Elmében kacagó
Ideafoszlányként
Megjelenek megtört
Lelkedben, és csak
Hamis tükörképet
Adok elmédről,
Melyben árnyak,
Fények, képek
Léteznek, és
Gúnyos, lopott
Mondókákat
Dúdolnak, mint
Egy elda faluban,
Hol vénnek lenni
Bűn, és bűnhődés,
Ifjú szívként aranyló
Pajzs, melyen
Áthatolhat a nikotin,
A füst, a homály.
Rőtté válik a világ,
S nem tudod, hogy
Létezel, s gondolkodsz
Egyáltalán, mert
Mint a fagyott
Kutya a jégmezők
Tükrében, elhalványul
Csaholása, s csak
A vonyítása verődik vissza
A múlt homályából.
S majd újra hallod,
Látod, érzed, hogy
Elmédben megint csak
Én létezek, s borús
Árnyak, fények, képek
Elhagyják torzódat,
Mely feszíti szívedet.
2008. március 8.
