Mikor egymás vállához érve a lopott szőlőfürttel elrohantak, a férfi nem gondolta, hogy húsz év elteltével milyen erősen tör fel benne ennek az őszi napnak az emléke.
Mátra alján, nagy szüreti mulatság közepén látta meg az asszonyt. Önfeledten nézte a sokadalmat a hevenyészve felállított akácfakorlát mögül. Két hófehér gömbölyded karját telt mellei alatt összefonta, időnként szétbomlani akaró fehér, ujjatlan blúzát igyekezett maga előtt összekapni. Mikor tekintetük összeakadt, a férfi bíztatást érezve, mellé telepedett.
Hogy hogyan kezdődött, arra már nem emlékezett. Mint régi ismerősök beszélték meg a látottakat. A népviseletbe öltözött felvonulók, a felcicomázott szekerek, lovak, a táncosok, a cigányzenekar játéka, az emberek nyüzsgése különös hangulatba ringatta mindkettőjüket.
A férfi huszonöt, az asszony láthatóan idősebb volt nála. Mandulavágású barna szeme fényesen csillogott. Könnyű dezodora mögül halványan, édeskés izzadtságszag derengett. Nem érzett még ennél kellemesebb, izgatóbb illatot.
A tömegben egymást kézen fogva oldalaztak, majd megálltak, nézelődtek egy-egy ponyva előtt. Az asszony törökmézet vett. Elmajszolták.
A férfi városi ember lévén először látott ilyen mulatságot. Ment a nő után, nem eresztette el.
- Jöjjön! Ilyen úgy sincs a nagyvárosban - húzta maga után az asszony.
Szállt, rohant velük az idő. A külvilág, mint vászon-kép rohant el mellettük.
A mulatság elragadta őket.
A felaggatott szőlőfürtöket próbálta a népség megdézsmálni játékból, a nagy hangon fenyegető csősz háta mögül. Persze, akit elkapott, fizetett. A pénzt egy fonott háncskosárba dobatták. Ha sikerült valakinek, a többiek üdvrivalgása közepette igyekezett a helyszínről meglépni.
Mikor a "csősz" elfordult, túloldalon téblábolt, a férfi felugrott, leszakított egy hatalmas kék fürtöt és az asszony kezét fogva rohanni kezdett.
Már senki nem üldözte őket, mégis loholtak a szárazfűvel borított oldalba, a szilvás felé.
Az asszony egy fának támaszkodva pihegett. Szótlanul nézték egymást. A férfi egyik kezében az asszonyé, a másikban a szőlőfürt.
- Kóstoljuk meg, ha már sikerült elcsenni - törte meg a nő a hallgatást.
A férfi szemenként etette. Az asszony hagyta. Fogytán a szőlő, a férfi megcsókolta.
Édeskés, illatos volt az ajka. Mikor visszacsókolta, a fekete szőlő fanyar ízét érezte az övében.
Most, húsz év elteltével, amikor a céges állófogadás közepén, a fehér asztalon magasodó gyümölcstál felé nyúlt, az emlékek követelőzve előbukkantak.
A kék szőlőnek ismerős ízét vélte szájában.
- Óvatosan! Lehet, hogy nincs rendesen megmosva - szólította vissza a jelenbe huszonéves kolléganője, akinek francia illat párolgott borotvált hajlatai mögül, és kinek ajkai közt sosem ismerte fel a szőlő ízét.
2009. szeptember 7.
