Úthenger a
fagyos reggel,
álmok tüzét
rontja széjjel,
s ha csontba mar
lehellete:
fagykontúrja
mind rád vetve…
Nem kétséges:
tékozló kincs
minden ábránd
- ereje nincs...
Meghalni vágy
így az ember,
decemberi
kora reggel:
sápadt közöny
a Nap arca,
fess érzése
letakarva,
varjú kereng
feje felett
- borzadt tűz szül
ily hideget…
Ajka csiszolt
márvány-öröm,
szépsége lá-
gyan elköszön:
fagyharapó
zord december,
lélek sír tán
- szó a fegyver…
Aludni kell,
mint a medve:
sarjadjon csak
fű a szívbe’,
haljon mind el
így a bánat:
bár tavasz rügye
szívben szárad…
Szépségözön
terüljön szét,
mint ég-öröm:
viruljon rét,
mező, erdő,
gyenge pázsit,
ragyogjon szív,
az égő kárpit,
s hol kelő Nap
a földre köszön:
rügy fakadjon,
mint szív-özön
…