcsolatos hírek, és számos irodalmi mű („beszélyek”, tárcák, levelek). Az újság fő munkatársai közé tartozott Vajdán kívül két hölgy: Jósika Júlia és Heckenast-Bajza Lenke.
1870-től jelent meg egy másik folyóirat, az Uj Regélő, melyet Beniczky Irma szerkesztett, a könyveiről is híres írónő. Noha Beniczky Irma könyveiben általában a divattal, háztartással, női hivatással kapcsolatos témákról írt, ez a lap – miként alcíme is mutatta – „Regény- és beszélytár” volt, „mindennemű kalandokat, mulattató történeteket s egyéb érdekes apróságokat tartalmazó egyveleggel”. Nem csupán ebben a lapban, de számos más, nőknek készült folyóiratban is rendszeresen közöltek „szerelmes regényeket” részletekben, novellákat és költeményeket. E műveknek a színvonala nagyon eltérő volt, a többségük nem bizonyult maradandó alkotásnak.
Nők Lapja címmel két lap is indult az 1870-es években, az egyik 1871-ben, és ezt Egloffstein Amália szerkesztette; és egy másik, 1872-ben, Krátky János szerkesztésében. Ez utóbbi nem volt hosszú életű. A XX. század elején pedig ilyen címmel – Spády Adél szerkesztésében – a Feministák Egyesülete adott ki lapot.
Színvonalas, és nagyon gazdag témakínálattal bíró lap volt az 1880-as években a Magyar Háztartás. Valamennyi olyan témát felölelte az újság, amelyek a háztartás vezetését megkönnyítették, és így a magyar háziasszonyokat érdekelhették. Ugyanakkor például színházművészeti rovat is volt benne; s modern, századvégi témaként a tornászatról szóló cikkek; irodalmi levelek, nőegyleti hírek, és – természetesen – receptek, rejtvények és sok-sok reklám. A varrógéptől a látcsőig, a kávétól a függönyig terjedt a reklámozott áruk skálája.
Az 1880-as években bontakozott ki egy másik lapnak, a Nemzeti Nőnevelés című, nagyon színvonalas folyóiratnak a működése, mely a dualizmus korában talán a legkiválóbb magyarországi nőkről és nőknek szóló folyóirat volt. Amint címe is jelezte, kifejezetten a nők, leányok neveléséhez kívánt segítséget nyújtani, egyrészt nevelési, oktatási tárgyú cikkeivel, másrészt tudományos témájú tanulmányokkal. Havonta jelent meg, és a budapesti Sugárúti Állami Tanítónő-képző Intézet tanárai szerkesztették. Olyan nagyságok írtak a lapba, akik meghatározó személyiségei voltak a magyarországi leánynevelésnek, mint például Zirzen Janka, Damjanich Jánosné, Veres Pálné, De Gerando Antonina, Péterfy Sándor és mások.
Több újságnak volt – különösen a századforduló után – nőknek szóló melléklete, ami feltétlenül azt jelzi, hogy a nők, mint potenciális olvasóközönség, ekkorra már nagyon jelentős tábort alkottak. A századelőn például ilyen mellékletként jelent meg a Nő mint háziorvos a „Tolnai Világlapjában”, vagy a Nők Világa, amelynek főlapja a Kolozsváron kiadott „Unitárius Közlöny” volt. Szintén tipikus jelenség volt Magyarországon is a századforduló táján, hogy egyes országos vagy regionális egyesületek, nőszervezetek lapot adtak ki, alkalmanként vagy rendszeresen. Ilyen volt például a Feminista Egyesület Értesítője, amely 1906-1907-ben jelent meg, és Glüklich Vilma szerkesztette, és amely 1907-től A Nő és a Társadalom címmel jelent meg; illetve a Magyarországi Nőegyletek Szövetségének lapja, a Székesfehérváron kiadott Egyesült Erővel 1909-14 között. A század végétől jelent meg Tutsek Anna színvonalas lapja, a Magyar Lányok, melyet gyakorta hirdettek a női magazinokban is.
A Magyar Háziasszony című lap főszerkesztője Beniczky Irma volt, aki sok művet írt a nők hivatásáról. Műveiben ugyanúgy, mint újságjában meglehetősen hagyományos nőképet írt le. A nő helye szerinte a családban, az otthonban van, és nagyon károsnak vélte a nők munkábaállását és tanulmányait. Ebben az újságban mindig arra intette a nőket, hogy a férfiak jó feleséget és háziasszonyt keresnek, és nem emancipált nőt. Az újságban többször is leírták, hogy a nő nem képes sok ismeretet megtanulni, ezért nem szabad hagyni, hogy tanuljon, mert megőrül.
Más lapok írói ettől eltérően gondolkodtak. A Nemzeti Nőnevelés című lapban gyakorta szerepeltek tudósítások francia iskolákról, a tornászat francia divatjáról is.
A nőmozgalom erősödésének, a nők társadalmi, gazdasági, kulturális színtereken való előrenyomulásának eredményeként a századvégen már egyre több napi és hetilap is közölt számos, nőkről és nőknek szóló hírt, cikket. A XX. század későbbi évtizedei pedig – építve az újságkiadás korábbi hagyományaira és tapasztalataira – több száz hosszabb-rövidebb életű női lap kialakulását segítették elő; századunk végén pedig országos és nemzetközi hírű magazinok vetélkednek az óriási számú női olvasó kegyeiért.
FELHASZNÁLT IRODALOM
* A History of American Magazines IV. 1885-1905 (Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1957.)
* Anderson, Bonnie S. – Zinsser, Judith P.: A history of their own – Women in Europe from Prehistory to the Present I-II. (Penguin Books, London-New York-Victoria, 1988.)
* Aparicio, Pedro Gomez: Historia del periodismo espanol (Ed. Nacional, Madrid, 1967.)
* Evans, Richard J.: The feminists – Women’s emancipation movements in Europe, America and Australasia 1840-1920 (Croom Helm, London, Barnes & Noble Books, New York, 1977.)
* Histoire mondiale de la femme IV. (Dir.: Pierre Grimal, Strasbourg, 1966.)
* Historia de las mujeres en Occidente IV. – El siglo XIX. (Szerk.: George Duby – Michelle Perrot; Taurus, Madrid, 1993.)
* Livois, René de: Histoire de la presse française II. – De 1881 � nos jours (Ed.: Spes, Lausanne, 1965.)
* Morell, Inmaculada Jiménez: La prensa femenina en Espana – desde sus orígenes a 1868 (Ed. de la Torre, Madrid, 1992.)
* Sullerot, Evelyne: A női munka története és szociológiája (Gondolat, Budapest, 1971.)
