Antonia Alessandra Atlantas:



Tyr, a múlt harcosa.



1. fejezet.

Tyr

Mikor beköszöntött a Ragnarök, vagyis a világ vége, minden és mindenki elpusztult. Azaz, volt egy kivétel. Ő volt Tyr, a háború istene. Ott állt a csatatér közepén, hosszú, szőkésbarna haját jeges szél borzolta, míg szigorú nézésű, barna szemivel a holtakat kémlelte. Baljában véres kardjának aranymarkolatát szorongatta. Jobb keze hiányzott.

Szemben vele egy hegy magasodott, tetején egy várral, melynek büszke tornyai mutatták, hogy nagy hatalmak laktak benne. A hadisten felnézett erre a várra, majd fáradt léptekkel elindult felé. Tíz lépést tehetett meg, mikor valaki belemarkolt nadrágja szárába. A férfi lenézett, és egy aranyszőke hajú, égszínkék szemű asszonyt látott. A nő arcán csúnya sebek éktelenkedtek. Tyr fél térdre ereszkedett, és karjába vette az asszonyt.

-Tyr! Az aranyalmák! Mensd meg őket a pusztulástól!- könyörgött a nő.

Még mondani akart valamit, de a szeme fennakadt, és sóhajtott még egy utolsót. Keze, mely eddig a férfi ingét szorongatta, most ernyedten hullott mellé. A férfi óvatosan letette a karjában tartott holttestet, majd a vár felé nézett, majd bólintott, jelezve határozott.

- Nem lesz az almáknak semmi baja! Ígérem! Álmodj békében Frigg!

Óvatosan letette a holttestet, majd ismét a várra nézett, és elindult. A kapuban átlépett két holttestet. Az egyik Heimdall, Azgard őrzőjének, a másik Loki tűzistennek volt a holtteste Jól látta, ahogy a paloták sorra kapnak lángra, mert a tűzóriások felgyújtották őket. Belépett a kertbe, és az aranyalmafához ment. Azon tíz alma csillogott. A férfi leszedte az elsőt, és két harapással elintézte. A többi alma is hasonló sorsra jutott. Az almák akkorák voltak, mint egy nagyobb dió. Gyorsan végzett velük.

Hirtelen eltűnt a talaj a lába alól, smaragdzöld fény ölelte körül. Nem zuhant le, hanem lebegett. A férfi először úgy érezte, megfagy, majd hogy megsül, testét fájdalmas görcsök rohamozták meg. Ekkor úgy érezte, szétszakad a teste. Jobb keze, mely eddig hiányzott, most kinőtt. Végül a fény eltűnt, és a csatatér felől három fénycsík indult el, egyenesen felé. Becsapódtak a testébe, valósággal felnyársalva a férfit. Ám ez koránt sem volt így. A fények közül egy a mellkasába, egy a homlokába, a harmadik két ágra szakadva a tenyerébe szívódott. Erőt, hatalmat, és bölcsességet, halhatatlanságot kapott ez által, s a fények nyomán megjelentek a négy tulajdonságot szimbolizáló rúnák. Homlokán Odin rúnája, az Ansuz(jele: ), mely a tisztánlátást, a szíve fölött a Kenaz(jele: ), mely a bölcsességet, jobb tenyerében a Hagalaz ( jele: ), mely az üdvözülést, bal tenyerében, pedig a Wunjo(jele: ) , mely a dicsőséget, hátán pedig a saját rúnája a Teiwaz(jele: ), mely a kötelességet, az erőt, a fegyelmet, a felelősséget, és az önfeláldozást szimbolizálta. Majd visszakapta a lába alá. Azgard lángolt, és a tűz gyorsan terjedt Tyr felé, mivel a szél felé sodorta a lángokat. El kell tűnnie, mielőtt megég, vagy ami még rosszabb a tűzóriások kapják el, és akkor biztosan meghal. Rohanni kezdett, látta, ahogy a lángok már félig elborították az egyetlen épp kaput, melyen át ő is bejutott. Ki kell jutnia azon az átkozott kapun, anélkül, hogy megégne. A szél belekapott ismét a hajába, és látta, ahogy a lángok elborítják a kaput, és kezdenek a falakra is átterjedni. A fal túl magas volt ahhoz, hogy egy ember, vagy isten egyetlen ugrással átugorja. Nem volt választása, meg kellett próbálkoznia a fal átugrásával, anélkül, hogy érintené. Hátrált három métert, majd nekifutott, és ugrott. Pont a fal tetején kötött ki. A tűz azonnal belekapott a nadrágjába, és megperzselte a haját, és az arcát. Csukott szemmel ugrott, egyenesen a vizesárokba. Prüszkölve bukkant fel, majd három karcsapással az árok széléhez úszott, és kimászott. Felmászott a töltésre, s hallotta a tűzóriások sátáni kacaját, ahogy örülnek, hogy legyőzött ellenségeik otthonát elpusztíthatták. Keserűség és fájdalom szorította össze a szívét, gombócot képezve a torkában, könnyeket csalva a szemébe. De ezen már nem segíthetett, most menekülnie kellett. Újra Vigrid mezejére ment, ahol családtagjai holttestével nézhetett szembe. Megkereste a döglött Fenrir farkast. Ő volt, aki leharapta a jobb kezét, és aki elnyelte apját, az istenek királyát, Odint. Kihúzta a kardját, és felhasította a farkas hasát, és látta, ahogy kifordul belőle a halott Odin félig megemésztett holtteste, és vele együtt a lova, a nyolclábú Sleipnir. Odin még holtában sem engedte el csodás dárdáját, a Gungnirt, mely soha nem téveszti el a célját, és képes volt villámokat szórni. Tyr magához vette ezt a csodálatos dárdát, melynek nyelére rúnák voltak vésve. Letisztította a lándzsa nyelét és hegyét, majd ránézett halott apjára, és így szólt:

- Köszönöm, atyám! Ígérem a Gungnir-nak nem esik bántódása, Vigyázni fogok rá.

Menni akart, de ismét eltűnt váratlanul a talaj a lába alól, és zuhanni kezdett. Felkiáltott, de nem hallotta a saját hangját. Elvesztette az eszméletét, azt sem tudva hol ér földet.



2. fejezet

Új világ.

Tyr egy hűvös, nyirkos helyen tért magához. Hason feküdt egy kemény, szürke valamin, aminek furcsa szaga volt. Körül nézett. Egy

szűk sikátorban volt, mely teljesen kihalt volt. Felállt, és felnézett. Égig érő betonházakat látott. Zaj ütötte meg a fülét mely a mellette lévő forgalmas utcáról hangzott, így ő maga is arra nézett. Gyanakodva hallgatta a lármát, és nézte az előtte elhaladó embereket. Lassan megnyugodott, mivel látta, hogy az emberek sietve, rá sem nézve mennek el mellette. Furcsa „köpenyekbe” burkolóztak, mivel nagyon hideg volt. Egy ember egy hatalmas vörös-fehér színű kutyát sétáltatott el előtte. Ő is furcsa ruhákat hordott. Tyr a kutyát figyelte, és egy perc alatt döntött. Mikor nem látta senki, felvette a kutya alakját. Így legalább nyugodtan mászkálhatott. Élvezte. A sikátorból kilépve gyönyörű, tiszta naplementét láthatott, és már megjelentek az első csillagok, ám ő nem sokat törődött a naplementével. Mielőbb biztos éjszakai búvóhelyet kellett találnia, ahol átvészelheti ennek az ismeretlen világnak a veszélyeit. Látta a fáradt embereket, akik siettek hazafelé. Nézte a csinos nőket, és az elegáns urakat, akik táskáikat szorongatva mentek.

„Mindegyiket várja valaki haza.” gondolta a kutya. Egy táska majdnem fejbe vágta, félre ugrott, s ez vetett véget a szomorú

gondolatainak. Dühösen morgott a táska és tulajdonosa után, de tovább indult. Hamarosan rátalált az ideális búvóhelyre. Egy pince volt, ahol kellemes, száraz helyre lelt. Korgott a gyomra, de úgy döntött nem kezd neki ételt kunyerálni.

„Mi vagyok én? Kóbor kutya?”

Hát igen, a büszkeség túl nagy úr ahhoz, hogy az ember megalázkodjon. És Tyr elég büszke volt.

Reggel korán kelt, és rádöbbent, túl éhes ahhoz, hogy a mai napot kibírja evés nélkül. Kénytelen lesz feladni a büszkeségét, és játszani az éhes, szánalmas kóbor kutyát. Ott hagyta a búvóhelyét, és visszatért a tegnapi helyszínre. Kevés embert látott, de legalább megpróbál ételt kuncsorogni. Egy nő állt egy tőle nem messze lévő üzlet kirakatánál. Kezében aktatáska, amiből ínycsiklandozó illat csapta meg a kutya orrát. Óvatosan odament a nőhöz, és kedvesen, lapulva csóválni kezdte a farkát. Látta magát, és a nőt a kirakat üvegében. A nő is észrevette, mert lehajolt, és megvakargatta Tyr fülét.

- Éhes vagy, kutyuska?- kérdezte. Tyr vakkantott. Az asszony erre kinyitotta a táskáját, és egy szendvicset húzott ki belőle. Levette a

csomagolást, és letette Tyr elé.

- Nesze! A tiéd, vedd el!

Tyr felvette, hálásan megcsóválta a farkát, és eliramodott. Biztos helyen akarta elfogyasztani a szendvicset, ezért visszatért a pincébe. Visszaváltozott, letelepedett, majd enni kezdett. A szendvics hamar elfoglalta helyét a férfi gyomrában, de érezte, hogy ez kevés. Meg kell próbálnia még egyszer, hátha valaki ismét megszánja, így újra nekivágott az utcának. Kellemes nap volt, ideális az ételkunyerálásra. Néhány ember alaposan megnézte a kutyát, ahogy lógó nyelvvel baktatott. Néha a férfi beleszimatolt a szélbe, de ételnek semmi nyoma. Három órát töltött így, hiába. Az a néhány ember, aki kevésbé forgalmas szakaszon állt, és akiktől ételt próbált kunyerálni, elzavarta. Dühösen morgott, de folytatta hiába valónak tűnő” vadászatát”. Úgy látszik ma nem fog enni, és kénytelen lesz egyetlen szendviccsel beérni. Ebbe nehezen törődött bele, de nyugatnak fordult, és ott hagyta a forgalmas utcákat és az emberáradatot.

Épp egy parkon vágott át, mikor egy hang a nevén szólította.

-Tyr?- hallotta a háta mögül a bizonytalan kérdést.

A hang ugyan bizonytalan volt, de elég ahhoz, hogy egy ijedt-döbbent megrázkódást váltson ki. Haragosan vicsorogva fordult a hang irányába, de aztán megdöbbent. Egy lány állt a háta mögött, és ő volt, aki szólította.

„Vajon honnan tudja, hogy ki vagyok?”- kérdezte saját magától Tyr, ám aztán megrázta a fejét, és ezt gondolta:

„Dehogy tudja! Nyilván úgy nézek ki, mint a kutyája, akit szintén Tyr-nek hívnak, és elkóborolt!”

A lány lehajolt, és így szólt:

- Tyr, hát te vagy? Tudod mennyire aggódtam?

Az isten belenézett a lány szemébe, és úgy döntött, hogy kihasználja a félreértést. Csóválni kezdte a farkát, és megnyalta a lány arcát, majd a nyakához dugta az orrát, miközben halkan nyüszített. Azonnal megérezte a lány parfümének kellemes illatát. A lány a nyakát és a fülét vakargatta, ami ellen Tyr-nek semmi kifogása nem volt.

- Jól van, én is örülök neked! Gyere!

A kutya követte a lányt, aki 100 méterre két lány társaságában telepedett le. Az egyik szőke volt, és kék szemű, míg a másik barna hajú és zöld szemű.

- Ugye megmondtam, hogy Tyr az?- nézett a szőke lány Tyr „gazdájára”.

- Igen, megmondtad.

A kutya engedte, hogy megsimogassák, majd letelepedett a lány mellé és lehajtotta a fejét. Melege volt, ezért lihegett, és néha megnyalta a száját. Mit nem adott volna pár korty hűvös vízért?

- Nem szomjas a kutyád, Toni?- kérdezte a másik lány. Toni ránézett a kutyára.

- Igazad lehet.- mondta, majd egy üveg vizet húzott elő a táskájából.

- Szomjas vagy, Tyr? Gyere, igyál!- megdöntötte az üveget, s a kutya lefetyelni kezdte a hűvös vizet. Majdnem kiitta az egészet.

- Hé! Hagyjál nekem is!- nevetett fel a lány.

A bőséges víz kényelmesen elhelyezkedett az isten gyomrában, s ettől ellustult, majd álmosan nézett a világba. Délután hazaindultak. Néha megálltak, mikor egyik oldalról a másikra keltek át, s Tyr ámélkodva nézte az előtte elhaladó kocsikat, és a forgalom nagyságát, miközben türelmesen várakozott a lány oldalán. Fél óra múlva otthon voltak. A kellemes külvárosi kertes házak cseppet sem hasonlítottak azokra a házakra, melyeket Tyr megszokott. Ezek” hosszú házak” voltak, méreteik alapján a mai istállókhoz hasonlítottak. A kapuban egy nőstény kutya állt, ugyanabból a fajtából való, mint az a kutya, aminek Tyr felvette az alakját. Boldogan csóválta a farkát, és ugrált a lányra, de a másik kutyát gyanakodva fogadta. Tyr rövidesen megbarátkozott a nőstény kutyával, s ahogy később hallotta, Freyjának hívták. Este elmentek sétálni, majd a férfi ismét feladva a büszkeségét, egy ólban töltötte az éjszakát. Nem volt túl boldog a ténytől, de legalább nem érezte olyan elveszettnek magát.

„Tehát ismét felépült a világ, és újra vannak emberek”- gondolta. Tegnap nem sokat törődött a dologgal, hisz az ismeretlen világban a túlélésért harcolt, és ismerkedett vele. Bár emlékezett a bölcs jövendőmondó, Völva jóslatára, mi szerint ismét felépül a világ, de róla, mint lehetséges túlélőről egy szót sem ejtettek. A jóslat azt mondja, hogy miután véget ér a Ragnarök, Thór fiai és még néhány Áz lesz a túlélők között. Tyr viszont tisztában volt a ténnyel, hogy neki az alvilágban kéne lennie, és nem egy ház udvarán egy ólban. De hát az öreg Völva nem csalhatatlan. Fáradt volt, így véget vetett a gondolatainak, és elaludt, ám éjszakája szakadozott, álmai, pedig ijesztőek és zavarosak voltak. Gyakran a saját nyüszítésére ijedt fel. Reggel elhatározta, eleget időzött kutyaként, ideje visszaváltoznia emberré, és ismét az lenni, aki volt.



3. fejezet

Antonia

Tyr és új barátja kezdték megszokni egymást, bár a férfi még kutya alakjában járta a várost, de felkészült rá, hogy igazi alakjában is megmutatkozzon a lány előtt. Egy nap a boltba kísérte el a lányt, mikor az egyik mellékutcából egy csapat rosszul öltözött fiatal bukkant fel. Tyr halkan morogni kezdett, mikor meglátta őket.

- Fogd vissza a kutyádat, kisanyám, és kedvesek leszünk veled.

- Mit akartok?- mordult vissza a lány.

- Csak a pénzedet, és az órádat, ami, úgy látom, színarany.- vigyorgott rá a bandavezér, aki megnézte a lányt.

- Honnan tudod te azt, hogy mi igazi, és mi hamis? Nem nézlek egy nagy szakértőnek!

- A csibe nagyon tud! Igazi, belevaló kiscsaj!

- Nem félek tőletek!- vonta meg a vállát a lány egy unott mozdulattal, de a keze észrevétlenül kioldotta Tyr pórázának kapcsát, ami a nyakörvhöz csatlakozott.

Tyr érezte, ahogy meglazul a nyakörv, majd parancs nélkül nekiugrott a srácoknak. Elkapta a legközelebb lévőt, és a karjába mélyesztette a fogait. Nem morgott, és nem figyelmezettet, csak ugrott, és rajta volt az áldozatán. A megtámadott elvágódott, és fájdalmában felüvöltött.

- Szedjétek le rólam ezt a dögöt!– jajveszékelt.

A társai dühösen meredtek a lányra, majd a vezérük nekiugrott a lánynak, és nekiszorította az egyik bérház falának.

- Eressz el!- kapálózott a lány.

- Nem teszem, kicsikém!

- Hagyj békén! Mit akarsz?

A választ már nem halhatta a lány, mert csak annyit látott, hogy a fiú szeme elkerekedik, nyög egyet, majd egy vékony vércsík kezdett csordogálni a szájából. A lány érezte, ahogy a csuklóját szorító kéz, kezd engedni, majd a fiú szeme fennakadt, s összecsuklott a járdán. Hátából egy kés nyele állt ki. Felnézett, és látta a többi fiút, akik rettegve néztek egy ezüstös alakra. Tyr volt az, mivel megmutatta teljes, isteni mivoltát. Nem fújt a szél, de a férfi haja önállóan mozgott, jobbjában kardját szorongatta.

- Tűnjetek el, és hagyjátok békén a lányt.- szólt hidegen.

Hangja mély volt és messzehangzó. A huligánokat azonban a bosszúvágy fűtötte, és támadtak. Tyr felemelte a kardját, és a levegőbe vágott. Hárman haltak meg ettől a „csapástól”. A többiek elbizonytalanodtak, tétován és ostobán bámultak a férfira. Az nem tagadta, hogy élvezte ezt a légkört, hisz tudta, hogy itt ő győzött. Gúnyos félmosollyal ismét felemelte a kardját, s ettől a huligánok ijedten elfutottak. A férfi ekkor a vezért vizsgáló barna hajú és szemű, 18 éves lány felé fordult.

- Meghalt, kislány, vége!- szólt csendesen.

- Azt én is látom- mordult vissza a lány.

- Jól vagy?

- Igen, köszönöm.

- Semmiség.

- Kicsoda Ön?

- Tyr vagyok. Én voltam a kutya, akiről azt hitted, hogy a tiéd.

A lány zavartan pislogott.

- Menj! Még találkozunk!

Azzal eltűnt, s Antonia is vásárolni ment. Otthon legnagyobb meglepetésére Tyr várta.

- Sikerült mindent megvenned?- nézett a lányra Tyr, aki a teraszlépcső harmadik fokán ült, és Freyja fejét vakargatta, amely az ölében feküdt.

- Igen. Nagyon köszönöm, hogy segített. Jól van, nem esett baja?

- Semmi bajom, de neked se.

- Igen, nem tettek bennem kárt, hála Önnek!

A hadisten arcán átsuhant egy aligmosoly, megvakargatta a közben megmozduló Freyja fülét.

- Látom, jól kijött a kutyámmal!- mosolyodott el a lány.

- Nagyon okos állat.

- Beviszem ezeket a holmikat és jövök.

Azzal bement a házba, s tíz perc múlva jött vissza, s letelepedett Tyr mellé a teraszlépcső harmadik fokára.

- Ha nem sértem meg, szeretnék először is bemutatkozni. A nevem, Antonia Eriksson.- szólt a lány, s a jobbját Tyr felé nyújtott.

- Örvendek!- mondta a férfi, s megszorította a lány kezét. A szorítás erős, és magabiztos volt, s a lány szinte elkábult az erejétől. Hallgattak, majd a lány szólalt meg ismét.

- Hogy élte túl a Ragnarököt?- kérdezte, miközben Tyr-t nézte.

- Tessék?- nézett rá a férfi.

- Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy miről beszélek!

- Véletlen, ahogy a találkozásunk is.

- Van benne valami. Mióta van a világomban?

- Lassan két hete. Tudod, nem hittem volna, hogy újra felépül a világ, hisz láttam elpusztulni, és az iszonyú volt.

A lány hallgatott, majd csendesen megjegyezte:

- Nagyon rossz érzés lehet hontalannak lenni.

- Igen, főleg, hogy soha többé nem látod a szeretteidet, és az otthonod. Hisznek még bennünk az emberek?

- Nem, már nem. Egy új vallás lett a világon az úr, a kereszténység, hisz ezért volt a Ragnarök.

- Mi a nyavalya az a kereszténység?

A lány tömören elmesélte a vallást, s az előadásra egy keserű bólintást kapott válaszul.

- De azért emlékeznek még ránk?

- Igen.

- Maradtak túlélők a Ragnarök után?

- Hát hogy a viharba ne maradtak volna! Ott vannak Thór fiai, Baldr is kiszabadul Hel fogságából. A főnök viszont, ahogy az akkoriak nevezték, a Névtelen Isten lett, s az ő kormányzásával kezdik meg az előzőnél békésebb uralkodásukat az istenek. Ők már nem a harcot, hanem a békét, és a rendet tartják fontosnak.

- Értem.

Hallgattak egy sort, majd a lány megjegyezte.

- Tudja, soha sem láttam ennyi erőt, hatalmat, mint most. Kissé ijesztő volt, de teljesen lenyűgözött.

- Általában ilyen hatással vagyunk a halandókra.

- Nekem minden esetre nagyon tetszett a fellépése, nagyon meggyőző volt.

Freyja mivel Tyr beszéd közben abba hagyta a simogatását, így nyüszíteni és fészkelődni kezdett, hogy a férfi vele is foglalkozzon végre.

- Kissé önző a kutyád.- jegyezte meg a férfi, miközben megvakargatta a kutya füleit.

- Nagyon is! Magát aztán imádhatják a nők!-nevetett a lány, mert Freyja szinte egészen belebújt Tyr ölében.

- Úgy gondolod?- nézett rá a férfi.

- Igen. Engem még nem sikerült elszédítenie, de a kutyám fejét igen csak elcsavarta. Mikorra várhatom a kiskutyákat?- kérdezte mosolyogva.

- Milyen kár, hogy nem tudok kiskutyát tenni, de majd a te fejedet is elcsavarom, hogy ezt a kifejezést használjam.

- Elfogadom a kihívást! Majd meglátjuk, hogy ki győz! Már alig várom, hogy kipróbálhassam milyen szerető a legendás Tyr hadisten!- kacérkodott a lány.

- Eddig nem volt rám panasz. Akiket szerettem, azok nem csalódtak bennem, remélem, te se fogsz!-mosolygott gúnyos-kihívóan a férfi.

- Majd meglátjuk, drágám!- nevetett fel a lány.

Távolról tompán dörgött az ég, s Tyr észak felé fordult, ahol szilvakék felhők gyülekeztek.

- Jobb lesz, ha bemegyünk, mert vihar közeledik.

- Jó.

Freyja felpattant, és farkcsóválva kéredzkedett be.

- Bejössz?- nézett a kutyájára a lány, majd kinyitotta az ajtót, a kutya bement, s lefeküdt az ajtó melletti szőnyegre.

- Nem jön beljebb?

- Nem, mivel eddig van bejárása.

- Fegyelmezett kutya.

- Az, mert így van nevelve. Éhes?

- Nem, köszönöm.

- Tegnap főztem, van még belőle, és az elég lenne kettőnknek.

- Majd később.

- Ahogy akarja.

Két óra múlva ettek. Vacsora közben a férfi ezt kérdezte:

- Hol van a családod?

- Az anyám meghalt, mikor születtem, az apám meg utazik.

- Miért?

- Üzlet.

- Értem. Ezek szerint egyedül élsz. Nem félsz a tolvajoktól?

- Nem. Ez egy igen jó környék, és az utcában pár rendőr is lakik, akik már meggyőzték a tolvajokat, hogy ez nem az ő vadászterületük.

- Tehát vannak bűnüldözők is. De azért Freyja is jelent valami védelmet, nem?

- Freyja?- nevetett fel a lány.- Ő csak jól összenyalná a betörőket! Erről jut eszembe, ki is engedem vacsora után, mert nem szobakutya, hogy itt éjszakázzon.

Így is lett. Freyja nyüszítve kérte, hogy maradhasson, ám a lány szigorúan ráparancsolt, és mikor kinn volt a kutya, bezárta a külső ajtót.

- Ezzel megvagyunk. Megmutatom a szobáját.

Fenn az emeleten a lépcső melletti legelső szobát adta a férfinak a lány.

- Ez lesz a szobája. Az édesanyámé volt, de most már vendégszoba.

- Nagyon ízléses. Az édesanyádnak remek ízlése volt.

- Köszönöm. Nos, én hozok ágyneműt, és megágyazok.

- Antonia. Szeretném, ha tegeződnénk, rendben?

- Igen.- bólintott, és elment.

Tyr körbenézett a szobában. Látta maga előtt a széles ágyat mely a két észak felé néző ablak között állt, a könyvszekrényt mely a fél baloldali falat elfoglalta, míg a másik felét a falnak a ruhásszekrény, és jobboldalon a széles íróasztalt. A bútorok drága mahagónifából készültek, és határozottan tetszettek Tyr-nek. Közben Antonia is visszatért, és megágyazott.

- Nos akkor végeztem. Jó éjszakát, Tyr!

- Neked is.

