Az utolsó káli betyár
Népi színmű két felvonásban
Írta: Somogyi Ottó
Játszódik az 1830-as években Magyarországon, Békállán.
Szereplők:
Magyar Mihály libapásztor
Müller Pál földesúr
Viola, a felesége
Kata, a leányuk
Bögyös Zsófi, a cselédlány
Meiszter Béla gróf úrfi
Gajdár Kálmán inspektor
Józsi, az inas
Leveles Lukács csendőr főhadnagy
Jani-1 csendőr
Jani-2 csendőr
Róza cigányasszony
Sobri Jóska betyár
Milfait Ferenc betyár
1. felvonás
Kijön a behúzott függöny elé (oldalra) Mihály, majd leül.
Mihály:
- Ennyi hát ez a keserű élet! Egész nap csak a libákat terelgetni, meg az uraság füttyszavára ugrani! Itt üldögélek ezen a kövön naphosszat. Nem mondom, úgy érzem, mintha szétvetne az erőm, de mihez kezdjek vele? A szegény az mindig szegény marad, hiába volt már Müller uramnál csikós is az apám, én nem vittem tovább a libapásztorságnál. Ennél még a gulyáslegényeknek is jobb dolguk van! Milyen élete van a parasztnak? Földet túrni, robotolni a semmiért? Hát élet ez? Pedig nagy igazság vagyon abban, hogy a földnek azé kell lennie, aki megműveli. Munka kell és kenyér. Rosszabb ez, mint a rabság! Én szabad életre vágyom!
Mihály begubódzik a szűrébe. Függöny szét!
A földesúr házának tornáca látszik félig jobb oldalt, a háttér bal oldali részén erdős-fás terület (festett díszlet), hátul a bejárati ajtó mellett asztal, székek, ott ül Müller Pál földesúr – aki éppen jóízűen szalonnát eszik kenyérrel, hagymával. Jobb oldalt a lócán az úr felesége; Viola asszony bágyadtan üldögél, legyezgeti magát.
A színpad elején oldalt három bokor (lehetnek akár nagyobb dísznövények díszletként), libák (kivágott, festett kartonfigurák), egy ló (pld.: hintaló), elöl a szűrébe burkolózva, arca is alig látszódva lábát lógatja egy vörös kövön Mihály, a libapásztor.
Müller földesúr:
- Violám hozna nekem egy pofa bort? Úgy megszomjaztam erre a jó kis szalonnára!
Viola asszony:
- Merre kódorog már megint jó dolgában az inas? Mikor én ilyen rosszul vagyok! Sosincs itt, amikor kellene. De hallja-e? Már megint eszik kend, pedig lassan kinövi a gatyáját, ha így folytatja. Rossz helyen domborodik az alsója.
Müller földesúr:
- Mi baja magának az én domborodásommal?
Viola asszony:
- Hagyja már, maga már csak arra használja a bögyörőjét, amire egy kis pulya, ha rájön a szükség. Igen régen láttam az ágyam közelibe settenkedni. Hanem hallja-e, mit beszélnek a népek? Azt sutyorogják a jobbágyok, hogy a Róza szerint van a birtokunkon valahol egy varázslatos erővel bíró csodakő, amire ha ráül az ember gyermeke, hát megsokszorozódik a vonzereje. Ott kéne kendnek is üldögélnie naphosszat, nem itten a tornácon nyűni a napot!
Müller földesúr:
- Hagyjon már békében asszony a sületlenségeivel! Ilyen buja egy fehérnépet! Mindjárt megmondom én magának, hol üldögéljen! Majdnem a halálán van, aztán meg a pendelyében van ilyenkor is az esze! Ért is maga az élet dolgaihoz! Mit akar még ennyi esztendő után? Hisz a legfinomabb toros káposzta is megbuggyan egyszer! Na de csend legyen, úgy hallom, már jön vissza az inspektor.
Viola asszony:
- Na, erről van szó! Erről beszélek! Hiszen, ha nemcsak az eszem lenne a pendelyem alatt! De a férfiember félrebeszél, ha a velejébe tapintanak. Jaj! De nem érzem jól magam! Hol van már az a csalfa cseléd is? Zsófi!
Berohan Zsófi, mögötte Józsi, az inas, majd jön mögöttük az inspektor is.
Zsófi cselédlány:
- Itt vagyok nagyságos asszonyom, hoztam egy kis vizes borogatást.
Józsi inas:
- Igenis nagyságos uram! Itt a finom nedű a pincéből. Jobb ez a beteg gyomorra, mint bármilyen gyógyszer. Nekem elhiheti nagyságos uram. Tessék parancsolni fogyasztani a nagyságos úrnak.
Józsi, az inas tölt a pohárba, majd a fal mellé áll pedáns vigyázzállásban. Viola asszony elszenderedik, néha felhorkant.
Gajdár inspektor:
- Szolgálatára nagyságos uram! Szóval, ahogy az imént is mondtam, nagyságos uram, a szőlőtelepítés jól halad, ha minden igaz, pár év múlva nagyságodnak lesz a legnemesebb itókája egész Békállán. Igaz, a lusta béreseket állandóan csepülni kell, mert olyan restek azok, ha ez ember nem állana mögöttük, egész nap csak feküdnének.
Müller földesúr:
- Hát feküdni az bizony jó, csak nem a parasztnak! A paraszt arra született, hogy dolgozzon! Hát erre ügyeljen kend!
