Tulajdon
Él egy törzs Afrikában, elszigetelten attól, amiről úgy véljük, civilizáció. Roppant szegények, így a magántulajdonnak különös jelentősége van náluk.
Ha a törzs egyik tagja talál, egy még használható, magára hagyott, törött lándzsahegyet a sivatag szélén, ott, ahol elfogynak a fák, akkor gondosan eltemeti egy helyre, amit csak ő ismer, majd visszatér a faluba, és olyan arcot vág, mint akinek- a többiekhez hasonlóan - semmije nincs.
Ez a magatartás rendkívül fontos, mert a törzsön belül az életben maradás eszköze.
A többiek érzékelik, hogy valójában van saját tulajdona, ami csak az övé, amihez a többiek nem férhetnek hozzá, ezért tisztelik.
Van olyan közöttük, aki csak úgy tesz, mintha lenne valamije, de valójában nincs.
Egy ideig sikeres lehet ez a mímelés, de a többiek tudják, hogy csak hazudja a szomorúságot a felett, hogy semmije nincs. Hogy mi módon tudják meg arra még nincs válasz.
A közös dolgok nem számítanak, és az a kunyhó sem, amiben él. Az edények közösek, mindig az használja, akinek éppen szüksége van rá. A fegyverek, amelyekkel zsákmányt ejtenek ugyancsak mindannyiuké, csakúgy, mint maga a zsákmány.
Azt a tagját a törzsnek, aki csak mutatja, hogy van valamije, a többiek megölik, mert eltitkolt, de valóságos tulajdon nélkül nem lehet itt élni. A holttest is közös.
A mímelésben jártasabbak hosszú életűek lehetnek, néha még a törzs vezetőivé is válnak, de bármely olyan személynek, akinek bármije is van, jogában áll őket megölni, ha biztos abban, hogy nekik semmijük sincs.
Olykor a feltételezés is elég.
Ki tudná, meg ha tévedtek?
Él egy törzs Afrikában, elszigetelten attól, amiről úgy véljük, civilizáció. Roppant gazdagok , így a magántulajdon hiányának különös jelentősége van náluk.
A törzs tagjai tagja azon tárgyaikat, amelyek még használhatók, és magántulajdonnak minősülnek, például egy törött lándzsahegy, a sivatag szélén, ott, ahol elfogynak a fák, gondosan eltemetik egy helyre, amit csak ők ismernek, majd visszatérnek a faluba, és olyan arcot vágnak, mint akinek- a többiekhez hasonlóan – meg van mindenük.
Ez a magatartás rendkívül fontos, mert a törzsön belül az életben maradás eszköze.
A többiek érzékelik, hogy tényleg nincs saját tulajdona, ami csak az övé, ezért tisztelik.
Van olyan közöttük, aki csak úgy tesz, mintha nem lenne semmije, de valójában van.
Egy ideig sikeres lehet ez a mímelés, de a többiek tudják, hogy csak hazudja a szomorúságot a felett, hogy van valamije. Hogy mi módon tudják meg arra még nincs válasz.
A közös dolgok nem számítanak, és az a kunyhó sem, amiben él. Az edények közösek, mindig az használja, akinek éppen szüksége van rá. A fegyverek, amelyekkel zsákmányt ejtenek ugyancsak mindannyiuké, csakúgy, mint maga a zsákmány.
Azt a tagját a törzsnek, aki csak mutatja, hogy nincs semmije, a többiek megölik, mert eltitkolt, de valóságos tulajdonnal itt élni nem lehet. A holttest közös.
A mímelésben jártasabbak hosszú életűek lehetnek, néha még a törzs vezetőivé is válnak, de bármely olyan személynek, akinek semmije nincs, jogában áll őket megölni, ha biztos abban, hogy nekik van valamijük.
Olykor a feltételezés is elég.
Ki tudná, meg ha tévedtek?
A két törzs bár egymás szomszédságában lakik, mégis ritka az, hogy házasodjanak. Rövid lenne az életük.