Tyr levetkőzött, és lefeküdt. Hallgatta a távoli mennydörgést, látta a sötétben a villámokat is, és arra gondolt, hogy ezt a vihart már nem a bátyja, Thór kavarta, hisz messze nem volt annyira vad, mint az ő viharai. Ez a vihar más volt, szinte szelíd. De a fáradtság rajta is úrrá lett, és elaludt. Antonia is ágyban volt már, de nem aludt, pedig izgalmas és fárasztó napja volt. Ránézett egy képre, mely az ágyával szemközti falon volt. A kép egy szőke férfit ábrázolt, aki jobb kezét egy hatalmas farkas pofája elé tartotta, és ijesztően hasonlított a másik szobában alvó Tyr-re.

- Tyr!- suttogta a lány, majd elaludt.

Tyr azonban éjfélkor felébredt, mert ő nem aludta soha még végig az éjszakákat. Úgy nevelték, hogy az élete az éberségétől függött, hisz egy ellenséges világban csak így lehetett túlélni, hát megszokta. Az ő élete a harc és a veszély volt. Néhány órás alvás elegendő volt, hogy kipihenje a nap fáradalmát. Hajnalban felkelt, és kiment a teraszra, ahol Freyja várta.

- Szia Freyja!- simogatta meg a férfi.

Letelepedett az egyik közeli székbe, és nézte, ahogy a nap lassan felkel. Közben arra gondolt, hogy hányszor látta már felkelni a napot, de sose unta meg. A nap felkelte egy újabb túlélt napot jelentett, új kihívást, és új harcot. Freyja a férfi ölébe hajtotta a fejét, és ő is csodálta a napfelkeltét.



4. fejezet

Az átoktábla



Néhány nap múlva egy régészcsoport érkezett a városba, hogy feltárjanak egy viking kori települést. Antonia megmutatta a megkezdett ásatásokat Tyr-nek. A férfi nem a lányra figyelt, mert megérzett valami rosszat a területen.

- Gyere, menjünk! -fordult el.

- Nem érdekel mi maradt a te világodból?

-Nem. Gyere!

A lány aggódva nézett a férfira, aki két lépés közt hirtelen megmerevedett, és visszafordult. Az egyik régész egy nagy követ emelt fel, s kivett alóla valamit. Tyr rögtön érezte a gonosz kisugárzást, ami a régész kezében lévő tárgyból eredt. A hatás nem maradt el. Tyr először a mellkasához, majd a torkához kapott, s fél térdre esett, kapkodva szedte a levegőt, és szabad kezével, mellyel megtámasztotta magát, belemarkolt a földbe.

- Tyr! Jól vagy?- térdelt mellé a lány aggódva. A férfi nehezen fordította felé a fejét. Arcának látványa igen megrémítette a lányt. Sápadt volt, de ennek ellenére mégis sötét és vad volt az arckifejezése, és a szemében ott lobogott egy furcsa fény, amit Antonia ezelőtt még sose látott emberi szemben. Leginkább egy vadállat pillantására hasonlított, amely ölni készül.

-El!- suttogta az isten nagy nehezen. Hangja rekedt volt, és mélyebb a szokásosnál. Közben teste görcsbe rándult, és reszketni kezdett. Antonia rémülten és aggódva figyelte a férfit, akinek jobbja lassan és bizonytalanul ráfonódott kardjának markolatára. Ám a régész ekkor becsavarta egy rongyba a táblát és eltette az egyik ládába. Tyr is kezdett megnyugodni. Abba hagyta a reszketést, és kezdte normálisan szedni a levegőt. A lány aggódva nézett rá, majd megemelte a férfi állát, hogy a szemébe nézhessen. Érezte, hogy leizzadt.

- Rendben vagy?

- Azt hiszem. Ne haragudj, hogy rád ijesztettem.

- Állj föl! Gyere, segítek.

Azzal belekarolt, és felsegítette. Tyr mikor talpon volt, kicsit megingott, de a lány megtámasztotta. Arrább vitte az ásatástól, majd leültek a közelben lévő nagy kövekre, melyek egymás mellett álltak. Antonia kinyitotta a táskáját, és onnan egy üveg ásványvizet húzott elő, amit megbontott, s átnyújtotta a férfinak.

- Igyál!- mondta csendesen. Tyr átvette az üveget, és egy húzásra kiitta a felét, majd visszaadta. A lány eltette az üveget, majd megkérdezte:

- Mi a nyavalya volt ez? Mi a csudát hoztak ezek a felszínre?

- Egy gonoszsággal és fájdalommal teli átoktáblát.- hangzott Tyr színtelen hangja.

- Egy átoktáblát? De hát az nem árthat!

- De, hisz te is láttad, mennyire megkínzott. Aki íratta borzalmasan szenvedett.

- Mitől?

- Azt hiszem nő volt a dologban, olyasmit éreztem, mintha szerelmi bánatban szenvedtem volna. Amikor a kardom markolatára tettem a kezem, ölni tudtam volna. Vakon, és azt hiszem, bárkit.

- Akkor, aki írta nagyon szerelmes lehetett, és képtelen volt elviselni a kedvese elvesztését bárhogy történt is a dolog. De hogyan élhet még most is az átok? Nem teljesült?

- Előfordulhat, vagy lehet, hogy az utódokat is meg akarták rontani vele:

- Ezt hogy érted?

- Nos az ilyen átoktáblákat általában bedobták egy kútba, hogy eljusson az alvilágba. Ha az Alvilág Urának a kezébe jutott, utasította a szolgáit, hogy teljesítsék a táblán lévő kívánságot. Ha az illetőnek az volt a kívánsága, hogy ne csak a kiszemelt célpontot, hanem az utódokat is kísértse, akkor beleköltöztek a táblába, s várták, hogy eljöjjön az ő idejük, amikor munkához láthatnak.

- És mi van akkor, ha megtalálták idegenek a táblát, és megmutatták olyannak, aki érti a rajta lévő jeleket?

- Akkor összetörték a táblát, és visszaűzték a démonokat az alvilágba, majd megtisztították a helyet.

- Értem. Vajon ki lehetett a célpont?

- Nem tudom, de ha rosszul lettem ettől a táblától, akkor még most is benne vannak a démonok, és hamarosan elkezdik keresni az áldozatot. Biztos, hogy az áll rajta, hogy gyötörjék meg a célszemély utódjait is.

- Lehetséges. Mondd csak mindig ennyire rosszul voltál, ha érezted a gonoszságot?

- Ez nekem is új volt, mert régebben nem viselt meg sose, mert hidegen hagytak az emberi érzések. Bár az is lehet, hogy valamelyik rúna az oka.

- Rúna?

- Igen. Mikor volt a Ragnarök, és túléltem, valaki megkért, hogy ne engedjem elpusztulni a nekünk halhatatlanságot, és örök fiatalságot adó aranyalmákat. Nem tudtam akkor jobbat kitalálni, megettem őket, mivel szorított az idő, és nem akartam, hogy a tűzóriások rám leljenek. Ekkor történt a váratlan fordulat: megkaptam az Ansuzt, a Kenazt, a Hagalazt és a Wunjót. Ismered a rúnáinkat?

- Igen, folytasd csak nyugodtan.

- Nincs tovább! Megkaptam, majd itt kötöttem ki, és most itt beszélgetek veled.

- Mondd csak, vannak olyan rúnák, melyekkel vissza lehet űzni a démonokat az Alvilágba?

- Nem tudom. Ezt Odintól kéne megkérdezni, de én nem vagyok ő, hogy értsem a rúnákat, ahogy a varázsláshoz és a különféle szemfényvesztéshez sem értek.

- Kár, hogy én sem értek a szellemidézéshez. Akkor megkérdezhetnénk.

- Na gyerünk, menjünk-állt fel a férfi.

- Jól vagy?

- Semmi bajom. Menjünk haza.

- Rendben.- állt fel a lány is.

Belekarolt az istenbe, s elindultak.

- Mi van? Attól tartasz, hogy nem állok még biztosan a lábamon?

- Zavar?

- Igen.

- Bocs.- mondta csendesen, és elhúzta a kezét.

Némán ballagtak egymás mellett, majd a férfi megkérdezte:

- Tulajonképpen mire jók ezek az ásatások?

- Arra, hogy bemutassák egy nép régi kultúráját, és megismerhessék az emberek egy adott nép régi életvitelét és szokásait.

- És hol tárolják ezeket a kiásott dolgokat?

- Egy nagy házban, amit mi múzeumnak nevezünk. Ott aztán sok mindent találhatsz a te idődből, mert itt virágzott az ősök kultúrája, és sok mindent találtak már itt. Ha akarod, holnap elvihetlek a múzeumba, aztán a saját szemeddel is megnézheted, mi maradt meg.

- Jó. Szeretném megnézni.

- Akkor ezt megbeszéltük.

Mikor hazaértek a lány azt javasolta a férfinak, hogy próbáljon meg pihenni egy kicsit, amit ő elfogadott. Késő délután volt mikor felébredt, s lement a konyhában vacsorát főző Antoniához.

- Szia! Kialudtad magad?

- Igen. Szeretnék tudni valamit.

- Micsodát?

- Mit csinálnak a múzeumban lévő tárgyakkal?

- Hát a bevitt leleteket megtisztítják, másolatot készítenek róla, majd ezeket kiállítják.

- Miért nem az eredetit állítják ki?

- Mert túl törékeny. Ha kiteszik mindenféle olyan dolognak, ami évszázadokig vagy ezredekig nem érte, akkor lehet, hogy ártanak neki.

- Értem.

Másnap elmentek a múzeumba, ahol Tyr megnézhette a különböző jó állapotban maradt viking hajókat, és más efféléket. Egy tárolónál voltak, ahol rúnákkal televésett táblákat tartottak, és Tyr olvasni kezdte a táblákat.

- Na mi van ráírva?- érdeklődött Antonia.

- Ezt nem olvashatom vissza.

- Miért?

- Mert magánügy. Gondolom, a magánügyeidet tartalmazó leveleket se szereted hangosan felolvasni.

- Ez igaz, de azért elmondhatnád a lényeget.

- Egy családi konfliktusban kérnek segítséget.

- És ez a mellette lévő?

Tyr végigolvasta, majd elnéző jóindulattal csóválta meg a fejét.

- Na?

- Szerelmes vers.- nézett mosolyogva a lányra.

- Milyen romantikus. Biztos nagyon szerethette a hölgyet az illető úriember, ha szerelmes verset írt hozzá.

- Az biztos.

- Maga el tudja olvasni a rúnákat?- hallatszott hirtelen a két ember háta mögül. Tyr összerándult, majd egy villámgyors mozdulattal megpördült a tengelye körül, és haragosan nézett az előtte álló 170 cm magas, fekete hajú, zöld szemű, huszonegynehány éves lányra.

- Ki maga?- mordult fel.

- A nevem Tina König és régész vagyok. Önökben kit tisztelhetek?

- Én Antonia Eriksson vagyok, ő, pedig a nagybátyám Richard.

- Örvendek.- nyújott kezet Tina.

- Mi is.- viszonozta a mozdulatot Antonia, ám Tyr nem mozdult, hanem gyanakodva figyelte a lányt.

- Ön tudós?- fordult Tyr felé a nő.

- Nem, csak érdeklődöm a viking kultúra iránt-, mondta Tyr.

- Akkor honnan tudja, mi van a táblára írva?

- Amit mondtam, az csak kitaláció volt az unokahúgomnak.

- Akkor tévedtem, elnézést. Viszlát.

- Viszlát.

Tyr haragosan nézett a lány után, aki eltűnt a múzeum forgatagában.

- Indulás!- vágta oda a lánynak, majd sietős léptekkel elindult a kijárat felé.

Antonia futva követte, de csak az utcán érte utol.

- Tyr! Várj!- kiáltotta.

A férfi azonban úgy tett, mint aki nem hallotta volna, pedig hallotta. Nem lassított és nem is állt meg. Végül a lány nehezen beérte, és elé állt, így a férfi is megállt.

- Ne haragudj, én vagyok a hibás! Nem lett volna szabad kérdezősködnöm.

Tyr nem felelt.

- Nagyon dühös vagy?- nézett a lány könyörgően a férfi szemébe. Az isten úgy nézett a lányra mintha most látná életében először.

Szigorú nézésű szemeit egy vesébe látó pillantással Antonia arcára szegezte, aki szintén a másik arcát fürkészte és várta a választ. Belenézett a férfi szemeibe, de ott csak a sötétséget láthatta, s az arcáról sem olvasott le semmiféle érzelmet vagy gondolatot. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg a férfi megszólalt.

- Nem. Örülök, hogy óvatos voltam, és csak a vers lényegét mondtam el neked, mert akkor az a kis tudóspalánta tényleg gyanút fogott volna. Na de indulás haza! Bolond voltam, hogy nem gondoltam a tudósokkal, akiktől nyilván hemzseg az az átkozott múzeum!

Kikerülte a lányt, és ment, de mostmár lassabban. A lány is elindult a férfi után. A múzeumban ez alatt kicsomagolták a napi „zsákmányt”, melyben ott volt az átoktábla is. Bőségesen találtak mindenféle cserepeket, kardokat, néhány ruhafoszlányt, és más efféle darabot. Tina szeme azonnal megakadt a táblán, és ő kezdte el vizsgálni. Órákat vett igénybe, amíg megtisztította, és nehezen tudta kibogozni a rajta lévő rúnákat, mivel igen rossz állapotban volt. Közben beesteledett, a látogatási idő is lejárt, és a fáradt turisták, tudósok, múzeumi dolgozók hazaindultak. Egyedül Tina maradt benn, mivel épp ekkorra végzett a tábla tisztításával, s szerette volna elkezdeni a megfejtését is. Agyában közben az Antonia által Richard Erikssonnak titulált Tyr járt.

„Ki lehet ez a szigorú nézésű pasas, és mit tud a rúnákról? Érzem, hogy valamit titkol előttem! De vajon mit?”- tűnődött.

De aztán elvetette a kérdést, és minden figyelmét a táblának szentelte. Ám alig kezdett hozzá, a tábla a kezei közt kelt életre. A lány ledobta a kezei közt átforrósodott táblát, és elugrott tőle.

- Mi a nyavalya ez?- rémült meg.

Ijedten nézte, ahogy a tábla felemelkedik az asztalról, majd a rúnákkal tele írt lapjával a lány felé fordul. Egy fehér fénysugár bújt ki belőle, ami a következő pillanatban belecsapódott a lány mellkasába. Tina felsikoltott a fájdalomtól, mivel úgy érezte, mintha ezer voltos árammal vágtak volna végig a testén. Összegörnyedt, majd ájultan hullt a padlóra, és nem mozdult onnan. Szegény lány nem is sejtette, hogy innentől a táblába költözött démonok játékszerévé, és testgazdájává vált.

Ez alatt Antonia és Tyr épp a vacsorájukat költötték el.

- Figyelj csak, Tyr! Kérdezhetek tőled valamit?- nézett fel a tányérjából a lány.

- Csak nyugodtan.

- Nem haragszol, hogy a kis tudós előtt a bácsikámnak tituláltalak, és átkereszteltelek?

- Nem haragszom. – hangzott a válasz és a férfi folytatta az evést.

Tíz perc múlva befejezték, és kényelmesen hátradőltek a székükben, és élvezték a jóllakottság érzését.

- Ez a vacsora remek volt.- mondta Tyr csukott szemmel.

- Örülök, hogy ízlett.

- Mondd csak, igaz, amit erről a nagybácsiról állítottál?

- Igen, hozzátéve, hogy már öt éve halott.

- Sajnálom. Mi volt a foglakozása?

- Katona volt. Egy gyönyörű helyen szolgált, amikor megölte az ellenséges lázadó had. Nem akarsz személyazonosságot?

- Ez mit jelent?

- Azt hogy papírjaid vannak róla, hogy az vagy, akinek mondod magad.

- Talán igazolnám, hogy egy régi világ istene vagyok?

- Azt nem, viszont felvehetnéd a nagybátyám személyazonosságát.

- Miért tenném?

- Mert manapság papírok nélkül nem vagy senki. Nem is létezel.

- Én elvileg már 2000 éve nem létezem.

- De csak elvileg, gyakorlatilag nem.

- A nagybátyádnak van családja?

- Van.

- És mit szólnának, ha volna egy ember, aki az adataival mászkál, és a nevét használja?

- Semmit, mivel tudják, hogy halott, és az Eriksson név nem olyan ritka, ahogy a Richard sem.

- Tehát nem gyanítanának semmit?

- Nem.

- Szeretném látni, hogy nézett ki.

- Rendben.

Antonia kiment a nappaliba, és egy fotóval tért vissza, amit átadott Tyr-nek. A kép egy Tyr-rel megegyező magasságú, 30 éves, szőke, kék szemű férfit ábrázolt. Katonai egyenruhát viselt, mellette, pedig Antonia állt.

- Hasonlít.- bólintott az isten.

- Akkor akarod a személyazonosságát?

- Persze.

- Jó. Holnap elmegyünk a hivatalba és elkészíttetjük a szükséges dolgokat.

Így is lett. Tyr három hét múlva kapta kézhez a papírokat, és innentől kezdve márcsak Antoniának volt Tyr, a világ előtt, pedig Richard Eriksson. Lassan azonban a lánnyal való viszonya is kezdett megváltozni. Kezdett bízni a lányban, és elmélyült a barátságuk. Ám nem is sejtették, hogy hamarosan véget ér a nyugalmuk, mert egy veszélyes ellenfél bukkan elő a jövő homályából.



5. fejezet

A támadás



Antonia és Tyr nem is sejtették, milyen vihar készül ellenük. A hadisten kezdett beleszokni a lány világába, és igyekezett minél több dolgot megfigyelni, és tanulni. A lány nagyszerű tanító és kalauz volt, aki mellett Tyr lassan, de biztosan kezdett otthonosan viselkedni. Beköszöntött a július. Egy este épp a lány épp az e-mailjeit nézte, mikor egy érdekes üzenetet kapott az egyik barátnőjétől. Egy videó volt, amin egy fiatal nő volt látható, aki sorra öli meg az embereket.

- Tyr!- kiáltott a lány,- Gyere! Ezt nézd meg!

- Mi az?- jött be a lány szobájába a férfi.

Végignézték a videót. Tyr ereiben megfagyott a vér, mikor felismerte Tina Königet.

- Ez a mi kis tudós palántánk.- jegyezte meg.

- Igen. Szerinted…

- Igen. A démonok kiszabadultak, és most tombolnak.

- Vajon ki lehet az a szerencsétlen, akire fenik a fogukat?

- Nem tudom, csak azt, hogy most erősödnek, hogy harcolhassanak.

- Meg kéne nézni az átoktáblát. Lehet, hogy rá tudnánk jönni, ki ellen készülnek. Lehet, hogy az írója említi a megátkozott család nevét.

- Nem! Lehet, hogy nem minden démon jött ki a táblából!

- Muszáj! Tyr, tudnunk kéne, hátha meg tudnánk akadályozni egy egész család kiirtását!

- Ez veszélyes!

- Egye meg a fészkes fene a veszélyt! Kit érdekel, mikor emberéletek forognak kockán?

- Sajnálom, de nem!

- Kérlek!

- Nem!- hajolt közel a lányhoz a férfi, és a szeme összeszűkült a haragtól, miközben kimondta azt a halott hideg „nemet”.

- Jól van.- morogta a másik, és lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen Tyr szemébe néznie.

- Remek.- mondta a férfi, és felegyenesedett.

A lány is felemelte e fejét, és Tyrre nézett, aki elgondolkodva figyelte a képernyőt.

- Mindenesetre, fel kell készülnünk, hogy minket is megtámadhat.

- Ezt hogy érted?

- Félek, hogy megérezhették a jelenlétemet, mikor rosszul lettem, és tudnak rólam. Nem örülnék, ha megtalálnának, de óvatosnak kell lennünk.

- Értettem. De hogy akarod ezt a felkészülést?

- Még nem tudom, minden a veszély nagyságától függ.

Ezek után nem szóltak, csak nézték egymást, de a levegőben ott volt a bizonytalanság érzése.

- Azt hiszem okosabb, ha eltesszük magunkat holnapra!- jegyezte meg a férfi.

- Igen.- mondta a lány.

Kikapcsolta a gépet, és mindketten lefeküdtek. Tyr nehezen aludt el, mivel a szeme előtt még ott volt, amit látott. Tudta, hogy a lány ötlete jó volt, de nem merte még megkísérelni, mert úgy érezte, még túl korai és túl kockázatos. Nem örült volna, ha őt vagy Antoniát megfertőznék a tábla démonai. Ám ha mégis az összes démon kijött a táblából, akkor nagy a baj. Ha egyesítik az erejüket a lány testében, akkor olyan hatalomra tehet szert, ami képes egyetlen csapással lerombolni a fél várost. Aggódott, de nagy nehezen elaludt.

Az éjszaka közepén azonban Tyr Freyja dühös ugatására és acsarkodására ébredt. Hallgatózott, mivel eddig még sose hallotta ugatni a kutyát. Hallgatta, ahogy Freyja morog, majd a morgása vinnyogássá, majd szűköléssé válik.

„Mi lelte ezt a kutyát?”- tűnödött a férfi, majd úgy döntött, megnézi mi baj van. Felvette a nadrágját, ám az ingét nem, hisz meleg volt az éjszaka, és magához vette a kardját is, hisz nem tudhatta. Nesztelenül leosont a lépcsőn, majd kinyitotta a hátsó ajtót, mely a kertbe vezetett.

- Freyja!- füttyentett, mire a tőle néhány méternyire kushadó kutya azonnal odarohant hozzá, és a lába mögé bújt, de onnan is vinnyogva nézett a velük szemben lévő kapura, ahol egy alak állt.

Tyr résnyire szűkült szemmel figyelte az alakot, aki lassan elindult feléjük. Freyja vinnyogása, mialatt az alak közeledett, morgássá vált, csúnya, hörgő morgássá, és még az agyarait is kivillantotta az ismeretlen felé. Az isten nem hibáztatta a kutyát, hisz ő is megérezte az idegenen, hogy valami nincs rendben vele. Valami megmagyarázhatatlan közöny, hidegség, és gonoszság áradt belőle.

- Állj! Ki vagy?

- Az, aki beteljesíti egy rég halott ember kívánságát, és megöli az első áldozatát.- mondta nyugodtan az ismeretlen, de nem állt meg, hanem ugyanolyan lassan közeledett Tyr felé. Hangjából a férfi egy nőre következtetett.

Már csak pár lépés választotta el őket, mikor Freyja az idegenre vetette magát, torpedóként robbanva ki a férfi mögül.

- Freyja! Vissza!- kiáltott a férfi, de már elkésett.

A kutya elkapta a betolakodó karját, aki azonban egyetlen karlendítéssel lerázta, magáról a szukát, aki nyüszítve-, hemperegve ért földet, majd elszaladt a kapu irányába, átugrott a kerítésen, és eltűnt.

„Hogyan lehet ez? Freyja legalább 39 kiló, ha nem több, és mégis, egyetlen karlendítéssel lerázta magáról! Ki ez? Mi ez?”- figyelt a férfi kissé ijedten, ám annál baljóslatú lett a megdöbbent válasz. A démon!

- Mit keresel itt, korcs?- mordult fel, és támadóállásba helyezkedett.

- Megmondtam: azért jöttem, hogy kivégezzem az Eriksson lányt.

- Miért?

- Mert erre kaptunk megbízást.

- Kitől?

- Érdekel? Azt hittem egy istent nem érdeklik a halandók bajai.

- Nem ezt kérdeztem!

- Mit számít neked egy rég halott ember neve, aki volt olyan ostoba, hogy hozzánk fordult bosszúért? A halandók olyan ostobák, hisz nem tudják, mit cselekszenek. Pont olyanok, mint a kisgyerek.

- De ők legalább éreznek, nem úgy, mint ti!

- Ezt nem kellett volna, kedves Tyr! Ezzel nagyon megbántottál. De miután végeztem a lánnyal, téged is megleckéztetlek.

- Csak a holttestemen keresztül!- mordult rá a férfi, és támadásba lendült.

- Ahogy gondolod, édesem!- mosolyodott el a nő, majd ő is támadt.

Tyr lesújtani készült, mikor a nő, elkapta a kezét, és egyetlen mozdulattal lerántotta a földre. Hatalmas puffanással értek földet, és a hadisten került alulra.

- Remek, imádok fölül lenni!- mosolygott ellenfele, és a férfi csak most látta, hogy ez Tina König.

- Nem sokáig fogod élvezni a helyzeted!- jósolta sötéten a férfi, és elkapta a nő nyakát, s teljes erejéből megszorította.

Annak kimeredt a szeme, és elkapta a férfi csuklóját, hogy letépje magáról a kezét, s ösztönösen kapálózni kezdett. Mikor rájött, hogy képtelen megszabadulni a vaskéz szorításából, abbahagyta a harcot. Tyr jobb keze felemelkedett, és a kardjával átszúrta a nő hasát, akinek szája sikolyra nyílt, de csak egy nyögés hagyta el a torkát, hisz a férfi, még mindig fojtogatta.

- Na édes, ez hogy tetszik?- kérdezte a férfi.

- Rohadt, mocskos disznó!- nyögte a nő.

- Ezt nem kellett volna, nagyon megbántottál.- mondta a férfi, és a kardját még mélyebbre nyomta a nő hasában.