Gajdár inspektor:
- Erről van szó nagyságos uram! Nekem, mint nagyságod intézőjének, legfontosabb teendőm, hogy a birtokon rendben legyen minden. Jól menjen a gazdaság, elkészüljön a pontos és precíz számadás. De mostanában ezek a zsellérek egyre többet povedálnak, keveslik az öt krajcár napszámot, nemhogy örülnének, hogy van fedél a fejük felett, meg van mit enniük.
Zsófi cselédlány:
- Már ha az üres hagymaleves étel, meg ünnepnapon a száraz kenyér…
Müller földesúr:
- Mit zagyválsz te itt Zsófi?
Zsófi cselédlány:
- Semmit nagyságos uram, én csak a legyeket űzöm innen a nagyságos asszony fejéről. Dög legyek! Ne legyek! Dög legyek! Ne legyek!
Józsi inas:
- Zsófi kérem, amennyiben ez kérdés akart lenni saját személyét illetően, számomra nem talány a válasz.
Müller földesúr:
- Elég legyen már e rossz beszédből! Az ember már nem tud früstükölni sem egészségesen, megsavanyítják szájában az étket!
Gajdár inspektor:
- Ne törődjön nagyságos uram e fehérnéppel. Látja, manapság már a cselédnek is hogy fel van vágva a szája!
Józsi inas:
- Pedig, mint egy buta liba; e ledérség jobban szereti azt betömködni evvel-avval!
Róza, a cigányasszony csoszog be.
Müller földesúr:
- Jó, hogy jöttél Róza! Estére el ne felejtsd megint megtaposni a derekamat. A múltkor is úgy kiállt belőle a fájás, mintha nem is lett volna.
Müller földesúr bizalmaskodva közelebb hajol Rózához.
Müller földesúr:
- Te Róza! Mondd csak, mit tudsz te arról az energiát adó, vagy milyen csodakőről? Igaz, hogy megtáltosítja a férfiembert?
Róza:
- Hát, ami azt illeti…
Ekkor beállít Leveles Lukács csendőr főhadnagy, mögötte két csendőre. Róza a cigányasszony elébük ugrik, megfogja a főhadnagy tenyerét.
Róza cigányasszony:
- Csendőr uram, jósolhatok-e magának valami szépet?
Leveles főhadnagy:
- Szépet? Hm, ha elég bögyös is, akkor igen!
Müller földesúr:
- Ej Róza, hagyd már békén a főhadnagy urat!
Leveles főhadnagy:
- Jó napot, jó étvágyat Müller uram.
Müller földesúr:
- Maguknak is Lukács főhadnagy uram. Mi szél hozta erre kendteket az én tanyám felé? Foglaljon helyet.
Gajdár inspektor:
- Nem zavarom az urakat, megyek a dolgomra. Alászolgája!
Gajdár Kálmán inspektor elmegy.
Müller földesúr:
- Megkínálhatom-e egy kis szalonnával?
Leül az inspektor helyére a csendőr főhadnagy, mögötte dülöngélő vigyázzállásban a két csendőr.
Leveles főhadnagy:
- Köszönöm Müller uram, őrjáratban vagyunk, aztán tudja, így szolgálatban nem eszünk… Esetleg egy pohár borocskával leöblíthetném kiszáradt torkomat.
Müller földesúr:
- Igyék főhadnagy úr, nehogy már azt mondja valaki, hogy az én portámon szomjazik! Józsi!
Józsi inas:
- Igenis nagyságos uram! Tessék parancsolni fogyasztani a főhadnagy úrnak.
Józsi tölt a csendőr főhadnagynak.
Müller földesúr:
- Ahogy a legényeit elnézem, azok már nem szomjasak.
Leveles főhadnagy:
- Ezek? Ezek a kutyák rosszabbak, mint a paraszt! Megvert engem az isten ezzel a két ebadtával! Eszük annyi, mint az ökörnek, csak a menyecskéket hajkurásszák, meg a bort vedelik, mint a vizet, bár kár beléjük. Nem csendőrök ezek, nem igazi pusztázók, még jó, hogy errefelé ritkább a betyár, mint répaföldön a dolgos paraszt. Muszáj velük jönnöm, ha rendet akarok látni. Ugye, már a neve is mindkettőnek Jani, csak úgy hívom őket, hogy Jani egy, meg Jani kettő.
Müller földesúr:
- Kurásznak, hát kurásznak, ha van hol hajkurászni, de az én házamban csak tisztességesen viselkedjenek!
Az egyik Zsófi hátsójához közelít, de a Józsi az inas rácsap a kezére, mire az fegyveréhez kap.
Józsi inas:
- Pardon csendőr úr, csak egy eltévedt legyet csaptam le.
Leveles főhadnagy:
- Halljátok legények? Mutassátok meg, milyen fából vagytok faragva! Jani egy-kettő, viiiiii-gyázz!
A csendőrök megpróbálnak engedelmeskedni a parancsnak. Nagyot dobbantanak, mire Viola, az uraság felesége felriad.
Viola asszony:
- Mit legyezel itt te bolond fehérnép, ahelyett, hogy a dolgodat végeznéd! Áááá, jó napot Lukács főhadnagy úr!
Zsófi abbahagyja a legyezgetést, a társaság körül szorgoskodik.
Leveles főhadnagy:
- Kezét csókolom nagyságos Viola asszony! Bocsásson meg, hogy ezek a tudatlan barmok megzavarták.
Viola asszony:
- Ugyan már, hagyja csak Lukács főhadnagy úr. Sajnos kicsit gyengélkedem mostanában.
