Akár hihetném is,

hogy végtelen a világ,

sebes foszlányain

az idő dorbézolva kihág,

fekete lyukaim

üszkös lebegése

nem több, nem kevesebb,

mint a tegnapok hebegése,

és a szűkölő vágyak néma

koppanása a csendben,

minden lihegő reggel

üvöltve visszhangzik bennem,

siklunk egymás mellett

útjaink párhuzamában,

mintha félnénk keresztezni,

a holnapot a ringó mában

sűrűsödő szirupban érleljük,

befőtt létünk híg peremén

önmagunk csonkaságát szeljük,

tartósított rezdülésünk

büszkén kimért forgataga,

mint intő jel íródik fel,

ez a megszűrt végesség maga,

míg ajkunkkal szürcsöljük

tejutunk anyai cseppjét,

magába szippant, feldob,

majd kiöklendez ez a nemlét,

úgy suhanunk el egymás mellett,

mint kiket öntudatlan állatok

orgia garmadája csak úgy ellett,

nemkívánatos melléktermékként

örvénylünk - álmaink tava ringat,

pedig csak egy ezerszer megélt

másik nap unott hajnala virrad,

ügyeljük a távolság precízen

kimért mértani fonákját,

és kaján vigyorral mártjuk

egymásba a lélekcafatos csáklyát,

néha mélyebbre hasítunk,

ez így kötelezően rendben,

hisz mi vagyunk a párhuzamosok

ebben a beképzelt végtelenben...

Cím: Akár hihetném is
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Somogyi Ottó
Beküldve: October 18th 2007
Elolvasva: 1190 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]