Margarétalevelek
Hatalmas lapát kezei vannak. Amikor megszólal déli raccsolással beszél, s azonnal meg lehet mondani róla, hogy ha nem is fekete, akkor az NBA (National Basketball Association) játékosa. Ezeket mind egy skatulyából húzták ki, igazán egy húron pendülnek. Meg kell adni, soha senkire nem lehet annyira rámondani, hogy igazi atléta, mint ezekre a gyerekekre.
Csupán fizikai következtetés, hogy meg kell legyenek száz kilósok, mert akkora csontrendszert csak megmozdítani is izom kell, nemhogy látni őket amint gravitációs és egyéb fizikai törvényeket meghazudtolva, a padlótól három méter magasan, a padlóval párhúzamosan szelik a levegőt. S az még semmi. Adjanak egy dobogót s én is megpróbálom, gondoltam magamban eleinte, de mindez csak hagyján, ha az lenne a játék célja. De a játék célja az, hogy egy labdát kell a kosárba beledobni, s lehetőleg többször mint az ellenfél csapat. Hát igen hölgyeim és uraim, ha a levegőben kell röpdösni azt én is meg tudnám tanulni, de az első alkalommal amikor egy labdát kéne röpdösés közben valahova bedugni, az a halvány meglátásom, hogy elöbb ugranék keresztül én mint a labda.
Vince Carter nem nagy ember, legalábbis a többihez képest. Persze hogy én kezetfogjak vele is valamire fel kéne másznom de ez már őket nem érdekli. Megkérdezte, hogy tetszett-e a meccs. Mondtam neki, hogyha ma leszögezték volna a döntőkbe jutást sokkal jobban tetszett volna. Nagyot nevetett s megkérdezte, hogy mit irjon alá. Mondtam neki, hogy személyes titkárja szivesen lennék, s abbéli szerződést egyenesen örömmel látnék írásban, de mint egy kezes bárány megfordultam s a trikómra mutattam. Aláírta s megígérte, hogy jövőben biztos bejutnak. Tudom, hogy még van néhány meccsük, mégsem tudom elképzelni, hogy bejutnának az idén. Ha úgy lenne, hogy csak győzniük kéne, hogy bejussanak akkor igen, de néhány csapatnak veszíteni is kell, azt meg . . . ismerem a szurkolói sorsomat. Az Ajax Amsterdam óta csapat amelyiknek szurkoltam még nem nyert semmilyen bajnokságot. Miért pont ők kezdenék? A Toronto Raptorok . . .
Hogy lásd, mennyire balszerencsés szurkoló lettem: 1992-ben a torontoi BlueJays megnyerte a világbajnokságot base-ball-ban. 1993-ban megismételték a nyereséget. Ennek hatására megtanultam s kezdtem nézni a base-ballt. Azóta nem tudnak nyerni egy valamirevaló veszekedést sem, nemhogy meccset . . .
Gyerekkorom óta követek egy sportot amit egyik legszebb csapatsportnak találok. Jégkorong.
S amikor huszonvalahány éve idekerültem Kinodába, normális volt, hogy a Torontó Maple Leafs (Juharfa Levelek) lett a csapatom. Annyi különbséggel, hogy ők nem nyertek Stanley Kupát 1967 óta. Rick barátom akinek a csapata a Montreal Canadiens, s mint olyan meccsnapokon vérmes ellenségem, azon derült a legtöbbet a 80-as években, hogy tényleg torontói szurkoló vagyok, ha be is merem vallani. Azóta a kilencvenes évek elejétől a csapat négyszer került be az elődöntőkbe.
S most van, hogy amióta nekik szurkolok a legjobb csapatjuk a jégen akárki ellen kiállhatna.
S én igazán azt fontolgatom, hogy le kéne mondjak a szurkolásról az idén . . . Szurkoljak . . .Ne szurkoljak . . .szurkoljak . . .ne . . .igen . . .nem . . .
