1932. szeptember 2. Megszületett a trónörökös!
Trónörökös? Ezt mondják az első fiúra, legyen a bölcső akár királyi házban, akár szegény ember kuckójában.
Alexander Fekete nem volt gazdag ember, de szegénynek sem érezte magát, hiszen volt munkája, gépész volt és villanyszerelő is egy belgrádi szállodában. Ő tartotta karban a villanykapcsolókat, a hűtőket, és ha hajnali kettőkor magállt a lift két emelet között, akkor is őt riasztották. Fontos és nélkülözhetetlen ember volt, különösen mióta az áramköröket úgy megbuherálta, hogy rajta kívül senki emberfia ki nem ismerte magát rajta. Védekezés volt ez, nem rosszindulat. Fülébe jutott, hogy mint külföldinek, akkor is felmondanának neki, ha a munkájának elvégzéséhez helyette három helybelit kellene felvenni.
Szabadságidején megpróbálták helyettesíteni, azzal a nyilvánvaló gondolattal, hogy majd ha beválik az új ember, meneszthetik Feketét, de a próbálkozás csak az első műszaki hibáig tartott. Kénytelenek voltak érte küldeni, mert a hibát nélküle nem tudták elhárítani. Bezzeg ő! Percek alatt rendbe hozta a berendezést. Nél-kü-löz-he-tet-len! Még jó, hogy otthon volt!
Hova is ment volna? Bármilyen fontos is volt a munkája a szálloda szervezetében, ez csak a munkanélküliség ellen jelentett védelmet, de nyaralásra, üdülésre nem tellett a fizetségből.
Mint az eddigiből láthatjuk, Alexander Fekete csalafintaságával viszonylag védett helyet biztosított a családalapításhoz és nyugodt lelkiismerettel fogadta első gyermekét.
---Fiú!--igaz, hogy csont és bőr, nyiszlett fiúcska volt, de mire a keresztelő napja elérkezett, már határozott életkedv látszott rajta. Ennek örömére a keresztszülők nagyokat kortyoltak a szíverősítőből mielőtt elindultak a templomba.
--Aztán csak vigyázzatok, nehogy úgy járjatok, mint Aracsék komájának egyik ismerőse! A Kornélia-Matilda nevet választották a kislánynak, de hiába mondták a papnak, az úgy be volt rúgva, hogy majdnem Mária-Teréziát csinált a lyánykából!
Nagy nevetés közben elindultak a keresztszülők a katolikus templomba, a szülők pedig gyorsan hozzáfogtak a további ünneplés előkészítéséhez.
--Te ! Megmondtad, hogy milyen nevet akarunk adni a gyereknek?
--Én? Hiszen rád bíztam...
--Volt róla szó...azt hiszem...
--Tibor! Tibike, ha szerbesen Zlatibort írnak be, az se baj, ha megnő, könnyebben kap munkát...
Reménykedtek, hogy csak a nagy izgalom miatt nem emlékeznek arra, ki mit mondott a reggeli pálinkázás közben.
Nem volt sok rendezkedni való, hiszen előző nap mindent elkészítettek. Nehezen telt az idő, de végül mégis csak megérkeztek a rokonok, komák a keresztelőről. Már a folyosóról behallatszott a nagy vihorászás, olyan vígan jöttek.
--Mit gondoltok, kit hozunk? --kedélyeskedett a keresztapa és szinte fülig ért a szája.
--Fiúcskát, az biztos! Na mondjátok gyorsan!
--Teodor! Tódor lett a gyerek!-- kacagott a keresztanya, s máris látszott, hogy egész úton ezen viccelődtek.
--Most majd mondhatjátok: Kuku Tódore! Kuku Tódore! -göcögött a szépasszony.
--Micsoda? Kuku Tódore? Hiszen az olyan... mintha odahaza, Szerencsétlen Flótást mondanánk!--robbant ki az apából.