Müller földesúr:
- Ilyenek a fehérnépek. Gyengébbek, mint az őszi falevél. Aztán meséljen főhadnagy uram, mi hírt hallani a nagyvilágban!
Leveles főhadnagy:
- Mi hírt hallani? A faluról nem beszélek, pletykálódnak eleget a fehérnépek. Békállán hál istennek, most nyugalom van. Hanem most jött egy körözvény, miszerint egy szélhámost keresnek Pest megyében. Házasságszédelgő, csaló, de képzelje el nagyságos uram, ez az egyén akkora praktikára tett szert a zsiványság tudományában, hogy még pár ravaszdi pesti ügyvédet is becsapott, pedig azok nagyon furmányos alakok.
Müller földesúr:
- Na még jó, hogy ilyen messze van ide az a főváros, elkerülnek minket az ilyen mis-más kópék!
Leveles főhadnagy:
- Még jó. Egészségére nagyságos uram!
Viola asszony:
- Épp elég nekünk ez a sok léhűtő paraszt, akik munka helyett csak zsörtölődni tudnak! Ezek is épp elég nagy szélhámosok! Ezekből lesznek a betyárok!
Leveles főhadnagy:
- Betyárok? Ne istenkáromoljon előttem nagyságos asszonyom! Még hogy betyárok? Békállán nem voltak és nem is lesznek betyárok. Legalábbis azt bizton kijelenthetem, hogy amíg én, Leveles Lukács vagyok itten a csendőr főhadnagy, addig ez a falu betyármentes lesz! Erre az én személyem itt nagy garancia kérem!
Müller földesúr:
- Na, azért csak jobb lesz vigyázni főhadnagy úr! Nincsenek olyan messze ide a bakonyi erdők! Azt mondják, ott sok haramia tanyázik!
Leveles főhadnagy:
- Arra a Sobri Jóskára, meg a kéményleső, útonálló szalmabetyárjaira gondol nagyságos uram? Nem mernek ide jönni azok a rablók! Na, de mi is eleget raboltuk a nagyságos úr drága idejét, meg hív is minket a szolgálat. Minden jót kívánok, áldás, békesség!
Müller földesúr:
- Úgy legyen, a viszontlátásra főhadnagy uram!
A csendőrök elmennek, kisvártatva beállít Meiszter Béla gróf úrfi.
Meiszter gróf úrfi:
- Tiszteletem a nagyságos úrnak, kezét csókolom a nagyságos asszonynak!
Viola asszony:
- Jó napot Béla úrfi. De jó magát látni ebben az unalomban.
Müller földesúr:
- Adjon isten gróf úrfi. Foglaljon helyet itt a tornácon, ha ez nem derogál magának. Már majdnem kezdtük hiányolni. Józsi, tölts bort!
Józsi inas:
- Igenis nagyságos uram! Tessék parancsolni fogyasztani a gróf úrfinak.
Meiszter gróf úrfi:
- Köszönöm, köszönöm, ilyen kedves szavaknak lehet-e ellentmondani?
Viola asszony:
- Bár csak pár hete ismerjük Béla kérem, de máris úgy megszoktuk szórakoztató társaságát, hogy szegényebb lenne a napunk maga nélkül.
Meiszter gróf úrfi:
- Óh, nagyságos asszonyom, ne hozzon zavarba!
Róza ekkor eléveti magát és elkapja a tenyerét.
Róza cigányasszony:
- Hadd jósoljam meg az úrfinak a jövőjét, mutassa csak a tenyerét nekem lelkem!
Béla úrfi ijedten kirántja a tenyerét, felugrik.
Müller földesúr:
- Ne féljen ettől a cigányasszonytól, nem harap, megmondja ez mindenkinek, milyen penitenciát írt ki neki a jó isten! Csak nem félnivalója van kegyelmednek?
Meiszter gróf úrfi:
- Hát ez az! Az én becsületem kérem kristálytiszta, éppen ezért tartózkodom mindenféle misztikától, ez csak megzavarja a tiszta, nemes úri lelket!
Viola asszony:
- Tudja, Rózát különös hatalommal áldotta meg a jóisten. Nekünk ő a védőszentünk, távol tartja a háztól a gonosz szellemeket.
Meiszter gróf úrfi még hátrébb húzódik a cigányasszonytól.
Meiszter gróf úrfi:
- Csak nehogy rám hozzon valami rontást! Azt nem értem, hogy került ebbe a tisztes házba egy ilyen fajta cigány javasasszony?
Müller földesúr:
- No, csak ne bántsa kegyelmed ezt a jósasszonyt, mert aztán, ha magára haragítja, az átkát nem veszi le senki kegyelmedről. De tudja meg, Róza már az apámnál is szolgált, olyan ő nekünk, mint a legrégebbi bútordarab a házban. No, de menjél Róza dolgodra, hadd nyugodjon meg ez a fiatalúr!
Róza cigányasszony:
- Jegyezd meg úrfi a szavam; nemsokára olyan aranyesőben lesz részed, mint még soha!
Elmegy.
Viola asszony:
- No, hát ettől nem kellett volna megijednie! Még hogy aranyeső? Ilyent még sohasem hallottam!
Meiszter gróf úrfi járkálva beszélget, úgy, hogy a tekintetével néha-néha a cseléddel, Zsófival flörtöl.
Müller földesúr:
- Aztán mit hallani Béla úrfi? Minket fenemód örömmel tölt el, hogy kegyelmed nemrég e környékre költözött, és azóta nap, mint nap megtisztel minket a társaságával.