Tina lassan, felemelte a jobb kezét, és közvetlen közelről Tyr arcába vágott, akit meglepett a támadás, elengedte a másik nyakát, aki gyorsan talpra ugrott, kihúzta magából a kardot, és beledöfte a férfi mellkasába. Tyr felüvöltött a fájdalomtól. Tina a kard élére fröcskölt vért, lenyalta, majd a kardot eldobta.

- És ez hogy tetszett, szépfiú?

- Ügyes, de ez volt az utolsó lehetőséged!- mondta a férfi.

Ő is talpra állt, majd fellökte magát a levegőbe, s a lány mellkasát célozta meg. Keze eltűnt a mellkasban, s markába fogta a szívét. Érezte, ahogy dobog a kezében, majd megszorította. Látta a kifröccsenő vért, ahogy ellenfele arcán kiütközik a verejték, és elsápad a félelemtől.

- Tudod, hogyha akarnám, ki is téphetném a szíved?

Tina kezdte szabálytalanul szedni a levegőt, s a szívének verése is kezdett megváltozni.

- Eressz el, kérlek!- nyögött fel.

- Nem teszem! Vagyis megteszem, ha elmondod, ki és mikor bízott meg benneteket, és eddig hány Erikksont öltetek meg?

- Kb. 2000 évvel ezelőtt, egy férfi tábláját hozták Hél úrnő elé. A táblára azt írták, hogy egy lány elhagyta a szeretőjét, egy másik férfiért, akihez hozzá kellett mennie. A szerető azt kérte, hogy pusztítsuk el a férfit, a családját, és mindent, ami számára kedves, csak a nőt hagyjuk életben. Megtettük. A nő azonban nem volt hajlandó visszamenni a fickóhoz, mivel megszerette a férjét. A férfi évekkel később még egy táblát írt, csakhogy arra a táblára a volt szerelme nevét vésette, azzal, hogy mostmár őt és az új családját, és minden későbbi utódját pusztítsuk el, ha netalán mégis maradnak túlélők. Mindenkit elpusztítottunk, kivéve a legnagyobb fiát, aki pap volt. A nő neve Gudrid Erikkson volt.

- Értem.- szólt a férfi, és kihúzta a kezét a nő mellkasából, majd így szólt:

- Most pedig tűnj el! Takarodj, és nyalogasd a sebeidet!

- Még találkozunk, és akkor te fogsz rosszabbul járni kettőnk közül!- sziszegte Tina, majd köddé vált.

- Az majd elválik!- morogta utána a férfi.

Fáradtan nézett körbe, kezét a sebére téve. Eltűnődött a hallottakon. Tehát nem csalt a rosszullétében érzett megérzése, tényleg nő volt a dologban, és a szerető érzéseit sem hibázta el, mikor erről beszámolt Antoniának. És annak a fiúnak köszönhetik a későbbi Erikksonok, hogy fennmaradhattak, meg a világ változásának. Váratlanul valaki megszólította.

- Tyr! Jól vagy?

- Antonia?- fordult felé a férfi.- Mit keresel itt?

- Felébredtem a csatározásotokra. Veled mi történt? Hadd nézzelek!- mondta, és a férfi sebe felé nyújtotta a kezét, de az elfordult.

- Csak egy karcolás.

- Nem, ez elég komolynak tűnik. Kérlek, engedd meg, hogy segítsek. Azok után, amit hallottam a nővel folytatott beszélgetésetekből, ennyit megérdemelsz!

- Rendben.

- Közben, pedig elmondhatod, még mit tudtál meg. Indulás a konyhába!

A konyhában a lány jódot vett elő, és egy kendőt, és neki látott, hogy kitisztítsa a férfi sebét. Csúnya volt, és csak néhány centire húzódott a férfi szívétől.

- Szerencséd volt, épp csak elhibázta a szívedet!

- Engem nem könnyű megölni!-mosolygott Tyr, majd köhögni kezdett, és a lány látta, ahogy kibuggyan a vére a szája sarkában.

- Jobb lenne, ha orvost hívnék.- jegyezte meg.

- Szó se lehet róla! Mindjárt begyógyul, hidd el!

- De hát megsérült a tüdőd! Tyr, ez nagyon komoly sérülés!

- Mondom nincs szükségem orvosra! Gyorsan regenerálódom!

- Ahogy gondolod, de regenrálódás közben, nehogy feldobd nekem a talpad!

- Ha túl éltem a Ragnarököt, ez semmi! Hidd el, számtalanszor megsérültem már, és voltak olyan sérüléseim is, amibe más már rég meghalt volna. Nézd csak meg a felsőtestem!- bökött a testére.

Antonia megnézte Tyr felsőtestét, melyen számtalan forradás volt, és amellett sem volt utolsó látvány. Szabályos, izmos teste volt, és látszott, hogy a gazdája tényleg sok harcban fordult meg. A férfi karja, és mellkasa tele volt különféle csatákban szerzett sebhelyekkel, mely szinte behálózta az egész felső testét.

- Te aztán tényleg sokat harcoltál.- jegyezte meg.

- Látod?- bólintott nyugodtan a férfi.

- Azért remek tested van, és nem minden férfi mondhat ennyi „emléket” a magáénak.

- Az biztos!- mosolygott a férfi.

- A hasadon van egy elég hosszú vágás. Ki akart kibelezni?

- Egy szörny, de nem sikerült neki. Megöltem.

- Nagyon súlyosan megsérültél akkor?

- Hát a hasamon lévő seb az egyetlen, ami vészesnek mondható. Azon felül látod a bal vállamon húzódó sebhelyet?

- Igen.

- Azt is akkor szereztem. Néhány napig rosszul voltam a harc után, de mint mondtam, gyorsan gyógyulok, és a sebből is csak heg lett.

- De ami a legfontosabb, hogy életben maradtál.

- Egy istent nem könnyű megölni.

- A családodat mégis sikerült megölni.

Tyr arca erre a mondatra elborult, és a szemében felcsapott a gyűlölet, a harag és a fájdalom lángja. Nagyon lassan felállt a székéből, ahol a gyógykezelés alatt ült, elkapta a lány nyakát, és nekiszorította a konyaszekrénynek. A lány kapálózni kezdett, ám a férfi megszorította a torkát, mire megmerevedett, és rémülten nézett a hadistenre.

- Most még irgalmas leszek veled, és ez csak figyelmeztetésnek szánom, de ha még egyszer emlékeztetsz a családom tragédiájára, akkor megfojtalak, vagy átvágom a torkod, világos?- sziszegte dühösen.

- Igen, ne haragudj! Nekem csak kicsúszott a számon, igazán nem akartam vele semmit, nem célzásnak szántam.

- Addig jó neked, amíg nem célozgatsz semmire, mert ha mégis, akkor itt helyben megöllek!

- Tyr, kérlek!- könyörgött a lány.

Tyr elengedte a lányt, és ellökte magát tőle. A lány zihálva szedte a levegőt, és a torkát simogatta, néha köhögött párat. Nézte a férfit, aki elfordult, a hajába túrt, és nagyot sóhajtott. Antonia még nézte a férfit egy darabig, majd szó nélkül kiment a kertbe. Freyja ekkor ért haza, és farkcsóválva ment a gazdájához, aki leroskadt egy székbe, s a kezébe temette az arcát. Válla rázkódni kezdett a sírástól. Freyja, aki megérezte gazdija szenvedését, nyüszítve kezdte a lány térdét nyalogatni.

- Hogy lehettem ilyen ostoba!- sírta.- Tyr-nek még fájnak ezek az emlékek, én meg, feltépem őket, aztán még én könyörgök az életemért! Miért nem hagytam, hogy megfojtson, vagy agyonverjen? Megérdemeltem volna!

Tyr a konyhában mérgesen nézte a napfelkeltét.

„Hülye kölyök! Ez a nagy szókimondás fogja egyszer a vesztét okozni!”- gondolta haragosan. Nézte a napot, ahogy felkel, és ahogy nőtt a fényesség, úgy csökkent az ő dühe is, mintha a nap sugarai elpárologtatták volna minden fájdalmát, és dühét.

„De mindegy, hisz nem tudhatta, és valóban nem akart semmi rosszat vele, hisz végül is emlékeztetett, hogy mi sem voltunk mindenhatóak, bár ezt magamtól is tudom.”

Kiment a teraszra, ahol Antonia épp kezdte összeszedni magát. A férfi a lány vállára tette a kezét, és ennyit mondott:

- Ne haragudj, kislány, azt hiszem félreértettem a mondanivalódat, de az én hibám, hisz én hencegtem a legyőzhetetlenségemmel.

- Semmi baj, én is elnézést kérek, hisz nem vettem figyelembe az érzéseidet. Tudom, hogy még fájnak az emlékek.

- Igen, még fájnak, és talán mindig is fájni fognak.- mondta csendesen a férfi.

- Nagyon haragszol rám?

- Nem. Mit szólnál egy békülő reggelihez?

- Elfogadom. Közben mit szólnál, ha tervet kovácsolnánk a démon legyőzésére, és elűzésére?

- Nem rossz gondolat. Gyere!- nyújtotta a kezét a férfi, amit a lány elfogadott.

Hamarosan egy adag rántotta, és gőzölgő tea társaságában neki láttak a haditerv kidolgozásához.



6. fejezet

A rúnák hatalma



Néhány napig csendes volt az Erikkson ház tájéka. Tyr- nek nem tetszett ez a csönd, valahogy túl baljóslatú volt.

- Tyr, mi van veled? Olyan nyugtalan vagy!- jegyezte meg Antonia egy este, mikor a nappaliban voltak, és a hadisten fel-alá járkált a szobában.

- Te nem figyelted? A démon nem jött vissza, pedig eléggé feldühítettem.

- Na, igen, de lehet, hogy annál nagyobb kárt tettél benne.

- Egy fenét! Alig értem hozzá!

- Ha te csak egy majdnem szívkitépést ”alig értem hozzá”-nak titulálsz, akkor mit tudsz igazán tenni vele?

- Sok mindent nem tudsz rólam kislány, és a hatalmamból pedig még nem láttál semmit.

- Ez igaz. A testeden lévő rúnák mit tudnak? Képesek megnöveli az erődet?

- Ezt nem tudom, hisz még ki se próbáltam.

- És ha most kipróbálnád?

- Nem, most még nem. Majd a démonon letesztelem!

- Képes vagy te egyáltalán irányítani őket?

- Ezt hogy érted?

- Elmagyarázom, ülj le!- intett egy kényelmes fotel felé, ami vele szemben volt. Ő maga a másik fotelban ült és köztük a dohányzóasztal.

Tyr engedelmesen helyet foglalt, és intett, hogy figyel.

- Na már most, a rúnák ugye tulajdonságokat testesítenek meg. Így az Ansuz jelentései a követezőek: igazságosság, tisztánlátás, testi és lelki egyensúly. Apád, Odin birtokolta ezt a rúnát, aki igen bölcs volt, és kiegyensúlyozott ez által a rúna által, és sose hozott elhamarkodott döntést, igaz?

- Így van. Mindig megfontoltan uralkodott, és vezetett minket vagy a halandókat csatába, osztotta a jutalmat, vagy a büntetést.

- A másik rúna, amit a szíved fölött hordasz az a Kenaz, és ennek jelentései: bölcsesség, éleselméjűség, problémamegoldás, kreativitás, inspiráció, megvilágosodás. Nos ez neked is segít, hogy gyorsan tudj gondolkodni, felismerd a problémákat, és megoldani azokat. Ez a rúna mindig fényt jelent, és mindig segít, hogy a felmerülő kérdések sose maradjanak válaszok nélkül, mindig ad valami ötletet, segítséget. A hozzákapcsolódó személyek: a törpék, Mimir óriás.

- Valóban így igaz.

- A harmadik a Wunjo, ami a dicsőséget szimbolizálja, és jelentései: siker, teljesítmény elismerése, díjazás, öröm, áldás, eredményesség, elégedettség, a hozzákapcsolódó mítosz, istenség: Baldr és Asgard. Ez mindig segít abban, hogy soha ne csüggedj, tanuld meg értékelni az eddig elért eredményeket, és türelemre int, ám vigyázni kell ezzel a rúnával, mivel a dicsőség, ami nyújt, csak illúzió, mint egy másik rúna, a Fehu (jele: ), mely a gazdagságot szimbolizálja. Ha túl gyorsan akarod a sikert, vagy bármelyik más tulajdonságot, cserbenhagyhat. Végül, de nem utolsó sorban ott van a negyedik rúna, Hagalaz. Ennek jelentései: váratlan veszteség, megpróbáltatás, pusztulás, betegség, megtisztulás, próbatétel, karmikus lecke, drasztikus változás. A mítoszok és az isten, aki kapcsolódik hozzá: Loki, Ragnarök, Fagyóriások. Ennek a jelentése, hogy a régi dolgok pusztulása nélkülözhetetlen az új fejlõdéséhez. A rúna maga a sowulo (a tûz, jele: ) és isa (a jég, jele: ) között helyezkedik el a rúna ABC-ben. Ez a skandináv teremtésmítoszra és a két elem közt feszülõ teremtõ lehetõségre emlékeztet minket, még akkor is, ha találkozásuk elsõ látásra pusztítónak tûnhet.

- Van még egy rúna, a sajátom, a Teiwaz. Ez a hátamon van. Ha megengeded, erről én beszélnék.

- Természetesen.

- Jelentése: kötelesség, fegyelem, felelõsség, önfeláldozás, konfliktus, erõ, sebesülés, testiség, hadi út. A hozzákapcsolódó mítosz, ahogy te nevezed, a köztem és Fenrir farkas közötti egyezség, valamint az apám megpróbáltatásai. Az összes, az istenhez kapcsolódó tulajdonságot képviseli: erõt, heroizmust, kötelességet és felelõsséget. Ugyanakkor mélyebb misztériumot is rejt - a sebesült istenét. Mint tudod, Fenrir leharapta a jobb kezemet. A Teiwaz szenvedése is összpontosítja a figyelmet és erősíti a fegyelmet.

- Értem. De arra vagyok kíváncsi, vajon ezeket a tulajdonságokat hogyan tudnád kamatoztatni a démon ellen?

- Hát ezt még én sem tudom, de majd kiderül.

- Mit szólnál, ha a következő támadásakor megkínálnád a győzelem illúziójával, vagyis kijátszanád ellene a Wunjo egyik képességét?

- Nem rossz gondolat! Azt hiszem, ezt teszem, hisz a múltkor gyorsan el akart intézni, és nem lesz nehéz dolgom vele.

- És aztán?

- A következő lépést a reakciója fogja eldönteni. Így nem tudom megmondani, majd ott kell kitalálni, hogy mi legyen.

- Mesélj egy kicsit a Fenrirrel történt kalandodról!

- Rendben.- bólintott a férfi, és elmerengett, pár perc múlva azonban beszélni kezdett:

- Nos, Fenrir Lokinak, a Tűz istenének, és egy Angroboda nevű óriásasszonynak a fia. Maga is uralja a tűzet, no meg épp úgy gyűlölt minket, mint a szülei. Van, vagyis inkább volt, két testvére, Hél, akit Odin, mikor Loki elhozta a fiait bemutatni nekünk, az Alvilágba küldte, és az óta ott uralkodik, Midgard kígyó, akit ledobtunk, mert túl gyorsan nőtt, és az óta az emberek világát körülvevő tengerben fekszik a saját farkába kapaszkodva, és róla nevezték el az emberek világát. Fenrirt magunkhoz vettük és neveltük. Ő is gyorsan nőtt, és megijedtünk, mikor ezt láttuk. Csak én voltam elég bátor ahhoz, hogy a közelébe menjek, és megetessem. Mikor teljesen kifejlődött, elhagyta Azgardot, és a világot járva felfalt mindent, amit el tudott érni. Aggódtunk az emberek és a világ miatt, ezért elhatároztuk, hogy megszabadulunk tőle, vagy legalábbis megfékezzük.

- Bocsánat, hogy közbe szólok, de azt az Angroboda nevű nőt egyes források a nejedként emlegetik, akit Loki elcsábított.

- Mi?- kapta fel a fejét a férfi, és úgy nézett a lányra, mint akit jól megsértettek.

- Nem én találtam ki, elhiheted!- visszakozott a lány sietve.

- Előbb veszek el egy halandó nőt, mint egy Jötün asszonyt!- mordult fel a hadisten, majd legyintett, és folytatta:

- Na szóval, ott tartottam, hogy Fenrir. Tehát egy gyűlésen elhatároztuk, hogy megkötjük. Mikor a vasláncokat úgy tépte szét, mint egy cérnaszálat, követeket küldtünk a törpékhez, akik igen ügyes kis kovácsok voltak. Sok fegyvert, ékszert kaptunk tőlük már. Megígérték, hogy segítenek. A kovácsok mestere személyesen hozta el különleges alkotásukat. A vén törpének cserzett volt a bőre a kovácsműhely forró levegőjétől. Gonoszul csillogó szemmel egy selyempuhaságú, légiesen könnyű, hosszú szalagot húzott elő iszákjából.

„Íme az eltéphetetlen lánc”!- jelentette ki, mi pedig hitetlenkedtünk.- „Nosza, próbáljátok meg elszakítani”!- mondta, mikor látta a zavarunkat.

Zavartan adtuk kézről kézre a tekergő, finom tapintású szalagot; mindkét végét húzni kezdtük először csak óvatosan, mivel oly gyengének látszott. Aztán egyre erősebben, még erősebben. Midőn a félelmetes erejű Thór sem tudta elszakítani-, noha minden izmát megfeszítette-, meggyőződhettünk arról, hogy valóban erős kötelet kaptunk. Kíváncsian kérdeztük a törpétől a csoda titkát.

„E kötél bűvös recept szerint, hatféle anyagból készült- felelte a kovács- Úgymint macskaléptek neszéből, asszony szakállából, hegyek lábából, medveínből, halak sóhajából és madarak nyálából.”

Elégedetten mondtunk köszönetet a törpéknek, s az Odin birodalmához tartozó, Armwartner nevű lakatlan szigeten találkozót adtunk Fenrirnek.

- Vagyis félig valós, félig nem létező anyagból. Ez remek, és aztán mi lett?

- Fenrir bizalmatlanná vált velünk szemben. Csak akkor volt hajlandó megkötöztetni magát, ha valamelyikünk a kezét a szájába teszi. Egyikünknek sem tetszett a javaslata, de ha egy időre meg akartunk szabdulni tőle, akkor kénytelenek voltunk belegyezni. Nos én vállaltam. Mikor a farkas látta, hogy nem tud a kötelékétől szabadulni, leharapta a kezem. A megkötözött fenevadat elvittük a föld mélyébe, ahol a Ragnarökig tépte a láncát, és szakadatlanul vonyított.

- Megbántad a lépésed?

- Nem, hisz még jó pár évezredig még élni akartunk, fel akartunk készülni az elkerülhetetlenre.

- A kezed, mikor nőtt vissza?

- Amikor megettem az aranyalmát, és megkaptam a rúnákat.

- Értem. Nagyon érdekes. Éreztél valamit, akkor mikor leharapta a kezed Fenrir?

- Már nem is tudom, de azt hiszem, semmit, olyan hirtelen volt a cselekedete. Még megijedni sem volt időm. Csak egy harapás, és a kezemnek annyi.

- De miért nem húztad ki a kezedet, mikor megkötözték?

- Mert túl becsületes vagyok. Szeretek tisztességesen játszani.

- Ez nagyon szép dolog. Vajon a démonnal szemben is tisztességesen fogsz eljárni?

- Azt majd meglátjuk!- jelentette ki a férfi.

Antonia nagyon is hamar megtudhatta, hogy a hadisten, miképp jár el a démonnal szemben. Másnap éjjel eljött a démon. Ezúttal nem csak a teraszig jutott el, hanem bement a házba is. Freyja ismét eltűnt. Tyr azonban készen várt rá.

- Már megint te vagy az? Szeretnél megint megsérülni?

- Te, pedig szeretnéd, ha tényleg kitépném a szívedet?

- Azt majd meglátjuk, ki tépi kinek a szívét ki, drága barátom.- mondta Tina, és a férfire vetette magát, aki azonban a kardjával felsebezte a nő hasát.

Tina dühösen ért földet. Most Tyr-en volt a sor, hogy támadjon. Habozás nélkül lendült a démon felé, ám közben szándékosan felvillantott egy gyengepontot, és hagyta, hogy a nő is megtámadja, amit a másik ki is használt. Rövid volt a harc, és a végén Tyr valóban megteremtette a hamis győzelem illúzióját. Egy súlyosabb támadás után, elvágódott a padlón, és úgy tett, mint aki meghalt.

- Végül nem csak a lányt küldhetem a pokolra, hanem magammal vihetem ennek a renitens istennek is a lelkét? Milyen boldog lesz, Hél úrnő, ha meglátja majd Tyr-t.- nevetett fel.

Pár percet szentelt még a mozdulatlan Tyr-nek, majd otthagyta, és a lány szobája felé vette az irányt. Ám mikor felért a lépcsőn ismét szembe került a lépcsőtetején álldogáló Tyr-rel.

- Dehát, te meghaltál!- kiáltott fel hitetlenkedve, mikor meglátta a férfit, és lenézett a nappaliba, ahol egy vértócsán kívül nem volt semmi, és senki.

- Egy istent nem lehet csak úgy elpusztítani.- mosolyodott el a férfi gúnyosan.

- Elegem van belőled, mostmár tényleg megöllek!

- Próbáld csak meg!

Tina ismét támadásba lendült, és ez alkalommal nem hibázott. Megragadta lendültében a férfit, és lehajította a lépcsőn. Tyr legurult, ájultan nyúlt el a lépcső alján. Szája szélén egy vércsík jelent meg.

- Ostoba! Azt hitted, legyőzhetsz engem!- morogta és Antonia szobája felé vette az irányt.

Tyr halott feketeségben feküdt. Váratlanul azonban valaki szólította.

- Tyr! – a férfi fel akarta emelni a fejét, de ez nem sikerült, úgy érezte, a teste megbénult.

- Odin?- nyögte tétován.

- Gyerünk, fiam, kelj fel, nincs időd lustálkodni!

- Nem tudok, megbénultam- suttogta elhalóan.

- Állj fel, ha nem akarod a kis barátnőd sírját ásni. A démon meg fogja ölni, ha te nem segítesz!

- Nem megy!

- Akkor majd segítek.- mondta a hang, és a következő percben egy aranyló valami vette körbe, a testén lévő rúnák felizzottak. Valami megmagyarázhatatlan harci vágy fogta el, melynek nem tudott tovább ellenállni, és talpra állt.

- Mostmár lesz elég erőd!- szólt utoljára a hang, és Tyr kinyitotta a szemét.

Szemürege szilvakékké vált, és nem volt szemgolyója. Felemelte a fejét, és pont előtte feküdt a kardja. Kinyújtotta a kezét, és érezte, ahogy a hűvös aranymarkolat a tenyerébe simul. Egyetlen mozdulattal ellökte magát a padlótól, és talpra állt. Ekkor valami bevillant a szeme sarkában. Jobbra kapta a fejét, és meglátta magát a mellette lévő tükörben. Közelebb lépett a tükörhöz, és pár pillanatot szentelt saját magának. Nem volt valami szép látvány, ahogy véres felsőtesttel, kócosan, de annál fenyegetőbben szemlélte a látványát. A nyitva felejtett ablakon hűvös szél jött be, és a feltámadó huzatban megérezte a démon szagát. A hatás nem maradt el. Tyr a szagra elfordult a tükörtől, testén ismét felragyogtak az aranyszínű rúnák, és megint elfogta a harci vágy, de most erősebben, mint amikor Odin segített rajta. Magasba csapott benne a gyűlölet, egyetlen ugrással a lépcsőn termett, s a következő percben már hallotta is, ahogy Antonia felsikolt, mivel a démon kínozta. Gondolkodás nélkül rontott be a lány szobájába, ahol borzalmas látvány fogadta. A lány a levegőben lebegett, és a démon keze a hasában volt. Tyr látta, mennyire szenved, és a beleinek kitépése is fenyegette, ha nem cselekszik gyorsan. A démon arcán látta, mennyire élvezi, hogy kínozhatja a lány, és ekkor vesztette el igazán minden józaneszét az isten. Habozás nélkül támadásba lendült, és levágta a démon bal kezét csuklóból, mely a lány hasában volt. Tina erre velőtrázó sikolyban tört ki, megszűnt a varázslat, és Antonia is a földre zuhant. Tina dühösen nézett a férfira, jobb kezével csonka karját fogta.

- Ezért kibelezlek!- ugrott Tyr-nek, aki azonban elvágta a nyakát is, és a démon vért köhögve ért talpra.

- Miért nem adod fel? Bármikor, amikor ide visszajössz, csak vereséget szenvedsz!

- Soha nem adom fel, amíg nem végeztem be a küldetésemet. Nem fogok lemondani a jutalomról, és ezen a te jelenléted sem változtat! Te sem fogsz örökké az utamban állni, és nekem van időm kivárni, amíg eltisztulsz a terepről!

- És ha a lány mellett maradok élete végéig?

- Akkor az utódain fogom beteljesíteni azt, amit nála nem sikerült! Ne aggódj, amíg Erikksonok fognak létezni ezen a földön, én örökké velük leszek!- mordult fel, és köddé vált.