Egy pillanat alatt megállt a nevetés, de még a levegő is a szobában. A koma csak hápogott:
--Hát...hát nem mondtatok semmit... csak álltunk ott, mint szamár a hegyen, mikor a pap kérdezte... Ő javasolta, mi meg örültünk, hogy meg van mentve a helyzet...
--Kuku Todore! Már az iskolában kicsúfolják! Egész életére szerencsétlen lesz ezzel a névvel. Menjetek vissza, írassátok át a nevét bármi másra, de Tódor nem lehet!
--Hogy mehetnénk? Be van az már írva a nagykönyvbe is! Meg a keresztvíz is rajta van a gyereken!
--Aki rátette, majd le is veszi, az egyszer biztos!—csapott az asztalra az apa, s látva, hogy senkinek nem fűlik a foga még egyszer a paphoz indulni, visszabugyolálta a csecsemőt a keresztelő takaróba és a nagy felháborodástól tüzelve, maga indult el vele.
A pap hajthatatlannak tűnt.
--Nem lehet azt, édes fiam. Nem játék a keresztség! Az anyakönyv pedig? Fontos,
hivatalos irat. Tilos átjavítani. Mit szólna a püspök úr holmi firkáláshoz?! Meg aztán a hatóságok! Szó se lehet róla! Gondoltátok volna meg idejében! Vidd csak haza a gyereket, majd megsegít az isten…
--Az isten? A plébános úr segítsen lemosni a gyerekről ezt a csúfságot!
A pap már elfordult, mint aki befejezte az ügyet, a breviáriumát szedte elő, rá se hederítve a kétségbeesett férfire.
--Na menjetek már! -vetette oda, csak úgy foghegyről.
A gyerek hangosan felsírt… Az apa nem mozdult a sekrestye ajtajából. Lehorgadt a feje…
--Ha nem, hát nem… De majd én megmutatom, hogy nem lesz Kuku Todore! Mindent meg lehet javítani! Mindent, ami elromlott! Ha itt nem, másutt !
A pap kicsit feléje fordult... Az apa, mintha csak magának mondaná, folytatta:
--Viszem szembe, a görögkeleti paphoz, majd az átkereszteli!
--Ugyan fiam…
--Vagy ha az se, megyek a rabbihoz, az okos ember —jól megnyomta az utóbbi szavakat, hogy értsen belőle a plébános — azt se bánom, ha körülmetélik, de nem hagyom, hogy Tódor legyen a neve…!
--Na… várj csak, várj csak, fiam… nem kell heveskedni…Nézzük csak, nézzük csak azt a matrimoniumot… Kihúzni, javítgatni nem lehet, de okosan…? Okosan én is meg tudom találni talán a módját, nem kell ahhoz rabbi… Na! Hát elég szépen, középre írtam a nevet a sorban. A Teodor elé, talán be lehet szorítani egy másik nevet.. Mit szeretnél első névnek?
--Zlatibor ! Az magyarul Tibor, meg aranyfenyő is, szép név…
--Szép név --hagyta rá a pap—csak hosszú… Feltűnik, ha nagyon összezsúfolom a betűket…
--Akkor vigyem a rabbihoz?—kérdezte a férfi, most már egy kis huncut csillogással a szemében.
Az öreg pap már szinte meg se hallotta, mit beszél, csak morfondírozott tovább:
--…ha utána is írnék egy nevet, harmadiknak, ugyanolyan szűk betűkkel, akkor bárki elhihetné, hogy azért néz így ki az írás, hogy kiférjen a három név a sorban…
Na mondj gyorsan még egy nevet!
--Antal!
--Jól van fiam. Sikerült. Egészen szép, a püspök úr se hiszem, hogy fennakadna rajta: Zlatibor Teodor Antal. De nem addig az ! A keresztség szentség. Nem játék, nehogy azt hidd! –már húzta is újra magára a fehér csipkés karinget.—Hozd a gyereket!
Együtt mentek most már békességben a keresztelő medencéhez, hogy pár csepp szenteltvíz segítségével az istent is bevonják a felelősségbe…