Meiszter gróf úrfi:
- Számomra öröm nagyságos uram, hogy a vendégük lehetek. Tudják, még szoknom kell ezt a vidéki levegőt, és nagyságos uraméknál olyan bódultan érzem magam, mint egy illatozón bimbódzó rózsamezőn. Apropó; Kata kisasszony itthon van?
Müller földesúr:
- Itthon hát. Talán idehívjuk?
Meiszter gróf úrfi:
- Óh, nem. Sőt, ha megkérhetem nagyságos úr, lenne itt valami fontos dolog, amit négyszemközt szeretnék kegyelmeddel megbeszélni, mint férfi, a férfival. Már ha meg nem sértem vele a nagyságos asszonyt.
Müller földesúr:
- Hm. Mint férfi, a férfival? No, hát az fontos ügy lehet. Hallottátok? Menjetek mind egy szálig!
Viola asszony:
- Aztán csak vigyázzanak magukra az urak, nehogy azzal a borral túlbuzgóságba essenek!
Kimennek, Zsófi hátsójára még titokban rápaskol a gróf úrfi, aztán kettesben marad a földesúrral.
Müller földesúr:
- No halljuk, miben lehetek a bizalmas szolgálatára gróf úrfi?
Meiszter gróf úrfi:
- Mint már többször említettem a nagyságos úrnak, jó apámnak köszönhetően tetemes vagyont volt szerencsém nemrégiben örökölni. Elhoztam önnek a nemesi leveleinket, a családfánkat, a birtokainkról, jószágainkról szóló kimutatást. Nem is beszélve az ólombányánkról, ami kivételesen magas bevételt biztosít.
Müller földesúr:
- Nem intéző maga, hogy így beszámoljon nekem.
Meiszter gróf úrfi:
- Bocsásson meg, nem akarok kérkedni e hatalmas vagyonnal, de a mai világban jól tudom; a pénz beszél, a kutya meg ugat.
Müller földesúr:
- Ja, meg az asszony.
Meiszter gróf úrfi:
- Parancsol?
Müller földesúr:
- Semmi, semmi, folytassa, kérem.
Meiszter gróf úrfi:
- No, hát mindezt azért mondtam el, hogy felfedjem nagyságos uram előtt mai jövetelem szándékát, miszerint meg akarom kérni nagyságodtól a gyönyörűséges Katácska kisasszony kezét.
Müller földesúr:
- Miii? Ez leánykérés? Azt hittem már, hogy valamilyen jószágra akar kend itt alkudozni.
Meiszter gróf úrfi:
- Nem jószág az, kérem szépen, hanem egy szépséges rózsaszál. Azért hozakodtam elő e papírokkal, nehogy hozományvadásznak nézzen engem a nagyságos úr. Jót tenne a nagyságos uram gyarapodásának is, ha egyesülne birtokunk, hiszen tudja; föld a földdel házasodik. Egy grófi címer sem megvetendő a vagyon mellé.
Müller földesúr:
- Az már igaz. Aztán gróf úrfi, a lányomnak mi a hozzáállása e vállalathoz?
Meiszter gróf úrfi:
- Szerintem, kedvel engem, de úgy illő, hogy ne a nagyságos uram háta mögött ármánykodjak. Meg ugyebár, mifelénk a férfi mondja meg mit kell csinálni, a fehérnépek meg teszik a dolgukat. Amit kell, amit szánnak nekik.
Müller földesúr:
- Úgy?
Meiszter gróf úrfi:
- Úgy.
Müller földesúr:
- Akkor jól van, csapjon bele úriember módjára. Becsülettel mondom, már éppen hasonló gondolatom volt, már ami a házasítást illeti, hogy ez a lány eladósorban van, aztán a kérők meg az ablakban, ahelyett, hogy a küszöbömet koptatnák. Mára eleget beszéltünk Bélám. Én vagyok az idősebb, úgyhogy szervusz.
Meiszter gróf úrfi:
- Proszit. Szervusz kérlek. Ami a hozományt illeti…
Müller földesúr:
- Megmondtam, megmondtam. Mára kifárasztott a sok beszéd, az üzlet többi részéről majd beszélünk holnap. Nem fogod megbánni a hozományt, kérlek alássan, nem vagyok én szűk markú gazda. Lásd, kivel állsz szemben, már az eljegyzésre megkapod Csillagot, a legszebb lovamat, ami testvérek között is megér vagy jó ezer magyar forintot. Azzal majd hamarább ér hozzánk is kegyelmed, nem azon a gebén vánszorog, amit lónak nevez. Utoljára még kimegyek Csillaggal lovagolni, úgy tele lettem feszültséggel. Elvégre az ember gyermekének nem kérik meg mindennap a lányát! Hát még egy ilyen parti! No de, most már hadd örüljön az a lány is, meg az asszony is, hogy elkelt a lánya. Hééé! Kata, Viola, merre vagytok? Dugd ide a rózsás képed te lány!
Kata nagy vidáman berohan. Mögötte az anyja és Zsófi is. Mikor észreveszi Kata a gróf úrfit, lelohad a mosolya.
Kata:
- Nekem szólt, apám?
Müller földesúr:
- Neked hát! Tudd meg leányom, itt áll előtted a vőlegényed, leendő férjed; a gróf úrfi, ismered már te is. Odaígértelek neki. Már megbeszéltünk mindent, nemsokára kitűzzük a lagzi napját is.
Kata zokogva az apja vállára borul.
