tudod, azok a legszebb kincsek,
azok az apró, egyszerű álmok -
mint folyó görgette, gömbölyű kavicsok,
eltéve régi cipősdobozba, fiók mélyire,
ők őrzik a folyó minden álmát,
tűnt idők sodrását,
többet érnek, mint hiú csillagok,
kik fényüket csak lopják,
s ha megfogod - ócska kiégett salakok.
tudod, azok a legszebb kincsek,
azok az apró, egyszerű álmok -
hogy majd egyszer elmegyünk
a nagymamádhoz,
viszünk virágot, köszönünk -
ő megigazítja shultz-kötényén a felhőfodrot,
ránk mosolyog, és a nappal ölel,
törölve szemét szellő kezivel.
hogy majd egyszer elviszel a régi helyekre,
s horgászunk keszegre,
sétálunk a Tisza-parton,
kéz a kézben, míg ránkdől az alkony.
hogy valahol lesz egy kis ház, virágos kert,
otthon színű csendből nevelt...
tudod, nekem nem kellenek
hatalmas álmok, drágagyöngyök,
sem hamis csillagok,
csak tenyérbesimuló apró,
gömbölyű kavicsok.
tudod -
azok a legszebb kincsek...
