Az énekes
Az MTK és a BKV Előre pálya közötti utcában, a remizből, annak okker, hámlott vakolatú falán átlépett egy férfi.
A falon átszürődött, átködlött , és határozott körvonalat akkor nyert , amikor már az utat fedő sárga keramitkockákra tette a lábát. Szemlátomást nem okozott számára problémát áttűnni egy falon.
Ahhoz viszonyitva, hogy képes volt ilyen virblikre, mert bizony nem csak a falon átjárás képessége volt megadva számára, -ezt előlegezzük meg most -hanem egyéb csudálatos dolgok is, szóval ehhez képes meglehetősen egyszerüen , kopottasan, sőt elhanyagoltan volt öltözve.
Barna pantallója viseletes, krémszinü ingpulóvere- ami korának oly jellemző viselete volt- ugyancsak sokat hordott már.A ballonkabátja szine bizonytalan , olyan szürkés barnás , és gyürött ugyancsak. Sötétbarna haja fésületlenül hullott nyakába.
Kitaposott barna félcipője elhasznált spiccvasa megcsikordult a keramiton, amikor elindult a két sportpálya magas terrakotta téglakeritése szorosában, kifelé a Hungária körút felé.
1963-ban indult el kezében hathuros gitárjával.Ez volt az év , amikor elhagyta a remiz falát.Ahogy haladt, lépés lépés után , lépett át egyik évből a másikba.
1968-ban járt amikor a BKV Előre pálya büféjébe pillantott be az utcáról. Önmagát látta ott, a pult mögött , ahogyan hangosan nevet , és málnás fröccsöt mér egy vastagfalu borospohárba, spricceli a szódát, ami szivárványt játszik egy pillanatra az utcáról bevetülő napfényben, hogy azután vizpermetként hulljon az olajos padlóra, szitálva néhány szűrő nélküli cigeretta csikkre.
Megállt egy kicsit, és élvezvén a délutáni napsütést , a nyármeleg falnak támaszkodott a büfé bejárata mellett, és felnézett jobbra kissé a lelátó felé, ami az utca fölé magasodott.
Rágyujtott maga is egy rövid cigarettára, és nagy élvezettel fujta a füstöt , lehunyt szemmel már ,a napfénybe.
Az utcában nem mozdult semmi, ahogyan haladt tovább,és az éveket elhagyta , akkor sem volt változás körülötte, csak a remizbe vezető villamos sineken , a váltónál növekedett meg a gépzsír réteg, és a falak színe mélyült , sötétedett.
Mögötte és előtte a nagyváros hangjai, zakatolás, csörgés és csattogás, moraj emberi és gépi, de itt az utcában csönd volt.
1972-ben ért ki a Hungária körutra,ott jobbra fordult és elgyalogolt a 28-as villamos megállójáig.
Türelmesen várta amig a zörgő csattogó, nyitott peronu villamos megérkezik. Felszállt , és szembe a menetiránnyal leült.
A város széle felé haladt, át Kőbányán,a Pongárc úti telep kis házai, sorjáztak el mellette, majd át a vasúti sineken , szomoru sivár bérházak vigasztalan hátsóudvarán labdát visongva kergető nagyszemü klott gatyás gyerekek mellett döcögött a villamos.
Egy pillanatra meglátta a mozi épületét, egy Yves Montan film ment éppen.Szerette ezeket a filmeket, és a mozi hangultát is, tulexponált képeken férfiak szaladtak esőben, fontos dolgokban, és Ő ült a harmadik sorban és rágcsálta a megunhatatlan Dunakavics cukorkát, nyakficamodva bámult fel a mozivászonra, az álmokra.
A villamos tovább bicegett,- daja-daja-daja daja , nyögte- és haladt rendületlenül kifelé a városból, oda ahol már nem is városi volt a környezet, hanem inkább mezők következtek csenevész bokrokkal tüzdelve.
Elhagyta a Sörgyárat , azután a Kórházat , és messziről látszott már a börtön , hideglelős épülete.
A villamos elkanyarodott a temetőnél, soha ennyi friss vágott –halott – virág.
A temető mellett, szembe a börtönnel az étterem, zöldre festett fém asztalokkal, és hajlitott lábu ugyancsak zöld székekkel. A temetés , szabadulás után ide jöttek az emberek , habzó söröket inni csorba korsókból.
Az énekes is leszállt itt és egy sört rendelet, és elnézte maga körül az embereket.
Némelye vetett egy futó pillantást rá, de legtöbben az italukba , ételükbe bámultak csak szótlanul, vagy nagy hangosan , tettetett jókedvel, harsányan beszélve- mintha azzal elüzhetnék a szomoruságot - ették a kispörköltjüket, és itták a svankás borból a fröccsöt hozzá. Az énekes felállt fizetett , és gyalog indult a buszhoz ami majd tovább viszi, ki a városból.
A busz végtelen uton ,monoton berregve , haladt a város széle felé.
Amig a villamoson meg a buszon utazott addig az idő megállt körülötte.
Amikor leszállt, hogy gyalog menjen ismét , az évek is sorjáztak lépéseivel egymás után.72, 73, 84., 89,.
Az út mellett egyre uj házak nőttek ki a földből, iskolák, boltok, és régi házak süppedtek a földbe, helyet adva maguk mögött valami másnak.
Eleinte Trabantok és Skodák, azután Ladák, majd néhány Opel, és mire kiért a város szélére , a domb tetejére, már Toyoták ,Mercedesek süvítettek el mellette.
A határt jelző táblánál megállt, és visszatekintett, nézvén maga alatt a kavargó, zugó , morajló, füstöt eregető, hatalmas élő testet, a városát, hosszan elbámulva egy gyárkéményen,kiemelkedő viztornyon.
Az emberek nem látszottak, de itt voltak és az énekes ezt érezte, tudta , anélkül hogy látta volna.
Álldogált még egy darabig, azután szemét hunyorgatva , az orrát megdörzsölve, gitárját óvatosan a földre téve lehajolt, és megfogta a város szélét, és mint zsebkendőt felemelte, megrázogatta, és négyrét hajtva szépen a kabátja zsebébe tette.
A zsebkendőből kihullott ez az, emberek tárgyak , és mint mag az őszi vetésnél helyet kerestek maguknak a földön, hogy uj életre keljenek.
Az énekes megfordult, zsebében a várossal, kezében a gitárjával elindult tovább , talán Gyömrő, talán Cegléd felé.
Budapest 2oo3 december 13.