Kata:
- De én őt nem szeretem! Könyörgöm apám, ne adjon hozzá!
Müller földesúr:
- Amit mondtam, megmondtam; punktum! Nincsen apelláta! Férjhez mégy és kész! Grófkisasszony lesz belőled, örülhetsz, hogy ilyen jól férjhez adlak!
Viola asszony:
- Nem hiszek a fülemnek! A gróf úrfi megkérte a Kata kezét? Ez aztán a nagy hír! Te buta lány, ne sírj már, annak idején engem is így adott oda az apám, aztán látod milyen nagy itt a boldogság, meg a gazdagság.
Viola asszony magához vonja a lányt, vigasztalja, közben a gróf úrfi a cselédlányt gusztálja, kacsingat hozzá.
Meiszter gróf úrfi:
- Ne sírjon már Katácska, meglátja majd, milyen boldogok leszünk mi…
Kata:
- Én nem szeretem magát, nem akarok magához férjhez menni! Nekem másé a szívem!
Müller földesúr:
- Másé a szíved? Azannya! Miket meg nem kell tudni. Csak nem valamelyik paraszt mert szemet vetni rád a hátam mögött?
Kata:
- Maga nem látja édesapám, hogy ennek az úrfinak csak az aranytól csillan meg a szeme? Nem engem szeret ez, hanem a maga vagyonát!
Kata kirohan.
Viola asszony:
- Megyek, megvigasztalom ezt a bolond lányt. Nyugodjon meg gróf úrfi, megbékél ez, először mindig így van ezekkel a fiatal lányokkal, annyira izgalomba jönnek az esküvőtől.
Viola asszony a lánya után megy.
Müller földesúr:
- Na ja, kérem, a szeretet és a gyűlölet jó testvérek. Bár istenuccse, ennyire még nem láttam megrémülni ezt a lányt. Na megyek, szólok a Mihálynak, nyergelje fel nekem a Csillagot, nem lehet idegekkel bírni ezt a feszültséget. Gróf úr, legyen szerencsénk holnap, addigra tán megnyugszanak a kedélyek.
A földesúr is kimegy. Zsófi a cseléd, a gróf úrfira veti magát.
Zsófi cselédlány:
- Aztán úgy lesz-e, ahogy megígérte nekem, Béla úrfi?
Meiszter gróf úrfi:
- Most már ne kételkedj bennem te Zsófi! Látod, nekem lett ígérve a lány keze. Meglesz a lagzi, te odajössz hozzánk, aztán a Katát majd csak bízd rám. Manapság olyan sok a betegség, meg miegymás, hamar megözvegyülhet az ember gyermeke. Na, menjél dolgodra, még a végén gyanút fognak.
Zsófi cselédlány:
- Aztán tényleg úgy szeret engem a fiatalúr?
Meiszter gróf úrfi:
- Szeretlek hát. Azt nyomozd ki nekem a női furfangoddal, hogy vajon kibe lehet szerelmes ez a bugyuta Kata? Tudsz te minden női fortélyt, ne kíméld magad! No, menjél már te!
Kimegy a színről Meiszter Béla gróf úrfi és Zsófi is két irányban.
Megjelenik Mihály mellett Kata sírva, kezében egy boros flaska.
Mihály:
- Hát te mit rísz Kata? Csak nem megtudta az apád, hogy összeszerelmesedtünk?
Kata:
- Nem, azt nem, csak inni hoztam neked.
Mihály:
- Akkor meg mi van, mondjad már, ne úgy kelljen kihúzni belőled!
Kata:
- Hozzá akar adni ahhoz a kétszínű Meiszter Béla gróf úrfihoz, aki olyan sunyin tud az ember lányára nézni.
Mihály:
- Mii? El akarnak venni tőlem? Mi lesz a szerelmünkkel? Ami azt a gróf úrfit illeti, az igaz, már azt én is láttam, hogy a szeme sem áll jól annak a pudvának. Édes galambom, látod ilyen a sorsunk; gazdag embernek csak gazdag lehet a párja.
Közben felváltva meg-meghúzzák a butykost. Katának felszáradnak a könnyei, különös tekintettel, delejezetten néz Mihályra.
Kata:
- Én ezt nem hagyom! Nem szeretem őt Mihály, csak téged szeretlek! Jaj, egészen kivert a forróság itt a közeledben! Szinte éget a mellem itt belül! Érzed, Mihály? Nem tudom, mi történik velem, úgy megzavarodok mindig melletted! Mi lehet ez?
Mihály:
- Hát ezt hívják szerelemnek! Hó-hó, ne olyan hevesen Kata! Drága galambocskám, persze hogy érzem, mennyire ver a kis szíved, de valami más is gömbölyödik itten, aminek nehezen lehet ellent állni. Pedig én becsületes ember vagyok, tisztességgel akarok veled bánni, akármi is lesz velünk!
Kata:
- Nem érdekel engem már semmi! Szeress Mihály, szeress!
Mihály hiába tiltakozik, Kata az egyik bokor mögé húzza. Halk hangok hallatszanak, mikor megjelenik Zsófi, a cselédlány, nála is van egy üveg bor.
Zsófi cselédlány:
- Hahó, Mihály, Magyar Mihály, hát merre vagy?
Kissé csapzottan kiugrik Mihály a bokor mögül.
Mihály:
- Itten vagyok, he! Mi ez a kitűntető figyelmesség velem szemben Zsófi? Eddig azt hittem, nem is tudsz róla, hogy én is itt vagyok e birtokon!
