Elvadult, dúskeblű táj,
Mondd, mit vársz még tőlem?
Nagy űr tátong és magányom
Rabja vagyok; itt mert ki
E tájon keresztül vágtat,
Mint tűnt idők lovagjai,
˝hová lett hős Nagy Károlyunk?˝
Látni kényszerül az égig nyúló
Gizgazok sűrűjét, melyet még
Csikó korában se látott még a
KÖLTŐ.
Elvadult, dúskeblű táj,
Vágyaimat fogadd magadba,
S tárulj ki felém, várom a te
Válaszodat. Reményeim megmaradnak,
Még ha te úgy döntesz, hogy nem fogadsz
Be; ki eljön vidékedre csak
Ámul, s bámul reád,
Mint valami égi csodára, mézre…
Mindenkinek ˝gyönyörűszépnek˝,
Valónak látszol, míg belülről egy
Rothadó almát, lelket látok
BENNED.
2006. május