- Majd kezeskedem róla, hogy ne így legyen!- szólt utána sötéten a férfi.

Ezután Antonia felé fordult, lehajolt, és megnézte a lány sebeit. A lánynak nem csak a hasán, de a karján, a lábán is voltak hosszú, mély, vágásokhoz hasonló sebek. Tyr lement a konyhába, szerzett jódot, és nekilátott a sebek tisztításához. A hasán lévő sebet varázslat segítségével gyógyította be.

- Tyr, mi történt veled? Mi van a szemeddel?

- Semmi.

- Tyr a szemüreged tiszta szilvakék, áruld el mi történt veled!

- Azt hiszem magamévá tettem a rúnák hatalmát!- mondta, és felemelte a fejét. Antonia megdöbbent, hisz a hadisten szeme, pont olyan volt, mint más normális embereké. Már nem volt olyan, mint amikor a démonnal harcolt.

„Lehet, hogy rosszul láttam, amit láttam?”- szólalt meg a kétség Antoniában.

- Ne törd a fejedet azon, hogy jól láttad-e azt, amit láttál, mert nem láttad rosszul!- szólalt meg a férfi, mintha olvasott volna a gondolataiban.

- Nem értem, hogyan sikerült a rúnákat felélesztened?

- Odin besegített egy kicsit.- mondta, és a lány asztala melletti kukához sétált, ahová bedobta a jódos vattákat.

- Így már világos.- morogta a lány.- Nagyon szépen köszönöm!

- Nincs mit, és most irány az ágy, hisz holnap is nap lesz. Jó éjszakát!

- Jó éjt!

Tyr is visszament a szobájába, ahol egy félórai töprengés után elnyomta az álom. Félálomban azonban arra gondolt, hogy a démonnak vajon mennyi ideig fog tartani a sebeinek begyógyítása, és a kezének visszanövesztése. Biztos eltart majd egy darabig, de abban biztos volt, hogy nem most látták egymást utoljára a démonnal.



7. fejezet

A tanítvány



Tyr-nek egyre jobban nem tetszett a démon elszántsága. Ki kellett találnia valamit, amivel elpusztíthatja, ám ott volt még Antonia problémája is. Ha legközelebb nem tudja megállítani, akkor talán megöli a lányt. Jól tudta, Antonia nem tudja magát megvédeni, ezért rá van szorulva a segítségére. Tudta, hogy ez nem maradhat így, ezért úgy határozott, hogy elkezdi kiképezni a lányt a kardforgatás művészetére, de előbb egy elég kemény edzésnek fogja alávetni, hiszen a kard egy igen nehéz tárgy, és aki forgatni akarja, annak erősnek kell lennie. Ám volt még egy probléma: honnan szerez majd egy másik kardot a lánynak? Ez volt a leglényegesebb kérdés, ami foglalkoztatta. A Gungnirt nem merte a lány kezébe adni, mivel ismerte az erejét, és félt, hogy a lány megsérül. A Gungnir csak egy olyan embernek engedelmeskedik, aki tud vele bánni, és képes az erejét kordában tartani. Olyan, mint Odin, aki képes volt uralni az erejét. Ebéd közben felvázolta a tervét a lánynak.

- Antonia, figyelj egy kicsit. A múltkor majdnem megölt a démon, és én arra gondoltam, hogy megtanítalak a kardforgatásra, hisz nem lehetek állandóan a sarkadban, és nem védhetlek meg állandóan.

- Tudom, Tyr.

- Van azonban egy problémám. Neked nincs kardod, és nem hiszem, hogy bármelyik boltban kapható az ilyesmi.

- Dehogynem, van kardom!- szólalt meg a lány.

- Tényleg?

- Vagyis, nem az én kardom, hanem a családomé. Az egyik ősömé volt, még a te korodból maradt ránk, és az óta valami családi ereklyeként van számon tartva. Tudod, nálunk, egészen ennek a századnak az elejéig mindenkinek kötelező volt meg tanulni kardot forgatni, de akik már 1914-ben, vagy utána született, azok már nem tudtak kardot forgatni. Az 1914-es évben tört ki az első világháború.- mondta a lány.

- Meg van még az a kard?

- Hogyne! Vigyázott rá minden ősöm, mint a hímes tojásra!

- Gondolom.- morogta a férfi.

- Ebéd után majd megmutatom, ha akarod.

- Szeretném látni.- bólintott a férfi.

Ebéd után a lány felvitte Tyr-t a padlásra, ahol egy nagy lábából egy rongyba csavart hosszú valamit húzott elő.

- Meg van, amit kerestünk, mostmár mehetünk.

Lementek a padlásról, majd a lány a szobájában az ágyára tette a csomagot, és kicsavarta a rongyból. Egy hosszú, kétélű viking kard csúszott ki a rongyból. Pengéje 70 cm hosszú volt, és 5 cm széles. Markolata gyönyörűen kivert ezüst volt.

- Szép kard.- dicsérte a férfi, és kézbe vette, majd megsuhogtatta a levegőben.

- Az ősömé volt.- vont vállat szerényen Antonia.

- Hol a kardhüvely?

- A micsoda?

- A kard tokja.

- Nem tudom. Elveszett az idők folyamán.

- Nem baj.- morogta Tyr, majd újra megforgatta a feje fölött.

- Ehhez a kardhoz nagy erő kell, ezért azt hiszem, kicsit erősíteni foglak. El kell bírnod.

- Nehéz megtanulni a kardforgatást?

- Majd meglátod. Tudod, ezt embere válogatja. Valakinek nehéz, valakinek nem. Minden a tehetségen, az akaraterőn, és a kitartáson múlik.

- Hát én azt hiszem, nem leszek jó tanítvány. Nem vagyok tehetséges.

- Ha nem haragszol, ezt majd én döntöm el, hisz én leszek a mestered. Ha úgy gondolom, tehetséges vagy, akkor tanítalak, de ha nem, akkor rögtön segítek.

- Milyen kedves!

- Egy olyan ember, aki nem tehetséges, annak nem érdemes tanulni, hisz a nehezen megszerzett tudást nem tudja jól kamatoztatni.

- Nálatok gondolom nem volt alapkövetelmény a tehetség.

- Ide hallgass, az én időmben kötelező tantárgy volt a kardforgatás, akár tehetséges az illető, akár nem, mert veszélyes volt akkor egyedül, védtelenül mászkálni. Nálunk a tehetség nem számított.

- Ahogy én tudom, csak a gazdagok engedhettek meg maguknak egy kardot, mivel igen drága mulatság.

- Igen, valóban megkérték érte az árát, ám ha jó volt a kard, akkor megérte.

- A nők a ti világotokban forgattak fegyvert?

- Hogyne. Nekik is érteniük kellett hozzá, mert nem volt velük mindig a férjük vagy más férfi családtagjaik, akik megvédhették őket.

- Általában a férfiak tanították őket?

- Igen.

- Mi az edzés program?

- Néhány karizom erősítő gyakorlat, futás, egyensúlyfejlesztés, úszás, no meg egy kis szoktatás.

- Mihez való szoktatás?

- Azt majd meglátod. Most pedig kezdjük is a munkát.

Antoniára zsúfolt napok köszöntöttek. Egész nap edzett, és esténként általában vacsora nélkül feküdt le, annyira kimerítette az egész napi munka. Tyr remek edzőnek bizonyult. Egy délután azonban jött a meglepetés. Épp befejezték a kocogást, és a lány menni akart átöltözni az úszáshoz, amit a közeli tónál tartottak, mikor a férfi ennyit mondott:

- Pihenj egy kicsit, és ha szólok, gyere be a szobádba.

- Jó.- morogta meglepetten a lány.

Nem értette a dolgot, de megtanulta, hogy okosabb, ha hallgat a férfire, nem vitatkozik, nem kérdezősködik. Amióta majdnem megölte azért, amiért felhozta a családja tragédiáját, bizonyos távolságtartás alakult ki köztük, ám a lány érezte már kezdettől fogva, hogy Tyr-rel óvatosan kell bánni, és nem árt, ha megtartja a három lépés távolságot. A férfi öt perc múlva visszajött, és intett, hogy menjen. Felmentek a lány szobájához, ahol be volt zárva az ablak zsaluja, és borzalmas szag terjengett a levegőben, mikor beléptek.

- Tyr, mi ez a borzalmas bűz?- kapta a lány a kezét az orrához.

- Vér és hullaszag!- jelentette ki nyugodtan a férfi.

- Ez undorító!

- Ez lesz a szoktatás része az edzésnek. Most csak félórát kell kibírnod, de pár nap múlva már egy órát kell itt töltened!

- Uramisten!- nyögte ki undorodva a lány.- Ennél még a pokolban is kellemesebb illatok terjengenek!

- Miért jártál már ott?- kérdezte a férfi, de csak hogy enyhítsen a lány undorán.

- Nem, de ha ez így megy tovább, odakerülök! Mindjárt elhányom magam!

- Csak nyugodtan, de akkor még rosszabb lesz!- mosolygott gonoszul a férfi, és letelepedett a lány íróasztalának székébe, és kényelmesen hátradőlt.- Nem akarsz helyet foglalni Antonia kedvesem?

- Én inkább elhagynám ezt a helységet, ha lehet, minél gyorsabban.

- Azt most nem lehet, de félóra múlva kinyithatod az ablakot, de addig is, ülj le! Hányni ülve is lehet.

- Te perverz disznó!- morogta, de azért leült.

Nem szóltak, de a lány tíz perc elteltével kiadta magából az ebédjének félig megemésztett első adagját a szoba padlójára. Tyr érdeklődve figyelte az eredményt, majd elhúzta a száját, de nem tett megjegyzést a padlón lévő gyomortartalomra. Eltelt a félóra, és a végére a lány mindent kiadott magából, ami benne volt. Tyr kinyitotta az ablakot, mire kellemes, tiszta levegő tódult a szobába, és enyhítette a nyomást Antonia tüdejében is.

- Jól vagy?- hajolt le a lányhoz a férfi, aki üres tekintettel meredt a padlóra.

- Élek, ne aggódj!

- Gyere, állj fel! Rendbe szedem a gyomrod, mit szólsz?

- Kötve hiszem, hogy képes leszel rá.

- Ugyan, egy kis aludttej, és minden rendben lesz.

- De hát nincs itthon aludttej!

- És a kefir? Az nem aludttej?

- De az.

Lementek a konyhába, és hamarosan a lány előtt egy kis csészében ott volt a kefir. Antonia undorodva figyelte a fehér színű masszát.

- Láss hozzá, kislány!- intett a csésze tartalma felé az isten, mikor látta, hogy a lány csak nézi a kefirt.

Antonia óvatosan kortyolni kezdett. Az első pár korty felfelé kívánkozott, de aztán minden rendbe jött.

- Köszönöm!- morogta csendesen.

- Ne köszönj semmit, hisz én csak a jól bevált módszert alkalmaztam.

- Megyek, feltakarítok magam után, remélem, eddigre már kiszellőzött a szobám.

Azzal otthagyta a férfit, aki utána nézett.

„Nem volt ez olyan rossz, mint vártam, de nem is volt nagyon jó! De hát ehhez is hozzá kell szoknia.”- gondolta.

Antonia nem értette, miért teszi ezt vele a férfi. Nem tudta belátni, miért kell, minden délután fél, majd később egy órát eltöltenie a vér és hullaszagú szobájában. Mi a fenét akarhat vajon ezzel?

- Mondd csak Tyr, neked hogy-hogy nincs semmi bajod?- kérdezte a lány, mikor túl volt a harmadik félóráján.

- Úgy, hogy én már megszoktam. Hidd el, valamikor én is így kezdtem, talán még jobban is megviselt, mint téged.

- Hát meg lehet ezt az undorító szagot szokni?- nyögte ki a lány.

- Természetesen. Ha összeszedted magad, gyere ki a kertbe!

- Rendben.

A lány tíz perc múlva követte a férfit a kertbe. Tyr kezében ott volt a saját, és Antonia ősének kardja.

- Készen állsz az első kardforgató leckédre?

- Remélem.- morogta minden meggyőződés nélkül a lány.

- Próbáljuk meg, és megtudjuk.- bólintott a hadisten.



8. fejezet

A kardok mestere



Antonia lassan, de biztosan elkezdte elsajátítani a kardforgatás alapjait. Tyr nagyszerű mesternek bizonyult, aki nem fukarkodott a dicsérettel, de a kritikával sem. Keményen hajtotta a lányt, ostorozta a hibáit, és így buzdította arra, hogy keményen eddzen. A lány nem okozott csalódást. Mikor volt egy kis szabadideje, vagy összeszedte magát a mostmár egy órásra nőtt „kínzás” után, azonnal magához vette a kardját, és ment ki a kertbe, hogy gyakorolja a kardforgatás már megtanult fogásait. Tyr ilyenkor nem szólt semmit, és csak figyelte a házból, ahogy gyakorol. Ha azt látta, hogy a lány valami súlyos hibát vét, nem tette szóvá, de a másnapi edzéseken a fogást, melyet elhibázott, többször gyakoroltatta vele. Antonia kezdett megváltozni. Egyre erősebb, és gyorsabb lett, érzékei is fejlődésnek indultak. Tyr is meg volt vele elégedve, hisz, gyorsan fejlődött, alig vétett hibát, és a feladatait is igyekezett minél jobban teljesíteni.

„Ügyes kölyök! Nagyon lelkiismeretes, igyekszik mindig megfelelni az elvárásaimnak. Nagyon elégedett vagyok vele!”- gondolta. Egy nap úgy döntött, Antonia megérdemel egy kis jutalmat azért, mert ilyen keményen dolgozik. Mikor a lány szokása szerint felkelt hat órakor, Tyr ott ült az ágya mellett, megsimogatta, és ennyit mondott:

- Feküdj vissza és aludj, ma szabadnapot kapsz!

- De miért?

- Mert az elmúlt napokban nagyon keményen dolgoztál.

- Tényleg?

- Igen, aludj tovább, még korán van.

- Köszönöm.

- Ne köszönj semmit, hisz megérdemled.- suttogta, majd otthagyta a lányt, aki kicsit csodálkozott, majd az oldalára fordult és elaludt.

Tyr is visszafeküdt még, és elaludt. A nap gond nélkül eltelt. Tíz órakor keltek, majd a lány a ház körüli teendőit végezte, amiben a férfi is besegített. Az estével sem volt semmi baj, ám az éjszaka közepén ismét megjelent a démon.

„Remek!- gondolta Tyr, mikor megérezte a démoni aurát a házban.- Most legalább Antonia próbára teheti a tudását!” Átóvakodott a lányhoz, felrázta, és így szólt:

- Készülj, itt az ellenség!

A lány bólintott. Kicsit aggódott, de aztán rájött, hogy fölöslegesen, hisz Tyr-től remek kiképzést kapott, még ha csak félig tartottak a kardforgatásban. Remélte ennyi is elég lesz, hogy a nő ne tudja többé bántani, és távol tarthassa magától. Tyr volt az első számú védelmi vonal ebben a játékban, ami nem volt játék, hanem már vérre ment.

- Nocsak Tyr! Te még mindig itt vagy? –hallotta Tina hangját a lépcső felöl.

- Igen, de te már nem sokáig!

- Ostoba! Mit gondolsz, miért hagytam nektek egy kis hatásszünetet? Erősebb lettem, mint valaha, és mostmár téged is meg tudlak ölni!

- Ha hagyom magam!- kiáltott fel a férfi, és támadásba lendült. Közben aktiválta a rúnákat, melyek után egy kíméletet nem ismerő fenevad lett belőle.

- No lám, milyen jó hatással vagyok rád!- mosolygott gonoszul a démon. Kinyújtotta a kezét, és egy nagy, vörös gömböt küldött a férfi felé, ami eltalálta, és nekicsapta az emeleti folyosó falának.

- Az ostobaságod látom nem változott semmit! Pont ugyanolyan felelőtlenül ugrasz a harcba, mint mindig.

- Majd meglátjuk ki az ostoba, kedvesem.- mordult fel a férfi, és újra támadott. Tina sem volt rest, azonnal visszavágott. Tyr támadása most célba talált. Eltalálta a démon oldalát, és a kardját tövig belenyomta a sebébe. Tina felsikoltott, és elkapta a férfi kezét, ellökte, majd a kardját kihúzta a sebből, és elhajította. A kard nem vert visszhangot a padlón, mivel az épp odasiető Antonia kapta el. A lány mikor a kard markolata a kezében volt, megmerevedett, a szemürege feketévé vált, és homályosan hallotta Tyr felkiáltását.

- Antonia, ne! Ereszd el a kardom!

A lány azonban nem felelt, hanem támadott. Villámgyorssá vált, és Tyr tudta, hogy a kard lelke megszállta. Ha nem állítja le, talán el is puszíthatja a lányt. Tina azonban elégedetten figyelte a történést.

- Végre, szembe kerülhetek az áldozatommal, és ha ügyes vagyok, a pokolra is küldhetem.

- Arra ne merj, megesküdni!- szólt sötéten Tyr, és nézte, ahogy a lány elkapja a démont.

Nekicsapódott a nőnek, és eldöntötte a lábáról, és szíven szúrta. Látta, ahogy felfröcsköl a vér, és hallotta, ahogy a nő hörögni kezd. Antonia ezután átvágta még a torkát, majd felállt, és belerúgott a nő sérült oldalába.

- Takarodj! Ha még egyszer ide mered tolni a képed, akkor véglegesítem az állapotod, és megöllek! Megvan hozzá a hatalmam, és most, hogy a lány testébe költöztem, meg tudom tenni! Arról álmodni se merj, hogy megölöd, mert nem tudod! Amíg én és a gazdám, Tyr védjük a lányt, esélytelen vagy! Csak úgy tudnád megölni, ha engem, vagy Tyr-t elintézed, ám arról is csak álmodhatsz, mivel egyikünket sem tudod legyőzni! Te hozzánk képes senki vagy!

- Azt majd meglátjuk, hogy ki a senki!

Azzal köddé vált, Tyr pedig, odament a lányhoz, és kivette a kezéből a kardját. A lány két perc múlva megborzongott, és kérdően nézett a férfira.

- Mi történt? Hol vagyok?

- Megszállt a kardomban lakó szellem.

- Tessék?

- Nézd csak magadra!- intett a férfi.

A lány jó alaposan megnézte a fehér színű, spagetti pántos hálóingét, melyen egy nagy vérfolt éktelenkedett, és a keze is tiszta vér volt.

- Ezt, én tettem?

- Mikor megsebesítetted a démont. Szép munkát végeztél, de egyet ígérj meg nekem!

- Micsodát?

- Hogy többé nem nyúlsz a kardomhoz! Egy halandónak túl veszélyes!

- Értettem. Nem nyúlok hozzá!

- Helyes. Azt hiszem, szereztél nekünk megint pár nyugodalmas napot, amit a technikád csiszolására, és a kiképzésed folytatásának szentelünk.

- Az jó lenne!

- Az is lesz! Most pedig tűnés aludni!- mondta, majd magához vonta a lányt, majd néhány másodperc múlva gyengéden eltolta.

- Futás!- intett a folyosó felé a férfi, mire a lány intett, és szaladt vissza aludni.

Tyr maga is visszafeküdt, de csak nehezen tudott elaludni. Agyában az előbb lejátszódott jelenet képei voltak. Tudta, hogy a lány tehetséges, de most tényleg láthatta a bizonyítékot, még ha a kardja is besegített egy kicsit. Úgy határozott, hogy mostantól még keményebben fogja edzeni a lányt.

„Micsoda szerencse! Most végre van egy remek tanítványom, akiben nem csalódtam, és talán az utódom is lehetne, persze csak akkor, ha jól teljesíti a következő szintet!”





9. fejezet.

Kiáltás a mennydörgésbe



Beköszöntött az augusztus. Antonia ott folytatta, ahol abbahagyta. Tyr keményebben bánt vele, de a lány tudta, hogy ez azért van, mert igyekszik kihozni belőle a maximumot. Nem panaszkodott, bár nagyon fáradt volt, de azért kitartott. Reggelenként a testedzést tették, délután kardot forgattak, no meg a folytatták a szoktatást. Antonia rövid időn belül rengeteg fejlődést mutatott. Mostmár ott járt, hogy kétszer dobta ki a taccsot, és jobban volt, mint mikor elkezdték.

- Ügyes vagy!- dicsérte a férfi, egy délután.

- Köszönöm. Mostmár nem visel meg annyira, mint hetekkel ezelőtt.

- Fejlődsz, és kezded megszokni.

- Azt hiszem, tényleg fejlődöm, bár én kicsit lassúnak érzem a fejlődésemet.

- Ne beszélj zöldségeket! Nagyon jól haladsz, ilyen gyorsan még senki sem haladt! Nagyon meg vagyok veled elégedve!

- Köszönöm a dicséretet.

- Ne szerénykedj, megérdemled.

Antonia örült, hogy a férfi meg van vele elégedve. Ettől kezdve még keményebben gyakorolt, és a tökéletességre törekedett.

„Micsoda energiák!”- csodálkozott az isten is, mikor látta, hogy a lány mennyire hajt.-„Egy egyszerű dicséret, így hat rá? Ez remek! Ha nem figyelek oda még engem is le fog pipálni!”- mosolygott elégedetten.

- Jól van, kislány, mára elég!- szólt oda a lánynak, aki lihegve, izzadtan állt a lemenő nap fényében, és úgy nézett a teraszon álló Tyr-re, aki körül ott legyeskedett Freyja is.

- Még egy kicsit gyakorolnék, ha nem baj.

- Elég volt, és amúgy is enni kéne valamit, aztán neked alvás, hogy holnap fel tudj kelni.

- Rendben, megyek.

Vacsora közben a férfi megjegyezte:

- Nem kéne ennyire hajtanod. Egy álló napig mást se teszel, mint gyakorolsz, és még arra is marad erőd, hogy azokat az órákat, melyeket a pihenésnek kéne szentelned, te még azt is a kardforgatásnak szenteled.

- Tudom, de ha a démon újra eljön, szeretnék vele ismét megküzdeni, de már a saját erőmből, és a saját tudásom szerint.

- Mi a csuda? Csak nem jött meg a kedved egy kis démonvadászatra?

- Inkább démonölésre. Kezd elegem lenni ebből az őrültből. Miért nem adja fel?

- Mert a démonok ilyenek. Nem szeretnek veszíteni.

- És hogyan lehet vajon elűzni őket?

- Nem tudom, ez az, amit még én sem tudok!

- Tyr, szeretnék kérdezni tőled valamit.

- Csak nyugodtan.

- Megengednéd, hogy legközelebb én álljak ki a démon ellen.

- Szó se lehet róla! Ez túl veszélyes! Még nem vagy eléggé felkészült!

- De legalább hadd próbáljam meg! Eddig még nem is harcolhattam! Legalább te is láthatod, hogy mit kell még gyakorolnom, és mennyit fejlődtem!

- Jó, rendben, de végig ott leszek a hátad mögött, és ha eldurvul a helyzet, akkor én veszem át az irányítást, világos?

- Tökéletesen. Itt te vagy a főnök.

Néhány nap múlva ismét megjelent a démon. Antonia nem várta meg, hogy gúnyos megjegyzésekkel illesse őket, hanem azonnal támadott. Tyr is besegített a lánynak, ám a harc végkimenetele nem nekik hozott győzelmet. Mindketten súlyosan megsérültek. Antonia nagyon rossz állapotba került, mikor a földre került nem mozdult onnan. Tyr nagyon megijedt, mikor magához tért. Nagy nehezen emelte fel a fejét, és feltápászkodott a padlóról. Antoniát kereste a tekintetével, aki a szoba egyik végében feküdt, egy hatalmas vértócsában. Tyr azonnal látta, mekkora a baj. Odament a lányhoz és a karjába vette. A hasán egy hatalmas vágás volt, amiből szivárgott a vér.

- Antonia! Antonia! Kicsi lány!- kezdte szólongatni a férfi, ám a lány nem nyitotta ki a szemét.

„Csak nem halt meg?”- kérdezte önmagától a férfi, és megborzongott. Azonnal kórházba kellett vinnie! Eltűntek, és a kórház előtt jelentek meg ismét. Tyr megpróbálta megőrizni a hidegvérét, de mikor átlépte a kórház küszöbét felkiáltott:

- Segítsenek! Kérem, segítsenek!

Egy orvos azonnal hozzájuk sietett, majd néhány nővért kerített egy hordágyat, amire ráfektették a lányt, és elindultak.

- Hogy hívják a lányt?- kérdezte az orvos menet közben.

- Antonia Erikkson.

- Maga kicsoda?

- A nevem Richard Erikkson!- felelte Tyr. Észre sem vette milyen automatikusan csúszik a szájára az ál-neve.

- A lánya?

- Nem, az unokahúgom.

- Hogyan sebesült meg?

- Megtámadtak minket.

- Magának szüksége van, segítségre?

- Nem, nem sérültem meg- hazudta a férfi.

Tyr nem tudta merre mennek, de nem is érdekelte. Egy ajtónál az orvos megállította a férfit.

- Sajnálom, Erikkson úr, ide nem jöhet be!

- Na de..!- tiltakozott volna az isten.