Zsófi cselédlány:
- Gondoltam megszomjaztál, hoztam neked egy kis borocskát! Te mit csináltál ott a bokorban? Talán valakit rejtegetsz, Mihály?
Közelebb húzódik Mihályhoz, hozzádörgölődzik.
Mihály:
- Miket nem mondasz, ugyan kit rejtegetnék ott? Csak egy liba van a bokorban, igaz olyan szép, hogy hattyúnak is elmenne.
Zsófi cselédlány:
- Egy liba?
Mihály:
- Egy liba! Ugyeeee?
A bokor mögül heves gágogás hallatszik.
Mihály:
- Na ugye, megmondtam.
Zsófi cselédlány:
- Megnézhetem azt a libádat, Mihály?
Zsófi be akar nézni a bokor mögé, de Mihály útját állja.
Mihály:
- Azt ugyan nem, láthatsz itt is eleget, ha már ennyire érdekelnek a libák.
Zsófi cselédlány:
- Na jó, igyál már Mihály, megmelegszik a kezemben ez a kis borocska. Milyen meleg van itt melletted. Nem is tudtam, hogy ilyen vonzerőd van neked, te legény.
Mihály kelletlen iszik, míg Zsófi valósággal letámadja Mihályt. Tiltakozása ellenére a másik bokor mögé húzza, elfojtott kiáltások hallatszanak, miközben Kata halkan szitkozódik a másik bokor mögül.
Ekkor megjelenik a színen Meiszter Béla gróf úrfi. Mihály kibotladozik a bokorból kitűrt ingben, kócosan.
Meiszter gróf úrfi:
- Hinnye te legény! Hát veled meg mi történt?
Mihály:
- Semmi, csak egy liba. Amint látja az úrfi, libapásztor volnék.
Meiszter gróf úrfi:
- Egy liba?
Mihály:
- Egy liba.
Meiszter gróf úrfi:
- Tán tömöd?
Mihály:
- Mit?
Meiszter gróf úrfi:
- Mit? Hát a libát, mi mást, a libát!
Mihály:
- Azt ő csak szeretné, ha tömném!
Meiszter gróf úrfi:
- Különös egy ember vagy te! Még hogy liba! Megnézem én ezt magamnak!
Mihály útját állja.
Mihály:
- Nézni azt nem lehet. Nem elég, ha hallja, úrfi?
Meiszter gróf úrfi:
- Nem hallok én semmit!
Mihály:
- Pedig szokott gágogni is, mert ugye a liba az gágog, kérem! Ugye?
Zsófi nekiáll a bokor mögül gágogni.
Mihály:
- Na ugye, megmondtam. Mi járatban erre gróf úrfi?
Meiszter gróf úrfi:
- Pimasz egy parasztlegény vagy te, hé! Nem tanítottak meg viselkedni az urakkal szemben? Na de hagyjuk, egy parasztnak hiába magyaráz egy gróf.
Mihály:
- Nem vagyok én pimaszabb, mint a ló, ha hamis zabbal etetik.
Meiszter gróf úrfi:
- Áá, a ló! Jó, hogy mondod, hisz ezért jöttem. De szép ez a ló! Ennek mostantól különösen nagy gondját viseld, mert nemsokára az enyém lesz. Ez is.
Mihály:
- Mi még?
Meiszter gróf úrfi:
- Bár semmi közöd hozzá, de elárulom, hogy most adta nekem a lánya kezét a nagyságos Müller úr, a gazdád. E ló a hozomány foglalója. Mi is a neve?
Mihály:
- Mihály.
Meiszter gróf úrfi:
- Fura név egy lónak, inkább parasztnak való az.
Mihály:
- A lónak Csillag a neve. Ötéves angol telivér mén, a gazda Bécsből hozatta.
Meiszter gróf úrfi:
- Gondolhattam volna. Szép barna!
Mihály:
- Pej színű ez!
Meiszter gróf úrfi:
- Mit vitázom én itt egy szemtelen parasztlegénnyel! Vigyázz, még a végén úgy elkanászkodsz, hogy betyár lesz belőled! Ah, az ott Müller úr, aki éppen erre tart. Elbújok ide a bokorba, de el ne áruld neki, hogy itt vagyok, nem akarom én, hogy félreértse a helyzetet, még azt hinné, hogy hozományvadász vagyok, pedig engem csak a puszta úri kíváncsiság vezérel.
Meiszter gróf úrfi elrejtőzne az első bokorban, de hangos gágogás közepette kilökik. Ugyanígy jár a másodiknál is, így gyorsan bebújik a harmadikba, éppen, mikor megjelenik Müller földesúr, aki leül a kőre.
Müller földesúr:
- Na Mihály, nagy öröm ért ma! Elkelt végre a lányom, Kata! Ekkora szerencsét, hogy grófkisasszony lesz belőle. Igaz, furcsa egy jellem az a gróf-fi, nehéz a szemébe nézni, de olyan fizimiskája van, mintha a dolmánya is pénzzel lenne kitömve! Jól jön éppen a grófi vagyonnal az egyesülés. Föld a földdel házasodik. Tudom Mihály, valamikor apádnak – isten nyugosztalja - megígértem, hogy Kata a tiéd lesz, ha szeretitek egymást, de az egyezségben az is benne volt, hogy szert teszel saját birtokra. Nézd meg, te csak egy libapásztor vagy most is! Akkor még különben is pulya gyerek voltál. Te Mihály, ugye nem vetettél szemet a lányomra? Meg ne lássalak a közelében!
