'97-től volt egy kis cukrászdám. Egyszer engedtem egy hirdetésszervező csábításának, és a jó reklám reményében tortával támogattam egy roma-folk fesztivált. A tortát az eredményhirdetésre vittem el, persze végignézve a gálaműsort is, ami elég szerény volt, jó nagy hatásszünetekkel, melyekből nem egy 15 percig is eltartott.
Bár érdekes volt látni az idegen nép sajátos belső világát, most nem erről akarok beszélni.
Az előttem levő sorban három, jó harmincas cigányasszony ült, és egy húszévesforma lány: borzalmas frizurákban és lehetetlenül ízléstelen ruhákban, egyszóval igazi oláhcigány-ünnepélyesen. Körülöttük vagy hat neveletlen, szutykos és vattacukortól maszatos, három-öt év körüli purdé szaladgált, visongott, és ugrált a jobb sorsra érdemes székeken.
Maga a pillanat, ami miatt írok, akkor jött el, mikor az egyik kislány egy széktámláról fejest ugrott a sorok közti betonra. Az előttem ülő, még szőke tincseket is viselő leány megfordult, fél kézzel felemelte a porontyot, másik kezével pofon vágta, és ezzel minden el is volt intézve. Mielőtt visszafordult volna, hosszú haján át felnézett, olyan zafírkék szemekkel, hogy a meglepetéstől majd' csuklani kezdtem. Szeme a szemembe villant, s megállt az idő, megszűnt minden más: egy ezredmásodperc alatt érzések villámai cikáztak, tudatalattik kommunikáltak, vágyam kérdezett és vágya válaszolt, s az ősi ösztönök egy pillanat alatt kiderítették, amire a szavaknak évek kellettek volna.
Aztán lesütötte szemét, én pedig zavartan elfordultam: a társadalom által belénk nevelt tiltás erősebb volt minden másnál.
Nemsokára új zenekart szólítottak a színre, s ő is elsietett, hogy egy perccel később ott táncoljon a zenekara mellett. Minden mozdulatában mély, ősi érzékiség égett, s a nézőtér döbbenten figyelte.
Ő nem törődött senkivel: muzsikált a tambura, pörgött a dob, buhogott a vizeskanna, de szeme, az az azúrkék szeme a sötétben kutatott.
Tudta, mennyien kívánják és lesik, s én is tudtam, a tömegben nem láthat engem; de éreztem, minden mozdulata, csípőjének lágy ringása engem hív, nekem üzen az érzékek hullámhosszán.
Azóta, ha cigányzenét hallok, csak becsukom a szemem és látom égkék szemeit, hosszú haját, karcsú alakját, és tudom, hogy az a cigánylány nekem, csakis nekem táncol.
97.10.29. 18:05