- Sajnálom!- ismételte az orvos, és elment a lány után.

Tyr leroskadt egy közeli székre, a tenyerébe támasztotta az állát, és várni kezdett. Felnézett a vele szembeni falon lévő órára. Este fél kilenc volt. Két óra múlva hozták Antoniát, aki falfehér volt, karjából infúzió lógott.

- Hogy van, doktor úr? –kérdezte az orvost Tyr.

- Nem jól. Felvisszük az intenzívre. Nem sokon múlt, elveszítjük, rengeteg vért veszített, csoda, hogy életben maradt. Jöjjön, felkísérem az unokahúgához.

- Mikor mehet haza?

- Isteni csoda kéne, hogy egy hónap múlva elhagyja a kórházat, olyan súlyos volt a sérülése.

Az intenzív osztály a harmadik emeleten volt. A pultnál egy csinos, vörös hajú nővérke volt az ügyeletes. Az orvos megkérdezte, hol van az új beteg, felvetette az adatokat, és kérte, hogyha valami baj van, értesítsék.

- Jöjjön, a 323-ban fekszik.- intett a férfinak, aki követte az orvost.

- Vele maradhatok?

- Igen, de tíz órakor távoznia kell. Ezen az osztályon ez a szabály.

- Mekkora az esélye az életben maradásra?

- Ezt az elkövetkezendő 24 óra dönti el. Ha nem jön közbe semmi, akkor életben marad, de ha a szervezete nem elég erős, és komplikációk lépnek fel, akkor csak 50% esélye van.

A 323-ban Tyr-t szörnyű látvány fogadta. Antonia egyedül feküdt a szobában, a testéből mindenhonnan csövek, és drótok lógtak.

„Egek! Ez a szörnyűség is miattam van!”- gondolta keservesen.

- Magukra hagyom Önöket. Nem kell aggódni itt jó kezekben lesz, és figyelni fognak rá.- ígérte az orvos, és távozott. Tyr leült a lány mellé, és megfogta a kezét. Érezte, hogy hideg.

- Nem tudom, hallasz-e, de ha igen, kérlek, bocsáss meg nekem! Őrültéség volt, hogy hagytam, mit is beszélek, hogy egyáltalán engedtem, hogy szembe szállj azzal a nővel! Erre nincs bocsánat, tudom, de ha mégis tudsz, bocsáss meg! Ne menj el, ne hagy itt!

Tyr utolsó szavai nyomán dörögni kezdett az ég, és esni kezdett az eső. Éjfélkor az ügyeletes nővér finoman kitessékelte a férfit a szobából, mondván, tovább volt, mint ahogy a szabályzat engedné, aki nehéz szívvel ment el a kórházból. Mikor kiment az ajtón azonnal az arcába csapott a jeges szél, és az eső. Az ég villámlott, és mennydörgött, mikor a férfi kétségbeesetten felkiáltott:

- Odin!

Szélvihar söpört végig a kórházon, kiáltását, még sokáig visszhangozták a kórház falai. Tyr alaposan megázott, de a következő percben, már ott állt előtte egy öregember, akinek a fél szeme hiányzott.

- Tyr! Mi a baj, fiam?- kérdezte az öreg.

- Antonia! Miattam került erre a helyre, és lehet, hogy meg fog halni! Tehetetlen vagyok, nem tudok rajta segíteni! Csak te vagy, aki segíthetnél rajta! Segíts, kérlek!- mondta a férfi, és megremegett.

- Annyira sajnálom, fiam!- szólt az öreg, és magához vonta Tyr-t, aki keserves zokogásban tört ki.





10. fejezet

Az élet rúnája



Tyr csak nagy nehezen tudta abbahagyni a sírást. Odin nem szólt egy szót sem ez alatt, csak ölelte, és hagyta, hogy a fia jól kisírja magát.

- Miért nem tudok semmit sem tenni? Miért vagyok isten, ha meg van kötve a kezem?- zokogta.

- Vannak dolgok, amiken az istenek sem tudnak változtatni.- felelete csendesen Odin.

- Tennem kell valamit, nem nézhetem tétlenül, hogy meghaljon!

- Tudom, hogy szeretnéd, és azt hiszem, a legjobb embert hívtad segítségül.

- Tudsz segíteni? Hogyan- kapta fel a fejét a férfi.

- Ezt inkább olyan helyen beszéljük meg, ahol avatatlan fülek nem hallják.

- Antonia háza elég semleges terület?- nézett reménykedve a férfi. Az öreg szavai felkeltették a kíváncsiságát, és a szívében a reményt.

- Igen, tökéletes.

Mikor maguk voltak a házban Tyr hellyel kínálta az öreget, majd maga is letelepedett. Mikor Odin bele akart kezdeni a beszédébe, Freyja kaparni kezdte az ajtót.

- Bocsáss meg, szegény kutyáról, nincs aki, gondoskodjon.- mosolygott a férfi.

- Etesd meg. nyugodtan.

Tyr gyorsan megetette a kutyát, majd letelepedett az öreghez, és megkérdezte:

- Mi a terved? Hogyan tudnál segíteni Antonián?

- Pofon egyszerűen. Megajándékozlak az Élet rúnájával.

- Az Élet rúnája? Sose hallottam róla!

- Persze, hogy nem, hisz te nem vagy Beavatott.

- Ez igaz. Tehát, mit tud ez a rúna?

- Közismertebb neve Sowulo. Lehet alkalmazni energia, erő, siker, gyógyítás, termékenység érdekében. A jelentése Nap, melynek fénye és melege az életet és növekedést jelenti, mindent, ami jó.

- Értem. Tehát ebben rejlik a titka.

- Így van. Te a gyógyító funkcióját fogod felhasználni Antoniánál. Erőt adsz neki, és ez az erő fogja gyógyítani.

- Rendben.

- Akkor most átadom neked a rúnát, de vigyázz, mert Hagalaz tulajdonságai akadályt támaszthatnak a Sowulo használata közben, és ha nem tudod kontrolálni, akár meg is ölheted a kislányt.

- Vigyázni fogok, ígérem!

- Akkor gyere közelebb, Tyr!- szólt az istenek atyja, majd Tyr jobb melléhez illesztette két ujját, néhány halk szót mondott, mire a férfi teste megmerevedett, majd görcsberándult. Ugyanazokat a kínokat élte át, mint a másik négy rúna megszerzésekor. Odin csak nézte a fiát, és ennyit mondott, mikor a férfi kezdett megnyugodni.

- Légy bátor, és az újonnan kapott hatalmadat jóra használd! Mostmár sikerülni fog a harcod mind Antoniáért, mind a démon ellen!

- Köszönöm, atyám!- suttogta kimerülten a férfi. Odin eltűnt, és az isten egyedül maradt.

Egy óra volt pontosan. Tyr elhatározta, hogy holnap bemegy a kórházba, és segít a lányon, de addig is a hatalma alá vonja a Sowulot. Az éjszak hátralévő részében keményen kínozta saját magát, hogy szét tudja választani a benne lévő rúnák erejét, melyek most még csak rendezetlenül kavarogtak benne. Nehéz volt, de végül sikerült. Fáradt volt, ezért lefeküdt aludni. Tíz órakor kelt, lezuhanyzott, majd bement a kórházba. Antonia már jobb színben volt, mint amikor otthagyta, de azért a férfinak újra elszorult a torka. Leült a lány mellé, megfogta a kezét, behunyta a szemét, majd koncentrálni kezdett, és aktiválta a Sowulo gyógyító képességét. Kis adagot adott a lánynak először, és csak öt percig tartott a varázslat. Mikor végzett, megsimogatta a lányt.

- Remélem, tudtam neked segíteni, Antonia.- suttogta.

Tyr csak este ment el a kórházból, mikor ismét kitessékelte az ügyeletes nővér. A főorvos néha benézett az új beteghez, így Tyr-rel is megismerkedett. Rokonszenvesnek találta a fiatalembert, és igyekezett megnyugtatni, hogy a lány itt mindent megkap, amire szüksége van.

- Holnap csak késő délután jöjjön meglátogatni, mert a nap folyamán sok vizsgálatot fogunk elvégezni rajta.

- Miféle vizsgálatokat?

- Hát olyanokat, amelyekből megállapíthatjuk, hogy milyen kezelést válasszunk, amivel a lehető leghamarabb meggyógyulhat.

- Értem. Köszönöm, doktor úr.

- Nincs mit. Még fél órát maradhat, aztán a lányt el kell vinnünk néhány előzetes vizsgálatra.

- Jó. Mondja csak, ki ezen az osztályon a kezelőorvosa?

- Én vagyok. Miért kérdezi?

- Tegnap egy fiatal orvos műtötte meg, és azt mondta, hogy minden az elkövetkezendő 24 órán múlik. Hogy látja, életben marad?

- Igen, ahogy nézem, megmarad. Tudja vettünk már tőle vért tegnap éjjel, és az óta megkaptam az eredményeket. Nagyszerűek az eredményei más betegekéhez képest, a szervezete nagyon erős.

- Ezt örömmel hallom. Most mennem kell, de délután ismét eljövök.

- Rendben. Az unokahúga eredményeire nem kíváncsi?

- Nem mondana nekem semmit, mivel nem végeztem orvosképzőt.

- Akkor mi a foglalkozása?

- Katona vagyok. Főhadnagy.

- Értem. Nos, akkor isten áldja!

- Viszontlátásra!

A napok egyformán teltek Tyr számára, aki kezdte megszokni az állandóságot. Napjában kétszer a kórházban volt, Antoniát gyógyította a Sowulo segítségével, a közte lévő időt, pedig edzéssel töltötte. Bosszút akart állni a démonon, amiért a lányt kórházba jutatta. Elege volt abból, hogy ha találkoznak mindig futni hagyja a nőt, és most elhatározta, hogy végképp megszabadul tőle. Most nincs aki megállítsa, és nem lesz kegyelem!



11. fejezet

Vigyázok rád!



Antonia állapota Tyr segítségével szépen javult. Két hét múlva magához tért a kómából, és önállóan is képes volt lélegezni. Az orvosok elámultak ezen a gyors javuláson.

- Ilyet még nem láttam. Ez a lány egy kész csoda!- jelentette ki a főorvos egy kollégájának.

- Igen, ez valóban nagyon érdekes. A hasán lévő sebe is szépen gyógyul, pedig mikor ide került majdnem meghalt a műtőasztalon.

Tyr is örült, mikor látta, hogy a Sowulo milyen jót tett a lánynak.

- Remekül nézel ki!- jelentette ki egy nap.

- Igen, bár még elég gyengének érzem magam, de tudom, hogy te segítettél rajtam, és ha továbbra is segítesz, akkor hamarabb hagyhatom el azt a helyet, és mehetünk démonra vadászni.

- Azt egyenlőre még nem teheted. Amíg nem gyógyulsz meg teljesen, és a varratokat nem szedik ki belőled, addig pihenni fogsz.

- Pedig már alig várom, hogy megint elkaphassam annak a nőnek a grabancát.

- Azt hiszem, azt inkább én teszem meg helyetted, mert nem engedem, hogy még egyszer ide kerülj!

- Annyira rossz volt az állapotom?

- Ne aggódj, annyira nem volt vészes a dolog, csak majdnem itt hagytad ezt a szép árnyékvilágot.- mondta a férfi gúnyosan.

- Nem kell gúnyolódnod, megértettem.

- Tudod, nagyon megijesztettél. Azt hittem, mikor kihoztak a műtőből, hogy halott vagy.

- De aztán megnyugodtál, mikor ide kerültem és nem a hullaházba.

- Hullaház?- pislogott a férfi.

- Egy olyan hely, ahol a halottakat tárolják, amíg el nem temetik őket.

Hosszúra nyúlt ezután a csend, majd a lány megkérdezte:

- Azért nem örültél volna, ha elpatkolok, igaz?

- Ne butáskodj, hát persze, hogy nem örültem volna! Képtelen lettem volna megbirkózni a gondolattal, hogy miattam haltál volna meg!- mordult fel az isten.

- Ugyan, hamar elfelejtettél volna, hisz a környezetem is hamar megfeledkezik rólam!

- Ne légy ostoba!

Csend borult a kórteremre. Ekkor felbukkant a főorvos.

- Na, hogy érzi magát, kisasszony?- kérdezte

- Sokkal jobban, doktor úr, köszönöm.

- Ennek örülök. Ha nem romlik az állapota, amiben erősen kételkedek, akkor kiszedjük a varratokat is.

- Mikor?

- Talán egy-két hét múlva.

- Aztán?

- Még egy kis megfigyelés, aztán három hét múlva kiengedjük. Ha akarnak, kimehetnek egy rövid sétára.

- Az jó lenne, egészen elzsibbadtam ez alatt a két hét alatt.

- De előbb szeretném látni, mennyire képes megállni a saját lábán, hisz két hete meg se mozdult.

Antonia óvatosan felült, majd leszállt az ágyról. Alig, hogy a lábra állt megszédült, de Tyr elkapta.

- Óvatosan, kedvesem!- intette.

Lassan és bizonytalanul ment a járás, de hamarosan visszatért a lábába az erő. Másnap a kórház kertjében sétálgatott, és mikor Tyr nem volt ott, a folyosón is.

- Látom, már jobban van.- szólította meg egy nővérke, aki egy reggel behozta neki a reggelit.

- Igen, javulgatok. Meddig voltam kómában?

- Két hétig. A maga felépülése isteni csoda. Az egész osztály értetlenül áll az elmúlt két hét eseményei előtt.

- A bácsikám mesélte, hogy majdnem meghaltam, és azt mondták neki, hogy isteni csoda kéne hozzá, hogy egy hónap múlva elhagyjam a kórházat. Nos, azt hiszem, ez a csoda megtörtént.

- Az biztos!- nevetett a nővér is.

„Igen, csoda történt, és ezt a csodát Tyr idézte elő, csak azt nem tudom, hogyan.”- gondolta a lány evés közben.

- Mondd csak Tyr, hogyan lehetséges, hogy ilyen gyorsan felépülök? Csak nem te művelted ezt a csodát?- kérdezte aznap délután a lány, mikor sétálgattak a kertben.

- De én voltam, no meg Odin is besegített.

- Hogyan?

- Nekem adta a Sowulo nevű rúnát.

- Így már értem. A Sowulonak milyen mágikus ereje van?

- Segít a gyógyulásban és a termékenységben.

- Szóval te a gyógyító képességét használtad ki. Hogyan sikerült elválasztanod a többi rúna erejétől?

- Rengeteg gyakorlással, és kínlódással, de hidd el megérte.

- Tudom.

- Nagyon rossz érzés lett volna, ha még mindig ott feküdnél, és én tehetetlenül nézném, ahogy agonizálsz. Képtelen lettem volna végignézi, ahogy meghalsz. Tennem kellett valamit. Tartottam tőle, hogy a démon megtalál.

- Te, pedig nem tudtál volna megvédeni tőle, azt pedig nem hagyhattad, hogy meghaljak.

- Így van. Meg kellett gyorsítanom a gyógyulásod.

- Hálás vagyok neked ezért, köszönöm, hogy megmentetted az életemet.

- Ugyan, nem én vagyok az, aki megmentette, hanem az orvosok.

- Mégis, te mentettél meg isten tudja mennyi időnyi kínlódástól, és szenvedéstől. A kiszolgáltatottságról nem is szólva. Beleborsódzik a hátam a gondolatra, hogy a démon hamarabb talál meg, minthogy te elkezdtél volna gyógyítani.

- De nem így történt, és ezeken a gondolatokon nem érdemes rágódni.

- Igen, igazad van. Otthon minden rendben? Nem volt éjszakai látogató?

- Nem, de ne is legyen még egy darabig, mert addig él, amíg újra nem találkozunk, erről biztosíthatlak.

- Örülök az elszántságodnak.

Egy éjszaka váratlan látogató lepte meg a kórházat. Antonia aludt, mikor egy alak jelent meg az ágyánál. Kezében egy hosszú kés volt. Megállt a lány ágyánál, és felemelte a kést, hogy szíven szúrja az alvót. De csak akarta, mert váratlanul hatalmas fényesség támadt, a szél fújni kezdett, pedig be volt zárva az ablak. Antonia felriadt a váratlan jelenségre. Elvakította a fény, és ijedten figyelte a történéseket.

- Ha hozzáérsz ahhoz a lányhoz, akkor elpusztulsz!- szólt.

Hangja mennydörgésnek is beillett volna csendes kórházi szobában. Antonia felismerte Tyr hangját. A másik alak az istenség felé fordult, és így szólt:

- No mégis csak kimutatod a fogad fehérjét! Ez nagyon tetszik, ezt már szeretem!

- Nem sokáig fogod szeretni!- jósolta Tyr.

A kardja felizzott, és egy fénysugrat lőtt ki magából, ami eltalálta ellenfelét, aki térdre esett, felordított a kíntól, testébe villámok csaptak. Antonia rémülten nézte a harcot. Hosszan kínozta ellenfelét az isten, akiben a lány Tinát ismerte fel. Mikor abbamaradt a kínzás a nő dühösen lábra állt, és a haragtól izzó szemmel nézett a férfira, majd egy gyors mozdulattal Antonia felé dobta a kést, mire a lány gyorsan leugrott az ágyából, és a földre vetette magát, így a kés pengéje a falba fúródott.

„Ezt megúsztam!”- gondolta a lány megkönnyebbülten.

Tyr ekkor ismét felemelte a kardját, és folytatta a kínzást. A nőben élő démon kezdett gyengülni, és a nő igazi személysége lassan kezdett a felszínre kerülni.

- Kérem uram, ne bántson!- sikoltott fel váratlanul.

- Tyr, kérlek, állj le, megölöd!- kiáltotta Antonia is, mikor a nő kérése süket fülekre talált.

- Nem teszem! Muszáj kiűzni belőle a benne élő gonoszt!

- Tyr, elég már!- mondta a lány, és miközben odaugrott a férfihoz, és el akarta kapni a kezét, hogy leállítsa, de a férfi látta a szeme sarkából, s egyetlen intésével lelökte. A lány elvágódott a földön.

- Okosabban teszed, ha nem mozdulsz onnan, mert neked is könnyen bajod eshet!- adta a jó tanácsot a férfi.

- Majd szólok, ha szükségem lesz a tanácsaidra!- morogta a lány, és talpra állt.

Mikor ismét be akart avatkozni egy éles hang kiáltott:

- Hé, maguk mit művelnek?

Egy kövér, rövid barna hajú nővér figyelte őket. Tyr-t meglepte a váratlan beavatkozás, és megszűnt a varázslat, Tina pedig köddé vált. A nővér közelebb jött, és megismételte a kérdést.

- Maga mi a nyavalyát művelt?

- Megmentettem a betegük életét, és ha nincs kérdése, hagyjon magunkra a lánnyal!- parancsolta a férfi, mire a nő elsomfordált.

- Átkozott nővér! Pedig milyen közel volt a siker, de nem baj, lesz még legközelebb!- sóhajtott fel bosszúsan Tyr.

Antonia becsukta az ajtót, majd mérgesen az isten felé fordult.

- Mégis, mit képzeltél? Ez egy igen forgalmas hely, és most ez a nővér nem fogja elfelejteni, amit látott, és ezen fog csámcsogni az egész osztály! Van fogalmad róla, hogy felfedted az igazi kiléted a külvilágnak?

- Lehetne hálásabb is, kisasszony! Ha nem tudná most mentettem meg az életét, azon kívül pedig teszek rá, hogy mit fognak sutyorogni egymás közt az ápolók! Túl hihetetlen a dolog ahhoz, hogy elhiggyék! Bolondnak fogják tartani!

- És ha másokat is idecsődített volna?

- Csak rossz álomnak fogják gondolni néhány nap után a látottakat.

- Remélem, hogy igazad lesz! Most pedig, ha nem haragszol megkérlek, hogy távozz!

- Csak nem ki akarsz dobni?

- De igen. Ne haragudj, de jobb, ha néhány napig nem jössz. Majd felhívlak, ha szükségem lesz rád!

- Köszönöm. Ne várd, hogy máskor megmentsem az életed. Ha a démon megint idejön, szívbaj nélkül hagyom, hogy megöljön.

- Helyes! Nem is kell, hogy megvédj!- vágta oda a lány.

Tyr mielőtt elment volna ennyit mondott a lánynak:

- Vigyáztam rád, és ezután is azt teszem! Vigyázok rád!

- Köszönöm!- suttogta könnybe lábadt szemmel a lány. Tyr eltűnt, és a lány rávetette magát az ágyára, majd sírni kezdett.





12. fejezet

Pusztító hatalom



Tyr mikor haza ért nagyon dühös volt Antoniára.

„Ostoba kölyök! Ha nem megyek az orvosok már rég a műtőben küzdenének az életéért, vagy pedig már halott lenne! De nem így történt, és még csak meg sem köszöni!”

Leült egy székbe, és a nézte a sötétséget, de közben gondolkodott.

„Végül is tényleg igaza van, hiszen valóban megmutattam az igazi kilétemet, és valóban azon a helyen tényleg nincs egy perc nyugalom se.”

Úgy döntött, bocsánatot kér a lánytól. Kiment az előszobába, ahol egy tükör volt felakasztva a falra. Varázslat segítségével maga elé varázsolta a kórházban ekkorra már álomba sírt Antoniát. Tyr nézte, ahogy félig-meddig, ahogy a varratok engedték, összegömbölyödött lányt, akinek hálóinge a térde fölé csúszott. Takarója a lába mellett feküdt, és az arca még nedves volt a félig felszáradt könnyeitől. Tyr a takaró felé intett, mire az felkúszott a lány testén. Az isten figyelte a lányt, majd kinyújtotta a kezét, és gyengéden megsimogatta. A tükör túloldalán lágy szellő támadt, ami a lány arcát és haját simogatta, felszárította a könnyeit.

- Bocsáss meg, kicsike!- suttogta csendesen.

A tükörben lévő kép ekkor eltűnt, és újra a férfit mutatta. Tyr ott hagyta a tükröt, és ment aludni. Másnap bement a kórházba, de Antoniát épp vizsgálták, ezért leült, hogy megvárja. Antonia egy óra múlva került elő a főorvos kíséretében, akivel élénk társalgásba merültek. Az orvos vette észre a lány szobája előtti folyosó szakasz ablakán kinéző Tyr-t.

- Ott van a nagybátyja!- mondta. Antonia Tyr felé nézett, és bólintott, majd az orvos otthagyta. Antonia odament a férfihoz.

- Mit keresel itt?- kérdezte mogorván.

- Én is örülök, hogy látlak.- felelte a férfi.

- Nem ezt kérdeztem, Richard!- sziszegte a lány. Szándékosan szólította az ál-nevén az istent.

- Még mindig haragszol a tegnapiért?

- Igen, hiszen te is tudod, hogy mekkora ostobaságot műveltél! Vagy nem?

- Ne aggódj, tisztában vagyok a ténnyel, de neked is be kell látnod, hogy nélkülem megint haldokolnál, vagy már meg is haltál volna.

- És azzal is tisztában vagy, hogy majdnem megölted azt a nőt tegnap?

- Nem őt akartam megölni, hanem a benne lévő démont!

- Igazán? Csak nem rájöttél, hogyan kell?- húzta el gúnyosan a száját Antonia.

- Azt hiszem, rájöttem.- felelte nyugodtan a férfi, mintha nem is hallotta volna a gúnyt a lány hangjában.

Pedig hallotta, és a keze megrándult idegességében, de az arca és a hangja nyugodt volt továbbra is.

- Nem azért jöttem ide, hogy veszekedjünk, hanem azért, hogy béküljünk!- jelentette ki egy kis hallgatás után.

- Tényleg ezt szeretnéd?

- Mindketten hibásak vagyunk, mert nem látjuk a másik igazát. Én elismerem, hogy hibáztam, most rajtad a sor.

- Oké, én is hibáztam, szánom- bánom. Barátok vagyunk?

- Naná!- nevetett fel a férfi

Lementek sétálni a kertbe.

- Mikor jöhetsz haza?- kérdezte a férfi.

- Egy hét múlva.

- Az remek!

- Igen, szerintem is.

Egy hét múlva elengedték a lányt. Örült, hogy hazajöhetett, ám a démon ezen az éjszakán ismét felbukkant, aminek Tyr roppantul nem örült.

- Na mostmár tényleg megölöm!- mordult fel, mikor megérezte a démon jelenlétét

- Én is megyek!- ugrott fel Antonia az ágyáról, de a férfi visszanyomta.

- Megint kórházba akarsz kerülni? Ha nem, akkor maradj a fenekeden, és ne avatkozz bele ebbe a harcba, mert most bevetem ellene a Hagalaz pusztító hatalmát, és nem örülnék, ha te is megsérülnél!

- Igenis, apám!- morogta csendesen Antonia.

- Jó kislány! Cserébe elhozom neked a fejét!

- Tyr! Ha lehet, ne a lakásban engedd szabadjára az erődet, hanem a csillagos ég alatt! Tudod, kívül tágasabb!

- Igenis, főnök!- szólt a férfi, majd felkapta a kardját, s ment, hogy szembe szálljon a démonnal.