Mihály:
- Én-e?
Müller földesúr:
- Te hát! Mit gondolsz, kinek beszélek én?! Ej, de jól melegednek a tojásaim ezen a kövön. Csak nem erről beszélt az asszony? Na, megyek is, mielőtt kikelnek, megkeresem az asszonyt, akármilyen beteg is, törlesztek a restanciából! Az erőt adó csodakő! Húsz éve nem éreztem ilyen fickósnak magam, he! De még a szükség is hogy rám jött hirtelen, feszít az a sok borocska!
Felpattan Müller uraság, és odamegy az első bokorhoz, hogy könnyítsen magán. Zsófi felsikolt, az uraság ijedten hátraugrik.
Müller földesúr:
- Mi volt ez, he?!
Mihály:
- Ááá, semmi, csak egy buta liba.
Zsófi cselédlány:
- Gá-gá-gá-gá!
Müller földesúr:
- Azannya! Na, majd itt szerencsét próbálok!
A másik bokorból is felsikolt Kata. Az uraság megint hátraugrik.
Müller földesúr:
- Hát ez meg mi a csoda megint?
Mihály:
- Áááá, semmi, csak egy másik liba.
Kata:
- Gá-gá-gá-gá!
Müller földesúr:
- A fene ezeket a haszontalan libákat Mihály, hát nem tudod befogni a szájukat? A frászt hozzák rám! Na, de innét aztán nem riaszt ki az úristen gyermeke sem!
Ezzel a harmadik bokorhoz lép, ahonnét Meiszter gróf úrfi rémült sikolya hallatszik.
Müller földesúr:
- No hát, mi a szakramentumos hétszentséges nyavalya tört ki itten? Nehogy azt mondd Mihály, hogy ez is egy liba, mert kitekerem mindkettőtök nyakát!
Mihály:
- Nem liba az, csak egy nyúl!
Müller földesúr:
- Nyúl, vagy nem nyúl, kiugrasztom én e haszontalan állatot a bokorból, tovább nem várhat e szükség!
Azzal elvégzi kisdolgát a bokorba, majd megpaskolja Csillagot.
Müller földesúr:
- Na Mihály, ezzel is megvolnánk. Én most bemegyek a házba, van egy kis dolgom az asszonnyal, de hamar végzek, addig nyergeld fel a Csillagot, kimegyek lovagolni.
Müller uraság elmegy, Meiszter Béla úrfi feldúlva és elázva, tajtékzó dühétől telítve ugrik ki a bokorból.
Meiszter gróf úrfi:
- Ezt még megkeserülöd te Mihály! Ezt a szégyent! Te vagy az oka mindennek, meg az a gonosz, vajákos cigányasszony, aki azt jósolta, hogy aranyesőt kapok rövidesen! Miért nem szóltál az uraságnak?
Mihály:
- Szóltam én, de különben is, kend mondta, hogy titkos utakon jár errefelé, hát nem akartam ellenébe tenni a kívánalmának. Hát most tényleg látszik az úrfin a gazdagság, hisz bőséges aranyesőt kapott!
Meiszter gróf úrfi:
- Ezt megbosszulom rajtad, te! Még hogy aranyeső? Elviszem a legszebb libádat, hadd lássam csak!
Ezzel kirántja a bokor mögül Katát.
Meiszter gróf úrfi:
- Maga? Maga mit keres itt?
Kata:
- Pfúújj, büdös gróf!
Kata elrohan.
Meiszter gróf úrfi:
- Akkor nézzük, mi van a másik bokorban? De jobb ötletem van te parasztlegény! Elviszem a lovat, mindenki azt hiszi majd, hogy te kötötted el, te betyárfajzat! Tudod, mi jár a lólopásért? Lógni fogsz!
Azzal elviszi a lovat magával. Zsófi kifigyel mindent, aztán hirtelen visszaérkezik a gazda.
Müller földesúr:
- Na, ezzel megvolnánk! Mihály, hol van az a ló? Tán elvarázsoltad?
Mihály:
- Az úgy volt, hogy…
Müller földesúr:
- Csak nem akarod azt mondani, hogy szőrén-szálán eltűnt a Csillag?
Mihály:
- Nem én voltam…
Müller földesúr:
- Te gazember, csak nem elkötötted azt a lovat?
Mihály:
- Én nem…
Müller földesúr:
- Te aljas csirkefogó, hát lótolvajt melegítettem én a keblemen eddig? Hová dugtad mi? Csak nem azzal akartad megszöktetni a Katát, hogy megtudtad a lagzit?
Mihály:
- Én nem loptam! Jó magyar ember vagyok, akinek a becsület a legfontosabb erénye.
Müller földesúr:
- Nem, az anyád megboldogult úristenit, azt! Nem loptad, csak elkötötted, mint egy kapcabetyár, mi? Becsület? Tudod is te, az mi fán terem! Csendőrt! Csendőrt! Tudod, te, hogy felkötik a lótolvajokat? Akkor vajon ki tette, ha nem te, talán a jóisten kötötte el a lovamat, te haramia?
Mihály:
- A Zsófi megmondhatja, hogy semmi közöm a lovának az eltűnéséhez! Rossz helyen keresi kend a tolvajt!
Mihály kihúzza a bokor mögül Zsófit, aki az uraság mögé ugrik.
Zsófi cselédlány:
- Igen én láttam, ő a tolvaj! Láttam, ahogy elkötötte a lovat. Még mondta is, hogy bosszúból teszi.
