Ha még hiszed, hogy lesz valami más,

jön még egy új, egy nagy feltámadás,

azt mondják rád: bolond...,

de mondd,

hit nélkül, mint üres kalász,

inogni jobbra-ballra, mennyit ér?

Ki jegyzi fel, hogy kinek jut babér,

s lágyabban ringat-e az anyaföld,

ha felsorolják, mennyit és mit értem?

A síron túl hiába minden érdem.



Csak a ma van.

Engem nem érdekel,

hogy lesz-e más,

nem könyv az élet,

hol a folytatás

fontos lehet.

Ez látlelet.



Ne sírom mellett mondj beszédet,

mondd inkább most a véleményed,

de meg ne bánts,

legyen, mint sírbeszéd:

kegyes csalás!

Tőled minden kemény szó fájna,

égetne, mint özvegyi máglya,

megsemmisülnék,

vagy, mint túlsebes víz szélében a tajték,

apró cseppekre hullva

zuhannék vissza messzi múltba.



Még három éves alig voltam,

mikor rólam már verset írt a nagyapám.

Azóta mennyit kaptam!

Egy kis füzet betelne szép szavakkal,

elégedett lehetnék tán magammal,

hisz ez remek...

-lenne,

ha benne

magamra ismerek.



Ha gondolsz rám,

s ha szólsz, legyen szép és igaz.

A kettő együtt túlzás?

Jól tudom, hogy az.

Én úgyis elhiszem

mind, ami hihetetlen,

mert földön járok, mégis

ott fenn, a fellegekben.



Hiszem, hogy van még…,

lesznek boldog évek.

Az öncsalással senkinek se vétek,

akár a tömjén füstje,

annyit ér,

de mégis kell,

hogy édesítse éltünk

valami több,

mint szorgos hangyalétünk,

valami cél: hová… miért… kinek.

Szavak… szavak… szavak!

Ugyan, ki érti meg...!

Cím: Éjféli polémia
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Kamarás Klára
Beküldve: September 26th 2007
Elolvasva: 1249 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]