A lány látta az ablakból, ahogy a nő és a férfi habozás nélkül ugranak egymásnak. Tyr kiosztott néhány sebet, majd a nő hasát célozta meg vele, és aktiválta a Hagalaz mindet elsöprő erejét. Tina felsikoltott a fájdalomtól, ám a következő percben már gúnyosan elmosolyodott, és így szólt:

- Remek! Pont ezt akartam elérni!

- Hogyan?- nézett nagyot a férfi.

- Megmutatom, mire gondolok!

Megcélozta a férfi mellkasát, és a keze eltűnt benne, megmarkolva szívét. Teljes erejéből rászabadította a Hagalaz hatalmát. Tyr felüvöltött kínjában, és a teste megbénult. Talán elvesztette volna minden erejét, ha nem lép közbe a Sowulo ellensúlyozó hatalma. A démon megrémült, látta, hogy ahelyett, hogy elfogyna az ereje, kezd megerősödni. Mikor a férfinak volt elég ereje, aktiválta a többi rúnát, és egyetlen varázslattal súlyos sérüléseket okozott a démonnak, aki elengedte fájdalmában, majd köddé vált.

- Tyr, jól vagy?- kiáltott le az ablakból a lány.

- Nem kell, félned, mindjárt jobban leszek!- hangzott a felelet.

- Gyere be, hadd lássam el a sérülésed!

- Megyek!

Azzal sarkon fordult, és bement a házba, ahol Antonia már várta, hogy kitisztítsa a sebeit. A gyógykezelés alatt magában átkozta a démont, és megjegyezte, hogy attól fél, nem fogja tudni megszabadítani a lányt ettől a démontól.

- Dehogynem, sikerülni fog! Ha hiszünk benne, biztos sikerül!

- Hinni kevés! Ide nem hit kell, hanem valami más, ami még a rúnáknál is erősebb!

- De micsoda?

- Nem tudom. Hidd el, örülnék, ha tudnám!- felelte szomorúan az isten.





13. fejezet

A vizsga.



Antonia teljesen felépült, hála Tyr-nek. A férfi ugyanis tovább alkalmazta a Sowulo gyógyító hatását. Három hét múlva, mikor visszament ellenőrzésre, a zárójelentésben teljesen gyógyultnak nyilvánították, aminek a lány nagyon örült.

- Köszönöm, hogy segítettél, Tyr!- mondta mikor hazaért a kórházból.

- Nincs mit, örülök, hogy segíthettem!

- Én viszont annak örülnék, ha tovább tanítanál a kardforgatásra.

- Attól félek, hogy arra nincs időd, ám úgy érzem, fölösleges is, mivel eleget tudsz, és hamarosan le fogsz vizsgázni.

- Vizsgázni?

- Igen. Bebizonyíthatod, hogy mire vagy képes.

- Ahogy gondolod, hisz te vagy a mesterem.

- Kapsz tőlem egy hetet, hogy felkészülj a vizsgádra!

- Miből kell, készülnöm?

- Főleg a kardforgatás, és a tűrőképesség lesz az, ami sokat fog nyomni a latba, ezért abból készülj keményen, ám a testedzés is fontos, ezért azt se hanyagold el.

- Értettem!

Antonia tehát keményen kezdett edzeni. Tyr figyelte, ám nem szólt egy szót sem, hagyta, hadd tegyen azt, amit akar. A lány mikor végzett a futással olyan helyeket keresett, aminek elég undorító szaga van, így gyakorolta a tűrőképességét. A kardforgatás volt az egyetlen olyan program, amiben Tyr is segített. Keményen edzettek, és ez volt az egyetlen olyan felkészülés, ahol a férfi utasításokat adott, és lopva, de új trükköket tanított a lánynak. Antonia hálás volt a segítségért.

Egy hét múlva készen állt, hogy megmutassa, mit tud. Tyr először testedzésből vizsgáztatta le a lányt. Öt kilométer futás, és úszás, majd végig kellett állnia a fél délutánt egy lábon. Izzasztó meleg volt, de a lány keményen kitartott. Tyr mindenből megdicsérte a lányt.

- Ez remek volt, a vizsga első felén átmentél. Ma volt a könnyebb része a vizsgának, de holnap lesz a neheze. Menj, zuhanyozz le, pihenj, és holnap folytatjuk.

- Köszönöm.

- Ne köszönj semmit, majd holnap köszönd, mikor túl leszel mindenen, és alkalmasnak leszel arra, hogy megküzdhess a démonnal! Ám vigyázz, mert holnap derül ki, mire vagy képes igazán. Ha nem gyakoroltál elég szorgalmasan, akkor könnyen elbukhatsz, mert nem fogok veled kegyesen bánni! Holnap minden kiderül!

- Nem fogok csalódást okozni, erről biztosíthatlak!

- Ne ígérj, mert egy ígéret nem ér semmit! Ha bizonyítottál, csak akkor hiszem el, amit most mondtál.

Antonia nem szólt semmit, de magában elhatározta, hogy holnap bebizonyítja az istennek, hogy nem csak a levegőbe beszélt. Másnap Tyr a lány szobájában ismét elsötétített, majd vér és hullaszagúvá változtatta a levegőt, és behívta a lányt, de előtte ismertette a feltételeket.

- Két órát kell itt ülnöd anélkül, hogy hánynál. Ha sikerül nem hánynod, akkor átmentél a vizsgán, ha nem, megbuktál!

A lány összeszorította a fogát, belépett a szobába, és leült. Felkavarodott a gyomra félóra után, de keményen tartotta magát, és megúszta hányás nélkül.

- Ügyes voltál. Ha rosszul érzed magad, igyál egy kis kefirt, szívjál egy kis friss levegőt, aztán gyere!

- Ne aggódj, jól vagyok. Rosszabb levegőt szívtam én az elmúlt héten.

- Képes vagy folytatni?

- Igen.

- Rendben, akkor fogd a kardod, és kövess!

Lementek a kertbe, majd onnan a várost övező hegyek irányába indultak.

- Hová megyünk tulajdonképpen?- kérdezte a lány.

- Érdekel?

- Akkor nem kérdezném, ha nem érdekelne!

- Nem mondok semmit, majd meglátod!

- A halál vigye le a nagy titkolózásodat!- átkozódott egy sort a lány, de aztán csendben követette a férfit.

Felmentek az egyik legmagasabb hegyre, ahol egy barlang volt.

- Ez lesz az utolsó vizsgád helyszíne. Itt fogsz velem megküzdeni.

- Veled?- nézett a lány.

- Jobb lenne a démonnal?- kérdezett vissza gúnyosan a férfi.

- Oké, hallgatlak, bocs a hülye kérdésért!- visszakozott a lány.

- Nos, velem fogsz megküzdeni, ám nem lesz olyan könnyű a dolgod, mivel bevetem a minden isteni hatalmamat ellened! Nem kérem, hogy győz le, mivel az még halandónak úgy sem sikerült, de ha sikerül sebet ejtened rajtam, akkor átmentél. Vigyázz, mert nem fogok veled gyengéden bánni, és ha azt hiszed, hogy csak játszom veled akkor, megöllek, vagy ha abban a tévhitben ringatod, magad, hogy csak szórakozom, akkor is halál fia vagy! Világos? Azt akarom, hogy a legjobb formádat hozd, és harcolj úgy, ahogy tőled telik!

- Úgy lesz!

- Helyes! Sok szerencsét!

- Az ég oltalmazzon téged!

Habozás nélkül ugrottak egymásnak, és egy vad és könyörtelen harc bontakozott ki köztük. Tyr bevetette minden hatalmát a lány távoltartására. Kezdetben Antonia volt a vesztes, mivel képtelen volt a férfi közelébe férkőzni. Antoniának nem volt könnyű a dolga, mivel a férfi gyors volt, folyamatosan sebeket osztogatott, de mire a lány visszavághatott volna, már más helyről támadt.

„A nyavalya jöjjön rád, meg a gyorsaságodra!”- bosszankodott a lány, mikor látta, hogy aligha tud stratégiával Tyr közelébe férkőzni.

- Na mi van? Nem tudsz követni, kisasszony?- kérdezte gúnyosan az isten. – Nem vagy valami gyors, és attól tartok pár perc alatt végezni fogok veled!

- Csak szeretnéd!- mordult fel a lány, és újra támadott.

Az isten látta, hogy a lány megpróbálja ismét megtámadni, de villámgyorsan köddé vált, és a lánytól pár méterre jelent meg ismét. Egy végzetes csapást indított a lány ellen, akinek csak nagy nehezen sikerült kivédenie. Antonia belátta, hogy a férfi tényleg nem viccel, és tudta, hogy a stratégiai támadással nem ér el semmit. Mással kell próbálkoznia, ha le akarja győzni. Tyr egy támadás során átszúrta a vállát, pedig a szívét vette célba. A lányba feltámadt az életösztön, nem akart veszteni, mert tudta, ha veszít, nem marad életben. Ez adott neki elég erőt, hogy győzzön. Tyr is észre vette, hogy ellenfele másképp kezd játszani ez után a húzása után.

„Remek! Pontosan ezt akartam elérni!”- gondolta elégedetten.

„Ha megpróbálom kihasználni a gyengeségét, vagy a figyelmetlenségét biztosan győzni fogok! Félek, hogy más választásom nincs, ha életben akarok maradni!”- gondolta Antonia, s emellett a lehetőség mellett maradt.

Keményen harcoltak. A lány az életéért, és a bizonyításért harcolt, Tyr pedig meg akarta mutatni a lánynak az élet adta lehetőségek kiaknázásának fortélyait. Végül, hála a remek kiképzésnek és a véletlen közrejátszásának, no meg az életösztönnek, sikerült megsebeznie az istent a bal felkarján. Tyr felkiáltott fájdalmában, de tudta, hogy itt ő lett a vesztes, a lány élni akarása előtt, pedig fejet kell hajtania. Vége volt a harcnak. Antonia teljesítette az utolsó vizsgáját.

- Szép és tisztességes harc volt, kár, hogy a véletlen döntötte el!

- Nem a véletlen, hanem a te kiképzésed és a sok gyakorlás!

- Fenét sem ér a kiképzés, ha az életedért futsz!- jegyezte meg a férfi.

- Az igaz!

- A világ legjobb kiképzése se menthet meg a haláltól, ha nincs benned elég élet!

- Ez is igaz!

- A vállad nagyon fáj?

- Egy kicsit, nem vészes, bár még mindig vérzik.

- Gyere, begyógyítom.- mondta a férfi.

Mialatt gyógyította a sebet, a lány megkérdezte:

- Akkor átmentem az utolsó vizsgámon is?

- Hát hogy a halálba ne mentél volna át!- nevetett fel Tyr.- Nagyszerűen harcoltál, és remekül használtad a megszerzett tudásodat, így mostmár hivatalosan is elismerlek tanítványomnak, és továbbépezlek, s igyekszem minden tudásomat átadni neked!

- Hálás köszönetem, s igyekszem továbbra is ugyanolyan remekül megállni a helyem, mint eddig!

- Ezt örömmel hallom, és tudom, hogy nem fogsz csalódást okozni! Gyere, menjünk haza!

Antonia örömmel vette az ajánlatot. Este pompás vacsorával ünnepelték meg a két nap sikereit.

- Azért örülök, hogy sikerült legyőznöm téged! Már a kiképzés alatt is nagy erőfeszítésbe került, hogy megtanuljam a fogásokat, és tudjalak követni. Kiváló mesternek bizonyultál!- jegyezte meg a lány, miközben felbontott egy üveg édes bort.

- De remekül helytálltál, no meg a vizsgán is bizonyítottad az elszántságodat és azt, hogy mennyi tűz van benned. Erős az életösztönöd, ez kétségtelen, hisz ha túlélted azt a borzalmas sérülést, amit a démonnal való utolsó harcodból szereztél.

- Abban, hogy túléljek te is segítettél, meg a Sowulo.

- Ugyan, én csak gyógyítottalak. Az orvos mondta, hogy ha nem halsz meg a műtétet követő huszonnégy órában, akkor már van esélyed a túlélésre. Te, pedig túlélted.

- Nem adom meg olyan könnyen magam a Halál hatalmának! Mondd csak, ha veszítettem volna, tényleg megöltél volna?

- Igen, Mikor felkészítettelek a vizsgádra néhány olyan módszert tanítottam neked, amelyeket én fejlesztettem ki, és tökéletesítettem. Ha veszítettél volna, akkor nem lettél volna méltó rá, hogy tovább vidd egy isten harctechnikáját! Kénytelen lettem volna megölni, hisz előtted senkinek nem tanítottam meg ezeket a trükköket, és nem engedem, hogy másnak is átadd.

- Értem. Hála az Égnek nem veszítettem.

- Így igaz. Mostmár a démon ellen sem fogsz veszíteni!

- Reméljük, igazad lesz, Ám én is mindent meg fogok tenni a sikerért. Nem lennék boldog, ha ennyi munka után megint a kórházban kötnék ki!

- Akkor nagyon csalódott lennék, ha ez ismét megtörténne, és sürgősen visszaszívnám a délutáni szavaimat, sőt az életedtől is megfosztanálak!

- Te képes lennél megölni egy magatehetetlen embert?

- Ha nem méltó arra, hogy éljen, akkor igen. Ha én hibáztam, én korrigálok!

- Ez nem fair!

- Az élet sosem volt fair, kisasszony!

- Az biztos! Az élet sosem jó, de még kevésbé igazságos!

- Így igaz!- bólintott a férfi.









14. fejezet

Örökös szerződés



Antonia kissé megrökönyödött, Tyr kegyetlensége láttán, de megnyugodott, hogy ő nem lesz ennek az isteni kegyetlenségnek az áldozata. Tyr továbbra is tanította, és ő sem okozott csalódást, aminek Tyr örült a legjobban. Augusztus közepe volt, tikkasztó a meleg, ám az edzést váratlan viharok is megszakították.

- Na már csak ez hiányzott!- morogta a férfi, mikor egy edzés kellős közepén váratlanul kitört az égi háború, és az eső elől a teraszra húzódtak.

- A szentek elég parázs kedvükben vannak ma úgy látszik.- jegyezte meg a lány, miközben a teraszról nézték, ahogy az eső áztatja a világot.

Tyr elhúzta erre a kijelentésre a száját, és unottan nézett ki az esőbe.

- Azt hiszem a mai edzésnek vége!- jelentette ki kis hallgatás után.

Antonia bólintott. Mindketten fáradtak voltak, és az eső is elálmosította őket. Hallgatták a mennydörgést, majd a lány felállt.

- Megyek vacsorát főzni!- jelentette ki, és bement.

Tyr továbbra is ült a teraszon, és nézte a vihart. Freyja odabújt a férfi lábához, és melegítette, ami Tyr-nek furcsa mód jól esett.

- Mi van, kutya? Te se szereted, mi?- nézett le a férfi, és megvakargatta a füle tövét, mire a kutya farkcsóválva helyeselt. Tyr elgondolkodva figyelte a vad vihart.

A csatamezőkön, mikor a harcosok csatáztak, a zaj erre a tompa, gurgulázó mennydörgésre hasonlított, váltakozó erősséggel persze. Furcsa volt ennek a természeti jelenségnek a révén visszahallani ezt a hangot. Elmosolyodott, és ezt gondolta:

„Rég volt, mikor csatamezőn jártam! Szinte már unom, hogy nem tehetem azt, amihez a legjobban értek, bár Antonia tanítása elfoglalja minden időmet, de azért hiányzik.”

Aznap éjjel ismét eljött a démon. Antonia és a férfi felkészülten várták. Tyr csak ennyit súgott a lánynak, mikor szemtől-szemben álltak ellenségükkel:

- Bizonyísd be, hogy te vagy a legjobb! Használd az életösztönödet!

A lány nem is bólintott, hanem támadott. Kiürítette az agyát, és csak a megérzéseire, és az ösztönére támaszkodott. Nem gondolkodott cseleken vagy stratégiákon, csak mérlegelt, és az ösztönei súgta „tanácsokra” hagyatkozott, de úgy érezte, hogy ide nem is kell több. Tyr figyelte, hogy ezzel az ötlettel mire megy a lány. Úgy tűnt a terv beválik, ám a démon idő közben ráébredt, hogy puszta életerőből fakadó a támadás, amit ellene indítanak, ezért meg kellett zavarnia a lány biológiáját, és fel kellett borítania az ösztöneit. Téves információkat kezdett el küldeni a lány teste felé, mire az hallucinálni kezdett, majd pár perccel később Tyr ellen fordult.

„Mi az ördögöt művel ez? Miért támad engem? „- ijedt meg a férfi, ám aztán rájött, hogy a démon az oka mindennek. Ezért gyorsan „leszerelte” Antoniát, egy jól irányzott csapással, majd maga ment, hogy megküzdjön ellenfelével.

- Miért küldöd ezt a kis csitrit ellenem, mikor rég tudod, hogy nem rá vadászom? – kérdezte a nő, mikor összeakaszkodtak a férfivel.

- Miért kire vadászol?

- Természetesen rád!

- Szóval engem akarsz ”meghódítani”? Sajnálom, én nem vagyok olyan könnyű préda, mint hiszed!

- Igazán? Eddig te se produkáltál jobbat, mint a kis barátnőd!

- Úgy gondolod, édesem? Akkor most kapsz tőlem valamit, amit nem köszönsz meg!

Azzal ismét aktiválta a Hagalazt, majd a kardjával szíven szúrta a nőt, és belevezette a pusztító erőt. Tina ekkor úgy érezte, menten darabokra szakad a teste, ám a démon erősebb volt, és nem engedte. Keményen mentette a menthetőt, ám ő is elgyengült, hisz a pusztításnak ő sem volt képes sokáig ellenállni. Dühösen visszavágott az istennek, aki ájultan nyúlt el a padlón. A démon zihált egy kicsit, körbenézett, és megakadt a szeme az ájultan fekvő Antonián, akit Tyr akart megvédeni, úgy, hogy leütötte. Állt még egy kicsit, majd odalépett a lányhoz, a vállára vette, és eltűnt. Szegény lány most nagy bajba került. Egy raktárépületben jelent meg a nő a lánnyal, és a hatalmas terem északi végében álló padlótól a mennyezetig érő, régi rácsos ládatartóban helyezte el a lányt. Leterített egy pokrócot, és arra fektette ájult áldozatát, majd belakatolta az ajtaját.

- Innen nincs menekvés, kicsim!- mosolygott a nő.

Otthagyta a lányt, aki félóra múlva magához tért, és csodálkozva nézett körül.

- Hol vagyok?- kérdezte, de nem válaszolt rá senki, és a vele szemben lévő ablakon beszűrődött a hajnal első sugara.

Ekkor a félelem hasított bele, hisz rájött, hogy a démon foglya, aki valószínűleg már elment, hogy Tina élhesse a saját életét. Tyr is magához tért, és aggódva kereste a lányt, de aztán rájött, hogy a démon magával vitte.

- Átkozott! Ha bántani meri a lányt, akkor megölöm!- mordult fel zordan.

Meg kell találnia, mielőtt valami olyan baj történne, ami a lány életébe kerülne. Gondolkodni kezdett, hogyha ő lenne a démon, hová rejtené el azt, akit meg akar ölni. Valami olyan helyre, ami félreesik mindentől, ahol a madár se jár. Elkezdett kutatni ilyen helyek után a fejében lévő térképen. Elég jól ismerte a várost, így hamar rájött, hogy a régi kikötő ideális hely. Elhatározta, hogy körbeszimatol egy kicsit. A házat még emberként, ám a kertet már kutyaként hagyta el, és elrohant a kikötő irányába. A régi kikötő a város keleti felén terült el. Tyr kissé idegesen lépkedett a raktárak között, miközben szimatolta a töredezett, gazos járdát, és a földet szimatolta. Hegyezte a fülét, és a levegőt is szimatolta, mivel a földön a pár napos eső szagán kívül nem volt friss nyom, de ez is cserbenhagyta.

„Lehet, hogy rossz helyen keresgélek?”- tűnődött. Körbenézett, és megakadt a szeme a nagy ládákon, amikben régen a halakat szállították, és most ott árválkodtak a raktárak előtt, és egészen a raktár ablakáig értek, ahogy a munkások egymásra tették őket. Tyr felmászott ezekre a ládára, és benézett az első raktár ablakán. Teljesen üres volt. Lemászott, és tovább indult. A kikötő legszélén álló raktárban talált rá a lányra, aki pont az ablakkal szemben álló „ketrecben” volt. Vakkantott, mire a lány felkapta a fejét, és azonnal meglátta a kutyát.

- Tyr?- kérdezte hitetlenkedve.

A kutya bemászott az ablakon, és egyetlen ugrással lent volt. Ugrás közben visszaváltozott, és eredeti alakjában ért földet.

- Jól vagy? Nem bántott?- lépett a lányhoz Tyr.

- Nincs semmi bajom. Veled minden rendben?

- Velem is minden rendben van, ne aggódj, inkább azon törd a fejed, hogy juthatnál ki innen.

- Nekem jobb ötletem van! Itt fogjuk elpusztítani a démont, de nekem itt kell maradnom, hisz nem szabad tudnia, hogy itt jártál! Este biztos visszajön, hogy megnézze megvagyok-e még, és te is itt fogod várni.

- Nem is rossz ötlet! Nem fázol?

- Elég hideg van.- felelte csendesen a lány, mire a férfi levette a kabátját, és odaadta a lánynak, aki belebújt.

- Köszi szépen.

- Nincs mit.- mondta Tyr, majd lehajolt, és elővett egy kést a nadrágjából.- Add a kezed!

Antonia odanyújtotta a kezét, és a férfi felhasította a tenyerét, majd a sajátját is. Tenyerüket összeérintették, majd a férfi ennyit mondott:

- Testvéremnek fogadlak!

- Testvéremnek fogadlak!- ismételte a lány is, majd a férfi elment.

„Jól van, most már Antoniáról mindig tudni fogok!- gondolta.

„Hálás köszönetem, Tyr!”- gondolta Antonia.





15. fejezet

Harc a lelkekért



A nap Tyr számára edzéssel és tervkovácsolással, Antoniának aggódással telt. Aggódott, hogy mi lesz este, és milyen tervei vannak vele a démonnak, ám majd minden kiderül. Félt, hogy valami rossz van készülőben, de bízott benne, hogy Tyr és ha lehetősége lesz rá, neki is sikerül majd megakadályozni, és keresztül húzni a számításokat. Este eljött a démon, és megjegyezte:

- Látom, napközben eljött a hadistened! Miért nem vitt ki, ha már meglátogatott?

- A válasz nagyon egyszerű! Mert kihívlak egy párbajra, ahol a lány, a saját, és a testgazdád élete lesz a tét. A nyerek, elengeded a lányt, elhagyod a nő testét és visszakotródsz az Alvilágba, ha vesztek, megölhetsz minket, és hogy tetézzem a nagylelkűségem, még a hatalmamat is megszerezheted! Erre vágytál, nem?- kérdezte hirtelen a férfi, aki már napnyugta óta ott volt a raktárban egy sötét falrésznél állva, ám most kilépett egy a hold által megvilágított helyre, mely kétlépésnyire volt tőle.

- Nagyon gáláns ajánlat!- mosolygott gonoszul a démon.

- Kell vagy nem?- mordult fel Tyr.

- Elfogadom.

- Tyr, nem gondolod, hogy túl sokat kockáztatsz?- kérdezte Antonia aggódva.

- Szeretek nagy tétben játszani.

- Igaza van, kölyök! A játék úgy izgalmas, ha nagy a tét.

- Remélem, tudod, mit teszel, mert…

- Ne merj kételkedni, Halandó! Utálom a kételkedést, és a bizalmatlanságot!- kiáltott rá az isten.

- Jól beszélsz, hadisten.

- Elég a szócséplésből! Nos, készen állsz, az utolsó csatánkra?

- Természetesen! Győzzön a jobb! De lenne nekem is egy aprócska feltételem. Mivel nekem nincs kardom, ezért csak a puszta varázserőnket használjuk egymás ellen.

- Elfogadom!

A nő és a férfi egyszerre lendültek támadásba. Tyr bevette a Hagalaz és a Teiwaz erejét, míg a démon az Alvilág legsötétebb varázslatait.

„Elment ennek a Tyr-nek az esze! Kockára tesz mindent, holmi kósza „nagylelkűség” címén! Megőrült, esküszöm nincs magánál! Várjunk csak! Lehet, hogy van egy terve, amit csak a nagylelkűség álcájával takar? Melegen ajánlom, hogy nyerjen az a terv, bármi is az, mert ha nem, akkor mindannyian meghalunk! Tyr, Tyr nehogy veszíteni merj nekem, különben nagyon meg leszel verve! Már ha lesz időm rá.”

Könyörtelen harc bontakozott ki a lány orra előtt, és úgy tűnt Tyr szénája nem állt valami jól. Úgy tűnt a rúnák ereje sem képes megfékezni az Alvilág hatalmát. Tyr rengeteg sebet kapott, ám keveset volt alkalma viszonozni. A démon mindent megtett, hogy Tyr veszítsen.

„A nyavalya törje ki ezt az átkozott démont, képtelen vagyok bármelyik támadását elhárítani!”- gondolta bosszúsan Tyr, mikor épp csak egy hajszálnyira sikerült kitérnie egy varázslat elől.

