A férfi megrögzött agglegény volt. Abból a fajtából, aki mérhetetlenül pedáns, és példás rendet tart maga körül. Ezért is érthetetlen volt számára, hogy nem találja azt a régi ajándékot, melyet édesanyjától kapott évekkel ezelőtt karácsonyra. Már órák óta izgatottak keresgélt, minden eredmény nélkül. Igazándiból tegnap ötlött fel benne a hiánya. Először csak arra gondolt, hogy eltette valahová, és miután nem használta naponta ezért nem tűnt fel. Ami igaz, az igaz, egy évben jó, ha három-négy alkalommal vette a kezébe. Most azonban, hogy tűvé tette a lakást és mégsem került elő a keresett tárgy, furcsállani kezdte a dolgot, és számba vette a lehetőségeket. A lakásból kivinni nem szokta, tehát itt kell lennie.
Két lehetőséges merült fel. Gondatlanságból kidobta. Ezt azonnal elvette, mert alaposan meg szokta nézni, mi kerül a szemétbe. A másik lehetőség, hogy valaki ellopta, de ezt sem tartotta valószínűnek, így hát itt kell lennie a lakásban.
Azon gondolkodott, hogy mikor használta utoljára? Ahogy visszagondolt erre, az augusztus az biztos, akkor egész biztos a kezében volt. De most december van, egy hét múlva karácsony. Karácsonykor jönnek a vendégek és szüksége lesz rá. Vegyen újat? Nem az nem jó ötlet. Úgy döntött, hogy másnap reggel lépésről, lépésre kutatja át a lakást.
Így is tett. Korán reggel kelt, mindent elrendezett, majd neki állt módszeresen a keresésnek. Elmúl két óra mikor végzett, de eredménytelenül. Megebédelt és közben csak a fejét törte. Az augusztus és az, hogy nincs a lakásban volt a két biztos pont. Ez alatt vitte ki valaki, de ki és miért? Vajon fel tudom idézni, hogy az elmúlt négy hónapban kik jártak nálam – törte a fejét? Lehetetlen feladatnak tűnt, de ebéd után neki állt és el kezdte összeírni a látogatókat. Olyanokat, akik legalább egy óránál többet töltöttek nála, és ha csak rövid időre, de egyedül maradtak. Öt óráig, tizenegy személyt tudott felidézni, majd este kilencig újabb kettőd, ráadásul ezek a személyek érdektelennek tűntek az ügy szempontjából. Hosszas spekulálás után két személy maradt fent a rostán. Csak kettejük közül vihette el valamelyik. Eldöntötte, hogy ki fog dolgozni egy haditervet.
A gondolatot tett követte, és gondosan felépítette magában a teendőket. Elsőször mindkét vélt tolvajt váratlanul meglátogatta, azzal az indokkal, hogy pont erre jártam. A látogatás alkalmával, mint egy véletlenül elültette fülükben a bogarat, hogy igazán gyakrabban is összejöhetnének és ezt az ürügyet felhasználva, mindjárt meghívta mindkettőjüket. Természetesen külön-külön időpontban egy vasárnapi ebédre.
Az ebédek alkalmával igazán ki tett magáért, végül is a cél, hogy visszaszerezze, ami az övé, és ez igazán megér ennyit. Ennyit? Az minden áldozatot megér.
De sajnos az első ebéd vendéről hamar kiderül, hogy nem lehet a kedvenc tárgy eltulajdonítója. Annál nagyobb siker koronázta a másik vendég látogatását. A feltűnően csinos vendége, az óvatos puhatolózásra bevallotta, hogy igen kedveli az efféle tárgyakat, mi több neki is van egy ilyen, igaz csak nem rég óta. Így aztán nem volt mit tenni, újra meghívta, ezúttal vacsorára. Erőfeszítéseit siker koronázta, mert a hölgy is meghívta őt. Azonban a látogatás nem hozott sikert, mert bár biztos volt, hogy a keresett tárgy a nő lakásában van, de csak a lehetőség maradt, az édesanyjától kapott karácsonyi ajándékot nem találta meg. Nem adta fel, és ennek eredményképpen mind sűrűbben találkoztak. Miután félév elteltével sem lelte a keresett ajándékot, annak ellenére, hogy többször is volt alkalma átkutatni a nő lakását végső és igen fontos elhatározásra jutott. Amennyiben összeköltöznének, úgy nyilván minden holmit el is hozna a lakásából és akkor az ő kedvence is visszakerülne. Ez a lehetőség annyira felvillanyozta, hogy még azt is hajlandó elfogadni, hogy újdonsült partnere, elfogadhatatlanul rendetlen volt. De a cél szentesíti ez eszközt, és ha ez az ára, hogy visszakapja azt, ami az övé hát meg kell hozni az áldozatot. Sajnos az elgondolást nem követte tett, miután a nő kijelentette, hogy összeköltözésről csak házasság után lehet szó. A férfi heteken keresztül rágódott mitévő legyen, végül beadta a derekát és megkérte a nő kezét. Ahhoz is ragaszkodott a mennyasszony, hogy nagy lakodalom legyen.
***
Az esküvőre két hónap múlva került sor. A boldogító igen után egy neves étteremben került sor az ünnepi vacsorára, ahova közel száz vendég volt hivatalos. A mennyasszony sugárzott a boldogságtól, és a vőlegény arcára is a megelégedettség mosolya ült ki. Nem győzte foganni a gratulációt és a jó kívánságokat. A mennyasszony tánc során legjobb barátja is megtáncoltatta az újdonsült asszonykát jókora summát dobva előtte a tálcába, majd lehuppant az ifjú férj mellé.
- Barátom, nem gondoltam volna, hogy ezt a napot is megérem. Hiszen te híresen megrögzött agglegény voltál, és lám most ennek is vége. Sose hittem volna, hogy te előbb beadod a derekadat, mint én. Hallom Velencébe mentek nászútra. Ha nem bánnád, mikor megjöttök, meglátogatlak titeket. Úgy is rég szándékomban volt már elmenni hozzád, hogy visszavigyem, amiket még tavaly nyár végén kértem kölcsön. Tudod azt a két könyvet, és az anyukád régi karácsonyi ajándékát.
Budapest, 2008. december 21.
