Régi barlang rejtekében,
mély folyóvölgy oldalán
éldegélt egy aranyásó
és a lánya hajdanán.
Kórus:
Ó te drága, ó te drága
Klementina, jössz-e már?
Zöld mezőnek vadvirága
mind kinyílt, ma visszavár.
Lengeléptű, mint egy tündér,
ő olyan volt leginkább,
noha sokszor jó a bocskor,
mégis úgy járt, mezítláb.
Kórus:
Ó te drága, ó te drága...
Kiskacsákat vitt a partra
nyári napnak hajnalán,
tüske szúrta át a talpát,
vízbe szédült, jaj, talán.
Kórus:
Ó te drága, ó te drága...
Láttam őt, hogy elragadta,
mint egy tollpihét az ár.
Megsirattam, ámde úszni
én se tudtam, ó de kár!
Kórus:
Ó te drága, ó te drága...
Csak hevertem én leverten
éjszakákon át meg át,
míg egy szép nap észrevettem,
s megszerettem kishúgát.
Kórus:
Ó te drága, ó te drága
Klementina, jössz-e már?
Zöld mezőnek vadvirága
nyílik újra, s visszavár.
Percy Montrose: Oh My Darling Clementine (1884)