„Remekül harcolsz Tyr barátom, de félek, hogy kevés vagy! Látszik, hogy nem vagy varázsló, és nem értesz a mágiához, hiába vagy Odin fia, és hiába birtoklod az erejét, nem fog megvédeni a Haláltól!”

„Tyr-nek nagyon kell vigyázni, ha élni akar, mert ez az átkozott, még tényleg benyújtja a számlát neki!”

- Ne szórakozz, Tyr! Nem úri kisasszony az, hogy kímélni kelljen! Kapd el!- kiáltotta.

„Kíméli ám az öreg Halál!”- gondolta a férfi dühösen.

Összeakaszkodott a nővel, és a hasába mélyesztette a kézét, majd aktiválta a Hagalazt. Tina felsikoltott, testén végigrohant a pusztító erő, s rángatózni kezdett, hogy szabadulhasson.

- Na ez hogy tetszik, szépségem?- kérdezte a férfi.

- Ezt ne úszod meg szárazon!

Azzal ő is támadott, ám Tyr szívét vette célba, és nem a hasát. Hatalmas mennyiségű gonosz erőt engedett bele, amit az isten képtelen volt elviselni, s ellökte magát a nőtől, aki hozzávágta a raktár falához.

- Na, drága, ez a húzás, remélem elnyerte a tetszésed!

- Ennyit tudsz csak? Ez igen siralmas teljesítmény, egy olyantól, mint te!- nevetett a férfi, s Antonia rémülten látta, hogy a szája szélén vér buggyan ki. Tyr azonban tudta, hogy ez nem volt olyan „siralmas” teljesítmény, mint ahogy ő azt állította, hisz egy nagyon erős varázslat volt.

„Tyr most nagyon nagy bajba került! Ha nem tudja folytatni, akkor minden elveszett!”- figyelt a lány.

- Tyr állj fel! Szégyelld magad, ha egy nő ilyen könnyen el tud veled bánni!”- kiáltott fel.

- Könnyű azt mondani, mikor te nem teszel semmit!- vágta oda ingerülten a férfi.

Sokáig tartott a harc, ám végül hajnalban, minden elvesztett, már ami Tyr és Antonia életben maradási esélyeit illeti. A démon került ki győztesen. Tyr csurom vér volt, és képtelen volt tovább harcolni. Leroskadt a fal mellé, ahová a legutolsó támadás söpörte, egy nagy erejű támadás után, és hiába próbált felállni, nem sikerült.

- Azt hiszem, én győztem, és kérem a jutalmam!- lépett közelebb a nő, és belemarkolt az isten hajába.

A férfi bátran nézett az őrülettől izzó szemekbe. Már nem érdekelte mi fog történni, jöjjön a halál! Legyen vége ennek az őrületnek! Legalább nem úgy hal meg, hogy nem harcolt meg a győzelemért.

- Vedd el! Megígértem, hát betartom az ígéretem!

- Tyr, elment az eszed! Nem teheted!

- De igen! Emelt fővel vállalom a halált, és nem hoztam senkire szégyent. Ez a tudat elég nekem!

- De nekem nem! Hé te! Hagyd őt békén, inkább engem ölj meg!- kiáltott sírva.

- Ne légy türelmetlen, rád is sor kerül majd!- nevetett a lány arcába a démon. Antonia tehetetlen dühében ellökte magát a rácstól, majd neki futott, és felugrott rá. Tépni kezdte börtönének „falait”.

- Tyr! Ne tedd, ne engedd, Tyr, hallod!- zokogta.

- Sajnálom, a fogadás, az fogadás!- suttogta maga elé a férfi.

Antonia a könnyein át csak azt látta, ahogy a nő felrántja ültéből a férfit, és a mellkasának szegezi a tenyerét, és kiszívja belőle a rúnák hatalmát. Hallotta, ahogy Tyr a súlyos veszteség után nagyott puffanva ér, földet, és kínlódva felnyög, majd a nő őrült kacagását.

- NEEEEE!- síkította fájdalmában, s elengedte a rácsokat, lekuporodott a földre, és zokogni kezdett.

Tina nevetésén és Antonia sírásán kívül más hang nem törte meg a csendes, kikötői éjszakát. Tyr a földön feküdt, szinte öntudatlanul, mikor az arcán neki is legördült az első könnycsepp.



16. fejezet

Ne menj el, Tyr!



Tina abbahagyta a nevetést, és elindult Antonia felé. Tyr továbbra is a földön feküdt, de már magához tért, és figyelte a démont. Látta, ahogy Antonia felkapja a fejét, mikor Tina kinyitotta a ketrec ajtaját, és hallotta, ahogy ezt mondja neki:

- Most már a te kívánságod is teljesül!

- Gyere csak, legalább kitépem a szívedet! Ami Tyr-nek nem sikerült, az majd nekem fog!

- Miért gondolod azt, hogy egyszerű halandó létedre le tudsz győzni engem, mikor egy istennek sem sikerült?

- Mert én hiszek benne, hogy le tudlak győzni! Egy halandó, ha az életéről van szó, képes az utolsó lobbanásig küzdeni, mert nekünk csak egy életünk van!

- Ne várd, hogy meghatódjam rajta!

- Várja a Halál!- mordult oda a lány, majd ugrott, közvetlen közelről ököllel belevágott a démon arcába, és Tyr mellett termett. A démon bólogatott, majd elismerően mondta:

- Vildkatt! (=vadmacska)

- Köszönöm az elismerést!- morogta a lány gúnyosan, de nem vette le a szemét Tyr-ről, aki nagy nehezen megpróbált felülni.

Antonia segített neki. A hadisten mikor ült, elővett egy kést, és a megforduló démon szívébe dobta, mondott néhány csendes és halk szót, mire a démon rángatózni kezdett, testébe villámok csaptak, felsikoltott egy velőtrázó sikollyal, majd elporladt.

- Úristen!- suttogta a lány, majd a sebesült Tyr felé fordult.

- Antonia, figyelj rám egy kicsit! Hozd ide a földről a kést!

- De miért?

- Ne kérdezz, kevés az időm!

A lány odahozta a kést, Tyr pedig intett, hogy üljön vele szemben. Mikor a lány is letelepedett, Tyr belenyúlt az egyik, még vérző sebébe, arca eltorzult a fájdalomtól előredőlt, majd véres ujjával felrajzolta a Teiwaz-t a lány homlokára, aki nem szólt semmit, és úgy fogadta, mint egy áldást.

- Minden hatalmamat elvesztettem, de egy dolgot nem vesztettem el! A Teiwaz hatalmát, amit most át fogok adni neked!

- Köszönöm, a bizalmadat!- suttogta könnyes szemmel a lány, és felnézett. Ebben a pillanatban Tyr arca ismét eltorzult, és a lány legnagyobb rémületére ráncosodni kezdett.

- Tyr! Egek! Te… elvesztetted a halhatatlanságodat is!

- Igen, így van. Meg fogok halni, de előbb átadom neked a tudásom, és a hatalmam. Te vagy mostantól az örökösöm.

Azzal a lány homlokára helyezte a tenyerét, néhány halk szót szólt, és a tenyere alatt a lány homloka felizzott, felkiáltott a fájdalomtól, testét görcsök rohamozták meg, fázott, de ugyanakkor melege is volt. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire abbamaradtak a kínjai, és a férfi elvonta a homlokától a kezét. A Teiwaz a homloka közepén narancsosan izzott.

- Jól áll!- állapította meg a férfi, ám aztán ismét eltorzult az arca és ismét öregedett tíz évet. Antonia mondani akart valamit, ám Tyr egy kézintéssel elhallgatatta, és folytatta a mondandóját.

- Eljött számomra is a Ragnarök, megígérem, hogy visszajövök, de türelmesnek kell lenned!

- Mikor?

- Elmegyek, hogy visszaszerezzem a hatalmamat attól az átkozott démontól. Nem tudom, mikor térek vissza, de visszajövök, a vérszerződésünkre esküszöm!

- Nem akarom, hogy itt hagyj, hallod?

- Nincs más választásom.

- Mi lesz, ha sose térsz vissza?

- Ne mondj ilyet! Visszajövök, ebben biztos lehetsz! Most pedig eljött a legnehezebb része a dolognak.

- Micsoda?

- Meg kell ölnöd engem!

- Én legyek a gyilkosod? Ilyet nem kérhetsz tőlem!

- Nem a gyilkosom, hanem az orvosom leszel! Nem akarom, hogy végignézd, hogyan öregszem meg! Kérlek, könnyísd meg a Halál dolgát, és segíts átmennem a másik partra!- szólt, majd a lány kezébe adta a kést.

- Nem tudom, megtenni! Képtelen vagyok megölni téged!- zokogta a lány.

Tyr ekkor előre dőlt, és megcsókolta a lányt, de közben magába döfte a kést. Felnyögött, és a lány is rémülten vette észre, hogy véres lett a keze, és érezte, ahogy a meleg, isteni vér végigfolyik a kezén, és lecsepeg a földre.

- Köszönöm!- súgta a fülébe Tyr, aztán visszahanyatlott a fal mellé.

- Miért tetted ezt Tyr? Miért kényszeríttettél erre?

- Ha jó harcos akarsz lenni, nem szabad mindig meghátrálni az ölés elől. Azon kívül nem illik megtagadni egy haldokló utolsó kívánságát!- mosolygott pimaszul a férfi.

- Ha visszajössz, ezért még számolunk! Ezért még alaposan megverlek!

- Állok elébe!- mondta a férfi, majd ismét fel akart ülni, ám az elvesztett vér, vitte az erejét is, és nem sikerült. Érezte, hogy itt a végállomás, ezért megfogta a lány kezét, és ezt mondta:

- Isten veled, kislány! Jó volt veled dolgozni, és örülök, hogy megismertelek! Vigyázz magadra, és még találkozunk!

- Ne menj el, Tyr! Maradj még, kérlek!

- Eljött az idő, nem maradhatok!- szólt a férfi, majd megsimogatta a lányt.

Antonia rémülten nézte, ahogy a férfi szemében kihuny az élet tüze, a szeme fennakad, és sóhajt még egy utolsót, majd a keze lehanyatlik, teste pedig eldől, mint a zsák. Vége volt mindennek. Hitetlenkedő pillantással nézte a földön heverő halottat, és óvatosan megrázta.

- Tyr! Tyr!- szólongatta, ám a nagy hadisten nem mozdult többé. Az utolsó élő Áz isten is úton volt Hél birodalmába.

A lány zokogni kezdett, ráborult a férfi hűlő tetemére, és megtörten, a sírástól csukladozva mondta:

- Édes, drága Tyr! Egyetlen testvérem! Édes hadistenem!







17. fejezet

Más világ



Antonia hírtelen abbahagyta a sírást. Nem értette miért, de képtelen volt sírni. Elfogytak a könnyei. Nézte a földön fekvő halottat, ám nem látta. Üres volt az agya, ösztönösen nyúlt a félig kihűlt testhez, hogy lezárja a szemeit, és ugyanígy állt fel, s indult. Elhagyta a kikötőt, de fogalma sem volt róla, hová megy. Nem látott, nem hallott, csak ment, amerre a lába vitte. Az emberek, akik vele szembe jöttek alaposan megbámulták, ha valaki elé állt, hogy megtudja, mi baja, egyszerűen félrelökte, és ment tovább. A megbántott, és megfélemlített emberek, ösztönösen elcsodálkoztak, és ezt mondták:

- Micsoda lélektelen valaki!

Senki sem merte igazából megszólítani, mert volt benne valami félelmetes és nyugtalanító. Egész nap csak ment, nem tudta hol van, ám a délután közepén elzúduló eső magához térítette. Felijedt, mint az alvajáró, ha felébresztik, és körülnézett. A város főterén volt, de fogalma sem volt róla, hogy hogyan került oda. Behúzódott a városháza előtti átjáró alá, és csak nézte az esőt.

„Sírnak az égiek. Síratják velem együtt Tyr-t:”- gondolta szomorúan. Leült a lépcsőre. Vele szemben két lány állt, akik várták, hogy elálljon az eső. Mindketten cigiztek. Az egyik barna hajú volt, a másik vörös.

- Bocsánat!- szólította meg őket a lány.

- Igen?- fordult felé a vörös hajú lány.

- Tudnátok adni nekem egy szál cigit?

- Persze.- szólt a lány, és odanyújtotta a cigis dobozát, és Antonia kivett belőle egy szálat, majd kért egy gyújtót.

- Kösz szépen!- bólintott a lány felé, mikor visszaadta a gyújtót.

Antonia beleszívott a cigibe, majd kifújta a füstöt, és nézte a heves esőt. A lányok beszélgettek, és nem foglalkoztak tovább vele, amit most a lány nem is bánt. Két órát esett, majd mikor elállt, hazaindult. Freyja farkcsóválva fogadta, és kereste Tyr-t, ám a lány csak ennyit mondott neki:

- Hagyd, Freyja, Tyr nincs többé!

Bement a házba, lezuhanyzott, átöltözött. Épp a pólójába bújt bele, mikor megcsörrent a telefonja. Felvette.

- Igen?

- Szia, kicsim!- szólt bele a vonal másik végén egy mély férfihang.

- Szia, apa!- morogta a lány nem túl lelkesen.

- Mi baj, nem is örülsz, hogy hallod a hangom?

- De örülök!- szólt. Megpróbált jókedvet, és örömöt tettetni, ami úgy tűnt, jól sikerült.

- Figyelj, szívem, pár nap múlva otthon leszek.

- Ennek örülök! Mit csináljak vacsorára, mire hazajössz?

- Mindegy hogy mit, de ne készítsél fejedelmi lakomát, érted?

- Igen. Lazacleves és sült csirke gombával meg zöldborsóval, desszertnek pedig csokipuding jó lesz?

- Remek lesz!

- Akkor mikorra várhatlak?

- Két nap múlva otthon vagyok, az neked megfelel? Vagy vársz valakit?- nevetett bele a telefonban a férfi.

- Nem, nem várok!

- Akkor két nap múlva! Szia, kicsim!

- Rendben, szia!

Antonia mérgesen rakta le. Most nem kellene hazajönnie az apjának. Nem mintha nem szerette, vagy nem hiányzott volna neki, de ez a mostani hazatérés nem igazán tudta felvidítani. Nem volt soha jó színész, és az apja nem tudhatja meg, hogy majdnem három hónapig egy hadistennel lakott egy fedél alatt, aki most meghalt.

„A fenébe! Most aztán játszhatom a jó kislányt, és csak titokban sírhatok, mint egy szerelmes! Remélem, útközben kap egy telefont, és a rá következő félórában már megy is a következő géppel, csak ne jöjjön haza!”- gondolta dühösen. Felment Tyr szobájába. Körülnézett, és azonnal megrohanták az emlékek, amiktől sírni kezdett, és rávetette magát a férfi ágyára. Fejét belefúrta a párnába, és érezte Tyr illatát. Ettől teljesen elkeseredett, és álomba sírta magát.

Hogy mi történt Tyr-rel? Ő már Hél előtt állt az Alvilágban. Bátran, felemelt fejjel nézte a trónján ülő asszonyt, aki félig kék, félig hússzínű volt. A családja is eljött a fogadására.

- No csak, végül mégis csak eljöttél hozzám?- kérdezte Hél. Hangja mély volt, és betöltötte a boltíves csarnokot, ami a trónterem volt.

- Igen.

- Hallom, a szolgám győzött le, és elég könnyű volt a dolga veled. Nem ilyennek ismertem a híredet, Tyr!

- Jól hallom, hogy csalódott vagy?

- Igen, többet vártam el tőled. Azt mondják, te bárkit meg tudsz ölni.

- Akik ezt mondják, azok nyilván halandók.

- Nem csak a halandók, hanem, a családod is ezt mondja.

- Örülök neki.

- Bár, ha túl élted a Ragnarököt tényleg tudsz valamit.

- Ezt bóknak veszem. Én azonban a szolgáddal akarok ismét megmérkőzni. Kihívom egy újabb párviadalra, ám most módosulnak a feltételek. Ha győzök, elengedsz és visszakapom a hatalmamat, ha nem, akkor maradok,

- Nos, elfogadod a vakmerő kihívást?- fordult Hél jobbra a szolgájához.

- El, Felség- hajolt meg a démon.

- Akkor rendben, ám csak holnap tartjuk meg, mivel Tyr biztos fáradt, és gondolom, a szeretteiddel is szívesen találkoznál.

- Felőlem most is megtarthatjuk, nekem teljesen mindegy, hogy most vagy holnap.- jelentette ki az isten.

- Helyes!- mosolyodott el Hél.

Azzal Tyr elment, a trónterem ajtaja becsukódott mögötte. Az ajtó előtt már várták. Ott volt a családja. Sorra ölelték meg a férfit.

- Jó hogy újra velünk vagy!- mondta neki Frigg, Odin felesége.

- Attól tartok nem maradok sokáig, mert várnak rám odafönt!

- Tudjuk, fiam. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jól sikerüljön ez a harcod, és mindannyian szeretnénk neked segíteni.

- Köszönöm, elfogadom a segítségeteket! Vissza kell mennem, nem veszíthetek! Nincs sok időm, a holnap hamar itt van.

- Valóban, ám a földön ez megfelel egy egész évnek.

- Tényleg?- csodálkozott a férfi.

- Igen. Gyere, mutatok neked valamit!- intett neki Odin, majd két termen mentek át, majd a harmadik teremben álltak meg, melyben egy hatalmas tó volt.

- Nos a halottak innen figyelik az élőket! Ez a tó, a mi tükrünk.

- Értem, és hogyan működik?

- Ugyan azt a varázslatot kell alkalmaznod rajta, mint amikor összevesztél Antoniával.

Tyr aggódva nézett az öregre.

- Biztos? Hiszen én minden varázserőmet elvesztettem!

- Jaj, ne haragudj, elfelejtettem, látod milyen vízeszű lett néhány évezred alatt szegény apád!

A másik férfi elmosolyodott.

- Nos, akkor van egy másik módszer.- mondta az öreg, azzal végigsimított a vízfelületen, és Tyr legnagyobb ámulatára megjelent Antonia, aki épp ajtót nyitott az apjának.

Tyr látta, a magas, negyven évesen is jóképű, szőke hajú férfit, és az oldalán egy csinos, világosbarna hajú, talán harminc éves nőt.

- Apa! Örülök, hogy itt vagy! Miért nem szóltál, hogy vacsora vendéget hozol?- mosolygott a lány, de a férfi látta, hogy csak a szája nevet, a szeme nem. A szemében kialvatlanság, és szomorúság ült.

- Ne haragudj, szívem, de az utolsó percben alakult így. Beengednél?

- Hogyne.

A lány beengedte a férfit és a nőt, majd a nappaliba invitálta őket. Mikor beléptek Freyja felugrott az ajtó melletti szőnyegről, és hevesen csóválta a farkát, de közben halkan morgott is. Mintha azt mondaná:

„Oké, fickó, téged ismerlek, de azt a nőt ott nem.”

- Szia, Freyja, szia, kutyus!- szólt oda a férfi, mire a kutya engedte, hogy megvakargassa a fülét, ám a nőt gyanakodva fogadta.

- Valami innivalót kérnétek?- szólt a lány.

- Antonia, szeretném neked először bemutatni Charlotte Rochestert.- szólalt meg az apja.

- Örvendek! A munkatársad?

- A mennyasszonyom!- szólalt meg a férfi, mire Antonia kezéből kisestek a szépművű borospoharak, és ledöbbenve bámult az apjára.

- Jaj, istenem, de ügyetlen vagyok! Bocsánat!- mentegetőzött a lány, és nekilátott, hogy összeszedje az üvegszilánkokat.

Miután összeszedte, kidobta a szemétbe a roncsokat, és új poharakat hozott. Vacsora alatt a lány gondosan felmérte Charlotte-ot, akit a viselkedése alapján az utcalányokhoz hasonlított. Egész este mászott az apjára, aki úgy tűnt fülig szerelmes belé, és nem is nagyon foglalkozott a lányával, hanem inkább a nővel. Antonia elhatározta, hogy valahogy leállítja a nőt, mivel már nagyon unta, hogy rég nem látott apja nem is figyel rá. Udvariasan megkérte a párocskát, hogy viselkedjenek, de mintha a falnak beszélt volna. Úgy döntött, hogy miután a nő távozik, beolvas az apjának. Az este gond nélkül telt el, majd a nő fél tíz tájban elment, és a lány azonnal rátámadt az apjára.

- Te szerencsétlen! Anyám ez alatt az este alatt háromszor, ha nem többször, fordult meg a sírjában! Hogy tehetted ezt vele? Amikor meghalt, úgy tudom, tettél egy fogadalmat, mi szerint más nő sose lesz a nejed, és erre tessék! Csúnyán megszegted a fogadalmad! Szégyent hoztál rá!

- De lányom! Tizennyolc éve már, hogy özvegy vagyok, jogom van a boldogsághoz! Azon kívül te se lennél többé egyedül!

- Köszönöm, hogy gondoltál rám, de nem kell aggódnod miattam, egyedül is jól elboldogulok! Ez egy cafka, anyám hozzá képest, tisztes polgári nő volt! Egy becsületes nő helyébe nem léphet, sőt a nyomába se érhet! Vagy te is osztod mostmár a” kurvából lesz a legjobb feleség” elvet?

- Hogyan? Hogy mersz ilyet mondani nekem? A saját apádnak? Antonia, gyermekem, ne légy rosszindulatú, meglátod, Charlotte nem olyan, mint amilyennek látszik!

- Teszek rá, hogy milyen, ebbe a házba nem teszi be a lábát! Ez a ház az enyém, és nem engedek ide semmiféle ócska fehérnépet! Vidd innen, ahová akarod, de itt velem egy fedél alatt nem fog lakni! Válassz! Vagy a szeretőd, vagy én!

- De hát…- kezdte volna a férfi, ám a lány lehurrogta:

- Nem érdekel, eddig is megvoltam egyedül, nélküled is felnőttem, igaz, a szomszéd néni tanított meg főzni, bevásárolni, és sok mindenre helyetted, de élek! Hogy te hol voltál ez alatt? Futottál a munkád után, no meg gondolom, idegen nőkkel osztottad meg a szállodai szobádat éjszakánként!

- Elég, Antonia, a mindenségét neki! Ezt nem tűröm el! Fogd be a szád! Hogyan merészeled ezt? Kikérem magamnak ezeket a feltételezéseket, és vádakat! Alig értem haza, és a „drága kislányom” máris vádaskodik! Elveszem Charlotte-ot, és pont!

- Mit szólnál, ha ezt a kérdést, egy kardpárbajban döntenénk el? Ha nyerek, nem veszed el a csajt, ha veszítek, befogom a szám, és hagyom, hogy azt tegyél, amit akarsz! Tetszik? Elfogadod a kihívást?

- Mikor tanultál meg kardod forgatni? Honnan van kardod? Teljesen lemaradtam!

- Ja, lemaradtál, mint a borravaló, és sok mindent nem tudsz rólam, mivel majdnem egy évig nem voltál idehaza, de ne aggódj, majd pótolod. Nos, elfogadod a lányod kihívását? Vagy gyáván meghátrálsz?

- Mikor legyen a párbaj?

- Most! Az első sebesülésig tartson. Aki hamarabb megsérül, az veszít!

- Rendben, elfogadom a feltételeidet!

- Helyes, most pedig csomagolj ki, aztán feküdj le, holnap fárasztó napod lesz!

Ezzel a kép eltűnt, és Tyr csodálkozva nézett Odinra.

- Bátor kislány! Nagyon jó munkát végeztél, fiam! Nincs mindenkinek mersze kihívni egy mindent eldöntő párbajra a saját apját. Ráadásul ilyen nyíltan! Mintha csak a legádázabb ellensége lenne!

- Majd meglátjuk, mit produkál a viadalon. Csak akkor leszek elégedett, ha ő jön ki győztesen ebből a harcból.- szólt sötéten a másik férfi.





18. fejezet

Ellentétek



Pár másodperc múlva, ami csak az Alvilágban tűnt pár másodpercnek, Tyr ismét maga elé varázsolta Antoniát, aki az udvaron állt, szemben vele az apja. Kard volt a kezükben, Antoniánál volt az őse kardja, míg a férfinál egy aranymarkolatú, szintén viking kard volt.

-Nos, készen állsz, lányom?

- Készen! Nem kell kímélned, és tőlem se várj gyengédséget, vagy kíméltet! Ha azt hiszed, hogy szórakozom, vagy komolytalannak mersz tartani, akkor megöllek, Hidd el, nem kerül semmibe! Győzzön a jobb!

- Az égiek legyenek irgalmasak hozzád!- kiáltott fel a férfi, és támadásba lendült.

Antonia is támadt. A lány nem akart vacakolni, gyorsan le akarta tudni az egész párviadalt, ám az apja keményebb ellenfélnek bizonyult, mint ahogy azt először hitte. Nem volt más választása, a Tyr-től tanult rejtett fogásokat kellett alkalmaznia, és remélte, hogy valamelyik trükknek bedől az apja, vagy nem tudja kivédeni az egyik fogást. Ám ezzel sem ment semmire, mivel úgy tűnt, ellenfele, minden fogást ismer, és igyekszik rendesen megszorongatni. Dühös volt, és elhatározta, hogy akár törik, akár szakad, legyőzi a férfit. Ekkor lépett közben a Teiwaz, és a lány segítségére sietett.