Mihály:
- Te csalfa leány, hát mi folyik itt? Mindenki összeesküdött ellenem? Majd az isten igazságot tesz.
Ekkor megjelenik a három csendőr, maguk után vezetik a lovat.
Leveles főhadnagy:
- Mi ez a hangoskodás kérem? Szinte egész Békálla visszhangzik a hangjuktól. Jól hallom, hogy valaki csendőrt kiáltott?
Müller földesúr:
- A lovam, a Csillag! Hát előkerült?
Leveles főhadnagy:
- Oda volt ez bekötve a Mihály kuszlikjához.
Müller földesúr:
- Nem kell több bizonyíték. Fogják le a csendőr urak ezt a gazember Mihályt! Peckeljék be a száját, a hangját sem akarom többé hallani! Ez a lótolvaj elkötötte Csillagot! Ezt bizonyítja, hogy hol találtak rá kendek a lovamra, és Zsófi, a cseléd is látta az egészet.
A csendőrök lefogják, megkötözik Mihályt. Zsófi elfut. Szélről leskelődik Meiszter Béla gróf úrfival.
Leveles főhadnagy:
- Na, ez már komoly dolog kérem! Még hogy Békállán lovat lopni! Ezért bizony a legszigorúbb büntetést fogja kimérni a Bárány főszolgabíró úr! Vigyétek legények! Fújj, mi ez a förtelmes bűz?
Hátrébb húzódik a gróf-fi, elviszik Mihályt, mindenki elmegy, előbújik Meiszter gróf úrfi és Zsófi, a cseléd. Zsófi a szag miatt húzódzkodik a gróf úrfi közelségétől.
Meiszter gróf úrfi:
- Na, ezt jól csináltad Zsófi!
Zsófi cselédlány:
- Aztán ne feledje szavát a gróf úrfi sem! Hamisan tanúskodni nagyobb bűntény, mint maga a lopás! Ha egyszer kitudódna az igazság, ránk szakajtaná minden baját az isten!
Meiszter gróf úrfi:
- Nyugodj meg Zsófi. Isten velünk van. A paraszt meg bűnhődjön csak, hisz az a megírt sorsa.
A gróf úrfi és Zsófi kimegy.
Függöny be, a két csendőr megkötözve hozza Mihályt, majd lelökik a padlóra, mintha a börtönben lenne. Nemsokára megjelenik Kata.
Kata:
- Jaj, én drága szerelmem, Mihályom, hát mit tettek veled? Én tudom, hogy te nem loptál el semmit az apámtól!
Mihály beszélne, de be van kötve a szája, ezért csak hümmög.
Kata:
- Azt kérded, hogy jöttem be? Hoztam egy kis bolondított bort ennek a két kótyagos csendőrnek, amitől úgy alszanak, mint ködmön a búbos kemencén! Hát miért nem szólsz egy szót sem Mihály? Nem bírok ezzel a kötéllel!
Mihály kétségbeesve hümmög, Kata nem bírja megszabadítani kötelétől Mihályt, mikor megjelenik Róza, a cigányasszony.
Kata:
- Jaj, de jó, hogy jöttél Róza! Talán maga a jóisten küldött. Nem is értem, hogy találtad ki a gondolatomat.
Róza cigányasszony:
- No lelkem, kisasszony, majdnem a jóisten küldött, de az még inkább, hogy megláttam, amikor kivettél a szekrényemből egy kis álomporocskát! Gondoltam én, hogy nem a gróf úrfit akarod elkábítani! Pedig arra is ráférne az örök szenderlét, olyan gonosz a tekintete. Na menj arrébb te lány, nem értesz te ehhez.
Mihályról egy pillanat alatt leoldja a kötelet, végre Mihály kiveheti a szájából a pecket is.
Mihály:
- Köszönöm Róza! Én tudom, hogy te mennyire jóságos asszony vagy!
Róza cigányasszony:
- Ne nekem hálálkodjon a fiatalúr, e bátor leánynak köszönje szabadulását.
Mihály:
- Egyetlen Katám, tudtam, hogy te hiszel nekem!
Kata:
- Mi lesz most Mihály? Neked el kell menekülnöd a törvény elől, ha nem tudod bizonyítani az ártatlanságodat!
Mihály:
- Gyere velem Kata! Elmegyünk messze együtt, ahol nem ismernek, ahol te nem vagy gazdag, és én nem vagyok szegény! Új életet kezdünk együtt, csak te, meg én!
Kata:
- Nem Mihály, nem mehetek veled, beteg szüleimet nem hagyhatom itt. No, meg lelkünk igazsága elől sem menekülhetünk életünk végéig, bárhová megyünk is.
Mihály:
- Már ez is igaz, amíg nincsen tisztára mosva a becsületem, nem hagy nyugodni engem sem e dolog. Én sem mehetek el.
Róza cigányasszony:
- Mihály, neked most el kell menned, ha nem akarsz akasztófára kerülni. Az igazság majd úgyis kiderül, ne féljetek, a jó isten gondoskodik az ő igazáról. Menj csak Mihály, vigyázz magadra, Katát majd óvom én!
Mihály:
- Hát jó, elmegyek, de becsületemre fogadom, nemsokára viszontlátnak még engem a népek Békállán! Katám, egyetlenem, visszajövök éretd, ha addig élek is!
Kata:
- Szeretlek Mihály! Várni foglak, bármeddig is kell!
Összeölelkeznek, Mihály elrohan, Kata és a Róza cigányasszony elmegy a másik irányba.
(I. felvonás VÉGE)