- Használd az életösztönödet, és bízd rám magad! Én segítek neked!- hallotta a fejében.

A lány kiürítette az agyát, és hagyta, hogy a rúna irányítsa a tetteit. Szemürege feketévé vált, és a kibújt belőle a vad és fékezhetetlen harcos. A Teiwaz irányította minden mozdulatát, és végül célhoz ért. Egyszerre lendültek támadásba, egy erős összeakaszkodás után, és az apja volt az, aki először támadott, ám a lány egyetlen kardcsapással felsebezte a vállát. A lány egy félárnyékos helyen ért földet az apja háta mögött, és nem fordult ellenfele felé, hanem ennyit mondott:

- Azt hiszem, itt én vagyok a győztes! Szép volt, jó volt, de hiába minden, elég jó kiképzést kaptam!

- Elismerem, te győztél!

- Nos, akkor most felhívod a nődet, és megmondod neki, hogy felbontod az eljegyzést!

- Mégis milyen indokot mondjak neki?

- Mondd azt, hogy elgondolkodtál a kapcsolatotokról, és rájöttél, hogy még mindig az első feleségedet szereted!

- Rendben. Holnap felhívom, Charlotte-ot, és megmondom neki!

- Nem holnap, ma!- parancsolt rá keményen a lány. A férfi megijedt ettől a hangnemtől, és a még benne volt még a vereség keserűsége, és felcsattant:

- No nézd csak, a nagyságos kisasszonyt! Még engem mer utasítgatni? Honnan veszi magának a…?

- Szeretnél meghalni? Én győztem, én adom az utasításokat! Mióta volt olyan háború ezen a világon, ahol a vesztes mondta meg az

győztesnek, hogy mit tegyen?- kérdezte a lány hideg hangon, és megfordult, majd kijött a holdfény által megvilágított helyre, és az apja halálra rémülten nézett rá.

- Talán valami baj van?- kérdezte hűvös nyugalommal a lány.

- Mi történt a szemeddel? Ki vagy te egyáltalán?

- A lányod vagyok, ám a többit nem mondom el! Hívd fel a nődet!

A férfi bement a házba, és a lány füle hallatára szakított Charoltte-tal, aki azonban nem nyugodott ebbe bele.

- Figyelj, elmegyek hozzád, és mindent megbeszélünk!

- Nem, hozzám nem jössz, találkozzunk inkább a főtéren.

- Jó rendben.

Ekkor a kép eltűnt Tyr szeme elől, és a férfi elégedetten bólintott.

„Ügyes voltál, kölyök!”- gondolta elégedetten. Elhagyta a termet, és megkereste Odint.

- Talán ideje lenne elkezdeni gyakorolni!- szólalt meg, mikor megtalálta az öreget.

- Igazad van, így is túl sok időt fecséreltünk el Antoniára.

Elkezdtek edzeni, és Odin sok új trükköt tanított a fiának. Egész álló nap gyakoroltak, mindketten kimerülten, de elégedetten hagyták abba.

- Jól van, fiú, mostmár győzni fogsz, de ravaszul kell játszanod a démon ellen. Engedd, hogy ő kezdeményezzen, sugalld neki azt a látszatot, hogy tud ellened győzni, és a viadal legvégén állj át védekezésből támadásra.

- Értettem! Nem rossz taktika! Elnyerte a tetszésemet!

- Örülök, hogy tetszik. A meglepetésre kell építened, és minden a legnagyobb rendben lesz, hidd el!

- Köszönöm, Öreg!

- Nincs mit, fiú! Nem kell aggódnod, tudom, hogy be fog válni a tervem!

- Remélem is!

Azzal visszament a tóhoz, és újra figyelni kezdte Antoniát, aki épp egy levelet bontogatott, majd felkiáltott:

- De jó, felvettem!

- Hová vettek fel, lányom?- kérdezte az apja, aki épp a konyhában volt, és segített a főzésben.

- A stockholmi Tanárképző Főiskolára!

- Szívből gratulálok! Mikor kezdődik a tanév?

- Szeptember 14-én. Úgy örülök!

- Elhiszem, de ez nagyon messze van! Kollégiumban fogsz lakni?

- Igen. Írják, hogy felvettek a kollégiumba is!

- Akkor megnyugodtam. Haza fogsz járni hétvégén?

- Az attól függ, hogy lesz-e kiért hazajönnöm! Üres lakásba miért jöjjek haza?

- Az is igaz. Beszélek a főnökkel, hogy csak az országban akarok dolgozni, így lesz, akiért haza gyere!

- Apa! Te szereted a munkádat, miért tennéd ezt?

- Mert be szeretném pótolni az elmulasztott időket, és igazad van, valóban nem törődtem veled eleget, mivel csak a karrierem érdekelt, de rájöttem, hogy mekkorát hibáztam, és szeretném jóvátenni!

- Köszönöm, apa! Ez nagyon kedves tőled!

- Ugyan lányom!- legyintett a férfi, majd minden figyelmét a levesnek szentelte, ami előtte egy hatalmas lábosban főtt.

Antonia is besegített a főzésben, majd leültek ebédelni. Tyr ekkor ismét elszakította a figyelmét a víztükörtől, és ment. Megtudta, hová fog menni a lány. Elég volt ennyi, már csak azt kell kitalálnia, hogyan értesítse a lányt, ha visszatér a földre, no meg, hogyan szerzi vissza a hatalmát attól az átkozott démontól. Hirtelen egy hang szólította meg.

- Na mi újság, leskelődtél a kislány után?

Tyr oldalra nézett, és az egyik falnál egy jóképű, vele egyidős, hosszú szőke hajú fiatalembert állt, karba font kézzel a falnak támaszkodva.

- Szia, Frey! Mióta vagy itt?

- Nem túl rég! Nagyon szereted azt a lányt, ugye?

- Igen. Három hónap alatt eléggé megszerettem. Rendes, becsületes lány.

- Ha te mondod, én nem igazán figyeltem földi kalandozásaidat, ám azt látom, hogy szinte már a sajátodnak érzed.

- Így van, szinte a sajátomnak éreztem. Megkedveltem, talán túlságosan is.

- Nem baj, barátom, nem baj!- mosolygott Frey, majd odalépett a férfihoz, és a vállára tette a kezét.- Gyere, pihenj le, hosszú lesz a holnapi nap!

- Igen, igazad van!- nevetett fel Tyr, de a szívében átsuhant a félelem, és a remény.

Győznie kell, és győzni fog! Nem hagyja Antoniát cserben! Nem lesz szószegő, vissza fog térni!



19. fejezet

Tűz az égen.



Az idő Tyr-nek és Antoniának is felgyorsult. Tyr hamarosan azon kapta magát, hogy Hél trónja előtt áll ismét, és arra vár, hogy megadják a jelet az életre-halálra menő párviadalához a démonnal, míg Antonia egyszer csak ott volt a főiskolán, és épp a szobáját foglalja el az apja segítségével. Hamarosan egyedül maradt, és el kezdett rendezkedni. Nem volt szobatársa, így az egész kis odú az övé volt. Elpakolta a ruháit, majd körülnézett. A szobája nyugati fekvésű volt, falai kellemes krémszínűek, két fehér asztal, és két zöld huzatú heverő volt benne. Odasétált az ablakhoz, mely épp a főiskola udvarára nyílt. Látta a gyönyörű virágágyásokat, gondozott tujákat, és más fákat. A nap épp az ég tetején trónolt. Úgy döntött, körbesétál, és felfedezi a terepet. Lement az udvarra, majd be a tanulmányi épületben. Órarendje nála volt, mivel még nyáron felvette a tárgyakat, arra gondolva, hogy az első héten zsúfolásig lesz a könyvtár, ahol fel lehetne venni a tárgyakat. Megkereste a tantermeket, ahol az órái lesznek, így felfedezte, és megjegyezte a helyet, hogy ne kelljen bóklásznia hétfőn. Ahogy haladt a folyosókon meg akadt a szeme egy képen. Gyönyörű festmény volt, mely a rajz tanszék falán függött, és egy férfit ábrázolt, ahogy egy farkas elé tartja a kezét. A lány megbabonázottan figyelte a képet, agyát megrohamozták a Tyr-rel kapcsolatos emlékek. Könnyek gyűltek a szemébe, majd futásnak eredt a folyosón, lerohant a végén lévő lépcsőn, és meg sem állt a kollégiumi szobájáig. Rávetette magát az ágyára és sírni kezdett.

- Hol vagy már, Tyr? Miért nem jössz? Miért hagysz kétségek között?- zokogta.

De a kérdésre senki sem felelt. Fél óra múlva összeszedte magát, arcot mosott, és megfogadta, hogy a rajz tanszéknek még a közelébe se megy.

„Miért kellett azt az átkozott képet kirakniuk? Miért?”- gondolta dühösen. Ám hamarosan elhessegette a gondolatot, és nekilátott, hogy előkészítse a hétfőre szükséges füzeteit. Vitt még egy kis noteszt, amibe bele fogja írni a könyveket, és más egyéb információt.

Ez alatt az Alvilágban Tyr és a démon közt megkezdődött a harc.

- Nos akkor elmondom mik a feltételek!- szólalt meg Hél.- Az első komolyabb sebesülésig fog tartani, aki hamarabb megszerzi a sérülést, az veszít! Rendben?

- Rendben!- bólintott a két ellenfél.

- Sok szerencsét, harcosok!

A démon habozás nélkül ugrott Tyr-nek, aki pontosan ezt akarta. Kemény és kegyetlen volt köztük a harc, és a férfi mindent megtett, hogy távol tartsa magától a démont, aki azonban úgy látszott, rövid úton akarta elintézni a férfit. Tyr kezdte unni egy óra múlva ezt az egyoldalú játékot, ezért ő vette át a kezdeményezést. Összeakaszkodtak, majd egyetlen gyors támadással átszúrta a démon szívét. Az arcába fröcskölt a fekete színű vér, és a férfi elfintorodott a bűzétől. Olyan szaga volt, mintha rothadna.

„Ez nagyon undorító!”- gondolta utálkozva.

- Azt hiszem, győztem! Kérem a jutalmamat!- szólt a démonhoz.

Az dühösen nézett a férfira, de megadóan hagyta, hogy visszavegye a hatalmát. Hél csak ennyit mondott a férfinak:

- Menj, szabad vagy! A kapunál nem fognak megállítani az őrök!

- Köszönöm.

A családja csatlakozott hozzá, majd a kapunál sorra megölelték a férfit.

- Vigyázz magadra!- suttogták a fülébe.

Tyr elhagyta az Alvilágot. A kapu dörrenve csapódott be mögötte. Visszafordult, és nézte a szeretteit, aki mosolyogtak rá, ám látta, hogy Frigg, Freyja és a többi istennő sír. Mosolyogtak, de sírtak. Tyr is kisajtolt magából egy mosolyt, búcsút intett, majd ennyit mondott:

- Visszajövök értetek!

- Visszavárunk, Tyr! Ne aggódj, egy nap bevasaljuk rajtad ezt az ígéretet!- kiáltott felé Frey.

- Menj, fiú!- szólt Odin, Tyr pedig engedelmeskedett.

Fenn a földön a hideg február tartotta jeges markában a világot, nem kímélve az embereket. A stockholmi főiskolán és a városban tombolt az influenzajárvány. Sokan voltak betegek, a diákság és a tanárok fele vagy otthon, vagy a kollégiumban nyögte a betegség kínjait. Antonia is félig eszméletlenül feküdt a kollégiumi szobájában, és három takaró alatt is vacogott. A láza elérte a 40 fokot. Volt orvosnál, de úgy látszott, a felírt gyógyszerek nem igazán akarnak segíteni. Lassan két hete, hogy beteg volt.

- Miért nem mentem haza, amikor még lehetett?- nyögte keservesen, ki tudja hányadszorra.

Ám a csenden kívül senki sem felelt. A gyógyszerek álmosították, és amúgy is fáradt volt, így majdnem elaludt, amikor hirtelen hatalmas fényesség támadt, és olyan hang söpört végig a környéken, mintha hangrobbanás történt volna.

- Mi az ördög?- ült fel ijedten a lány, és széthúzta a sötétítő függönyt, ami közvetlenül a feje mellett volt.

Ijedten nézett az égre, de ugyanakkor megdobbant a szíve. Az égen egy hatalmas lángoló valami volt, amiben a lány felismerte a Teiwaz-t. A homlokán is felizzott Tyr jele.

- Hát sikerült! Tyr visszajött!- örült a lány, és felváltva nézte az éget, és a saját homlokán lévő jelet az üvegben. Nézte, ahogy egyre nagyobbá, és tüzesebbé válik a jel. Tudta, hogy Tyr hamarosan eljön.

„Vajon hogyan fog a nyomomra akadni?”- tűnődött a lány. Egyre fáradtabbnak érezte magát, így visszafeküdt, magára húzta a takarót, és elaludt. Felette az égen még félóráig tündökölt a tüzes égi tünemény, és sok kíváncsi diák nézte az ablakból, és csak akkor szakadtak el tőle, mikor hírtelen szertefoszlott. Megindult a betegek pusmogása, hogy miért tűnt föl ez a jel, és mit jelent vajon? Egy lány, aki Antonia ikerszobatársa volt, értett a rúnákhoz, és felismerte, hogy ez a Teiwaz.

- Emlékszel arra a festményre a rajz tanszéken? Amin az a jóképű fickó egy hatalmas farkas elé tartja a kezét? Na annak a jele, ez a felfelé mutató nyíl!

- Igen. Tényleg jóképű, és milyen bátor! Nem mindenkinek van bátorsága ilyet megtenni másokért. A lányok közül mindenki megbámulja azt a festményt! Nagyon tetszik nekik!

- Valóban.- bólintott a másik.

„És ha tudnátok, milyen helyes élőben!”- gondolta Antonia, aki hallotta a beszélgetést. A lányok beszélgettek még egy kicsit a rúnákról, meg Tyr-ről, de aztán ők is elaludtak. Antonia is mély álomba zuhant, és nem is ébredt fel másnap délig.



20. fejezet

Találkozás és búcsú.



Mikor a lány másnap magához tért jobban volt. A hátára fordult, és elgondolkozott a tegnapi jelenségen. Lassan másfél léve, hogy Tyr elment, és most visszajött. Tudta, hogy visszatér, hisz megígérte, de nem számított ilyen hamar rá. Hirtelen megcsörrent a telefonja, és ez hozta vissza a valóságba. Felvette.

- Igen?

- Szia, kicsim? Hogy vagy?

- Szia, apa! Köszi, jobban vagyok. Veled mi van? Nem kaptad meg?

- Hál’Istennek nem! Figyelj csak, holnap lemegyek hozzád, ha nem baj!

- Nem. Gyere, csak, úgy is hiányzik már a társaság. Legalább elbeszélgetünk. Nem maradnál hétvégére is? Holnap péntek.

- Meggondolom, szívem.

- Rendben, akkor holnap!

- Igen, szia!

- Szia!

Antonia letette, majd az oldalára fordult. Fásultan nézett maga elé, mikor meglátta az asztalán a gyógyszereket.

„Be kéne venni ezeket a mérgeket. És azt hiszem, megmérem a lázamat is.”-gondolta. Kibújt az ágyból, betette a lázmérőt, majd öt perc múlva kivette. 38 fokot mutatott.

„Legalább nem 40 fok. Haladok szép lassan.”- gondolta. Bevette a gyógyszereit, és átaludta az egész napot.

Tyr ez alatt megjelent ismét a földön. Stockholm egyik külvárosi részén bukkant fel, és elindult, hogy megkeresse a főiskolát. Kérdezősködni kezdett, az arra járó emberektől, akik szívélyesen útba igazították. Sokáig kóborolt, de végül megtalálta az épületet. Körbejárta, és nézte, hogyan hordja a havat a szél a kihalt környéken. A főiskola területére nem ment be. Látta a kollégium épületét, ahol a betegek laktak. Furcsának találta, hogy egy nyüzsgő nagyvárosban volt, és csak egy-két ember lézengett az utcákon. A többi embert mintha a föld nyelte volna el. Hideg volt, nagyon hideg,

„Itt valami nem stimmel Ezen a helyen pezsegnie kellene az életnek, de most minden kihalt. Mi történt itt?”- tűnődött. Továbbindult. Biztonságos helyet kellett találnia magának éjszakára, és egy ilyen nagyvárosban óvatosnak kell lennie. Egy sikátorban kutyává változott, és elindult, hogy biztonságos helyek után kutasson a főiskola közelében. Sok lépcsőház volt a környéken, melyeknek kapu aljai nem igazán vonzották, mivel túl hidegek voltak. Neki valami száraz, és biztonságos helyre lenne szüksége, ahol nem fedezik fel egy hamar. Kóborolt a hideg utcákon, lehajtott fejjel, hogy a hó, amit a heves szélvihar korbácsolt, ne menjen a szemébe, mikor felfedezett egy résnyire nyitva felejtett bérház ajtót. Meg volt a remek búvóhely. Gyorsan besurrant az ajtón, majd lement a pincébe, ahol kényelemes, száraz helyre lelt. Letelepedett, és figyelni kezdte a ház hangjait, de végül elszunnyadt. Fél órát pihenhetett, mikor nyüszítés ütötte meg a fülét. Kinyitotta a szemét, és az orra előtt egy didergő kis kutya állt, és látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni, hogy a másik kutya barát vagy ellenség. Szegény kis jószág szőre csurom víz volt, és a szemében félelem és könyörgés ült. Tyr halkan morrant egyet, de nem fenyegetően, és csóválni kezdte a farkát. A kis kutya is csóválta erre a farkát, s közelebb merészkedett a nagy kutyához, aki barátságosan fogadta. Hamar megbarátkoztak. Tyr két hónaposra becsülte a korát, és megállapított, hogy valami öleb lehet. A kölyök rövidesen Tyr hasfalához tapadva aludt, mint a bunda. A másik érezte, hogy milyen hideg a teste, ezért nem zavarta el, mikor belebújt az ölébe, és hagyta, hogy elaludjon.

„Te kis szemtelen!”- gondolta elnézően.

Másnap reggel korán ébredt. Óvatosan felállt, és otthagyta a még alvó kölyköt. Felsietett a lépcsőn, kibújt a még mindig résnyire nyitott ajtón, és elszalad a főiskola felé. Gyönyörű, tiszta, hideg reggel fogadta. Felnézett az égre, mely kristálytiszta volt, és a nap vakított. Az utcákon emberek dolgoztak, lapátolták a havat, melyet az éjjel a szél hordott a bejárat elé. Óvatosan bemerészkedett az udvarra, és azt latolgatta, hol lehet a kollégium. Épp arra sétált egy biztonsági őr, aki észrevette a kutyát.

Füttyentett, mire Tyr felkapta a fejét, és odaszaladt hozzá.

- Hát te mit keresel itt, kutya?- kérdezte az őr, és megvakargatta a kutyát. Tyr csóválta a farkát, mert a vakargatás jól esett.

- Biztos éhes lehetsz.- állapította meg a férfi,- Gyere, kapsz valami ennivalót!

Bevitte az egyik épületbe, ahol két oldalt egy-egy ajtó zárta el a nagy előteret a ház többi részétől.

„Lehet, hogy ez a kollégium?”- töprengett az isten. Az őr megetette, ami Tyr-nek jól esett, hisz mióta visszatért, egy falatot sem evett, és éhes volt. Ekkor lépések hallatszottak, és az őr is kiment a szobából, de az ajtót nyitva hagyta. Tyr látta, hogy beáll a recepcióra, és egy férfival merül beszélgetésbe. Tisztán hallotta Antonia nevét, majd az őr és a férfi elindultak, hogy felmenjenek a lányhoz. Tyr is épp ezt akarta, így észrevétlenül követte őket. A lány a negyediken lakott. Tyr látta, melyik a szobája, és gyorsan behúzódott egy helységbe, melynek ajtaja nyitva volt. Körülnézett, és rájött, hogy a női mosdóban van.

„Ez az én szerencsém! Miért pont ide kellett nekem bejutni?”- gondolta haragosan. Egész nap ott gubbasztott, majd alkonyatkor hallotta, hogy nyílik a lány szobájának ajtaja. Hallotta a lány hangját, és gyorsan besurrant a szobájába. Becsukódott az ajtó, és a lány megfordult.

- Úristen!- suttogta maga elé a lány, és a szeme kikerekedett a csodálkozástól és az ágyára nézett, ahol akkor már teljes emberi mivoltában Tyr ült.

- Szia, kedvesem? Nem is örülsz, hogy láthatsz?

- Te vagy az? Tényleg te vagy az? Nem álmodom?- kérdezte a lány és közelebb lépett a férfihoz. Kinyújtotta a kezét, megérintette a másik arcát, majd magához húzta a fejét, és megszorította. Tyr is megölelte, és érezte, hogy forró a teste. Felnézett a lányra, majd az ölébe húzta.

- Megígértem hogy visszajövök. Vagy tévedek? Ki tudja mit ígértem, miközben haldokoltam!

- Megígérted, persze, hogy megígérted, nem emlékszel rosszul.

- Nem nézel ki valami jól.- állapította meg, ahogy végignézett a lányon, aki sápadt volt, és borzos.

- Egy kicsit influenzás vagyok.- mosolyodott el a lány, majd a férfi vállára hajtotta a fejét.

- Milyen magas a lázad?

- 38 fok.

- Az szép! Mióta vagy beteg?

- Két hete, de úgy érzem, mintha két évszázada lennék!

- Segítek neked! Látom a gyógyszerek nem váltak be.

- Hát nem!- szólalt meg a lány, majd köhögni kezdett. Tyr hallotta, hogy váladék van a tüdejében. Érezte, hogy reszket, ezért megfogta a lány egyik takaróját, és ráterítette.

- Köszi szépen!- suttogta a lány.- Mi történt az Alvilágban?

- Magadtól is kitalálhatnád. Legyőztem a démont.

- Ezek szerint megint kihívtad?

- Igen.

Tyr mesélni kezdett, és észre sem vette, hogy a lány elalszik. Antonia hallgatta a férfit, ám két mondat után a monoton, mély férfihang elringatta, és elaludt. A férfi ránézett a lányra, mikor végzett, és látta, hogy alszik. Óvatosan lefektette, betakarta, és ott maradt vele.

Múltak a napok, és a lány Tyr és a Sowulo segítségvel szépen kilábalt az influenzából. A tél is kezdett enyhülni, és lassan, de biztosan elindult az élet a főiskolán is. Antonia is visszatért az iskolapadba, Tyr pedig a kollégiumban maradt. Március közepén a férfi egy nap így szólt a lányhoz:

- Antonia, én azt hiszem, elmegyek.

- Hová?

- Be akarom járni a világot.

- És velem mi lesz? Mikor jössz vissza?

- Te azt hiszem, újra fogsz születni, és 18 év múlva ismét találkozunk.

- És apámmal mi lesz?

- Ne aggódj, elhitetem vele, hogy a lánya belehalt az influenzába!

- Abba bele lehet halni?

- De még mennyire!

- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit erős?

- Nem. Nem maradhat utánad semmilyen nyom, ami bizonyítja, hogy élsz. Nem fogsz semmire emlékezni a mostani életedből, erről biztosítalak!

- Te szemét!

- Nem veszed észre, hogy neked akarok jót?

- Az emlékeimtől akkor sincs jogod megfosztani!

- Ígérem, vissza fognak térni, úgy hogy csak ideiglenes lesz az amnéziád!

- Mikor? 18 év múlva?

- Igen, még hozzá ezen a napom! Ekkor fogunk ismét találkozni! Méghozzá ugyanezen a helyen.

- Te jóságos Atyaisten!

- Ne szólíts, itt vagyok az orrod előtt!- morogta a férfi.

Azzal felállt, és elváltoztatta a lányt, és hamarosan egy, két hónapos csecsemővel hagyta el a kollégiumot, a lány szobájában, pedig egy halott Antonia-hasonmás feküdt az ágyában. Stockholm elegáns kertvárosa felé vette az irányt, ahol takaros kis kertes házak húzódtak. Egy kellemes ház küszöbén elhelyezte a meleg takaróba burkolt kisbabát, majd becsöngetett, s egy biztonságos helyről nézte végig, ahogy a kilépő harmincéves, szőke hajú fiatalasszony elcsodálkozva nézi a kis csomagot, majd a karjába veszi, és beviszi a házba. Tyr bólintott, mikor becsukódott az ajtó.

„Itt jó helyed lesz, kölyök!”- gondolta, majd elindult. A nap épp a szemébe tűzött, ezért lehajtotta a fejét. Antonia Erikkson megszűnt létezni mostantól, ahogy Richard Erikkson nagybácsi is. Ő mostmár valaki egészen más, csak nem tudta, hogy ki. De majd útközben kitalálja! Mindegy volt merre megy, mindig lesz ezen a világon, és 18 év múlva ismét találkozik a legjobb tanítványával, és örökösével.

Cím: Tyr, a múlt harcosa
Kategória: Regény
Alkategória:
Szerző: Antonia Alessandra A
Beküldve: November 24th 2008
Elolvasva: 1272 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Regény főoldalára | Megjegyzés küldése ]